Orvosi Hetilap, 1964. november (105. évfolyam, 44-48. szám)
1964-11-01 / 44. szám - Rostás Oszkár: Weil Emilről, halálának 10. évfordulóján
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította : MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL DR. * FISCHER ANTAL DR. * HIRSCHLER IMRE DR. LENÁRT GYÖRGY DR. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatárs: PAPP MIKLÓS DR. 105. ÉVFOLYAM 44. SZÁM, 1964. NOVEMBER 1 Weil Emilről, halálának 10. évfordulóján Tíz évvel ezelőtt halt meg. Halálát követően sok szép cikk méltatta munkásságát, önfeláldozó életének jelentőségét. Több cikkben emlékeztek arról a tevékenységről, amelyet 10 évi börtön után a felszabadulást követő években az orvosok, egészségügyi dolgozók szocialista szellemben történő megszervezése érdekében kifejtett. Sokat írtak a közegészségügyi tanács, az orvosok szakszervezete megalakítása, kiépítése érdekében végzett munkájáról, írtak a kommunistáról, aki a Párt illegalitásának időszakában nagy harcosa volt, írtak az orvosról, aki 10 éves börtönbüntetése idején kommunista orvosként segítette társait. Szeretettel és tisztelettel beszélnek róla azok a kommunista harcosok, akik a legsúlyosabb időkben börtöntársai voltak, akiket mint orvos, mint kommunista orvos segített. Nagyon keveset foglalkoztunk azonban felszabadulás utáni munkásságának értékelésével. Ha élne, nem lenne még 70 éves, harcolhatna a szocialista egészségügy megvalósításáért és sokat tanulhatnának fiatalok és öregek egyaránt abból, amit sok megpróbáltatást átszenvedett életében minden üldöztetés ellenére képviselt és hirdetett. A felszabadulás után 10 éven keresztül harcolt a szocialista egészségügy kiépítéséért, megszilárdításáért, az orvosok, egészségügyi dolgozók szocialista szellemben való neveléséért, azért, hogy mindnyájan megtalálják helyüket a népi demokráciában, a dolgozók táborában, hogy a magyar orvosok, egészségügyi dolgozók munkájában a hamisítatlan szocialista szellem érvényesüljön. , Életében nem sok egyéni öröm jutott osztályrészéül. Kitűnő orvos volt, de ő úgy érezte, hogy a magyar egészségügy szocialista fejlődése érdekében kötelessége az orvosmozgalom megszervezése, irányítása. Élete, küzdelmei, a börtönben töltött 10 év tapasztalatai kötelezték erre. A 10 éves börtön aláásta egészségét, lelki megpróbáltatásai emellett nem kis szerepet ját-130 szottak abban, hogy 57 éves korában akkor halt meg, amikor kinevezett egyetemi tanárként felkészültségének, orvosi tapasztalatainak, személyi rátermettségének megfelelő területen harcolhatott volna az egyetemi oktatás, az orvostudomány szocialista szellemű megújhodásáért. Nagyon készült erre a feladatra. Nagyon szerette az orvostudományt. Kevesen értékelték nála jobban azoknak a magyar orvosoknak, tudósoknak munkásságát, akik az első világháború előtt, de a horthy-fasizmus idején is oly tiszteletreméltó erőfeszítést tettek, hogy a magyar orvostudományt a fejlett országok színvonalára emeljék. A tudományt megbecsülő marxista orvos szemével vizsgálta haladó hagyományainkat. Rámutatott, hogy nem tudósaink komoly erőfeszítései hiányoztak, hogy a tudományos kutatás terén nagyobb eredmények szülessenek már a második világháború előtt is. Elmaradottságunk egyik döntő okát abban látta ,hogy a Horthy-rendszer elnyomta a kultúrát, a tudományt, és elnyomta az értelmiség minden szabad gondolatát és megmozdulását”. Akik ismerték munkásságát, azt a hatalmas erőfeszítést, amit az orvosok között a tudományos élet megindulása érdekében tett, azok tudják értékelni igazán munkásságának jelentőségét. Rusznyák elvtárs, a Tudományos Akadémia elnöke a következőket írta róla: „A felszabadulás után vezetésével megindult orvosszakszervezetben és közegészségügyi tanácsban végzett nagyjelentőségű közegészségügyi-járványügyi szervezési tevékenysége mellett mint mélygondolkozású, nagytudású kommunista orvos már a legelső időben azon az állásponton állott, hogy az egészségügyi intézmények új szellemi megszervezéséhez magas színvonalú tudományos munka szükséges.” Dr. Szabó Zoltán elvtárs, a szakszervezet akkori elnöke a következőket mondta egy évvel halála után (Népegészségügy, 1955. 11. sz.):