Orvosi Hetilap, 1965. március (106. évfolyam, 10-13. szám)

1965-03-21 / 12. szám - HORUS - Mihályhegyi Géza: Kossuth Lajos szembetegsége

ORVOSI HETILAP vagy jelentést elolvasott, és annak elintézése iránt intézkedett... Éjfél után három óra felé pihen­tünk le, ötkor már talpon volt a kormányzó, hogy­­azon idő alatt felszaporodott ügyeket elintézze.” Ha ezen körülményekhez még hozzávesszük az akkori rendkívüli elhelyezési viszonyokat és a­­Csaknem táborinak minősülő körülményeket, gyer­tya világítást, valóban jó szemének kellett lennie annak, aki ilyen munkát végezni tudott. Kossuth először 1872-ben panaszkodott a sze­mére. Egyik levelében írta, hogy „szembajban” szenved egy idő óta, amely szokott munkájában akadályozza. Pontosabban nem jelölte meg a tüne­teket, amelyek akkor még nem lehettek súlyosak, s az akadályozottság is csak kisfokú lehetett, hi­szen még hét évvel ezután kötött szerződést az Athenaeummal (1879. okt. 15-én) iratainak kiadá­sára. A tíz kötetre tervezett iratok első három kö­tetének megjelenését meglehetősen szabályos idők­höz kötötték. Ebben az időben Kossuth már 77 éves volt. Csodálatra méltó, hogy ilyen magas élet­korban ezt a hihetetlenül nagy munkát nemcsak vállalta, hanem meghatározott időre pontosan el is végezte. Csak akkor lehet fogalmunk arról a munká­ról, amit magára vállalt, ha tisztában vagyunk „Iratainak” terjedelmével és a gyors egymásután elkészült kötetek megjelenési időpontjával. 1882. márciusában készen volt már a harmadik kötet is. Tehát az első három kötet nem egészen két és fél év alatt készült el. Ez az első három kötet 116 ív terjedelmű és a szokásos nyomdai számítás szerint négy és fél millió betűt tartalmaz. Az óriási mun­kát csak úgy végezhette el, hogy „volt olyan napja, amikor közel négy óra folyásáig írt egyhuzamban” (Eötvös Károly). Emellett igen kiterjedt magánle­velezést is folytatott. Több ezer levelét őrzik az ország minden részében becses ereklyeként. Ma­gánlevelezését is egyedül végezte és sűrű sorokban gyöngy alakú, gömbölyű betűkkel írta. Acéltollal, jó fekete tintával miniszterpapírra írt. „Betűi aprók, de betűinek vonásai vastagok. Látása kissé gyengülni kezdett: ez is ok volt arra, hogy fekete tintát és vastag vonásokat használt” (Eötvös Károly). A harmadik kötet megírása után pihennie kellett. „Szemeinek meggyengült a látása s ő is azt hitte, orvosai is azt hitték, hogy a gyön­gülést a szemeknek lámpavilágánál való megeről­tetése okozza” (Eötvös Károly). Nyáry Lászlóhoz írt levelében maga is panaszkodott erről. .. sze­meimet s tán öreg agyam rostjait is ez év első hó­napjaiban kissé megerőltettem, megpihentetésekre volt szükségem” (1882. aug. 22.). Életének előrehaladásával egyre többet pa­naszkodott a szemére. 1885. október 3-i dátummal a következőket írta: „Most is, hogy egészen jól ne érezzem magam, hát mosdás közben felpattant a bal szemem felső héjában valamely erecske, s sze­mem környékét úgy elbontotta vérkiömléssel, mintha valamely korcsmában egy izmos kéz ököl­­csapással vendégelte volna meg. E levelet is fél­szemmel írom, a másik be van kötve.” Nem lehet csodálkozni azon, hogy Kossuthnak előrehaladott életkorában bizonyos fokú érelmeszesedése volt, a hajszálerei elvesztették rugalmasságukat és egé­szen csekély erőművi behatásra szakadással vála­szoltak. A következmény vérömleny lett, ami a szemhéjak laza szövetében e helyen könnyebben állhatott be. Az ősz államférfit nem zavarta volna ez a je­lenség, de akkor éppen Parlaghy Vilma festőmű­vésznő az arcmását festette, s ez „fekete karikás, dagadt” szeme miatt egy időre felakadt. A portrét később mégis sikerült befejezni. Ez volt az egyet­len, amely Kossuthra­ életében készült. Valóságos művészeti esemény volt, amikor a művésznő a ké­pet turini műtermében kiállította. A szakértők is nagy elismeréssel beszéltek a műről, s „alkotóját csodálatra méltó művésznek” mondták. Kossuth később pontosabban leírta a szemére vo­natkozó észrevételeit. Ezek közt már olyan adatot is említett, amiből már jobban lehet következtetni szemének betegségére: „... szemeim kifáradtak, sínylik az erőltetést, nem tudom mi történik ve­lük, de ha a holdra nézek, egy tiszta kép helyett három zavart képet látok” (1885. szept. 3.). Látá­sának romlásán kívül most már polyppiára pa­naszkodott, ami az ő korában —­ lévén akkor 83 éves — kezdődő szürkehályogra utal. Ezután két évvel vizsgáltatta meg magát szemorvossal s ak­kor tudta meg, hogy szürkehályog fejlődik szemén. Kossuth mindég csak a közeli látásának rom­lására panaszkodott. Távoli látása sokáig változat­lan maradt. S amikor romlani kezdett, vagy nem vette észre, vagy nem törődött vele. Polyppiás pa­naszai után 3 hónappal a következőkben számolt be úti élményeiről: „Szobám ablaka Nápolyban egész nap nyitva van és rendesen nyílt erkélyemen ülök és éjfél után is bámulom a nyílt tengert, me­lyen a sötétkék ég kárpitján szokatlanul tündöklő csillagok tükröződnek” (1886. I. 2.). Fél évvel ké­sőbb, a Rigi-Kalt­bac-i tartózkodásáról is beszá­molt: ,,Ablakomból látom azt a pompás sor havast rengeteg gletscherjeikkel, lennt pedig vagy 3600 lábnyira alattam a gyönyörű Vierwaldstätter-tó egy részét leírhatatlanul szép színváltozataival, amint a kék eget, a zöld dombpartokat, vagy ko­mor sziklahegyeket tükrözik vissza” (1886. VI. 28.). Ekkor azonban még nem tudván, hogy mi sze­mének baja, azt hitte, hogy szemének kifáradása okozza a zavaró tüneteket, amelyeknek megszűnő- A nehéz nagyító, amelyet olvasáshoz használt

Next