Orvosi Hetilap, 1966. április (107. évfolyam, 14-17. szám)
1966-04-03 / 14. szám - Petri Gábor: 1966. április 4.
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztő bizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN DR. * DARABOS PÁL DR. • FISCHER ANTAL DR. • HIRSCHLER IMRE DR. LÉNÁRT GYÖRGY DR. • SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY DR. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatársak: PAPP MIKLÓS DR. * FORRAI JENŐ DR. 107. ÉVFOLYAM 14. SZÁM, 1966. ÁPRILIS 3. 21 éve, hogy a Vörös Hadsereg végleg kiűzte az ország területéről a fasiszta hadak maradványait és evvel az áhított szabadság és béke végre rámosolygott a tépett, annyi sebből vérző, elkínzott, kifosztott országra és népére. Nehéz vajúdás, kemény erőfeszítések, sok-sok munka árán indult meg az ország népe a demokrácia útján, hogy a Párt vezetésével megteremtse végre „honját a hazában”, felépíthesse az új, a szocialista Magyarországot. Felszabadulásunk évfordulója mindannyiszor felidézi ennek a napnak sorsdöntő jelentőségét, az egyre szaporodó évek küzdelmeinek emlékét és arra késztet, hogy számvetést készítsünk arról, hogyan hasznosítottuk a magunk munkaterületén azokat a korábban sohasem volt lehetőségeket, melyek 1945. tavaszával tárultak fel előttünk. A háborús károk restitúcióján messze túlmenő gyors fejlődés és annak jellege teljesen egyértelműen társadalmunk szocialista átalakulásában gyökerezik. A fejlődés az ún. egységes szocialista egészségügy kialakítása felé irányult, mely mind az állam, mind a társadalom ügyévé vált és következetesen érvényesítette a megelőzés elvét, miközben a társadalombiztosítás gyógyító szolgáltatásait szinte a népesség egészére kiterjesztette. A népbetegségek elleni küzdelem átütő sikerei, az anya- és csecsemővédelem eredményei, az egészségügyi ellátás különböző szintjeinek, a körzeti, a rendelőintézeti, a kórházi, a gondozói, a közegészségügyi hálózatnak gyors ütemű fejlesztése jelzik a szocialista egészségügyi politika hatalmas teljesítményeit, melyek az állam tetemes költségvetési hozzájárulásán és az egészségügyben dolgozók odaadó erőfeszítésén alapulnak. A most induló III. ötéves terv és a gazdasági irányítás rendszerének folyamatban levő átalakítása, a minőség és a gazdaságosság kérdésének előtérbe nyomulása időszerűvé teszi, hogy a jövő terveit a jelen fogyatékosságainak őszinte vizsgálata alapján, az újabb elvek figyelembe vételével és a fejlődés várható irányának számbavételével minél körültekintőbben formáljuk ki. Talán nem méltatlan az ünnepi alkalomhoz, ha megkíséreljük a hozzájárulást ehhez a fontos feladathoz, bár a kompetencia hiányában, de teljes jóhiszeműséggel és jószándékkal. A teljesség igénye nélkül csupán néhány kérdésre szorítkoznék: 1. Betegellátás. Kórházaink ágylétszáma a rendszeres fejlesztés ellenére sem érte még el a szükségletet. Ennek okai közé tartozik a biztosítottak számának növekedése, a házi ápolás háttérbe szorulása mind a foglalkoztatottakra, mind a már munkaképtelen idős egyénekre nézve; ez utóbbiak felvételét sokszor nem annyira betegségük, mint inkább szociális helyzetük indokolja. Az említetteken kívül nem elhanyagolható oka a kórházi ágyhiánynak, hogy felvételre kerülnek beutalás alapján nem csekély számban olyan betegek is, akiknek kivizsgálása, sőt sokszor kezelése is megvalósulhatna ambuláns körülmények közt, feltéve, hogy a rendelőintézetek munkakörülményei erre alkalmasak volnának. Ez a kérdés szorosan kapcsolódik ahhoz a kényes kérdéshez, vajon a betegellátás egyes szintjei teljesítik-e azt, amit egészségügyi ellátásunk mai szervezete megkíván tőlük. A kérdést úgy is fel lehet tenni, vajon nem kerül-e több beteg a körzetből a rendelőintézetbe, illetve a rendelőintézetből a kórházba, mint amennyit a körzeti orvos, illetőleg a rendelőintézet teljesítőképessége objektíve indokolna. Az objektív megítélést azért kell hangsúlyozni, mert az indokolásba subjektív elemek is keverednek. Ez utóbbiak közé sorolható a rendelőintézeti szakorvosok helyzete, melyet megnehezít az * 1966. ÁPRILIS 4.