Orvosi Hetilap, 1970. január (111. évfolyam, 1-4. szám)

1970-01-04 / 1. szám - Folyóiratreferátumok

Sexuálpathológia Transszexualizmus és a biológiai nem műtéti megváltoztatása. A sebészeti szakirodalom régtől fogva számon tartja, hogy vannak olyan férfiak, akik a kasztráció igényével keresik fel a sebészt. Ugyancsak ismert, hogy egyes em­berek maguk kísérelik meg vagy hajtják végre a kasztrációt. Az ilyen eseteket korábban egyértelműen el­mebetegség megnyilvánulásainak tartották. A pszichiátriai szakiroda­­lomban számos ilyen esetet írtak le, kiemelve a kasztrációs vágy vagy kísérlet pszichopathológiai hátterét. Csak az utóbbi években derült arra fény, hogy milyen sok embernek — férfinek és nőnek — igénye, hogy biológiai nemét műtétileg megvál­toztassa. Ezeknek egy része a mű­tét érdekében komoly áldozatokra is hajlandó. 1953-ban jelent meg elő­ször közlemény, amelyben részle­tesen közöltek ilyen esetet, fiatal embert kasztráltak, mesterséges hü­velyt képeztek ki nála és női hor­monkezelésben részesítették (C. Hamburger, et alii: JAMA, 152, 391—396 ). A közlést az ilyen fajta műtétekkel szemben elítélő, helyte­lenítő állásfoglalások követték. En­nek ellenére e műtétek ma már rendszeresen folynak, Baltimore­­ban külön klinika (Johns Hopkins Gender Identity Clinic) foglalkozik a nem műtéti megváltoztatásával. A klinika létrejöttét azzal indokolják, hogy a nemüket megváltoztatni akarók külföldön operáltatták ma­gukat (Nápolyban, Mexikóban stb.), az eredmények igen rosszak voltak, igen sok ilyen beteget kellett újra­operálni és utókezelni, ezért kívá­natosnak látszott az ilyen műtétek indikációihoz, elvégzéséhez és utó­kezeléséhez biztosítani a speciális feltételeket. A műtéti kérelmeket team bírálja el, a teamben pszi­chiáterek viszik a vezető szerepet. Rendkívül figyelemre méltó, hogy a nemét megváltoztatni akaró egyén kérelmét azzal indokolja, hogy ő gyermekkorától kezdve az ellentétes nemhez tartozónak érezte magát, meggyőződése, hogy biológiai neme valamiféle fejlődési rendellenesség, szervezeti hiba. Fontos tény, hogy az ilyen ember­— az irodalomban meghonosodott szóval: a trans­­szexuális — nem homoszexuális! A nővé változni akaró férfi trans­­szexuális pl. irtózik a homoszexuá­lisoktól, egészséges heteroszexuális férfit kíván partnerként, önmagát nőnek érzi. Az ellentétes nemhez való tartozás érzése és ennek az érzésnek következetesen megfelelő viselkedése miatt szokták a trans­szexualizmus fő ismérvének tekin­teni az ellentétes nemi identitás (Gender Identity) fennállását és ennek megvalósítási szándékát. A transszexuális vonzódik a másik nem ruházatához, igyekszik a másik nem szokásai szerint öltözködni, de ezt nem azért teszi, mint a transz­vesztita, hogy ebben külön szexuális öröme legyen, és a másik nem tag­jának adja ki magát, hanem azért, mert ő ezt a fajta öltözködést tartja illőnek, jogosnak önmaga számára. Az eddigi adatok szerint négyszer annyi férfi kér nemátalakítást, mint nő. A férfiak műtétei anató­miailag és funkcionálisan jól sike­rülnek, új nemükben jó kapcsolato­kat alakítanak ki, szexuálisan ki­­elégülnek, esetenként házasságot is akarnak kötni. Amerikában van mód a műtétet követően az új nem törvényes elismerésére is. A nők át­­operálása kevésbé sikerül, funkcio­náló péniszt még nem tudnak készí­teni, de kísérleteznek vele, ennek ellenére a műtétet — a női elsődle­ges és másodlagos nemi jegyek el­távolítását — pszichológiailag sike­resnek írják le. Hormonkezeléssel és kozmetikai eljárásokkal a leírá­sok szerint az új nemre jellemző másodlagos nemi jegyeket férfiak és nők esetében egyaránt sikeresen alakítják ki. Az első műtét leírója, Homburger 485 kérést kapott rövid időn belül hasonló műtétre. A Johns Hopkins klinika kétéves fennállás után több mint ezerötszáz kérelemmel foglal­kozott és több tucat műtétet vég­zett. Ez is mutatja, hogy a trans­szexualizmus jelensége nem tekint­hető ritkának. A kérelmezők között orvosok, egyetemi tanár, teológus stb. volt. Akadt olyan transszexuá­lis, aki nős volt, és felesége is tá­mogatta átoperálási kérelmét. Meg­lepő, hogy a vizsgálatok szerint a kérelmezők nagy része nem elme­beteg, gyakran nem is mutat ko­molyabb személyiségzavart, nem egy sikerekben gazdag pályán mű­ködik, melyet az új nem érdeké­ben hajlandó abbahagyni. A sajtó bőven foglalkozik a transszexuáli­­sokkal (pl. New York Times, 1966, Nov. 16, Newsweek, 1968, dec 2. 18. old. stb.), a sok műtéti igény ennek nyomán éri el a klinikát. A leírá­sok szerint közéleti személyiségek, főpapok stb. foglaltak állást az ilyen operációk mellett. A klinika igyekszik igen gondos vizsgálatok­kal kiszűrni és műtétre indikálni azokat az eseteket, amelyekben a transszexualizmus régi keletű, meg­változtathatatlan, erőteljes, és a sze­mélyiség nem kóros, ill. ahol jó postoperatív állapot várható. Nil mortalibus ardus... mégis, az ilyen műtét és problematika meg­hökkentő, ellenszenves megszokott orvosi gondolkodásmódunk számá­ra. Az irodalom számos etikai di­lemmára nem ad kielégítő választ. De ha a transszexualizmus műtéti megoldását nem is tartjuk követen­dő gyakorlatnak, a jelenség maga és a műtétekkel kapcsolatos vizs­gálatok, valamint a postoperatív eredmények pszichológiai és pszi­chiátriai szempontból rendkívül fi­gyelemre méltóak. Az ilyen adatok alapján számos közhelyszerű nézet válik kérdésessé az emberi szexua­litásról, többek között a szexuális viselkedés biológiai meghatározott­ságának t­étele. A transszexualizmus kialakulási folyamatának megisme­rése a normális pszichoszexualitás fejlődési folyamatéról ígér teljesebb képet. A felvetődő pszichológiai és pszichiátriai problémák fontossága miatt az egyik tekintélyes ameri­kai folyóirat, a The Journal of Ner­vous and Mental Disease egész szá­mot szentelt a transszexualizmus és a nemátalakító műtétek kérdé­sének (1968. Nov. No. 5. Vol. 147). E szám tanulmányait ismertetik az alábbi referátumok. „ . A nem megváltoztatását célzó műtétek által felvetett kritikus problémák. Lawrence S. Kubie, Ja­mes­­ Mac've (The Psychiaric Institute, University of Maryland Baltimore, Maryland 21201). The Journal of Nervous and Mental Di­sease, 1968. 147, 431—443. A dinamikus pszichiátria nesz­tora, Kubie, és a folyóirat főszer­kesztője, Mackie áttekintik a trans­­szexuálisok műtéteinek problémáit. Kifogásolják a transszexualizmus fogalmát, jelenlegi ismereteinket nem tartják elegendőnek ahhoz, hogy a transszexualizmust megbíz­hatóan elkülönítsük, mint klinikai entitást a homoszexualitástól. Fel­hívják a figyelmet arra, hogy a mű­tétet kérőket célképzet vezeti, ez közléseiket meghamisíthatja, pl. olyan irányban, amelytől kérésük könnyebb teljesülését várhatják. A műtétet kérők tájékozottak a mű­téttel kapcsolatos kérdésekben, tud­ják, hogy a „tudományos” felfogás az, hogy az igazi transszexuális min­dig ellentétes neműnek érezte ma­gát, és ez a nézete megváltoztat­hatatlan, így eszerint nyilatkoznak. A szerzők a transszexuális kifejezés helyett helyesebbnek látják csupán nemüket megváltoztatni akaró sze­mélyekről beszélni. A műtét ebben esetleges, az ilyen személyek min­den eszközt szívesen igénybe ven­nének. Azt az állapot jellegzetessé­gének tartják, hogy az ilyen szemé­lyekben a nem megváltoztatása ob­­szesszív jellegű igény. Felhívják a figyelmet a változási igény tudatta­lan és neurotiform motivációira, amelyről még keveset tudunk. Ál­talában mind az igény jelenségével, mind a műtétekkel kapcsolatban ismereteinket töredékesnek, hiá­nyosnak tartják. Párhuzamba állítják a nem meg­változtatásának igényét a plasztikai sebészeti gyakorlatban előforduló esetekkel, amelyekben normális egyéb testrészek megváltoztatását kérik, ill. amikor deformitások el­távolítása ellen tiltakoznak, nem ra­cionális okokból. A probléma össze­függ a testsémával, az összefüggé­sek természetéről keveset tudunk. Nem tartják kielégítőnek ismeret

Next