Orvosi Hetilap, 1972. március (113. évfolyam, 10-13. szám)
1972-03-05 / 10. szám - Dénes Iván - Berentey Ernő: A nyaki verőér-megbetegedések szerepe az agyi vérellátási zavar kialakulásában
Orvostovábbképző Intézet, Ideggyógyászati Tanszék (tanszékvezető: Tariska István dr.) és I. Sebészeti Tanszék (tanszékvezető: Littmann Imre dr.) A nyak verőér megbetegedések szerepe az agyi vérellátási zavar kialakulásában Dénes Iván dr. és Berentey Ernő dr. A Demographiai Évkönyv adatai szerint 1968-ban Magyarországon a halálozás oka 14,6%-ban éreredetű központi idegrendszeri betegség volt (14). Az agyi és nyaki verőér-megbetegedések elkülönítő arányát az Évkönyvben nem dolgozták fel. A vizsgáló eljárások tökéletesedése lehetővé tette a központi idegrendszeri tüneteket okozó érelváltozások helyének felismerését s a nyaki verőérelváltozások érsebészeti műtéti eljárásai a gyógykezelés lehetőségeit kiszélesítették. Ezért az agyi vérellátási zavart létrehozó érelváltozások felismerése s a célravezető vizsgáló eljárások megválasztása szempontjából tekintjük át e közleményünkben a nyaki verőerek megbetegedéseit. Történeti áttekintés 1664-ben Willis észlelt első ízben, kórboncolás alkalmával art. carotis elzáródást (59). A nyaki verőerek megbetegedésének agyi keringésre való hatását 1881- ben Penzoldi felismerte carotis interna thrombosis formájában (45). 1897-ben Monakow a Nothnagel kézikönyvben az „arteria carotis interna embolia” részletes tünettanát ismertette (40). 1905-ben Chiari arról számolt be, hogy 12—15 éves korban már talált — kórboncolás során — arteriosclerotikus elváltozást a carotis bifurcatióban (9). 1914-ben Hunt összefoglaló közleményében foglalkozott a carotis különböző aetiológiájú elzáródásával (26). 1937-ben Moniz, Lima és Lacerda igazolták elsőként angiographiával a carotis interna elzáródását (41). 1951 óta Fisher ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a cerebralis infarctus gyakran a nyaki verőér-elváltozás következtében keletkezik (20). Az 1950-es évektől napjainkig számos szerző foglalkozott a carotisok megbetegedését kísérő idegrendszeri tünetekkel, a kóreredet, a kórismézés és gyógyítás kérdéseivel (5, 13, 19, 24, 38, 57). Az art. subclavia, art. anonyma megbetegedésének agyi vérellátási zavart kiváltó szerepére csak az utóbbi évtizedben terelődött figyelem, bár azt Takayashu már 1905-ben felismerte (53). Contorni 1960-ban írta le az art. subclavia proximalis szakaszának elzáródásához társuló véráramlásváltozást (12). Reivich, Holling és Roberts 1961-ben kísérlettel is bizonyították ilyen érelváltozás esetén, hogy a nyaki erekbe jutó vérmennyiség egy — esetleg jelentős — része az agyi érrendszer helyett a brachialis érrendszerbe fordul vissza: agyi „meglopatás” („subclavian steal” syndroma) keringésdinamikai helyzete áll elő (48). Blakemore, Hardesty Orvosi Hetilap 1972, 113. évfolyam, 10. szám és Bevilaqua 1965-ben az art. anonyma részleges elzáródásakor mutatták ki aortographiás vizsgálattal az agy felől a kar felé történő véráramlását (6). Coder, Frye és Bernatz kétoldali subclavia-„lopás” hatást ismertettek (11). Magyar szerzők közül Benedek agyi endarteritis obliteransnak véleményezett betegeinek (4) angiogrammjai megengedik azt a feltevést, hogy azok carotis interna thrombosisok lehettek. Környey 1939-ben már tárgyalta az agyi vérkeringés functionális zavarait (32), 1955-ben pedig összefoglalta az anoxiás vasalis károsodások klinikumát és szövettanát (33). Ugyanez évben Bökény és Fényes arteriographiával igazoltak carotis interna thrombosist (3), Remenár pedig a kórkép szemészeti vonatkozásait foglalta össze (49). 1959-ben Ambrózy áttekintette a kórismézési lehetőségeket (1), Gallai a carotis dugulással együtt előforduló agyi érelváltozásokra hívta fel a figyelmet (23). Molnár 1965- ben hangsúlyozta a carotis és basilaris insufficientia gyakorlati fontosságát (39). Tariska 1967-ben összefoglalta a kórbonctani és kórszövettani vizsgálatokkal igazolt, haladottabb korban előforduló éreredetű agyi kórképeket, elemezte a systemás keringési tényezők, valamint a nyaki és agyi verőér-elváltozások dynamikáját az agyi infarctus létrehozásában (54). 1966—1969-ig Dénes, Kékes és Horányi a carotis keringési zavarok klinikumáról és vizsgáló módszereiről (15, 16, 17), Markos, Dénes és Bodnár1968-ban (36), Kékes, Markos, Dénes és mtsaik 1969-ben (31) sikeres recanalisatiós műtétről számoltak be. Az aortaív syndroma első magyar leírója Urai (55). 1959-ben Soltész, Szabó és Böröcz az art. anonyma elzáródás sikeres resectiós műtéti megoldásáról számoltak be (51). 1967-ben Urai és Csákány összefoglalták a „subclavian steal” syndroma klinikai vonatkozásait (56), Joós és Péró boncolt esetet ismertettek (28), Ránky pedig a nyaki verőér-elváltozások sebészi megoldási lehetőségeit tárgyalta (47). 1968-ban Solti, Iskum, Zádori és mtsaik a „subclavian steal” syndroma haemodynamikai vonatkozásait tárgyalták (52), Fráter, Kovács, Pepó és mtsaik (22), valamint Markos, Mátyus és Berentey (37) endarteriectomiával gyógyított esetet ismertettek. Kusztos, Ránky és Cservény rheographiás vizsgálatok eredményeiről számoltak be az említett megbetegedésben (35). Boros 1967-ben (7), Weinstein 1968-ban (58) a carotis keringési zavarok, Follmann, Littmann, Hesberger és mtsaik 1970-ben (21) az aortaív és „subclavian steal” syndroma szemészeti diagnosztikai vonatkozásait foglalták össze. 1. ábra: Az ábrán feltüntetett számok a nyaki verőér-elváltozások helyét jelzik. Az aortaívtől az agy felé haladva, növekvő számokkal (1—6) az agy vérellátását közvetlenül szolgáló erek elváltozásait jelöljük. A vonalkázott területek lumenszűkületeteket, a feketével ábrázolt részek elzáródásokat jeleznek. Az áttekinthetőség érdekében az ábrázolási módban egyszerűsítésre törekedtünk !*