Orvosi Hetilap, 1976. február (117. évfolyam, 5-9. szám)
1976-02-08 / 6. szám - Szakszervezetünk VII. kongresszusa
1* Szakszervezetünk VII. kongresszusa Élénk érdeklődés és figyelem kísérte országszerte az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete VII. kongresszusának 1975. november 18—19-én tartott tanácskozásait. A kongresszuson, amelyet az ÉDOSZ székházában tartottak, a szervezett egészségügyi dolgozókat 300 küldött — 110 orvos, 19 gyógyszerész, 171 középfokú képesítésű egészségügyi dolgozó, műszakiak és más szakképzettségűek — képviselte. A kongresszuson részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a Szaktanács főtitkára, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Duschek Lajosné, a SZOT titkára, Zsögön Éva dr. egészségügyi államtitkár, a politikai, társadalmi és tudományos élet több más személyisége. Babics Antal dr. akadémikus elnöki megnyitója után a Központi Vezetőség beszámolóját Darabos Pál dr., a szakszervezet főtitkára tartotta. A főtitkári referátum bevezetőül hangsúlyozta: a számadás olyan négy és fél esztendős tevékenységére terjed ki, amelyben sok minden történt az egészségügy, az ellátás érdekében. Erre az időszakra esik az új egészségügyi törvény, valamint a társadalombiztosítási törvény, az igen jelentős népesedéspolitikai határozat, az ifjúságpolitikai törvény, a nők érdekében hozott intézkedéssorozat, amely jelentős egészségügyi konzekvenciákat von maga után. Az egészségügyi törvény állampolgári joggá tette az ingyenes egészségügyi ellátást, előtérbe állította a megelőzést, előírta a lakosság egészére kiterjedő gondozás fokozatos fejlesztését, a kutatómunka, az új metódusok a szak- és továbbképzés erőteljes támogatását. A főtitkár elemezte a népesedési határozat egészségügyi vonatkozásait és kiemelte, hogy a kormányintézkedések hatásaként egyetlen év alatt 30 000-rel (20%kal) nőtt 1974-ben az újszülöttek száma és előreláthatóan az elkövetkező időben is nagyobb lesz a gyermekegészségügyben ellátandók aránya. Egyidejűleg állandóan növekszik az idős korosztályok számaránya is, akikről a szocialista társadalomnak sokoldalúan gondoskodnia kell. Kiemelte a beszámoló a nőpolitikai határozatok jelentőségét. Miután tagságunk 80 százaléka nő — emlékezett Darabos Pál dr. főtitkár — a határozatokat sajátunknak, törekvéseink eredményes végrehajtását biztosító nagy fontosságú társadalmi feltételnek tekintjük. 1. A beszámolási időszak minden korábbinál gazdagabbnak mutatkozott az egészségügyi dolgozók érdekében tett intézkedésekben: például az 1971. évi központi bérrendezés több mint 400 milliót tett ki, a középfokú szakképzettségű dolgozók éjszakai pótlékának 30 százalékos emelése 30 millió forintos költségkihatású volt. Mindennek ellenére ma is igen sok gondja van a magyar egészségügynek, ha mások is, szelídebbek is ezek, mint a múlt gondjai voltak. Alapvető gond az ellátás tárgyi feltételeinek biztosítása. A kórházi ágyak száma 1974 végére 87 500-ra nőtt s 10 ezer lakosra 83,4 ágy jut. Orvosi Hetilap 1976. 117. évfolyam, 6. szám 1900-at azonban rekonstrukció és egyéb okok miatt nem lehet igénybe venni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kórházak zöme — az utóbbi másfél évtizedben létesítettektől eltekintve — a század elején épült, elavult, és állagmegóvásukra a szükségesnél kevesebb pénz jut. A rekonstrukciós program végrehajtása legalább két, a 10 ezer lakosra jutó, jó ellátottságot jelző 100 ágyas mutató elérése pedig három ötéves tervet kíván. Az orvostudomány olyan gyorsan halad, hogy a legkorszerűbb műszer- és gépellátottság mellett is, újra és újra szükség van még modernebb, korszerűbb, a tudománynyal lépést tartó eszközökre, berendezésekre. Intézményeink nagyobb része nem éri el a korszerű színvonalat. A betegellátás, a tudományos kutatás — s aminek munkaerőhelyzetünket figyelembe véve még jobban előtérbe kell kerülnie —, az ápolás, végül az adminisztrációs munka korszerűsítése ugyancsak nagyanyagi ráfordítást igényel. Az egészségügy szervezettsége, a munkafegyelem, az intézményi szervezettség sok kívánnivalót hagy maga után. Szakszervezetünknek kezdeményezően kell fellépnie, az egészségügyi dolgozók tízezreit kell megnyernie, hogy maguk is cselekvő kezdeményezői legyenek a munka sokrétű javításának és olyan új, jelentős feladatnak mint amilyen az integrációs program megvalósítása. Ez önmagában is radikálisan megnövelheti az egészségügyi ellátás hatékonyságát. Számítani kell azonban arra is, hogy a dolgozók ezreinek bevonásával kialakított koncepció végrehajtása, éppen a megszokottól eltérő arculata miatt, nem lesz zökkenőmentes. Eredményes megoldásához elengedhetetlen annak megértetése, hogy a rendelkezésre álló anyagi, személyi, szellemi eszközök optimális felhasználása csak ilyen integrációs rendszerben, s a progresszív ápolási rendszer keretében valósulhat meg. Az intézményi, strukturális változások mellett mélyrehatóak az integrálandó egységek szervezetében a tennivalók. Nyilvánvaló, hogy a XX. század utolsó negyedében a kórház szervezete nem lehet ugyanaz, mint a század elején volt. Pedig kórházaink szervezettsége — sajnos — nagyon sok tekintetben alig tér el a század elejitől. A kórházi osztályok még ma is nagyrészt szigorú elzártság.