Orvosi Hetilap, 1976. július (117. évfolyam, 27-30. szám)
1976-07-25 / 30. szám - HORUS - Kenéz János: Liebermann Leó a kémikus, szociálhigiénikus
& 1828 HORUS ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT Szerkeszti az Országos Orvostudományi Könyvtár igazgatója 15. szám Liebermann Leó a kémikus, szociálhigiénikus Édesapja, Liebermann Ábrahám (1797—1860) a pesti orvosegyetemet végezte el. Debrecenben telepedett le és itt született Leó fia is 1852-ben, december 28-án. Középiskoláit Debrecenben végezte, majd 1869-ben iratkozott be a második fénykorát élő bécsi egyetem orvosi karára. Tanárai világhírességek: F. Arit szemész (1812—1887), C. A. Th. Billroth (1829—1894), a XIX. század kiemelkedő sebésze, W. Brücke fiziológus (1819—1892), J. Hyrtl (1811—1894), a kismartoni származású világhírű anatómus, F. Hebra (1816—1880), a bőrbajok kórbonctani szemléletének kidolgozója, J. Skoda (1808—1871) belgyógyász, a mellkasi szervek fizikai vizsgálatának kidolgozója, J. Oppolzer (1808— 1871) belgyógyász, akit Skodával ellentétben elsősorban terápiás kérdések foglalkoztattak és végül K. Rokitansky (1804—1878) kórboncnok, az új bécsi iskola szellemi vezére. Hyrtl nagyon megszerettette vele az anatómiát és az akkori, nem forgalmozott hulláktól egy ízben súlyos vérmérgezést is kapott. (A felsorolás Liebermann önéletrajzában szerepel: ,,Die Medizin in Selbstdarstellungen”, 1925.) 1872-ben, tehát 20 éves korában jelent meg első kísérletes tudományos dolgozata az egyik kevéssé ismert bécsi orvosi folyóiratban: „Bemerkungen zur Physiologie der Atembewegungen” címmel, érdemes néhány szót szólni róla. Ez a cikk ugyanis annyira nem keltett feltűnést, hogy S. Basch (1837—1905) 19 évvel később cikket jelentetett meg „Lungenschwellung und Lungenstarte” címmel és ebben azt állította, hogy elsőként jött rá arra, hogy az alveolusok erősebb telítődése vérrel, azok tágulásával jár együtt. Azonban kiderült, hogy nemcsak Liebermann előzte meg, hanem egy angol szerző. Hogyan is leközölte ugyanezt, de csak mint hipotézist, mert nem voltak kísérletes adatai. Liebermann még szigorló korában rájött arra, hogy a kísérletes kutatáshoz szükséges a kémiai metodikák alaposabb ismerete is, azért rendszeresen bejárt az egyik egyetemi kémiai intézetbe. Ostwalddal (1853—1932) és Arrheniusszal (1859—Orvosi Hetilap 1976. 117. évfolyam, 30. szám 1927) egyidejűleg, vagy talán őket megelőzve úgy érezte, hogy a biológiai problémákhoz közelebb lehet férkőzni a kémia segítségével. Brücke, a fiziológus, amikor közölte vele, hogy fehérjekémiával kíván behatóbban foglalkozni, így beszélte le: „Az istenért, ne nyúljon a fehérje-kémiához, azon a területen már minden ki van merítve”. (Ez a megállapítás 100 évvel ezelőtt hangzott el.) Liebermann első magyar nyelvű dolgozata 1874-ben jelent meg, kémiai tárgykörből. Promóciója után meghívták az innsbrucki egyetem kémiai tanszékére tanársegédnek. Az állást Liebermann anyagi okokból elfogadta, pedig itt alig volt lehetősége a kutatáshoz. De azért több témának, amelyeket később dolgozott ki, akkor született meg az alapgondolata. Rövidesen új főnöke új munkahelyet kap és a huszonéves fiatal orvos docensi minőségben ideiglenesen megbízást kap a tanszék vezetésére. Több kémiai munkája Darwin elméletének igazolásával foglalkozik. Ugyanis abból indult ki, hogy a darwini elmélet egyoldalúan csak morfológiai szempontokra épült és hiányzik az onto- és filogenezis kémiai alátámasztása. Egy előadásában arról számolt be, hogy vizsgálatai szerint a csontok minőségi kémiai öszszetétele azonos az emlősökben, madarakban, kétéltűekben és halakban, úgy, hogy ebből nem lehet az állatfajra következtetni. Ami viszont az egyes állatok csontjainak mennyiségi összetételét illeti, az már a szerzett alkalmazkodás jelenségeként fogható fel. 1880-ban jelent meg a „Chemie des Menschen” című műve. Ebben a sejtek, szövetek, szervek és különféle excretumok alkotórészeit, tulajdonságait vizsgálja az analitikus kémikus szemével és módszereivel. A nuklein kérdéssel is foglalkozott és erről élénk levelezést folytatott a kiváló bázeli biokémikussal, Miescherrel, a nuklein első leírójával. Huszonhat éves korában visszatér hazájába, az egyetem bölcsészeti karán gyakorlati vegytant, a jogi karon törvényszéki vegytant ad elő. 1879-ben az Állatorvosi Főiskolán lett a kémia nyilvános rendkívüli tanára. S alig múlt harmincéves, megbízzák az Országos Kémiai Intézet szervezésével és vezetésével. Hogyan jellemzi egyik későbbi tanszéki utóda, Dabis László (1896—1951) ezeket az éveket: „Szervezi a vegykísérleti állomásokat, úttörő a magyar élelmiszer-hygiene terén, tudományos oraculum a földmívelési minisztériumban, tanácsokat ad és tárgyal a legkülönbözőbb osztrák és magyar bizottságokban. Medikusoknak előadja a törvényszéki és orvosrendőri vegytant, az állatorvosoknak az általános és részletes kémiát, írja tudományos dolgozatait magyar, német és francia nyelven a magyar borokról, petróleumról, olajról, tejről és zsírokról stb. Végzi és vezeti az Országos Kémiai Intézet óriási napi anyagot feldolgozó vizsgálatait, miközben új módszerekkel gazdagítja az élelmiszer-vegytant, de nem feledkezik meg arról, hogy szíve mélyén ő tulajdonképp a biológiai kutatás felszentelt papja, a fárasztó gyakorlati munka közepette megírja alapvető dől-