Orvosi Hetilap, 1988. április (129. évfolyam, 14-17. szám)
1988-04-03 / 14. szám - Illés Béla: Az egészség megőrzése és a gyógyítás
Az egészség megőrzése és a gyógyítás Negyvenhárom évvel ezelőtt a felszabadulással bekövetkezett sorsforduló a háborús újjáépítést követően az egészségügy szocialista átalakítása előtt is megnyitotta az utat. Az évfordulók méltán visszatérő témája a nyomasztó múltra való emlékezés, melyben népbetegségek pusztítottak, a tömegek anyagi és szellemi nyomorban éltek, az orvosok nagy része is megélhetési gondokkal küzdött, és a lakosság kétharmada kívül esett a társadalombiztosításon. A háború utáni fejlődés az egészségügyi ellátásban olyan eredményeket produkált, melyekre — napjaink gondjai ellenére — méltán büszkék lehetünk. A körzeti és üzemorvosi ellátás kiépítése, 250 ezer egészségügyi dolgozó, 100 ezer kórházi ágy és olyan korszerű intézmények létrehozása, mint a szombathelyi, győri, kecskeméti, dél-pesti kórházak vagy az országos intézetek, a hozzánk látogató keleti és nyugati szakemberek elismerését vívja ki. A mennyiségi és minőségi fejlesztés sajátos ellentmondásaként fekvőbeteg-intézeteink nagy részében egyidejűleg régi és új, korszerű körülmények közt működő ápolási és diagnosztikai egységek találhatók. Az 1980-as években megindított intenzív fejlesztés olyan kezdeti eredményeket hozott már eddig is, mint az ultrahang és az endoscopos diagnosztikai eszközök számának növekedése, a computeres tomográfia és a digitális angiográfia vizsgálatok bővülése, a művesekezelés, a szív- és érsebészeti ellátás, a coronariaőrzők számszerű bővülése, az országossá vált baleseti sebészeti, véradó, onkológiai centrumok és jól működő hálózatuk megteremtése és felszereltségük magas színvonalra emelése. Az évforduló nem ment fel az alól, sőt feladatunkká teszi, hogy szembenézzünk azzal a súlyos negatívummal, hogy az egészségügyi hálózat fejlődése mellett romlik a lakosság egészségi állapota. Az egészségügy és a szociálpolitika problémaköre, a demográfiai mutatók romló tendenciája napjainkban éppen úgy heves viták tárgyát képezik, mint az egészségügyi szolgálat fejlettségével, társadalmi elismertségével, az anyagi javakból való részesedésével kapcsolatos összefüggések. E kérdések megítélésében — más társadalmi problémákhoz hasonlóan — sokféle, sokszor szélsőséges álláspont fogalmazódik meg. A kérdés lényege, hogy mivel magyarázható és milyen cselekvési stratégia határozható meg annak az ellentmondásnak a feloldására, hogy az orvostudomány és az egészségügyi ellátás fejlődése ellenére az elmúlt két évtizedben a lakosság egészségi állapotát jellemző valamennyi mutató romlott. A kialakult helyzet okainak feltárásával, illetve a kedvezőtlen tendenciák felszámolására alkalmas tennivalók megjelölésével tudunk csak érdemi választ adni azoknak, akik a romló viszonyok között a hagyományos orvoslás válságát, az állami egészségügyi szolgálat elégtelenségét látják és úgy vélik, a gyógyító egészségügy tehetetlenül áll az új kihívással szemben. A szociálmedicinával foglalkozó, felelősen gondolkodó orvosok mindig is alapelvként vallották, hogy a nép egészsége megőrzésének és a megbetegedések gyógyításának két egyenrangú feladata van. Egyrészt az esélyegyenlőségen alapuló, hozzáférhető és a nemzetközi standardoknak megfelelő, színvonalas egészségügyi ellátás, másrészt olyan társadalmi, gazdasági környezet, melyben a saját egészségéért felelősséget érző egyén egészséges életmódot tud és akar is folytatni, amint ezt a WHO, az I. Egészségmegőrzési Konferenciáján „Egészséget mindenkinek 2000-re” jelszóval meghirdetett. Úgy vélem, a helyes jelszó „Egészséges életmódot mindenkinek 2000-re”, mert csak ez utóbbinak van reális perspektívája a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések, az elhízás, a mozgásszegénység, az alkoholizmus, a dohányzás, a narkománia, a közlekedési balesetek és az öngyilkosságok magas előfordulási arányával terhes korunkban. A WHO helyesen ismerte fel, hogy az egészségügyi intézményrendszer mennyiségi és minőségi fejlesztésén túl, az egészségi állapotot nagyon sok olyan tényező befolyásolja, amely kívül esik az egészségügy hatósugarán. Döntő szerepet játszik a gazdasági-társadalmi tényezők változása, az életmód deformálódása. Hazánkban is követhetjük e folyamat útját. A felszabadulást követő gazdasági és társadalmi változások, a város és vidék iparosodásának gyors fejlődésével, az ipari struktúra átalakulásával, az ipar és a mezőgazdaság arányainak módosulásával, a településszerkezet átrendeződésével, a foglalkoztatottság átformálásával jártak együtt. E folyamatok történelmi méretű társadalmi mobilitást, sőt átrétegződést okoztak, alapvetően megváltoztatva hazánk lakosságának gazdasági, társadalmi helyzetét és életmódját. Az életszínvonal növekedése, az életmód kedvezőtlen alakulása, az egészségügyi ellátás iránti igényeket rendkívül megnövelte. Amíg számos betegség megelőzéséhez és gyógykezeléséhez az orvostudomány fejlődése kedvező feltételeket teremtett, addig előtérbe kerültek és napjainkban meghatározóvá váltak azok a megbetegedések, melyek az eltorzult életmód következményei. Ezek leküzdése az egészségügyön belül minőségi, szervezeti és szerkezeti változtatásokat, az egészségügyön kívül pedig számos ágazat, szinte az egész társadalom együttműködését igényli. Ennek az együttes cselekvésnek a kereteit a hosszú távú prevenció, az egészségmegőrzés programja határozza meg. Sokakban az a téves elképzelés él, hogy a megelőző orvosi tevékenység olcsó, holott a szűrés-gondozás sokkal-sokkal költségesebb, mint azt a felületes szemlélő gondolja. Hiszen a preventív tevékenység nemcsak tetemes munkaidő-ráfordítást igényel, hanem rendkívüli drága diagnosztikai eljárások is szükségesek annak további folyamatában, így például a renovascularis hypertonia felismerésének korábban invazív angiográfiával, szűrésszerűen vizsgálták meglétének lehetőségét, mígnem hosszú évek alatt rájöttek, hogy előfordulása ritka és éppen ezért nem engedhető meg ennek az invazív és rendkívül drága eljárásnak szűrésszerű alkalmazása. Míg azonban ehhez a döntéshez eljutottak, feleslegesen 25-30 milliárd dollárt emésztett fel ez a „preventív” orvosi tevékenység az USA-ban. Természetesen ez a legkevésbé sem csökkenti a megelőző szűrés-gondozás jelentőségét és szükségességét, jól átgondolt javaslat esetén, a „költség-haszon” elv érvényesítése jegyében. A modern medicina költségessége óhatatlanul követeli meg az egészségügyi tevékenység pénzügyi számvetését. E számvetés része kell 699