Orvosképzés, 1924 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1924 / 1-2. szám
4 Bálint Rezső ben. A fehérje és nevezetesen a húsfehérje anyagcsererontó jelentőségét egyebekben ugyancsak megerősítették azok a tapasztalatok, melyeket Németországban a hús- és fehérjeszegény háborús táplálkozás következményeként diabeteseseken tettek. Hogy a fehérjeártalom miben leli magyarázatát, arra kétségtelen feleletet egyelenet nem tudunk adni. A fehérjéből az intermediaér anyagcserében cukor képződik s ez fokozza a feldolgozandó cukor mennyiségét, de viszont, mint mondottuk, a fehérjeérzékeny beteg a szénhydrát alakjában szervezetébe kerülő cukrot akárhányszor feldolgozza s csak fehérjeadásra reagál glykosuriával. Lehetne arra gondolni, hogy ezen esetekben a szervezet a fehérjéből képződött cukorral szemben máskép viselkedik, mint egyéb cukorral, de viszont valószínű, hogy a fehérjének a diabeteses szervezetre valamelyes specifikus rossz hatása van, talán a glykogenfixatio káros befolyásolása útján. Kétségtelen ártalmat jelent az a specifikus dynamikus hatás is, amelyet a fehérjék az anyagcserére gyakorolnak, annak fokozódását idézve elő. A fehérjehatás prncipiuma tehát még meglehetősen homályos, s azért szabadjon egy kísérleti sorozatra pár szóval reámutatnom, amelyet két segédemmel, Ernszt és Tóth doktorokkal együtt a vezetésem alatt álló klinikán végeztem. E kísérletek még koránt sincsenek lezárva s összefüggésük az emberi pathologiával még távolról sem állapítható meg, de egy utat látszanak mutatni, amelyen a fehérje-kérdés talán valamiképen megközelíthető lesz. E kísérletek in vitro végzett analógia-kísérletek és Schaffer, a St. Louis-i biológiai chemikus kísérleteinek továbbfejlesztésében állanak. Ismeretes ténye az anyagcserevizsgálatoknak, hogy a ketontestek akkor jelennek meg a vizeletben, illetve akkor nem oxidálódnak el a szervezetben, ha vagy a szervezet nem kap szénhydratot, vagy a szénhydrátot nem tudja asszimilálni; azt szoktuk mondani, hogy a ketontestek elégéséhez szénhydrattűz kell. Ezen szénhydrattűz mechanismusa azonban a ketontestek elégésével kapcsolatban teljesen homályos, és a különböző vizsgálók különböző magyarázatokkal igyekeztek ezen folyamatot megvilágítani. Schaffer in vitro analogiakísérlettel próbált a kérdéshez hozzáférkőzni és kísérletei igen érdekes eredményekhez vezettek. Acetecetsavat összehozott hydrogensuperoxyddal, a hydrogensuperoxyd bizonyos idő múlva bizonyos mértékig az acetecetsavat eloxydálta, ez az oxydatio azonban sokkal gyorsabban és nagyobb mértékben következett be, ha a keverékhez lúgos közegben oxydálódó glukoset adott. Schaffer azt veszi fel, hogy a cukor bomlástermékei az acetecetsavval összeköttetésbe lépnek s ez az összeköttetés segítené elő az acetecetsav további oxydatióját. Schaffer arra gondol, hogy talán a szervezetben is ily módon támogatja az oxydálódó cukor a ketontestek elégését. Schaffer kísérleteit pontosan az ő előírásai szerint utánacsináltuk s eredményeit teljesen megerősíthetjük. E kísérletek továbbfejlesztésével iparkodtunk azután a fehérjeártalom analógiáját létrehozni. A kérdés, melyet fölvetettünk, a következő volt: ha a ketontestek elégését a cukorégés elősegíti, vájjon nincs-e a fehérjéknek, esetleg bomlástermékeiknek, in vitro fent leírt systemához hozzáadva, olyan hatásuk, mely a cukornak előbb mondott befolyását gátolná? E célból a Schaffer kísérleteinek megfelelő keveréke