Hencsei Pál (szerk.): Ötkarika. A Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör tájékoztatója, 2009 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2009-02-01 / 1. szám

Lovas Petra a Csanádiban November 27-én a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vendége Lovas Petra asztaliteniszező volt. Petra csapatversenyzőnek tartja magát, amit a 2007-ben társaival megnyert Európa-bajnokság és az idei ezüstérem is igazol. Vendégünk részt vett a pekingi olimpián, ahol több sportág versenyeit megtekinthette. Nagy élményt jelentett neki, hogy közelről láthatta Usain Bolt, Michael Phelps, Vajda Attila és más világnagyságok győzelmeit. Élménybeszámolója nagy sikert aratott a nagy létszámban megjelent hallgatóságnak. Vízilabda Magyar Kupa elődöntők Egerben A Csanádi Baráti Kör Pekingben járt tagjai november 29-én Egerben megtekintették a férfi és női vízilabda Magyar Kupa elődöntőit, majd közös vacsorán vettek részt olimpiai bajnok vízilabdásainkkal. A vízilabda szövetség egyik szponzora ugyanis pályázatot hirdetett vízilabda mérkőzések szurkolóit ábrázoló fényképek beküldésére. Az olimpián készített képeink elnyerték a bírálók tetszését, és vacsora meghívást kaptunk. A vacsorán a Vasas négy olimpiai bajnoka, balról: Varga Dénes, Kis Gábor, Varga Dániel, Hosnyánszky Norbert, valamint Kemény Dénes és Köpf Károly főtitkár vett részt, akikkel felelevenítettük a pekingi élményeket és a délutáni mérkőzések eseményeit.

Next