Ózdi Vasas, 1963 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1963-01-05 / 1. szám

V4 tág proletárjai, egyesítésiek ! Az Ózdi Kohászérti Üzemek MSZMP bizottságának hetilapja VI. évfolyam 1. szám­­ra: 50 fillér. 1063. január . így kezdődött 1963 A kereskedelemben — Az általános telítettség •tünetei mutatkoznak vevőink körében — mondja Kiss Fe­renc áruforgalmi osztályveze­tő. — Ez természetes is, hi­szen az ünnepekre mindenki igyekezett bőséges készletet tárolni, így csak a legszüksé­gesebb napi fogyasztáshoz vásárolnak. Az ünnepi forgalmat egyéb­ként jól bírtuk és talán csak a tojás és az olcsó bor volt ke­vesebb a keresletnél. A pillanatnyi, viszonylag le­­csendesült forgalomban igyek­szünk ismét a régi raktárkész­letre felfejlődni, hogy mire a disznóölések utolsó hullá­mai is elülnek és ismét fel­élénkül a forgalom, ne legyen fennakadás. A postánál — január elsején úgy lát­szik aludtak az emberek, mert a szokásos telefonbeszélgeté­seknek csak igen kis hánya­dát beszélték — válaszol ez­­irányú érdeklődésünkre De­­rényi Dezső elvtárs, az 1. sz. postahivatal vezetője.­­ Má­sodikon aztán minden vissza­zökkent a rendes kerékvágás­ba, ami nálunk 400 körüli in­­terurbán és három, három és félezer helyi beszélgetést je­lent. A távírdánál is körülbelül így fest a helyzet, jóllehet ott ünnep előtt óriásira megnőtt a forgalom, és most már beállt a pangás időszaka és egy-két nap múlva várjuk a teljes „megélénkülést.” • A kenyérgyárban — Kishíján 850 mázsa ke­nyeret sütöttünk az új esz­tendő fogadásának zavartalan biztosításához — mondja Lo­­boczki János igazgató elvtárs. —• Ezen felül még 38 ezer darab süteményt is készítet­tünk. Az ünnep utáni első napon aztán visszatértünk a rendes napi adagok sütésére, ami azt jelenti, hogy 280—300 méter­­mázsa kenyeret készítünk. Az új KRESZ első napjai — Minden jelentősebb zök­kenő nélkül át tudtunk térni az új szabályok szerinti közle­kedésre — tájékoztatott ben­nünket Rajcsányi Antal száza­dos elvtárs. — A hivatásos gépkocsivezetők ismerik az új előírásokat, és az első tapasz­talatok szerint viszont be is tartják azokat. A magánkocsik tulajdonosai viszont nem na­gyon közlekednek ezeken a csúszós utakon, méginkább ■ tartózkodnak a motorosok. Azt azonban örömmel ta­­­pasztaltuk, hogy a csúszós­ utak ellenére sem volt közle­kedési baleset. Ez viszont a­ gépkocsivezetők éberségének, és lelkiismeretességének kö­szönhető. Az IBUSZ-nál . Az új esztendő nálunk tulajdonképpen már régebben megkezdődött, ugyanis az 1963-as utazásokra már a múlt évben többen is jelentkeztek — közölte Bogos Mihályné, az ózdi fiók vezetője. Az idén az első jegyet Buda­pestre váltották hálókocsira, de nem ez volt az első, 1963- ra kiadott jegyünk. Mint érdekességet kell meg­említeni, hogy 1962-ben a bel- és külföldi utazások szá­ma mintegy 20—25 százalék­kal növekedett 1961-hez vi­szonyítva. Mind többen és többen utaztak külföldre, en­nek az egyik oka talán az, hogy a népi demokráciákba utazók több költőpénzt vált­hatnak be, mint korábban. Tavaly már sokan utaztak a nyugati országokba is, abban az irányban legmesszebb Lon­donba jutottak el az ózdiak, az IBUSZ-on keresztül. Számos külföldi útra máris lehet jelentkezni, illetve 300, vagy 600 forint befizetésével helyet biztosítani. Ebben az évben lesz Ózd— Krakkó autóbusz utazás is, de sokan mehetnek például Bécs­­be is. A belföldi u­takná­l „ha­gyományos” útvonalakon fe­lül tervezünk egy beregfürdői különvonatot is. Az év első napjai nem hoz­tak uborkaszezont. Csatlakozunk a durvahengermű blokksor dolgozóinak felhívásához "Az öntőcsarnok dolgozói kö­zött már régi hagyománya van a párosversenynek. Ennek kö­vetkeztében a kongresszusi versenyben is igen sok szép eredményt értünk el. Mi az öntőcsarnok III-as műszakjá­nak dolgozói olvastuk az Ózdi Vasas december 15-i számában a durvás blokksor III-as mű­szakjának versenykihívását. A versenyhez mi is csatla­kozni kívánunk és vállaljuk, hogy a műszakunkon leöntött meleg öntécset a lehetőség sze­rint késedelem nélkül átad­juk a hengerműnek, továbbá a kívánt mennyiségű hideg ön­­ tecset is mindenkor időben szállítjuk. Csatlakozásunkat azért tart­juk fontosnak, mivel a durva­­hengermű III-as műszak Sali­­ga István főművezető vezetésé­vel a múlt év folyamán kima­gasló eredményeket ért el, ami­hez úgy gondoljuk, hogy az ön­tőcsarnok III-as műszak dol­gozói is hozzájárultak. Balyó Gyula párttitkár, An­tal­köz Béla KISZ-titkár, D. Nagy Bertalan szakszerveze­ti bizalmi, Körner Pál műveze­tő, Nyalka Miklós brigádveze­­tő, Lindák Mihály forgalom­­irányító, Kornér István tech­nikus. röú£ a nyugdíjat korúit Nagyokat fújtatva, mérge­sen sziszegve vág neki a 4-es számú mozdony az emelkedő­nek. Lenyújtja két fogaskere­két, azok összeakaszkodnak a fogasléccel, és alig gyorsab­ban, mint egy szaporán kilépő ember, méterről-méterre eről­­ködi magát mind feljebb és feljebb, maga előtt tolva egy folyékony salakkal teli üstöt. Azaz nem voltam elég pon­tos, mert nem egy gép viszi a hegyre az üstöt, hanem kettő, ugyanis az új nagyméretű üs­tök salakkal tele 80 tonna kö­rül vannak és a nem egészen egy kilométeres szakasz, kö­zel 80 méteres szintkülönbsé­gével nem képesek a mi­ jó öreg masináink megbirkózni. A jó és az öreg jelzők ez esetben nagyon helyén­valók, hiszen azok, akik már a 4-es, az 5-ös, vagy 6-os géppel egy­szerre kezdték a szolgálatot, már régen nyugdíjban vannak, míg ezek a svájci masinák még mindig birkóznak a hegy­gyel,­ pedig az első utakat alig valamivel a századforduló után tették meg. S hogy jó erőben vannak még mindig, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a régi pályát el­­nyűtték és a közelmúltban egy újat kellett építeni. Persze igazságtalanság lenne elhall­gatni, hogy ezt a „kondíciót” elsősorban a mozdonyok igen derék kezelőinek, és nem utolsó sorban a közlekedési műhely lelkes, sokszor leküzd­­hetetlennek tűnő akadályo­kon is úrrá lévő lakatosainak „köszönhetik.” Hogy gondozottak a masi­nák, azt az is igazolja, hogy havonta egy-egy brigád több mint 1400 utat is képes vele megtenni, így például Balogh János mozdonyvezető és Ipacs Zoltán fűtő egy hónapban 1442 alkalommal ment fel a gépével a hegyre, de Kutacs László és Kulcsár Géza is több mint 1400 hegymenetet csinált. Az utóbbi időben — ponto­san, amióta az új üstök van­nak forgalomban, nem valami gazdaságos a fogaspályán szál­lítani. Az oka az, hogy az új üstök hasznos terhe arányta­lanul kicsi, hiszen korábban a 19 tonna rakományhoz 36 ton­na kocsi- és üstsúlyt kellett szállítani, míg a jelenlegi 80 tonna összsúlyból mindössze 23 tonna a hasznos teher, vagyis a salak. Ne tessék tehát csodálkozni, ha úgy rémlik majd, hogy az ország legnagyobb fogaspályá­jára felnyomakodó mozdony sziszegése, afféle szitkozódás. Mert lehet, hogy tényleg az ... (Fenyves) ■ ***** ч Az országban elsőnek rádióizotópokat építenek a körkeverő kemencébe A kohászati üzemek műsza­ki dolgozói igen komoly erő­feszítéseket tesznek a gyárt­mányok minőségének s ön­költségének csökkentése ér­dekében. Ezt a célt szolgálják többek között a 800 tonnás körkeverő kemencébe beépí­tendő rádióizotópok is. Ka­tona László elvtárs, a mentallo­­gráfia osztály vezetője ezzel kapcsolatban a következőket mondotta el: — Külföldön már sok he­lyen alkalmazzák a kemence belső falak védelmének érde­kében a rádióizotópos jelző rendszert. Hazánkban eddig csak kohóknál és martinke­mencéknél végeztek ilyen irá­nyú kísérleteket. A mi üze­münk lesz az első, ahol kör­­keverőknél alkalmazzuk. Nő az előnye az izotópok alkalmazásának ? — A körkeverőkben mint­egy 25 izotóp kerül beépítésre. Ezek állandó jelzést adnak a kemence belső falának kopá­sáról, illetve elhasználódásá­nak mértékéről, így lehetővé válik, hogy a kemencejavítást mindig a legideálisabb időben végezzük el, amikor még a külső téglafalak jó állapotban vannak, így az átépítésnél csak öt legbelső falazatot kell pótolni. Ez egyrészt sokkal ol­csóbbá teszi az átépítést, más­részt időnyereséget is jelent Költségmegtakarításban mit jelent ez ? — A rádióizotópok beszer­zési, illetve beszerelési költ­sége mintegy 100 000 forint. De mivel az izotópok időben jel­zik a téglafalak elhasználódá­sát, így nekünk csak a leg­belső falazatot kell átépíteni. Az átépítés tehát 600 000 fo­rinttal kevesebbe kerül, a megtakarítás félmillió forint. Nem sugárzásveszélyes . Nem. Ha valamennyi izotóp egyszerre kerülne a nyersvasba, akkor is a sugár­zás, olyan kismérvű, amit mű­szerrel még kimutatni sem lehet. Nyugodtan mondhatom, hogy teljesen ártalmatlan. — Kik végzik a beépítést? —­ Az izotópok beépítését a csepeli izotóp laboratórium végzi. A méréseket viszont már a metallográfia mérnö­kei fogják megejteni. E heti számunk tartalmából. Harminckettőben történt (2. oldal) Beszélgetés az új kormán­yrendeletrel ? (4. olda­l) Hideggel, széllel, faggyal küzdő emberek (3. oldal) Mit kap városunk 1963-ban (3. oldal) A targoncás, (4. oldal) Ami a szilveszteri számból kimaradt (5. oldal) Vidám Szilveszter Régi szokás már, hogy az ó­ évet vidám ének, tánc, sűrű pohárcsengés, zene hangjai mellett búcsúztatjuk. Így volt ez 1962 Szilveszterén is. Tizen­egy óra után indultunk a Ja 29—01 taxi vezetőjével, Iványi Sándorral — nézzünk be egy pár helyre, hogyan szórakoz­nak, mulatnak a városban. Kezdjük Béke-telepen. Itt még nincs étterem, vendéglő, leg­többen odahaza szilveszte­reznek. Úgyszólván minden ablak vi­lágos volt, s nem egy helyről kihallatszott a vidám nótaszó. Igaz, ezidőtájban még a tele­vízió, rádió volt hangosabb. Első állomás a Gyöngyszem Cukrászda. A zsúfoltság az már nem is kifejezés arra, amennyien voltak. — Nem baj, fő az, hogy jól érezzék magukat a vendégek — mondotta Tordai Pál a ze­nekar vezetője, a néhány per­ces szünet alatt. Hangulat is volt, mert fél 12-ig 50 üveg pezsgőt és 150 üveg bort szol­gáltak fel a pincérek. A zene­kar újból rákezd, mi pedig in­dulunk tovább. A Hungária­ Étteremben már az éjfélre készültek. A pincér már készenlétben állt a villanykapcsoló mellett, hogy a néhány pillanatnyi sö­tétség után, amikor az óra éjfélt üt, villanygyújtással je­lezze az új esztendőt. Sajnos tovább kell men­nünk. Az ajtótól nem messzi­re a járdán a szolgálatban le­vő rendőrökkel találkozunk. De ekkor már fölharsant az első — Boldog újesztendőt kí­vánunk. — Köszönjük, viszont kíván­juk — integetnek a rendőrök is. A Kékacél Étteremnek — csak a presszójába le­­ het bejutni. Durrognak a pezsgős üvegek. Szaporán csendülnek a poha­rak. A pezsgő, a habzóborok száma már 100 felé közeledik. Nem hiányoznak a jó ínycsik­landó ételek sem. Egyelőre elég az éttermek­ből, vendéglőkből, nézzünk el azokhoz is, akik Szilveszter éjszakáján szolgálatban van­nak. A Városi Kórház szülé­szeti osztályán dr. Ingi­i László fogad ben­nünket. — Délután 15 óra 20 perc­kor volt egy szülés, ez évben még nem. Úgy néz ki, hogy január 1-én nem is igen lesz újszülöttünk. Elbúcsúzunk — hiába, úgy látszik, az ózdi gólyák is Szil­vesztert tartanak. Néhány percre beugrunk még a mentő­­állomásra is. — Volt-e kihívás éjfél óta? — Nem volt. Estefelé hoz­tunk be egy beteget Tólápáról. Annak is a mandulája fájt. Kicsit dühös is voltam érte — mondja a szolgálatot teljesítő mentős — ezért megzavarni a mentősök pihenőjét, kicsit sok. A Gülbaba Étteremben ép­pen sorsolás van, amikor betérünk. Kisorsolták az újévi malacot is, de, hogy ki ny­erte azt már nem sike­rült megtudni. Annyian körül­fogták, mert mindenki meg akarta húzni az újévi malac farkát. Ha már arra vitt az utunk, belátogattunk a rendőr­őrsre is. Az­ ügyeletes tiszt elvtárs tré­fásan jelenti: — 1963-ban semmi különös esemény nem történt, pedig már az évből eltelt majd két­­óra hossza. A Szilveszter estét sokan töltötték a Rákóczi Étteremben. Az étterem szakácsai ezúttal ugyancsak kitettek magukért, mert a szilveszteri tálból épp akkor szolgálták fel a nyolc­­vanadikat, a disznótoros ké­szítményből is több, mint fél­százat. A virsliből pedig már közel a második száz párnál tartottak. Két óra felé már népesebb volt az utca is. Jókedvű, vi­dám éneklők hangja minden­felől, sokan már hazafelé igye­keztek. Mi azért csak betér­tünk a Velence Étterembe. — Egy pár vendégünk már elment — fogad az üzlet veze­tője — de asztalunk még nem üresedett. Kétszázötven főre terveztük, de voltak itt 300-an is. — És mivel várták a vendé­geket? — ötfajta borunk volt, étel­készítmények. Legkapósabb volt a Velence-tál és a házi disznótoros. Lassan világosodni kezd és mi még nem szilvesztereztünk. — Nem baj — szól a gép­kocsivezető — nekem már csak egy félóra van. Letelik a mű­szak, talán még jut nekem is valami a hangulatból. Szilveszteri körsétánk ez­zel végetért. Ha egy kicsit később is, de azért mi sem hagytuk­­ magunk fölött szárazon elmúlni a 62-es évet. O. R.

Next