Ózdi Vasas, 1963 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1963-06-01 / 22. szám
Szavaló kislány Mikó István rajza AVATÁS T boldogság, öröm és izgalom járta át a kis gyermekszíveket vasárnap délelőtt, amikor felharsant az avatási ünnepség kezdetét jelző harsona. A kisdobosok Ligeti Jánosné városi kisdobos-vezető szavait hallgatták figyelmesen, majd amikor a kék háromszögű nyakkendő már a nyakukban volt, mind azt érezte, méltóvá szeretne válni majd az úttörő névre. Az avatásra felsorakozott úttörők előtt Légrádi József úttörővezető ismertette az úttörő mozgalom múltját és jelenét. Amikor az úttörő fogadalmat letették, az avató szülők nyakukba kötötték a piros nyakkendőt. Az első úttörőigazolványt ezen az avatáson Bellér Emőke IV. osztályos tanuló kapta, s mint megtudtuk a szombati nagy sikerű tábortűznél kitűnően szavalta a Munkásgyermek himnuszát. Végül a VIII. osztályosokat Soós Ottó elvtárs a járási KISZ-bizottság titkára avatta KISZ-taggá és meleg szavakkal adott útravalót az induláshoz. A tagsági könyvek kiosztása után harsona jelezte a nagy nap végét. —éri— ÓZDI VASAS 1963. június 1. A bejárat mellett balra egy biliárdasztal, és egy üveglappal fedett asztali futball áll, jobbra az igazgató szobája van. A nagy épületben most teljes csend honol, az előadóterem ajtaja mögött még a tegnap esti táncdalesten megrekedt levegő uralkodik. Ez volt a második alkalom augusztustól, hogy neves fővárosi táncdalénekesek szerepeltek ebben — a nekünk városszélinek tűnő — kultúrházban. — S a siker? — Nagy volt. Seres Lehel, a III. kerületi Ady Endre Kultúrház igazgatója, azelőtt pedagógus volt — a kultúrházzal szemben levő iskolában. Az itt eltöltött idő. — 8 év bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy kiismerje a kerület lakóinak igényét. Azért is vállalta szívesen ezt a nagy felelősséget jelentő hivatást, mert látta, hogy mit nem kapott meg korábban a kerület lakossága. — A kerület lakóinak színházi igénye, például igen jelentős és hozzátehetem, hogy igen fejlett a kritikai érzékük. Ma már nem lehet akármivel fellépni nálunk sem — mondja. A korábbi években, például a legnagyobb jó szándék mellett sem elégítették ki az ezen a téren jelentkező igényeket, jóllehet a várkonyi színjátszásnak jelentős tradíciói voltak Amikor augusztusban átvette az igazgatói tisztséget, elsősorban azt tűzte feladatául, hogy a korábbi hagyományokat felújítva ismét a színjátszásnak nyisson teret. A helyi szakkör megszervezése mellett, művészi színvonalú vendégjátékokat igyekezett biztosítani. — Sikerrel. Jóllehet az e területen legilletékesebb egri és miskolci színházakkal nem sikerült megegyezni, de helyettük az Állami Déryné Színház már két ízben is nagy sikerű előadást tartott. Az egyikre a Csárdáskirálynő előadására, például kicsinek bizonyult a terem, míg a „Szerelem nem válóok” is elérte a várt sikert. — Kassza sikert? — Igaz, hogy az anyagi gondjaink jelentősek, de mégsem ez volt az elsődleges célünk, hisz a Déryné Színháztól, például csak terembért kértünk. A lényeg: az emberek behozása, kulturális igényeiknek megfelelő szintű kielégítése. Kezdeti lépésnek valóban megteszi a Csárdáskirálynő is... A kultúrháznak azonban nem az az elsődleges feladata, hogy vendégművészek szerepeltetésével biztosítson tekintélyt magának. Nevelő, kulturális igényt formáló szerepe elsősorban a közvetlen módszerekben kell, hogy megmutatkozzék. Saját csoportjaival kell leginkább produkálnia magát — ilyen is volt. Színjátszóink szép sikerrel mutatták be a „Mézeskalács” című darabot és a Dartha István vezetésével működő szakkörnek negyvenöt tagja van jelenleg. Van ezen kívül még tíztagú fiú tánccsoportunk, Váradi Zoltán vezetésével, báb-játszócsoport Bender Ernő vezetésével és egy fotoszakkisr az én vezetésemmel. A kultúrotthon tevékenysége azonban nem merül ki ennyiben. Van egy felnőtt és egy ifjúsági klub is. Ezek közül azonban már inkább akad gond. — A klubokat „örököltük” — mondja Seres Lehel. — Valamikor valóban hasznos, jó dolog lehetett. Azonban idővel meglehetősen ferde vágányra futott. Közvetlen elődeink dicséretes törekvéseket tettek a visszafordításra, azonban ez nem sok sikerrel járt, mert míg például az ismeretterjesztő előadó izgalmas, tudományos témát fejtegetett, addig a hátsó sorban bemondták a piros ultit, sőt még meg is kontrázták. A szoba látogatottsága minimálisra csökkent, de akik ide járnak, azok görcsösen ragaszkodnak ehhez a helyhez, s klubtagságukra hivatkozva pénzre kártyáznak. (És előfordul, hogy egy parti ára 28 forint). Igénylik a közösséget, nem sajnálják a kártyán elvesztett pénzt, de egy kirándulás költségeinek összegyűjtése csak a tervezgetésig jut el. Klub? Nem! Kártyások szobája, ami még nem bűn módjával. .. A KISZ-eseké az épület legszebb szobája. Ám az ajtón rikító felírat áll: Csak III. kerületi KISZ-tagok látogathatják. S látogatják? — Sajnos nem, pedig igen szép a berendezése és saját pénzükön már több dolgot is vettek bele. A lányok például egyáltalán nem látogatják. Az ám! Mi van a várkonyi lányokkal? Hisz tánccsoport is csak a fiúknak van, ide sem járnak, talán a bálra tartogatják az „erejüket”? — A bál, itt már lassan kimegy a divatból. Sokkal inkább kedvelik a családias jellegű szórakozásokat ma már, mint a nagy nyilvános rendezvényeket. A szilveszteri bál például igen bensőséges, kedves volt, de elsősorban azért, mert zártkörű volt. — De a fiatalok mégis csak szeretik a táncot! — Igen, de a mamák nem veszik jó néven, hogy a lányuk mindenkivel táncol. — A „mindenki" alatt kit ért? — Hát azokat akik nem öltöznek fel rendesen, nem elég tiszták és itt elsősorban a cigányokról van szó — Szóval a mamák zárkóznak el? — Igen. — És a kultúrház által fenntartott szakkörökben hány cigány fiatal van? — Egy-kettő. — És megáll rajt a helyüket? — Hogyne, hisz akkor nem is lehetnének itt. Volt egy „ki mit tud” verseny és az első díjat a cigánycsoport nyerte el. Egyszóval van érzékük a kultúrához, van bennük lelkesedés, igény e téren, akkor hát mégis mi lehet a baj? — Sajnos a rossz előítélet. — És a kultúrház vezetősége miért nem tesz többet, hogy túltegye magát ezen a korlátoltságon a kerület lakossága? Úgy tudjuk, hogy a mozilátogatók zöme is cigány, ez is azt mutatja, hogy szívesen művelődnek. — Miért nincs több cigány fiatal a csoportban? Megint csak a szülök Fantasztikus emberi butaság, amit az a gőg takar; nem engedem a lányom bálba, mert cigány fiúval is táncolhat, nem engedem a kultúrcsoportba, ha oda cigányok is járnak... És az iskolának közel egynegyede cigánygyerek. Az iskolából kikerült cigányok pedig, megfelelő körülmények között, kitűnően megállják a helyüket — akár a sportban, akár a „ki mit tudra” hivatkozva — a kultúrában. Szélesebbre kell tárni a kultúrház kapuit a cigány fiatalok előtt és a jelenleg már megfelelő szintre emelt kulturáltság megtartása mellett teret kell nekik biztosítani itt is. Nem elszigetelt cigány együttesre van szükség, hanem a megfelelően irányított kultúrcsoportokon belül találják meg a helyüket és egyenlő mércével mérjék őket ne csak a vezetők, de a szülők is. Hálásabbak lesznek — minden bizonnyal —, mint a felnőttek klubjában kártyázók, akik — mint hallottuk —, még a saját klubjuk tagsági díját sem fizetik rendszeresen. A megfelelő felügyelet biztosítása mellett legyen nyitva a KISZ-klub ajtaja azok előtt is, akik nem tagjai a szövetségnek. És a kultúrotthon vezetői fogadják megértéssel a fiatalokat, tanítsák meg viszonyukat a KISZ-szel A számos jó, minden dicséretet megérdemlő eredmény és törekvés mellett a hibák bátor feltárásával, lenyesegetésével méginkább be fogja tudni tölteni kulturális központ jellegét a III. kerület Ady Endre Művelődési Háza. Olyan bátor kézzel nyúljanak az általuk is jól látott hibák feltárásához a művelődési ház vezetői, amilyennel megszüntették a büféjük kocsma jellegét, és amilyennel már jó néhány — egyelőre még — nem oda való, egyént kitiltottak. A mércére azonban vigyázzanak, és akkor valóban a kultúra hajléka lesz ez az épület. Fenyves István KVITXRÉJET A III.KERÜLETBEN azt. A forradalmi harc kibontakozása az ózdi iparmedencében II. Az 1918. január 21-i nagy** méretű tüntetés csak kezdete volt a munkások forradalmi harcának, s mind sűrűbben követték azt a munkásság elégedetlenkedését kifejező tüntetések és munkabeszüntetések. A Rimamurány igazgatósága 1918. február 19-i ülésén ilyen megállapítást tesz ezzel kapcsolatban: „Dacára az óriási munkabéreknek, a munkások között egy állandó forrongás észlelhető, erőszakos kísérletek, munkabeszüntetéssel való fenyegetések napirenden vannak és ha egy komoly összeütközés eddigelég ki is volt kerülhető, rövidebb tartalmú munkabeszüntetések ismételten előfordultak.” (Orsz. b. Rimamurány 6. cs.) A tőkések nem voltak hozzászokva az ilyen helyzethez, mert eddig mindig maguk állapították meg, hogy mennyi bér elég a munkásnak. Most egyszerre furcsává vált számukra, hogy az általuk „óriásnak” tartott munkabérrel a munkások nincsenek megelégedve. A munkabérek a háborút megelőző időszak béreihez képest valóban lényegesen emelkedtek. Általában megduplázódtak. A Rimamurány egészét tekintve a munkabér az 1913/14 évi 14 227 156 koronáról 1916/17- ben 19 millió 786 927 koronára, 1917/18-ban pedig 33 440 723 koronára emelkedett. Ha azonban az árak emelkedését nézzük, azok sokkal gyorsabban emelkedtek, s így a felemelt munkabér ténylegesen sokkal kisebb értéket képviselt. Mindehhez járult, hogy a legszükségesebb cikkeket meg sem vásárolhatták, mert a háború miatt az élelmiszer és ruházati cikkekben nagy hiányok voltak. Hiába volt tehát magasabb a fizetés, a munkások lényegesen rosszabbul éltek, mint korábban. A munkások forradalmi harcának erjedése megerősítette a szakszervezeteket is. 1917-ig csak illegálisan működhetett Ózdon a szakszervezet, de most már nem akadályozhatták meg a nyílt színrelépését és 1918 elején létszáma megközelítette az ezret. A szakszervezet fogta össze az ózdi munkások harcát. A somsályi sortűz Az ózdi iparmedence munkásmegmozdulásai közül tragikumával és súlyosságával kiemelkedik az április 9-i somsályi sztrájk. 1918 április elején a bányatelepen tanyázó karhatalmi erők letartóztatták a somsályi bánya egyik bizalmiját, mert előterjesztette a munkások követeléseit és azt „kihívónak” és „fenyegetőnek” minősítették. A bányászok gyűlést hívtak egybe — melyet a hatóságok engedélyeztek —, de a karhatalom nem engedte megtartani. A tömeg követelte a letartóztatott bizalmi szabadonbocsátását, amit a karhatalom megtagadott. A csendőrség, hogy a bányászok fenyegető fellépését megtörje, a tömeg közé lőtt. Két halott és hat súlyos sebesült maradt a földön, tizennégyen könnyebben megsebesültek. A somsályi sortűz azok szerát is felnyitotta, akik eddig nem látták a reakciós uralkodó osztályok igazi arcát. Íme, a tőkések semmitől sem riadtak vissza, hogy hatalmukat, érdekeiket megvédjék. Az ózdi asszonyok harca a jobb életért Természetesen a munkások elkeseredését csak tovább szították az ilyen események, hisz helyzetük mind kibírhatatlanabbá vált. Az ellátás súlyosságát az asszonyok érezték leginkább, mert a család napi élelmét nekik kellett előteremteni. Érthető, ha a munkásasszonyok különösen el voltak keseredve. Május 16-án az ellátás miatt több száz ózdi asszony tiltakozott, akiknek támogatására a gyár munkásai is kivonultak. Bors Sári: Emberek a gyárban című könyvében a következőképpen írja le az eseményeket: „A harcot az asszonyok kezdték aznap, amikor a boltban már egy csipetnyi lisztet sem kaptak. Vagy tíz asszony vonult fel az irodába, egyik-másikuk karján kisgyermekével. Azokhoz mentek, akik az élelmezés ügyét intézték. — A gyerekek éheznek. Miből főzzünk nekik? — Ne szemtelenkedjenek, asszonyok, ne lázítsanak, menjenek a dolgukra! — kiabált rájuk rémületében egy vezető tisztviselő. Egyik asszony lerúgta lábáról fapapucsát és ütésre emelte. Valaki telefonált. Percek alatt megjelent az úton kakastollasan, feszítve a csendőrség. — La akarják tartóztatni az asszonyokat! — szállt szét a hír az üzemekben. Az egész gyár kivonult. Vitte, ki mivel dolgozott. A nagyiroda ablaka alatt fenyegetően morajlott a kalapácsot, vasrudakat emelgető tömeg. Katonaságot vezényeltek ki.” A csendőrség és katonaság azonban nem mert beavatkozni és az asszonyok harca sikerrel járt. Átmenetileg javult az ellátás. A Rima urai és a karhatalmi parancsnokság azonban nem maradt tétlen. Látva a munkások harcának fokozódását, viszonzásul erősíteni igyekezett az erőszakot. A gyár körül 50 csendőrt helyeztek el, felkészülve minden eshetőségre. A munkásság nem hagyta magát megfélemlíteni. 1918. május elseje — melyet Ózdon első esetben ünnepeltek meg nyilvánosan — a munkásság új nagy megmozdulása volt, kifejezve az összefogás győzelmes erejét. A júniusi tömegsztrájk Az ország dolgozó tömegei már torkig voltak a háborúval. A legkisebb szikra elég volt, hogy országos megmozdulás induljon el a munkások között.1918. június 19-én a budapesti MÁV Gépgyár sztrájkoló munkásainak egyik képviselőjét letartóztatták. A csendőrség brutalitására válaszul az egész gyár sztrájkba lépett, majd pedig csatlakoztak hozzá Budapest összes munkásai Hiába rendeltek el hírzárlatot, a sztrájk híre gyorsan terjedt az ország iparvidékein és mindenütt támogató sztrájkokat kezdtek. A gépgyári munkások iránt kifejezték szolidaritásukat az ózdi munkások is. A gyárnál 2700, a kohóknál pedig 600 munkás lépett sztrájkba. A Rima urai és a karhatalom parancsnoksága természetesen nem nézte ölhetett kézzel a munkásság újabb megmozdulását. „A katonai hatóság a sztrájk harmadik napján — olvashatjuk a Rimamurány igazgatósági ülésének jegyzőkönyvében — parancsban utasította a munkásságot a munka újra felvételére és miután a munkásság a parancsnak nem felelt meg, azonnali vizsgálat folytán Ózdon 13 munkást letartóztattatott és Kassára vizsgálati fogságba vittetett.” (Orsz. K) A letartóztatott és elhurcoltak közül 5 munkást 3 évre elitéltek, míg a többit két hétre lezárták. A két hétre elzárt munkások a következők voltak: Zachar István, Jancsik Gyula, Tombácz Mihály, Holló János, Ludvig Ede (vasúti alkalmazott), Kuna Ágoston,Demjén István, Rosild Károly és Munka Sámuel. A letartóztatás igazságtalanságát az is mutatja, hogy később a Rimamurány kénytelen volt a két hétre járó munkabérüket kifizetni. A júniusi sztrájk 8 napig tartott. A katonaság brutális fellépése azonban meglepte a munkásokat is, miután a munkásvezetőket kiemelték, a sztrájkharc is vesztett ütőképességéből. A sztrájk mégis sikeres volt, mert a gyár vezetői — főleg az élelmezés területén — egy sor engedményt voltak kénytelenek tenni. Az uralkodó osztályok még a kialakult helyzetben is erőfeszítést tettek helyzetük erősítésére. A frontokon tovább folytatták a háborút, bár mindinkább látszott, hogy az számukra elveszett. Azonban ennek bevallása a belpolitikára olyan hatással lett volna, hogy igyekeztek a vereség beismerését mind jobban halasztaani. A teljes összeomlás azonban elkerülhetetlennek látszott, hisz a rendszer építménye oly korhadt volt már, hogy az szükségszerűen maga alá temette azokat is, akik erőszakkal igyekeztek fenntartani. Lehoczfey Alfréd Felhívják kedves olvasóinkat, hogy akik a közölt eseményekkel kapcsolatban emlékeik alapján a részletekről tudnak, levélben vagy szóban közöljék azt a szerkesztőséggel.