Ózdi Vasas, 1965 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-02 / 1. szám

2 Kedvesek, szépek voltak Karácsony első napján délután szokatlan látvány a városi tanács elé gördülő személygépkocsi. S lám csak. Nem is egy. Szokatlan ez a tömeg is, amely munkaszüneti napon a tanács folyosóin tolong. S lassan a rokonok, ismerősök sorfala között két hófehér ruhás menyaszszony lépked a lépcsőkön. Az emberek arcán meghatottság, ünnepélyesség. A tanácsterem pirostakarós asztala mögött elhangzik a kérdés. — Kijelenti-e ön, hogy az itt jelenlevő Túri Jánossal házasságot köt? — Kijelenti-e ön, hogy az itt jelenlevő Róka Józseffel házasságot köt? Halkan rebegik az IGEN-t. Sokan a könynyeiket törölgetik. Ez már így szokás. Az örömkönnyek hívatlanul is megjelennek. — Legyetek szocialista hazánk hű honpolgárai... — adja tanácsát a KISZ képviselője, majd a városi tanács családi ünnepség rendező állandó bizottságának elnöke üdvözli ez alkalomból a menyasszonyokat, vőlegényeket, azaz most már házastársakat. Beírták nevüket a házasságkötés anyakönyvébe, kitörölhetetlenül. Lassan indul a násznép, aligalig haladnak a kijárat felé. Sok a gratuláló. Kijut a boldog szülőknek is. S ők mosolyognak. Egyszerre két kedves leányuk repül ki a családi közösségből, hogy új otthont, új családot teremtsen. Csépányi Danicskó József a hétköznapok harcaiban, becsületes munkában megőszült fejjel követi új asszony lányait a sorakozó kocsikhoz. Sűrű zajokban kísérik az esküvő résztvevői: a KISZ- esek, a kis, ünnepi ruhás, pirosnyakkendős úttörők.Zeng a nászinduló, s a motorok tompa zúgása közben elindul Csépányi Margit és Éva férjük oldalán egy új, egy boldog élet felé, amely boldog élet kulcsát szüleik oly sok szeretettel adták kezükbe. V. Z. Hol szilveszterezzünk? Évenként visszatérő probléma: hol töltsük Szilveszter éjszakáját? Az otthon meleg, családias szórakozási lehetősége mellett csábítóak a ma már színvonalban is megfelelő szórakozóhelyek. Ezekben a szórakozni vágyók változatos és ízléses kiszolgálásban részesülnek. És bizony nem könnyű közöttük választani. Valamennyiük a legjobbat, a legszebbet kívánja nyújtani. Hogy hol, mi vár a szórakozni vágyókra, azt röviden, távirati stílusban leírjuk. Talán segítjük a döntés előtt állók gondjait. Bükk étterem és presszó. Az étteremben háromféle menüben lehet majd válogatni s ezek az ételféleségek a legjobbakból kerülnek ki. Nem maradnak el a minőség: borok, pezsgők és sörök sem. Az árakat zene nélkül állapították meg. Éjfélkor tombola, malacsorsolás. A presszó választékai között sonka, ropogós malac, hideg sültek, cukrászsütemények, minőségi borok, rövid italok és különböző boritalok szerepelnek. Tombola itt is lesz. Az asztalt telefonon is lehet rendelni. Gyöngyszem cukrászda: Hideg ételek, különleges borfajták nagy választékban, a legjobb minőségű italok és természetszerűen az elmaradhatatlan tombola. Az asztalokat már nagyrészben lefoglalták. Gülbaba, Hungária és Velence étterem: Az ételféleségek és az olcsó, de ízletes menük ugyancsak bő választéka várja a vendégeket. Hiány az italokban és a tombolában itt sem lesz. Kékacél étterem: 400 fő részére van hely. Szilveszteri menü négyféle választékban. Italok, presszó, sütemények, pezsgő és tombola. Béke étterem: Ételkülönlegességek négyféle választékban. Palackozott bor 10 féle, folyó bor 6 féle. Nem marad el a szilveszterkor szokásos borhelyleves sem. A Kultúrotthon presszó helyisége. Az italok sokféleségével, különböző szendvicsekkel és virslivel csalogat. Van tehát hová menni. Tessék választani: Bármelyiket is választja a kedves olvasó, mi mindenhol jó szórakozást és boldog új évet kívánunk! ”• 250 000 FORINTOT KAPOTT a Városi Tanács V. B. kezdeményezésére az Ózdi Sütőipari Vállalat, a korszerűtlen szitaberendezésük felújítására.* A VÁROSI TANÁCS V. 1964. november 20-i ülésén tárgyalta az apparátus kádermunkájáról és szakmai továbbképzéséről szóló jelentését. KÉT ÉS FÉL MILLIÓ forint értékű könyvet árusítottak az Állami Könyvterjesztő Vállalat ózdi üzletei 1964-ben.* négy Állandó bizottságot számoltatott be a városi tanács az állandó bizottságok munkájának értékelése és megjavítása érdekében 1964-ben. ÓZDI VASAS ETTÜNK, ITTUNK Ha felsorolnánk mindazt az étel- és italárut, amit városunk lakossága az ünnepekre beszerzett és elfogyasztott a három nap alatt, bizonyára elképesztő számokat sorolhatnánk, de ez talán unalmas is lenne. Hogy mégis fogalmat alkothassunk városunk ünnepi fogyasztásáról, elárulunk néhány tételt egy kis hasonlítással. Közvetlenül az ünnepeket megelőző bevásárlásokról beszélünk, tehát olyan tételekről, melyek a három nap alatt bizonyára el is fogytak. Nézzük elsőnek a húst. Itt meglepően kis számot látunk a lakosság számához viszonyítva, ha a hentesüzletekből vásárolt hús mennyiségét tekintjük, mert ez mindössze 13 000 kg volt. Ehhez azonban a fogyasztást illetően hozzá kell számítanunk a házi disznóölésekből eredő húsokat is. Óvatos becslés szerint városunkban az ünnepek előtt 800 darab sertést vágtak le, ami hét kisebb község közepes létszámú kondájának összlétszámát teszi ki. Ha a kóstolókat is beszámítjuk, nyugodtan vehetünk sertésenként 5 kg olyan húst, amely ünnepi fogyasztásra került. Ez 4000 kg-ot tesz ki, tehát a sertéses marhahús fogyasztása végeredményben 17 000 kg-ot tett ki. Még így sem sok, hisz minden lakosra, a csecsemőkre is, mindössze fél kilónyi jutott volna. Na, de... Elfogyott az üzletekből 3000 kg vágott baromfi, 110 db élő pulyka 500 kg súlyban. Téesz és háztáji nevelésből elfogyott a piacokon mintegy 3600 db élő baromfi, alacsonyan becsült 3000 kg súlyban. Ez együtt már újabb 6000 kg hús. Elfogyott 550 kg hal is. Itt érdekes megjegyezni, hogy a karácsonyi pulykapecsenye angolos szokásának 300 család hódolt városunkban, szinte pontosan ugyanannyi, mint amenynyi a karácsonyesti, hal vacsorát választotta. Ha a vágott és élő baromfit is páronként és szeméyenként osztották volna, szorosan felzárkózva a piactéri autóbuszállomástól a vasútállomásig ért volna el a vásárlók egyes oszlopa. Ha pedig az elfogyasztott 136 000 db tojást hosszában gondosan egy vonalba rakták volna, akkor a tojásvonal tanácsházunktól a szentsimoni tanácsházig jelölte volna az utat. A 6000 kg elfogyasztott vaj egy 3 méter magas, 4x5 méter alapterületű szobában fért volna el szorosan, nem is beszélve arról, hogy a 80 000 liter tej egymagában veszélyessé tette volna az áriás strandfürdő kisgyerekeknek kijelölt részét. Ebből azt is láthatjuk, hogy városunk minden lakójára közel napi egy liter tej jutott, mint ahogy a felvásárolt hentesáruból is mindenkinek jutott volna legalább 10 deka, sőt több. Kolbász, virsli, szalámi, felvágott ugyanis 3500 kg súlyban fogyott el. Mindehhez mindössze 33 000 kg kenyeret vásároltak, személyenként jutott tehát egyegy kiló. A 20 000 kg cukor kettesével egymásra rakott zsákjai olyan magas oszlopot adtak volna, amely közel 20 méterre emelkedett volna a „Liszt Ferenc” Művelődési Ház fölé, de nem sokkal kisebb oszlopot adott volna ilyen módon a felvásárolt 16 000 kg rizs sem. Ez is a tető fölé emelkedett volna. A rizsnél viszont meg kell jegyeznünk, hogy mennyiségét a disznóölések hurkakészítései emelték meg. Korongalakú tortalapból a háziasszonyok megvásároltak 7000 darabot. Ha ezeket lapjukkal egymásra rakták volna, magasabb tortát kaptak volna az Eiffel toronynál. A 12 000 kg narancsból minden személynek juthatott városunkban két darab jó közepes nagyságú, vagy egy jó nagy. Ennyi talán elég annak bemutatásához, hogy városunk lakói ettek az ünnepek alatt derekasan. Most nézzük meg, hogy ittak-e? Nem lehet panasz az ivás lehetőségére sem. 14 000 liter bort vittek el a vásárlók, ami nem is valami sok. Még akkor sem, ha hozzávesszük a termelői borkimérések és egyéb források mennyiségét, hiszen, ha megduplázta volna is ez a mennyiséget, még akkor sem jutna egy főre egy liter. Igazán nem sok három napra, de a csecsemők, a gyermekek általában nem boroznak, sőt a nők nagy része is csak kóstolgat, így a férfilakosság mégis csak „nyakalhatott” rendesen. Pálinkaféléből 9500 liter fogyott. Ez már nem kevés. Sőt! Leszámítva a leszámítandókat, legalább fél liter rövidital jutott egy főre. Ez még három napra is bőséges. Mindebből látható, hogy evés-ivásra meg volt városunkban az objektív lehetőség. Beszerezték, ideszállították, üzletekbe elosztották, aztán részletekben kiszolgálták a sokféle árut. Dicséret a szorgalmas, derekas munkáért mindenkinek, akinek bármi kis része is van benne. Sehol sem volt komoly fennakadás, kereskedelmünk jól megállta helyét az ünnep előtti ostromban. De illesse dicséret a boltok ostromlóit, a vásárlókat, városunk dolgozóit is, akik buzgalmukkal nagyban hozzájárultak kiskereskedelmünk éves tervének túlteljesítéséhez, és még több dicséret azoknak, akik addig nyújtóztak, ameddig a takarójuk ért, nem hagyták tárcájukat teljesen laposra soványodni vásárlásaiknál, gondoltak a szilveszteri kiadásokra is, az új év vidám, bőséges köszöntésére is. Id. Pálmai Zoltán Új élet • A szabadság első napjai A történelem sokszor produkál olyan helyzeteket, amikor a legsúlyosabb tragédia és kilátástalanság magában hordja a kibontakozás nagyszerű távlatait, s ha megszabadul béklyóitól, nem várt eredmények elérését teszi lehetővé. Ez történt nálunk is 1944—1945 fordulóján. Az emberek nagy része — megzavarva a fasiszta hírveréstől és propagandától — kétkedve, bizalmatlanul nézett a jövő felé. A zavar különösen olyan helyeken volt nagy — mint Ózdon is — ahol nem volt kellő szervezett erő, mely közben is hatékonyabban ellensúlyozhatta volna a fasiszták terjesztette rémmeséket. A felszabadult helységekben a szabadság első lépéseit a még dúló háború árnyékában kellett megtenni. Budapesten még a fasizmus volt az űr. A Vörös Hadsereg erőteljes előnyomulása azonban mind kisebb területre szorította a fasiszta haderőket. Ebben a helyzetben különös jelentőséggel bírt, hogy a felszabadult városok és falvak hogyan indulnak el az új élet útján, hogy milyen gyorsan segítik át a tömegeket az első időszak bizonytalanságain. A szovjet katonai parancsnokság Ritka eset, hogy a hivatalos kormányzat által ellenségnek minősített ország csapatai legyenek az új élet megteremtésének első segítői. Mindenkinek van egy-két emléke arról, hogy az ellenségnek tartott hadsereg katonái segítették megtenni a szabadság első lépéseit, így vált az ország „megszállása” az ország felszabadulásává. Új eszméket vallott e hadsereg, ténykedése, a nép, a legyőzött országgal szembeni magatartása is új volt. December 20-án — Ózd felszabadulásának napján — már délelőtt 9 órakor a városba érkezett az Ózdot felszabadító szovjet egység parancsnoka. Néhány baloldali munkás (Kubancsik István, Leniczky Gyula, Mauks Miklós és Drenkó József) az ózdi munkások nevében aznap tisztelgő látogatást tett a szovjet parancsnokságnál, és biztosították arról, hogy az ózdi munkások erejükhöz képest mindenben támogatják a szovjet hadsereg fasizmus elleni harcát. Az ózdi gyárnak nagy szerepe lehetett a háború befejező szakaszában és az ország vérkeringésének megindításában is, hisz a felrobbantott hidak, vasutak helyreállításához szükséges vasanyagok előállításának egyik bázisa volt. A szovjet parancsnokság számított az ózdi gyár nyújtotta segítségre, s a munkások ilyen irányú ígéretét megköszönte. A gyár helyreállításának és a termelés megindításának segítésére és ellenőrzésére december 22-én kinevezték Iván Popkov mérnökszázadost a gyár katonai parancsnokává. A gyár helyzete Bár a gyár 2240 gépéből csak 27-et szállítottak el, vagy robbantottak fel, ez mégis rendkívül súlyosan érintette a gyár helyzetét, mert a megindulást teljesen lehetetlenné tette. Leszerelték a két nagy gőzturbina vezérlőművét és regulátorát, a főkazánok hajdaraidurvagőzgetőműveit, az acélmanak hajtóműveit, a hengermű meghajtó pének vezérművét stb. Leszerelték az oxigén fejlesztőt is, de azt a szovjet csapatok előnyomulása következtében már nem tudták elszállítani, és Centernél felrobbantották a szerelvényt. Nagy volt a pusztítás a robbantások és az aknabecsapódások következtében is. A pusztításra rámutat, hogy a kohóban több mint 58 millió pengőt tett ki a kár. Komoly gondot okozott a szükséges nyersanyagok biztosítása is, mert azok többségét elszállították. A gyárban csupán 632 w készáru maradt. Az acélmű nyersanyagkészlete a következő volt a felszabaduláskor: Az acélmű rendelkezésére állt még 7500 t hideg Gw öntecs és 2000 t egyéb öntecs. A finomhengermű raktárában 14 693 t, a durvahengerműben pedig 11 222 t buga-készlet volt. Miután a kohók 1944 második felében már szinte kizárólag a raktáron levő nyersanyagokból dolgoztak, a rendelkezésre álló koksz és vasérc készlet rendkívül lecsökkent. A gyár megindulásának fontos feltétele volt a széntermelés biztosítása is. A bányákhoz vezető vasutak azonban meg voltak rongálva, legtöbb helyen megrongálták a bányákat is. Nem volt a gyárnak vízszolgáltatása sem. Mindez mutatja a nem mindennapi nehézséget, melyek között a gyár helyreállításához és beindításához hozzá kellett kezdeni. Az új gyárvezetőség Popkov százados kinevezése napján nyomban magához kérette a gyár Ózdon maradt összes mérnökeit. A 44 mérnökből 11 maradt csak Ózdon. Közülük a legidősebbet, dr. Kovách Antalt kérte fel Popkov százados a gyár vezetésére. Kovách a megbízatást elvállalta, s az egyes gyárrészlegek vezetését a megmaradt műszaki vezetőkre bízta. A gyár tőkés jellege tehát továbbra is megmaradt, ezt a szovjet katonai parancsnok kijelölése nem érintette. Az irányító szerep a létrehozott gyárvezetőség kezében maradt, a szovjet katonai parancsnokság inkább ellenőrző szereppel bírt. A szovjet katonai parancsnokság intézkedése érthetően meglepte az érdekelteket, hisz mindenre számítottak, csak arra nem, hogy a szovjet parancsnokság őket fogja felkérni az üzem további vezetésére. Erre nem is volt felkészülve a műszaki értelmiség. Azt temészetesen tudták, hogy eszközeiknek és módszereiknek másnak kell lenni, mint az elmúlt időszakban volt. A munkásoknak ekkor lényegében semmilyen beleszólásuk nem volt a gyár vezetésébe, ehhez szervei sem voltak még. Az azonban senki előtt nem volt kétséges első perctől kezdve, hogy a munkások szerepe az élet kibontakozásában meghatározó jelentőségű. (Folytatjuk.) Lehoczky Alfréd nyersvas hulladékvas tükörvas Fe Mn. Femi. 9 370 t 15 400 t 900 t 1 785 t 146 t 1985. január Hová tettük a pénzünket? honnan vesszük ezt a kitételt? Országszerte elterjedt hogy Ózdon „terem” a pénz, hogy városunkban van az ország legdrágább piaca, hogy a fővárosi divat legelőször Ózdon hódít. S mindezt csak azért, mert nálunk sok a pénz. Amikor egy-egy háziasszony felsóhajt: „De jó is a pestieknek” — sok igazság húzódik meg felkiáltása mögött. Ezzel a fél mondattal — akaratlanul is — elismerjük, hogy a pestiek olcsóbban tudnak vásárolni, szórakozni, mint mi. Ezek után nem volt merészség az ózdiak részéről az a vállalás, hogy ebben az évben is megszerzik a „takarékos” címet? Nem kívántunk elérhetetlent? A takarékosság lehetőségei, az adottságok adva voltak ehhez a merész vállaláshoz? 1964-ben bizonyított a város társadalma. A megyében elsőként tüntették ki Ózdot a takarékos város jelzővel. S most, amikor azt vizsgáljuk, vajon hogyan érhette el közösségünk ezt a megkülönböztető nevet, a következő adatokat tudjuk felsorolni: Betétállomány emelkedés 1964. évben: 10 300 000 Ft. Iskolai takarékbélyeg emelkedés az előző iskolai évhez viszonyítva: 305 000 Ft. KST- betétet az év végén 8 000 000 forint összegben fizettünk ki. Rendkívül szép eredmények ezek s arra engednek következtetni, hogy miután megkóstolták az ózdiak a takarékosság ízét, még inkább fokozni kívánják a jövőben. Érdekes visszapillantani arra is, hogy 1964-ben hányan vették igénybe az OTP áruhitelakcióját, amely lényegében a takarékosság egyik formája. Nos, a kapott szám önmaga helyett beszél: 4168-an kértek bútor, televízió, motorkerékpár, rádió, ágynemű, szőnyeg, függöny, varrógép, porszívó stb. bevásárlására hitelt, de 611 db személyi kölcsönt is felhasználtak városunkban, amelyből nagyobb „darabokat” vásároltak, vagy kiegészítő öszszegként hasznosítottak. Szép számmal építettek kislakást: 90-en és ugyanakkor 93 szövetkezeti lakást is vásároltak. Persze sok áruféleségről, házhelyről nem emlékezünk meg. Nem is célunk. Mindössze azt szeretnénk bizonyítani, hogy Ózd város lakói a legmesszebbmenőkig takarékos emberek. S hogy még pontosabbak legyünk, nem mi bizonyítjuk ezt, hanem azok a számok, amelyeket az OTP kimutat és amelyek mögött a takarékos város lakói állnak, Vincze Zoltán jólesik év végén visszapillantani az egész évi munkánkra. Jólesik megbizonyosodni afelől, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Az emberek hajlamosak is az ilyenféle felmérésekre, s valljuk be őszintén, mi sem vagyunk mentesek ettől. Mi is jólesően gondolunk vissza családunk egész évi terveinek megvalósítására, bosszankodunk kissé, hogyha csak egy valami is kimaradt számításainkból, ha nem értük el a magunk állította mércét. Méginkább büszkélkedhetünk, vagy bosszankodhatunk, hogyha valamivel nagyobb mértékben, egy vár. is viszonylatában végzett esztendei munkánkat szemlélgetjük. Egy város, egy egész kis társadalom, s míg a családnál egy-két családtag összhangjáról tudunk bírálatot mondani, addig egy társadalom egy közösség jóval nagyobb feladatokat ró ránk. A közmondás szerint idézve: ahány ember, annyiféle! Nos, éppen ezért nehéz 30— 40 ezres közösséget úgy irányítani, nevelni, hogy az év elején kitűzött célt maradéktalanul végre is hajtsák. Városunk lakóit 1964. év végén a takarékosságból vizsgáztatjuk. S meg kell mondanunk, hogy Ózd lakói soha sem álltak a takarékosság legmagasabb fokán. Hogy