Ózdi Vasas, 1966 (9. évfolyam, 1-58. szám)
1966-12-17 / 56. szám
Az Ózdi Kohászati Üzemek MSZVP bizottságimai hetilapja IX. évfolyam, 56. szám. Ára 50 fillér 1966. december 17. Téliesítették éves tervüket Az energiaszolgáltató gyárrészleg dolgozói (gőztermelők, vízszolgáltatók, áramtermelők, gázfejlesztők, stb.) nem termelnek ugyan nyersvasat, acélt, vagy hengereltárut, mégis az ő kezemunkájuk is ott van azokban a hengereltárukban, amelyeket kiszállítanak a kohászatból. És ott van a termelés egyéb mutatóiban, amely a vállalat munkáját fémjelzi. És ott van a kongresszusi verseny nagyszerű eredményeiben, amellyel kevés kohászati üzem büszkélkedhet. E nemes versenynek tudható be az is, hogy a gyárrészleg 1966 évre tervezett 319,6 milliós termelési tervét december 12-én déli 1 órakor teljesítette. Az év hátralévő napjaiban újabb milliókkal járulnak a vállalat gazdasági eredményeihez. Préskészítés A központi karbantartó gyárrészleg gépészeti üzeménél Zsilvölgyi János lakatos brigádjának Kakas Lajos által vezetett csoportja fontos feladatot kapott. Az acélműi préstelep hidraulikus hulladékprését kellett felújítania. A felújítást november 30-ra vállalták. Hozzáfogtak a munkához. A szétszerelésnél olyan hiányosságokra bukkantak, melyeket csak új alkatrészek elkészítésével lehetett pótolni. Erre nem számítottak a határidő megállapításánál. Nem számíthattak arra sem, hogy az acélmű vezetői még módosításokat is hajtanak végre a prés szerkezetében, ami tovább növelte a munkaigényességet. A teendők új felmérése akadályokkal azt a lehangoló eredményt hozta, hogy ilyen körülmények között a felújítás el sem készülhet már ebben az évben. Igen ám, de a gépüzem lakatosainak versenyszelleme is él. A többletmunkát kiegyenlítették szorgalommal és lelkesedéssel. El lehet mondani, hogy Kakas Lajosék nem hagyták magukat. Égett kezükben a munka. Egymás után készültek el az alkatrészek, a kívánt módosítások munkálatai, ötletesen, gyorsan dolgoztak, s ezzel alaposan előbbre hozták az elkészülés időpontját. A hulladékprést 9-én már a helyszínre is szállították, azóta már használják is. " A tartalomból: Erősödjön és viruljon népeink kapcsolata (2. oldal) □ Barátok között (2. oldal) □ A kongresszusi verseny nem ért véget (3. oldal) □ Munkavédelmi mozaik (3. oldal) □ Sikerült, tanuljunk belőle (4. oldal) □ A téli időszakban (4. oldal) □ Végleg megszűnik a generátor (5. oldal) □ Vélemények a távfűtésről (5. oldal) □ Mexikóba is eljuthat (6. oldal) Hűsért a néphez — Évzáró egységgyűlés, munkásőr-avatás — A művelődés, a kultúra házában kemény lépések dobbantak december 10-én. Egyenruhába öltözött munkásőrök töltötték meg a színházterem padsorait. A zenekari ülésből nyílt, fiatalosan kemény arcok tekintettek a színpadon helyet foglaló elnökségre, amelyben a párt, a KISZ, az államhatalom, a tömegszervezetek és társfegyveres testületek vezetői, munkásőrök, munkások foglaltak helyet. — Zászlóalj vigyázz! Középre nézz! — vezényszó harsant és munkásőrök feszes díszlépésben hiozták a vörös selyemzászlót, amely alatt Ózd város és járás odaadó, a szocializmus ügyéhez hű munkásai, értelmiségi és dolgozó parasztjai tömörültek, képezik magukat, hogyha a dolgozó nép ügye úgy kívánja, fegyverrel is megvédjék alkotó, békés munkájukat. Ménesi József elvtárs, a munkásőrség parancsnoka elmondotta, hogy városunkban és járásunkban jó úton haladnak a Politikai Bizottságnak a munkásőrség továbbfejlesztésére hozott határozatai megvalósításában. Nap mint nap gyarapszik az erősödik a dolgozó népbe gyökerezett egysége. Az egész évi munka elemzéséből kitűnt: a zászlóaljhoz tartozó munkásőrök becsülettel tettek eleget önként vállalt kötelezettségüknek, híven teljesítik a feladatokat. Munkahelyen példát mutatnak élen járnak. A többi fegyveres testülettel jó kapcsolatot tartanak. A jó munka elismeréseképpen Papliczki Ferenc és Molnár Lajos OKÜ dolgozók országos parancsnoki dicséretben részesültek, öszszesen 42 munkásőr részesült országos, megyei és járási parancsnoki dicséretben és jutalomban, mint kiváló parancsnok, illetve kiváló munkásőr. Ünnepélyes pillanatok következnek. Tajti Gyula elvtárs, a járási pártbizottság első titkára ötven deresedő fejű munkásőrrel szorít kezet. „A haza, a nép hűséges szolgálatáért” emlékérmet és emléklapot ad nekik, akik közül néhányan tartalékállományba kerülnek, a többiek leszerelnek, és átadják helyüket a fiatalegyverektől, hiszen annyira szívükhöz nőtt, jó barátjuk, hű társuk lett a kiképzésben, a különböző szolgálatokban. De idejük lejárt, munkában elfáradt kezük pihenni vágyik. Pihenni, de nem tétlenkedni, hiszen tanácsaikra, tapasztalataikra ezután is számítanak a fiatalabbak, számít a munkásőrség. Vezényszó hangzik ismét. A zászlót az esküre felsorakozottakkal szembe, az elnökségbe viszik és a leszerelők helyére lépő ötvenkét újonc leteszi az esküt. Az első sorokban álló fiatalemberek most válnak munkásőrökké. Azután egy idősebb és fiatalabb munkásőr lép elő. A fegyverátadás előtti pillanat ez. Bartha Lajos nyugdíjas bányász beszélni kezd. Hangja megcsuklik, de aztán egyre keményebben, tisztábban szól: „Legyetek fegyelmezett, áldozatkész munkásőrök. Via vázzátok a ra”. Mindenki moccanás nélkül figyel, aztán az idősebb munkásőr átadja a fegyvert a fiatalabbnak. Hegyi József, az ÓKÜ ácsműhelyének dolgozója táregység harckészültsége laknak. Nehéz megválni e fegyverre, a nép hatalmasai nevében is szól: „Igérjük, megvédjük” ... Forrón átölelik egymást. Felemelő, tiszteletet parancsoló pillanatok. A munkásőrség új erőkkel gyarapította sorait. — németh —» Munkásőr-eskü. Fegyverátadás. December 20 mikor betoppantam hozzájuk, a hangulatról éreztem, hogy komoly dologról beszélgetnek. Az apa és második általánost végző fia. A gyerek fellelkesülve fogadott ,s azonnal közölte, hogy az iskolában a város felszabadulásáról beszélgettek és most édesapja éppen erről mesél. A 22 évvel ezelőtti decemberről beszélt a barátom, és a kis kíváncsi minduntalan félbeszakította. щ — Azután mind közelebb hallottuk a géppuska kerepelést, az ágyúdörgést. Akkor már a Sajónál harcoltak. — És féltetek? — Bizony. Jobban senki sem félhetett. Az óvóhelyen húzódtunk meg, hogy elbújunk az aknák, ágyúgolyók elől. — És milyen volt az óvóhely és, most miért nincs óvóhely? — Betonpince volt, lámpával, gyertyával világítottunk. Jobb is, hogy te nem ismered. Ne is akard megismerni. Nincs kellemesebb, örömtelibb, biztonságosabb, mint békében élni. Építeni a várost, az országot. Nem kell rettegni, mint akkor, nyugodtan, jól élünk. — És jöttek a katonák? — Jöttek. Jöttek a szovjet katonák. Két-három nap múlva már dolgozni hívtak, segítettek az élelem megszerzésében, a város épületein okozott károk helyreállításában, a romok eltüntetésében, az építésben. — Voltak romok is? — Szerencsére Ózdon kevés volt. De ha ismernéd az akkori Ózdot, bizony most nagyon csodálkoznál. — Milyen volt akkor a vá(Folytatás a 2. oldalon.) A