Ózdi Vasas, 1966 (9. évfolyam, 1-58. szám)

1966-12-17 / 56. szám

­ Az Ózdi Kohászati Üzemek MSZV­P bizottságimai hetilapja IX. évfolyam, 56. szám. Ára 50 fillér 1966. december 17. Téliesítették éves tervüket Az energiaszolgáltató gyár­részleg dolgozói (gőzterme­lők, vízszolgáltatók, áram­termelők, gázfejlesztők, stb.) nem termelnek ugyan nyers­vasat, acélt, vagy hengerelt­árut, mégis az ő kezemun­­kájuk is ott van azokban a hengereltárukban, amelye­ket kiszállítanak a kohászat­ból. És ott van a termelés egyéb mutatóiban, amely a vállalat munkáját fémjelzi. És ott van a kongresszusi verseny nagyszerű eredmé­nyeiben, amellyel kevés ko­hászati üzem büszkélkedhet. E nemes versenynek tudha­tó be az is, hogy a gyárrész­leg 1966 évre tervezett 319,6 milliós termelési tervét de­cember 12-én déli 1 órakor teljesítette. Az év hátralévő napjaiban újabb milliókkal járulnak a vállalat gazdasági eredmé­nyeihez. Préskészítés A központi karbantartó gyárrészleg gépészeti üze­ménél Zsilvölgyi János la­katos brigádjának Kakas Lajos által vezetett csoport­ja fontos feladatot kapott. Az acélműi préstelep hid­raulikus hulladékprését kel­lett felújítania. A felújítást november 30-ra vállalták. Hozzáfogtak a munkához. A szétszerelésnél olyan hi­ányosságokra bukkantak, melyeket csak új alkatré­szek elkészítésével lehetett pótolni. Erre nem számítot­tak a határidő megállapítá­sánál. Nem számíthattak ar­ra sem, hogy az acélmű ve­zetői még módosításokat is hajtanak végre a prés szer­kezetében, ami tovább nö­velte a munkaigényességet. A teendők új felmérése akadályokkal azt a lehangoló eredményt hozta, hogy ilyen körülmé­nyek között a felújítás el sem készülhet már ebben az évben. Igen ám, de a gépüzem lakatosainak versenyszelle­me is él. A többletmunkát kiegyenlítették szorgalom­mal és lelkesedéssel. El le­het mondani, hogy Kakas Lajosék nem hagyták ma­gukat. Égett kezükben a munka. Egymás után ké­szültek el az alkatrészek, a kívánt módosítások munká­latai, ötletesen, gyorsan dolgoztak, s ezzel alaposan előbbre hozták az elkészü­lés időpontját. A hulladék­prést 9-én már a helyszín­re is szállították, azóta már használják is. " A tartalomból: Erősödjön és viruljon népeink kapcsolata (2. oldal) □ Barátok között (2. oldal) □ A kongresszusi verseny nem ért véget (3. oldal) □ Munkavédelmi mozaik (3. oldal) □ Sikerült, tanuljunk belőle (4. oldal) □ A téli időszakban (4. oldal) □ Végleg megszűnik a generátor (5. oldal) □ Vélemények a távfűtésről (5. oldal) □ Mexikóba is eljuthat (6. oldal) Hűsért a néphez — Évzáró egységgyűlés, munkásőr-avatás — A művelődés, a kultúra házában kemény lépések dobbantak december 10-én. Egyenruhába öltözött mun­kásőrök töltötték meg a színházterem padsorait. A zenekari ülésből nyílt, fia­talosan kemény arcok tekin­tettek a színpadon helyet foglaló elnökségre, amely­ben a párt, a KISZ, az ál­lamhatalom, a tömegszerve­zetek és társfegyveres tes­tületek vezetői, munkásőrök, munkások foglaltak helyet. — Zászlóalj vigyázz! Kö­zépre nézz! — vezényszó harsant és munkásőrök fe­szes díszlépésben hiozták a vörös selyemzászlót, amely alatt Ózd város és járás odaadó, a szocializmus ügyé­hez hű munkásai, értelmi­ségi és dolgozó parasztjai tömörültek, képezik magu­kat, hogyha a dolgozó nép ügye úgy kívánja, fegyver­rel is megvédjék alkotó, bé­kés munkájukat. Ménesi József elvtárs, a munkásőrség parancsnoka elmondotta, hogy városunk­ban és járásunkban jó úton haladnak a Politikai Bizott­ságnak a munkásőrség to­vábbfejlesztésére hozott ha­tározatai megvalósításában. Nap mint nap gyarapszik az erősödik a dolgozó népbe gyökerezett egysége. Az egész évi munka elem­zéséből kitűnt: a zászlóalj­hoz tartozó munkásőrök be­csülettel tettek eleget ön­ként vállalt kötelezettsé­güknek, híven teljesítik a feladatokat. Munkahelyen példát mutatnak élen jár­nak. A többi fegyveres tes­tülettel jó kapcsolatot tar­tanak. A jó munka elismerése­képpen Papliczki Ferenc és Molnár Lajos OKÜ dolgo­zók országos parancsnoki dicséretben részesültek, ösz­­szesen 42 munkásőr része­sült országos, megyei­ és já­rási parancsnoki dicséret­ben és jutalomban, mint kiváló parancsnok, illetve ki­váló munkásőr. Ünnepélyes pillanatok kö­vetkeznek. Tajti Gyula elv­társ, a járási pártbizottság első titkára ötven deresedő fejű munkásőrrel szorít ke­zet. „A haza, a nép hűsé­ges szolgálatáért” emlékér­met és emléklapot ad ne­kik, akik közül néhányan tartalékállományba kerül­nek, a többiek leszerelnek, és átadják helyüket a fiata­legyverektől, hiszen annyira szívükhöz nőtt, jó barátjuk, hű társuk lett a kiképzés­ben, a különböző szolgála­tokban. De idejük lejárt, munkában elfáradt kezük pihenni vágyik. Pihenni, de nem tétlenkedni, hiszen ta­nácsaikra, tapasztalataikra ezután is számítanak a fia­talabbak, számít a munkás­őrség. Vezényszó hangzik ismét. A zászlót az esküre felsora­­kozottakkal szembe, az el­nökségbe viszik és a lesze­­relők helyére lépő ötvenkét újonc leteszi az esküt. Az első sorokban álló fiatal­emberek most válnak mun­kásőrökké. Azután egy idősebb és fiatalabb munkásőr lép elő. A fegyverátadás előtti pil­­lanat ez. Bartha Lajos nyugdíjas bányász beszélni kezd. Hangja megcsuklik, de aztán egyre keményebben, tisztábban szól: „Legyetek fegyelmezett, áldozatkész munkásőrök. Via vázzá­tok a ra”. Mindenki moccanás nélkül figyel, aztán az idő­sebb munkásőr átadja a fegyvert a fiatalabbnak. He­gyi József, az ÓKÜ ács­­műhelyének dolgozója tár­egység harckészültsége laknak. Nehéz megválni e fegyverre, a nép hatalma­sai nevében is szól: „Igér­jük, megvédjük” ... Forrón átölelik egymást. Felemelő, tiszteletet parancsoló pilla­natok. A munkásőrség új erők­kel gyarapította sorait. — németh —» Munkásőr-eskü. Fegyverátadás. December 20 mikor betoppantam hozzájuk, a hangu­latról éreztem, hogy komoly dologról be­szélgetnek. Az apa és má­sodik általánost végző fia. A gyerek fellelkesülve foga­dott­ ,s azonnal közölte, hogy az iskolában a város felszabadulásáról beszélget­tek és most édesapja éppen erről mesél. A 22 évvel ez­előtti decemberről beszélt a barátom, és a kis kíván­csi minduntalan félbeszakí­totta. щ — Azután mind közelebb hallottuk a géppuska kere­­pelést, az ágyúdörgést. Ak­kor már a Sajónál harcol­tak. — És féltetek? — Bi­zony. Jobban senki sem fél­hetett. Az óvóhelyen húzód­tunk meg, hogy elbújunk az aknák, ágyúgolyók elől. — És milyen volt az óvó­hely és, most miért nincs óvóhely? — Betonpince volt, lámpával, gyertyával világítottunk. Jobb is, hogy te nem ismered. Ne is akard megismerni. Nincs kellemesebb, örömtelibb, biztonságosabb, mint béké­ben élni. Építeni a várost, az országot. Nem kell ret­tegni, mint akkor, nyugod­tan, jól élünk. — És jöttek a katonák? — Jöttek. Jöttek a szovjet katonák. Két-há­­rom nap múlva már dol­gozni hívtak, segítettek az élelem megszerzésében, a város épületein okozott ká­rok helyreállításában, a ro­mok eltüntetésében, az épí­tésben. — Voltak romok is? — Szerencsére Ózdon kevés volt. De ha ismernéd az akkori Ózdot, bizony most nagyon csodálkoznál. — Milyen volt akkor a vá­(Folytatás a 2. oldalon.) A

Next