Ózdi Vasas, 1969 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-12 / 37. szám

2 crm VASAS Legnagyobb elismerés a bizalom Minden embernek megvan a problémája a munka­helyén és a magánéletben egyaránt. Ha ezeket sikerül megoldania, úgy érzi, elége­dett. Vannak emberek, akik az egyéni gondjaikon túl a má­sokén is szívesen segítenek. Ha segítségük eredményes, a rászorultakkal együtt örül­nek. Az utóbbiakhoz tarto­zik Marczis András, a durva­­hengerműi hőkezelőcsoport vezetője is. Fiatalon — 1931-ben — ke­rült a gyárba, mint kifutó. Később a finom-, majd a durvahengerműben sikerült elhelyezkednie. Abban az időben a gondok sorában a központi helyet a megélhetés foglalta el. A felszabadulás után az elsők között lépett be a szak­­szervezetbe, amelynek azóta is aktív tagja. A 11 tagú szo­cialista brigád irányítása mellett végzi — közel hat éve — a gyárrészlegnél a szak­­szervezeti titkárhelyettes és a lakáselosztó bizottság ve­zetői teendőket. Nem könnyű a feladat, az üzem közel 2000 dolgozója közül naponta so­kan keresik fel tanácsért vagy ügyes-bajos dolgaik el­intézéséhez a szakszervezet segítségét kérve. Gyakori eset, hogy egy-egy lakásprobléma kivizsgálása, megoldása után csak az esti órákban tér haza családjá­hoz. De — mint elmondotta — szívesen csinálja, szereti a közösségi munkát. * Türelmes az emberekhez, meghallgatja a bírálatot még akkor is, ha az jogtalan. Hosszú évek tapasztalata, hogy ha nem hallgatják meg az embert, akkor a sérelem, majd a panasz következik. Erre pedig semmi szükség. Azért választották meg tár­sadalmi funkciójába, hogy kellőképpen képviselje a dol°ozók érdekeit. Természetesen akadnak oyyanok is, akik csak a jo­gokat ismerik, a kötelesség számukra másodrendű kér­dés. Ilyen esetekben van a legnagyobb szükség a felvilá­gosító munkára, ami rendsze­rint eredménnyel jár. Mód­szere a külön­­l­ő juttatások­nál az érdem szerinti beso­rolás, és ami talán a legfon­tosabb: nem szokott felelőt­lenül ígérgetni. Csak arra vállalkozik, amit el is tud végezni. Ezért is szeretik, tisztelik, mert nemcsak meg­nyeri a bizalmat, igyekszik azt meg is tartani. Nagyra értékeli a szocia­lista brigádmozgalmat. Nem kis része van abban, hogy a durvahengermű dolgozói ezen­­ a téren szép eredményeket értek el. Vannak kezdemé­nyező brigádok, csak példá­nak említette Orbán József csoportvezető — és egyben szakszervezeti bizalmi — kol­lektíváját. A nagyjavítás al­kalmával a többiekkel együtt derekasan helytálltak. Ő is részese volt annak a munkának, amikor megszer­vezték a brigádok közötti versenyt és a két üzem — a gépműhely és a durvahen­germű — politikai és gazda­sági vezetői közötti munka­­megosztást. Mint ismeretes, ebből a kooperációból remek eredmény született. A nyugalomba vonulásáig mindössze négy év van hát­ra, helyét fiatalabb foglalja majd el. Ha követi elődje példáját, bizonyára szeretni, tisztelni fogják őt is. Jó munkájáért a legnagyobb el­ismerés és jutalom lesz — akárcsak Marczis elvtársnak — a dolgozók bizalma. Ladák János Nem meddő munka A városi tanács igazgatási osztályán mindig nagy a sür­gés-forgás. A felek egymás­nak adják a kilincset. Rábe­szélő, pattogó szavak, majd aprólékos, magyarázó beszéd minden helyiségben. A ta­nácsapparátus egyik legfor­galmasabb osztálya. Ottjártunkkor az iránt ér­deklődtünk, hogy jelenleg milyen feladatok állnak az osztály előtt, milyen jelentő­sebb munkákkal foglalkoz­nak. Dr. Lupták Zoltán, az osztály vezetője hosszan so­rolja feladataikat. Mi három témát választottunk ki a sok­színű napi munkából. Heteddel készül A hivatal munkaköréhez tartozik a tanácsrendeletek előkészítése is, amelyet a vá­rosi tanács testülete fogad el. Alcímnek talán azt is ad­hatnánk, hogy fülemület ügyekkel is foglalkoznak az igazgatási osztályon. Persze, ez némi irónia, hiszen az utóbbi időben mind több ilye­­ egészséges rendelet lá­tott napvilágot, a lakosság megelégedésére. Napjainkban ismét egy újabb tanácsrendelet elké­szítésén dolgoznak. ..a szom­szédjogok gyakorlása” cím­mel. Elmondják, hogy az utóbbi időben eléggé sok birtokháborítási témával kel­lett foglalkoznia törvényha­tóságainknak. Ez az új ta­nácsrendelet lesz majd — el­készülte és elfogadása után — a birtokvédelmi eljárások alapja. Miről is van szó? Füst és csapadékvíz elve­zetési viták megelőzése, átlá­tás a szomszéd birtokára és az ezzel együtt járó gyakori összetűzések megakadályo­zása, a telekhatáron levő gyümölcsfák áthajló ágainak, termésének tulajdonjoga, ke­rítés építése, a birtokhatáro­kon támfal stb. Látszólag va­lóban „fülemüle” ügyek ezek, de ha jól meggondoljuk, sok pereskedésnek elejét veszik ezzel a — ma még fogalma­zás alatt álló — rendelettel, bevezetése után. Csökkenti a bíróságok túlzott igénybevé­telét, az aktacsomók növeke­dését. Ezzel egyidejűleg kö­zelebb hozhatja a „békés együttélés” megvalósítását is. Kicsi vagyok én.. A gyámhatóságon furcsa statisztikával fogadnak. Az év eltelt időszakában mind több kérelmet nyújtanak be kiskorúak házasságkötésének engedélyezéséhez. — Soha ennyi ilyen jellegű kérelmet bizottságunk még nem tárgyalt, mint ebben az évben — mutatja a statiszti­kát dr. Keszthelyi Gusztáv főelőadó. Azután kiderül, hogy 26 esetben kérték kis­korúak házasságkötési enge­délyezését, amelyből négyet elutasítottak. Egy-két érdekesebb, a szok­ványostól eltérő esetet kérde­zek tőle. — Ipari tanuló még a fiú, kiskorú a leány is. Kérték a házasságkötés engedélyezését. Alapos irpdok szólt mellettük. A szülők vállalták, hogy anya­giakkal is segítik a házassá­got. A bizottság hozzájárult. A másik eset furcsább volt. A fiú volt kiskorú, a lány 20 éves. A vőlegény is kereső­képes volt, így a bizottság amellett szavazott, hogy ja­vasolja engedélyezni a házas­ságkötést. — Volt még érdekesebb esetünk is. A szülők közötti ellentét megakadályozta a fi­atalok egybekelését. Az apa, aki egyébként az ország má­sik részén él, megkeresé­sünkre közölte, hogy nem já­rul hozzá leánya házasságkö­téséhez. Nyilván tudta, hogy csakis a két szülő beleegye­zése mellett engedélyezhet­jük még akkor is, ha terhes­ség áll fenn. Ez tipikus pél­dája a bosszúállásnak, hiszen hosszú évek során nem törökiő­dött családjával, kiskorú­ gyermekével. A gyámhatóság álláspontja érthető. Sokallják a fiatalko­rúak házassági igényeit. Nem lehet ezen csodálkozni, hi­szen a tapasztalatok is mu­tatják, hogy az ilyen korai házasságok bomlanak fel leg­gyakrabban. Vajon szaporodtunk? Ezelőtt 10 évvel volt nép­­számlálás Ózdon. Akkor mérték fel pontosan, hogy városunk lakossága mennyit gyarapodott. 1970. január 1-ével ismét számbavételre készül az ország. Az idő még távoli, de az igazgatási osz­tály már több előkészületet tett a nagy munkára. Amint elmondják, felmér­ték az utcanév, a házszám hiányosságokat. Megállapí­tották, hogy egy-egy lakóte­rületen hány személy él, ennek megfelelően szervezik az összeírást. A 300-as létszám kb. az amely az összeírások alkal­mával egy körzetnek tekint­hető — mondja dr. Lupták Zoltán. — Az összeíró lapo­kat ilyen arányban küldjük szét a város területén egy­­egy összeírónkkal. Tekintet­tel a munka fontosságára, ar­ra, hogy az összeírás valós, érthető és igaz eredménnyel záruljon, reméljük a lakos­ság is mindent elkövet, a pontosságra törekszik. V. 7. ! / Válasz négy dühös fiatalembernek „Szellemes szórakozás volt“ BEVÁLT GYAKORLAT, hogy a névtelen levél helye a papírkosárban van. Annak a levélnek is ott lenne a leg­jobb helye, amit a minap kapott szerkesztőségünk. Hogy mégsem azt tesszük, annak talán az a cinizmus az oka, amely a levelet szül­te. Őszintén­ szólva az a kér­dés is megfordult fejünkben, hogy egy írómániás szülemé­nye, és esetleg pszichológiai kezelést ajánlunk a szerző­nek. Nem árt mégsem így — nyilvánosan — foglalkozni a levéllel. MIT IS ÍRNAK: Vasárnap délután nem volt program a művelődési házban, ezért a presszóban ittak valamit és elhatározták, hogy „vadem­berek” lesznek. A gondolatot tett követte, kimentek egy domboldalra és kitéptek — ahogy írják — 50 000 fiatal facsemetét. Ezután néhány kérdőre vonó szó különféle szerveknek címezve, és egy személyes sértésnek is beillő mondat. Erősen finomítva ez a levelük lényege. Kedvünk lenne itt abba­hagyni a cikket és olvasó­inkra bízni a következtetést. Ám hozzá kell tenni, hogy a kockás papírra írt, és ugyan­ilyen papírból kialakított bo­rítékban néhány facsemetét is mellékeltek illusztráció­ként. A levél gördülékeny stílu­sa és a kiforrott írás azt mu­tatja, hogy nem primitív em­ber a szerzője. A közönsé­gességet, mondhatni feltűné­si viszketegségét és kultúrem­­berre nem éppen jellemző vonásait a tartalom világosan elárulja. A demagógia tipi­kus példája ez a levél. NÉZZÜK CSAK a ténye­ket: ha komolyan és kultu­rált ember módjára akartak szórakozni, mást is lehetett volna csinálni a nyári — egyébként ilyen szempontból „uborkaszezonnak” számító — délutánon, estén. A Kos­suth filmszínházban egy szí­nes olasz—francia film volt műsoron, este ugyanaz a stadionban, az Ady filmszín­házban egy olasz—francia— NSZK film futott. A szom­széd épületben a tv műsora, klubjai, társasjátékai kínál­tak szórakozási lehetőséget." Aki a szórakozó helyeket kedveli, annak valamennyi ilyen jellegű üzlet rendelke­zésére állt. Nagyon sokan keresték fel az Arlói-tó kör­nyékét. Tévedés ne essék, ezzel nem azt mondjuk, hogy ez dúská­­lásig elég, de hogy a valóban szórakozni akaró emberek — különösen, ha négyen is van­nak együtt — van szórako­zási lehetősége, ez biztos, és semmiképpen sem csak az marad, hogy a város kör­nyékének szépítésén fárado­­zók munkáját vandál módon tönkretegyék. AZ EGYÉBKÉNT NEM IGAZ, hogy 50 000 facseme­tét kihúztak. De ha csak azt a párat húzták is ki, amit „mintának” küldtek, már ak­kor is kiállították magukról azt a bizonyítványt, ami a jó ízlésű emberek megbot­­ránkoztatását joggal váltja ki. Annak, aki a műveltség­nek ezen a fokán tart, alig­ha van kultúrigénye, aligha szereti a szépet, a jót. Cse­lekedeteik alapján a magunk részéről nem nagyon sajnál­juk, hogy nem mentek szó­rakozóhelyre, hisz aki itt tart, hogy a mások egészsége vé­delmében nagy költséggel és fáradsággal létrehozott érté­keket tönkretegye, arról nem tételezünk fel sok jót. Ha er­re képesek voltak, akkor aligha hihető, hogy az álta­lános emberi normákat más­ban is be tudják tartani. Például azt, hogy kultúrem­­ber módján viselkedjenek egy moziban vagy bárme­lyik más szórakozóhelyen. Szégyelni való szórakozási mód fiatal facsemeték tönk­retétele. Ha egy gyermek dür­hében ilyet csinál, aligha ússza meg simán. Higgyék el, önökre is ráférne, hogy egy hűvös cellában gondolkozza­nak. Ürügynek is gyenge érvet hoztak fel, tettüket semmi sem menti. Jellem kérdése ez, amit csináltak, még ak­kor is, ha levelükben azt ír­ják: „Sajnáljuk, hogy így alakult a helyzet...” FÖLÖSLEGES DOLOG lenne önöktől számon kérni a jó érzést, az emberi méltó­ságot, vagy bármit, ami em­berré­­teszi az embert, de hisszük, hogy talán nem is sokára saját maguk előtt is szégyellni fogják ezt a va­sárnap délutánt. Már most sem tartjuk valószínűnek, hogy bárki előtt is dicseked­nének vele. Nincs önökben annyi gerincesség, megbánás, vagy ha úgy vesszük, va­­gányság, hogy nyíltan felfed­jék kilétüket. Azt pedig még, csak feltételezni sem lehet, hogyha’ észrevételük, vagy javaslatuk van egy gazda­gabb programhoz, azt közöl­jék is az illetékesekkel. Nem is várja ezt senki önöktől, ha a fantáziájuk csak az ártatlan ’ csemeték tönkretételéig jut el, és azt szórakozásnak nevezik. NEM ILLIK ÖNÖKRE a saját maguk választotta „vadember” név, hisz azok is megbecsülik környezetü­ket. Valami más jelző kell és biztos, hogy a város közvé­leményétől meg is kapják. — s — n A brazil nép — ki tudja mi okból — új fővárost épített. Lakatlan területen, valahol az ország közepe táján. A len­gyelek kényszerültek egy új főváros építésére. A kegyetlen háború legszomorúbb eseménye talán éppen Varsó volt. A földig rombolták a fasiszták. Huszonöt év távlatából szemléltem. Közel 2 millióan lak­ják. Új, korszerű épületek, felhőkarcolók — szolidabb vi- 156!). szeptember 12. Vincze Zoltánt két hét szonyok között. Az bizonyos, hogy nem ritkaság a 30—40 emeletes épület. A­ szelíden kanyargó Visztula partjára 100 000-es stadiont is építettek azóta. Útjai biztonságosak, szélesek, de kell is. Száguldanak a magángépkocsik, a taxik. Ez utóbbin 6—7 kilométert lefutottunk, s 7—8 zlotyt fizet­tünk. Vészesen sikong a kanyarokban a pneumatik. Sietős minden taxis útja, hiszen a taxiállomásokon sorban állnak az emberek. Türelemből a lengyeleknél nincs hiány. Sorban állnak görögdinnyéért, taxiért, de 30 méteres, ötös sort állnak, hogy feljussanak a kultúra palotájának tetejére. A 30 emelet magasból csodálatos az új Varsó. Egy nép építette város, amíg fel nem épült, minden város várt a maga súlyos építkezési problémáival. De olyan is, amit csakis egy nem­zet tud egyetemes erővel 20 év­ alatt felépíteni. Még vannak Varsóban is „foghíjas telkek”. Még találni háború vésett sebekkel házakat. De ezek elvesznek a mai Varsó életében. Igazi világváros létesült az eltelt 20 év alatt. Varsó szebb, mint volt — jelenti ki kísérőm büszkén. Egy nép büszkesége ez, s ezt meg kell érteni. Egy nép tégláról téglára rakta a palotákat, hogy ma már elkápráztassa a világot szorgalmával, törek­vésével. Felvetődött bennem ott-tartózkodásom ideje alatt: igény­telen-e ez a nemzet? Találtam ilyen vonást is. Az étkezés náluk negyedrendű dolog. Megelőzi a kultúra, a ruházkodás is. Igényes is, ezt árulják el a művészi érzékkel épített pa­loták márványtömbjei, oszlopos, árkádos megoldásai. Hová is tegyem a varsóiakat? Szeretik városukat, népüket, a művészetet, a kultúrát. Nem akarnak lemaradni más világvárosok mögött, akiket a nagy háború történelmi tüze kevésbé sújtott, vagy egy­általán nem. Rengeteg a gyerek Varsóban és egész Lengyelországban. Életképes ez a nép, gondol jövőjére. Szeretettel gondozzák a kicsinyeket. Láttam a város közepén is kicsinyke, fás, bokros területet. Játszótér volt. Boldog apróságok tipegtek a jövő elébe. Nem csalódtam Érdemes szót ejteni az egyéni elbeszélgetésekről is. Pole­­niczében a tolmácsom azt kérdezte, nincs-e különös óhajom, kivel szeretnék elbeszélgetni. Polenicze fürdő- és üdülő­város, mellesleg kultúrközpont is. Mégis azt kértem: olyan emberrel szeretnék találkozni, aki az építkezésekről tud nyilatkozni. Fél óra nem telt el, s máris ott volt a város, illetve a körzet főépítésvezetője, egy fiatal lengyel mérnök. — Hallottam, hogy ön magyar, s a mi építkezéseinkről érdeklődik. Futottam, hogy elbeszélgethessünk — mondta a bemutatkozás után. Azután elbeszélte, hogy náluk egy-egy telep megépítését gondos tervezés előzi meg. Előbb a tereprendezés, majd ezt követően a teljes közművesítés — beleértve a számításba jöhető telefonkábeleket is — és aztán az effektív építkezés. Van-e reklamáció a kivitelező vállalat munkája után? — kérdeztem. Van, jelentette ki, de megszűnt a felelősség „át­passzolása”. Volt ilyen is, de mi a garanciális időt ennek érdekében 3 évre meghosszabbítottuk. Kifejezetten a kivi­telezőt terheli a felelősség. Nincs huzavona. Jogában áll a kivitelezőnek a munka megkezdése előtt a terveket, a beru­házási összeget áttanulmányozni, de a munka elkészülte után reklamációt tőle senki sem fogad el. Három évig ő „állja a sarat”, garanciálisan. Sietett a főmérnök. Elnézést kért, estére viszont meghívott barátok között a klubba. Ott több időt biztosíthat beszélgetésünkre, mert most munkából szaladt hozzám. A klub nagyon sz­olid hely. Este 11-kor van záróra, rend­kívül jó zenekar játszik. Nem hangosak, nem beat-zenét ját­szanak, illetve vegyesen, öregebbek, fiatalok egyformán megtalálják a nekik valót. Új francia számot kedvelnek, mondta a mérnök, s kért, hogy azt a jelenlevő feleségével táncoljam, ők nagyon szeretik — mondta —, a kedvencük. Azután felhangzott a „katyusa” ismert melódiája. Oroszosan táncolta mindenki, rendkívüli tempóban. Üresek maradtak az asztalok, mindenki a parkettra törekedett. Csak azt nem értettem, hogy ezt a kimondottan orosz táncot miért hozták Párizsból. (Egyébként később Wroclaw­­ban és Varsóban is találkoztam vele. Nagyon népszerű.) Két hétig voltam barátok között. Ezt nemcsak akkor ta­pasztaltam, amikor a vendéglátó Slowo Polskie szerkesztő­ségében tartózkodtam, vagy a gondos házigazda vendégsze­retetet élveztem. Az egész lengyel nép testvéri érzelmeivel találkoztam mindenütt, azzal a sok-sok gondoskodással, amellyel színesebbé kívánták tenni tapasztalatcsere-láto­gatásomat. A lengyel emberek szeretetét élveztem. S ők felkínálták, hogy nézzem meg az életkörülményeiket, viszonyaikat, szo­cializmust építő hazájukat. Nem csalódtam. Igaz barátok a szó legszorosabb értelmében, s ha lehet ezt a kifejezést használni: „a magyarok mindenek előtt”.

Next