Ózdi Vasas, 1987 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-05 / 23. szám
mm. .jüanig 5. ÖZOl VASAS Művezetők Nyugdíjas ismerősöm mesélte: Azt hittem, hogy megfogtam az isten lábát, amikor kineveztek művezetőnek. Hamarosan rá kellett azonban jönnöm, hogy ez a pálya csak messziről kívánatos, mint a hatvanéves menyasszony. Először csak a pénzem lett ugyanis kevesebb, utána a nyugalmam, majd csorbát szenvedett az önbecsülésem is. Sokszor úgy éreztem magam, mint a küszöbre vetett kapcarongy, amibe mindenki beletörölheti a lábát. Nem csoda hát, hogy az első adandó alkalommal odahagytam a magas tisztséget és mint egyszerű, sarzsi nélküli, de tisztességgel megfizetett fizikai munkás kaptam kézhez az obsitot. Mi tagadás: kissé fejbekólintott öreg barátom meglehetősen furcsa karrierje. Története ugyanis azt sugallta, hogy a művezetők korántsem tisztelendő, hanem inkább sajnálatra méltó emberek. Mi hát az igazság? Obsitosom meséjében mennyi a valóság, s mennyi a költői túlzás? A kérdésekre — a mese szigorú szabályai szerint — három illetékestől, Csepinszky József belső betételőkészítői főművezetőtől, Holló Sándor melegüzemi főművezetőtől és Tartó Lajos kikészítőüzemi művezetőtől kértem választ. * — Az üzemben, a vállalatnál mindig ilyen sanyarú volt a művezető sorsa? — Dehogy, dehogy — védte Holló Sándor a mundér becsületét. A művezetőnek nem is olyan régen, úgy 10 —15 évvel ezelőtt még irigyelt élete volt. Akkor ugyanis még bőven volt anyag, megrendelés, jó gép és jó szakember, így nemcsak a szalonnáját süthette meg nyugodtan, de megfőzhetett volna akár egy háromfogásos ebédet is. — És ma? — Jórészt zsebből eszünk, sőt sokszor csak a mérget nyeljük. Nincs jogunk, nincs hatalmunk és lassan emberünk se lesz, hiszen a legjobb szakemberek előbbutóbb elhagynak bennünket. — Ez valóban igaz — kontrázta meg Csepinszky József az elhangzottakat. — Valamikor a felvételi irodán 50—60 jelentkező közül választhattam ki a legmegfelelőbb hengerészjelölteket. Ma viszont annak az embernek is örülök, akiről bizton tudom, hogy néhány hét után beteszi maga mögött a gyárkaput. — Mi lehet az oka ennek a nagyfokú érdektelenségnek? — Nézze, a hengerész szakmát nem lehet papírból megtanulni. Ehhez érzék, nagy gyakorlat és persze türelem kell, hiszen anyagilag csak évek múltán térül meg a befektetés. — Ezek szerint elmondhatják ugyanazt, mint a végvári vitézek: se pénz, se posztó. — így van — helyeselt Holló Sándor. — Sokszor borotvaélen táncolunk, hiszen nincs emberünk, nincs anyagunk, rossz a gépünk. Ennek ellenére, ha kínkeservesen is, de megoldjuk a kiszabott feladatot, hiszen ezzel tartozunk a gyárnak, a munkatársaknak és természetesen önmagunknak is. Egy kicsit dacból, egy kicsit virtusból, egy kicsit büszkeségből is tesszük mindezt, s nem azért, mert írásba kaptuk: a munkához szükséges személyi és tárgyi feltételekről a művezető köteles gondoskodni. Az írás, a papír, az akta, a bürokrácia visszatérő téma volt a beszélgetés folyamán. S hogy nem véletlenül, azt az elhangzottak meggyőzően igazolták. — A hivatalos titulus szerint állítólag közvetlen munkairányítók vagyunk — elmélkedett Tartó Lajos. —A névből is adódik, hogy a termeléssel, a munkásokkal állandó, folyamatos, közvetlen kapcsolatot kell tartanunk. Ez viszont manapság csupán elérhetetlen álom, hiszen időnk jó részét felesleges aktagyártásra vesztegetjük. — Egy-egy műszakot, egyegy intézkedést ezerfelé kell lenaplózni, lejelenteni — erősítette meg kollégája szavait Holló Sándor. — Nem csoda hát, ha a munkával, a közvetlen termeléssel tudunk a legkevesebbet foglalkozni. Pedig a felelősség mindenért engem terhel, akkor is, ha engedély, utasítás, felső jóváhagyás nélkül, jóformán már levegőt sem tudok venni. — A művezető szava valaha szentírás volt — vitte tovább Csepiszky József a beszélgetés fonalát. Ma viszont gúzsba kötve táncolunk, holott szívesen vállalnánk a mainál jóval nagyobb önállósággal járó kötelezettségeket. Annál is inkább, mivel meggyőződésem: amit egy művezető nem tud megoldani, azt az irodából se fogják tudni elintézni. Legfeljebb akkor, ha majd az irodák ablaka közvetlenül a hengersorra nyílik. * Valaha törvény volt, hogy csak a legjobb, legkiválóbb hengerészek pályázhatták meg a művezetői posztot. A jó munka gyömölcse azonban a legjobbakra is csak hosszas viaskodás után lehetett leszakítani, hiszen a kinevezés előtt a szamárlétra valamennyi fokán végig kellett gyalogolni. — Csak azok nyerhették el a királylány kezét, akik kiállták a próbát — idézte vissza Csepinszky Józef a mesebeli múltat. És ez így volt rendjén, hiszen amikorra felkerült erre a polcra valaki, már úgy ismerte az üzemet, az embereket, mint a tenyerét, s nem bámulta meg a hengersort, mint a borjú az új kaput. — Ezek szerint ma nem ez a gyakorlat. — Sajnos nem — szögezte le Holló Sándor. — Nincs tudatos kiválasztás, nincs tudatos felkészítés, nincs tudatos nevelés. Nem túlzok, ha azt mondom: szinte lasszóval kell befogni erre a posztra az embereket. Mert művezetőnek ugye — mindegy, hogy milyennek — de lenni kell. — Vagyis nem az lesz a vezető, aki kiemelkedik a társai közül, hanem aki elvállalja. — így is mondhatjuk. Márpedig olyan emberek mindig is voltak, mindig is lesznek, akik utálják a munkásruha szagát, s a nyakkendőért veszni hagyják a magasabb bért, sőt, azt is eltűrik, ha fát hasogatnak a hátukon. — Az ilyen vezető hogy tud rendet, fegyelmet tartani? — Sehogy. Legfeljebb kérhet, de nem követelhet. Holott, ebben a beosztásban időnként ugyancsak meg kell verni az asztalit. — Tetszik, nem tetszik, ez van — tárta szét a karját Csepinszky József. — Ma már bárkiből lehet művezető, abból is, aki épphogy csak otthagyja az iskolapadot. Régen ugyanakkor ez egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. A művezető egyszerűen nem engedhette meg, hogy ne ő legyen a legokosabb, a legtapasztaltabb, a legrátermettebb, hiszen az öreg rókák anélkül egy percig se tűrték volna el, hogy beleszóljon a munkájukba. Mr Az utánpótlási gondok mögött a művezetők felemás helyzete s felemás bérezése rejlik. Mint azt a beszélgetés során megfogalmazták a két tűz között, a senki földjén állunk. Lentre már nem, fentre viszont még nem tartozunk. Ezt a hontalanságot a fizetésünk is tükrözi, hiszen egy lépcsővel lejjebb és egy fokkal feljebb még és már elfogadhatóak a keresetek. — Pályafutásom során háromszor nulláztak le, vagyis háromszor vesztettem el a korábbi, magasabb fizetésemet — támasztotta alá élő példával Holló Sándor az elmondottakat. — 1975-ben például pontosan 1500 forinttal adóztam azért a megtiszteltetésért, hogy művezető lehettem. Két év múlva, amikor közép-finomsori vezető művezető lettem, szintén pórul jártam, hiszen a beosztással járó bért ekkor sem kaptam kézhez. — Milyen indokkal? — Azt mondták, még fiatal vagyok, van elég időm arra, hogy utolérjem magam. — Meglehetősen furcsa magyarázat. — Az. Már csak azért is, mert a korom miatt a munkám, a felelősségem egy cseppet sem lett kevesebb. — Ezek szerint én szabályt erősítő kivétel vagyok — vette át a szót Tartó Lajos. — Én ugyanis meós voltam, s a kinevezésem után ezer forinttal megemelték a fizetésemet. — Akkor jól indult a pályafutása. És hogyan folytatódott ? — Egyszer így, egyszer úgy. Tudja, olyan ez a beosztás, mintha hullámvasútban ülne az ember. Hol sárrba tapossák, hol az égbe emelik. — Mire alapozza ezt az érzést? — Saját tapasztalataimra. Többször is előfordult ugyanis, hogy amikor a patronált brigádomat kitüntették, engem, a kokllektíva gazdasági és politikai vezetőjét meg sem hívtak az ünnepségre. Ez egyébként gyakran megtörténik még napjainkban is. A siker babérját a brigád aratja le, a kudarc terhét viszont a művezető viseli. — Bőven sorolhatnánk a példát — folytatta a gondolatsort Csepinszky József. — Ha ugyanis nincs baleset, a brigádot kitüntetik, ha van, a művezetőt fejbe verik. Én egyébként egy idő után már annak is örültem, ha leszúrtak, hiszen ez azt jelentette: valahol azért figyelik, mámon tartják, értékelik a munkásságomat. A mesék íratlan szabályai szerint valamiféle tanulsággal kellene zárni a művezetőkről írott dolgozatot. Tanulság azonban nincs (vagy túlontúl sok is lehetne), ezért jobb, ha a cikkíró helyett az alábbi tények beszélnek: Csepinszky József kohóipari technikus. Ötszörös kiváló ifjú technikus és kétszeres kiváló dolgozó. 30 éve dolgozik a gyárban, fizetése ma mindig bizonytalan, és egyre bizonytalanabb „sallangok” nélkül — 7700 forint. Holló Sándor 1965-ben lépett be az ÓKÜ-be. Kohóipari technikus, kétszeres kiváló dolgozó, s az elsők között kapta meg a Kiváló Termelésirányító címet. Kezdőként 2S00 forintot keresett, ma nyolcezer forint a bére. Tartó Lajos kohóipari technikus, 1975-től dolgozik művezetői beosztásban, s ez idő alatt egyszer kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést. Háromezer forintról indult, alapbére jelenleg nem éri el a hatezer forintot. Egy tapasztalt hengerész viszont, ha jól megy a „verkli”, a különböző pótlékokkal együtt havonta akár 10 —12 ezer forintot is megkeresehet. Tóth Gyste Sikeresen befejeződött a nagyjavítás Az üzemfenntartási gyáregység irányítói — az érdekelt gyáregységek vezetőivel — még az év első napjaiban összeállították az ütemtervet, amely programozza a közepes és éves főjavítások sorrendjét. Az összehangolt, rendkívül körültekintő tervezés a munkaeredmények záloga. A javítások alkalmával beépítendő alkatrészek legyártását hetekkel korábban beütemezik, hogy zavartalanul történjen a javítás. Május 18-án, reggel 6 órától a finomhengermű gyáregység finom. és betonsorát vették „nagyrevízió** alá a karbantartók. A munkálatokat a jó szervezésnek köszönhetően lényegében már május 29-én délután befejezték, lehetőséget adva ezzel a hengerészeknek, hogy a tervezettnél korábban ismét termelhessenek. — Milyen nagyobb volumenű munkákat kellett elvégezniük a 12 nap alatt? — kérdeztük Varga Lajos Endrét, az üzemfenntartási gyáregység hengermű karbantartási osztályvezetőjét. — Előre tervezett munka volt többek között az egyes folytatói nagymotor csúszógyűrűjének a cseréje, a III. kemence alatti görgősor felújítása, valamint az 1-es és a 2-es folytatói hajtóművek ellenőrzése, javítása. Mint azonban egy ilyen nagyobb karbantartásnál lenni szokott, a munka közben is kerültek felszínre „rejtett” hibák. Ilyen volt például a finomsori nagymotor csúszócsapágyának a hibája, a betonsori hűtőpad betonszánkó meghajtótengelyének a cseréje és a kettes folytatói hajtóműnél is, több csúszócsapágyat kellett cserélni az előre tervezettől. — Kik és hányan vettek részt a nagyjavításban? — Ezt a munkát szűkített létszámmal végezték karbantartóink, „külső” segítséget nem vettünk igénybe. Az OGY szakemberei és a finomhengermű dolgozói, összesen 350 fő dolgozott a hengersorok főjavításán. Három vgmk segített, 1000 órát dolgoztak a finomsori egyes párra vezető görgősor felújításán, a 2-es mágnesdaru főjavításán és a III-as, IV-es kemencék javítási munkálatainál. Ezen túl 1800 túlóra került felhasználásra. — Sikerült-e a tervezett költségkeretből elvégezni a munkát? V — A karbantartási munkálatokhoz 5 millió 600 ezer forint állt a rendelkezésünkre. Annak ellenére, hogy különösebb korszerűsítést nem végeztünk és külső munkaerőt sem vettünk igénybe, ezt a keretet mintegy 1 millió forinttal túlléptük. A berendezések állapota — mint a bontás után kiderült — szükségessé tette a tervezettnél több alkatrész beépítését, cseréjét. — Érdekeltek voltak-e a dolgozók a gyors és pontos munkavégzésben? — A munka sikeres befejezésének esetére 55 ezer forint ösztönző volt kitűzve. A jutalom kifizetésének feltételeit úgy gondolom, dolgozóink teljesítették. — Milyen feladatok várnak a közeljövőben a karbantartókra? — Legközelebb, június 8-án kezdődik a durvahengerműi közepes javítás, amely 6 nap és 16 órára van tervezve. Július végén pedig a finomhengermű közép- és abroncssorának főjavítását kell elvégeznünk. (kocsik) S Kitüntetett brigádjaink A nagyolvasztómű gyáregység Vasas Centenárium 15 fős brigádja 1963-ban alakult. Jelenleg Nyitrai Zoltán irányítja a kollektívát. Eddigi kitüntetéseik: egy alkalommal Állami Díj, három alkalommal pedig a Vállalat Kiváló Brigádja címet érdemelték ki munkájukkal. Legutóbb az 1986. évi eredményeik alapján — már negyedszer — kapták meg a megtisztelő VKB címet. A kollektíva kezdeményező az üzemi és vállalati feladatok megoldásában. Az általuk előállított többlet nyersvastermelés 1,017 kilotonna, az ebből származó többlettermelési érték 8268,2 ezer forint. A fajlagos kokszfelhasználási műszaki mutatójuk 10 kg-mal volt kevesebb a tervezettnél. Anyag- és energiamegtakarításuk értéke 37 769 ezer Ft volt, a tervezetthez viszonyítva 4508 ezer Ft-tal több megtakarítást realizáltak. Munkafegyelem-sértésük nem volt, balesetmentesen dolgoztak. A gyáregységi munkavédelmi vetélkedőn is részt vettek, melyen első helyezést értek el és bejutottak a vállalati döntőbe. A brigád vezetője, Nyitrai Zoltán, és Polgári Levente a III. országos kohói olvasztárvetélkedőn a 2. helyezést érte el A Pohoszló Sándor irányítása alatt álló, Kun Béla nevét viselő szocialista kollektíva az elmúlt évben a durvahengermű gyáregység brigádlistájának első helyére került, termelési eredményük alapján. A múlt évi termelési tervüket 102,5 százalékra teljesítették, s nagy figyelmet fordítottak az öntecskeadások időbeni megkezdésére. Minőségi munkájuk eredményes volt, a teljes selejt 0,02 százalékos érdekeltségi szintjét nem lépték túl. Kedvezően alakult a fajlagos anyag- és energiafelhasználási mutatójuk is. Legmagasabb kitüntetéseik: egy alkalommal arany brigádérem és az elmúlt évi eredményeik alapján — már másodszor — a Vállalat kiváló Brigádja címet érdemelték ki. Társadalmi munkavégzésük az elmúlt évben 1650 óra volt. A szolgáltató gyáregység 18 fős Kossuth Lajos brigádja 1961-ben alakult. Vezetője: Engler István. A műszerészüzem kollektívájának feladatai közé tartozik a nagyolvasztók és a léghevítők, valamint a szolgáltató gyáregység üzemeinél levő berendezések műszeres üzemvitele, folyamatos karbantartása. Felújítási, karbantartási és korszerűsítési tennivalóiknak maradéktalanul eleget tettek az 1986-os évben is. Az anyag- és energiafelhasználás terén elért megtakarításuk jelentős, a benyújtott 18 újítási javaslatukat elfogadták és kivitelezték. A balesetmegelőzés érdekében 56 veszélyforrást tártak fel, szüntettek meg. Minden brigádtag egyben vöröskeresztes tag, 1986-ban öten kapták megg a véradásért kitüntetés különböző fokozatait. Eddigi legmagasabb kitüntetéseik: két alkalommal arany brigádérem, egy alkalommal pedig a Vállalat Kiváló Brigádja címet kapták meg.