Ózdi Vasas, 1990 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-05 / 1. szám
1990. január 5. I ÓZDI VASAS új munkalehetőségek esélyei, avagy... érhess-e ezt a vállalkozót? Mottó: „A vállalkozót vagy farkasnak nézik, akit agyon kell ütni, vagy fejőstehénnek, akit korlátlanul lehet fejni, de kevesen ismerik föl benne a lovat, amelyik a szereket húzza.” (W. Churchill) Negyven év rossz szemlélete miatt hosszú ideig a vállalkozókat valóban farkasnak tekintették. Sokan úgy hitték, ők azok, akik szinte munka nélkül, gyorsan gazdagodnak meg az emberek rovására. Ma már lassan kezdünk túljutni ezen a helytelen nézeten, de még mindig vannak hiányosságok. Napjainkban a vállalkozókat fejőstehénnek tekintik, különösen az adóhivatal. Rólunk, egyszerű állampolgárokról is adók sokaságával nyúzza a bőrt, a vállalkozókat pedig még ennél is súlyosabb terhekkel sújtja. Vajon mennyi időnek kell eltenie, amíg a köztudatban rögzül, hogy a sikeres vállalkozások, illetve vállalkozók azok, akik az ország szekerét húzzák? Ilyen körülmények között is akadnak azért olyanok, akik vállalják a „harcot”, képesek prosperálni. Túl messzire nem is kell mennünk, mert itt Ózdon is vannak ötletgazdag vállalkozók. Ide sorolható a Modul- Szinkron Kft. életrehívója és vezetője Vincze Zoltán is. Vele beszélgettem vállalkozásáról. — Úgy tudom ön nem rendelkezik közgazdász végzettséggel, mégis mi inspirálta arra, hogy belevágjon egy ilyen nagy horderejű vállalkozásba? — Valóban nem vagyok közgazdász. 1975-ben a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakán végeztem. Előtte két szakmát is kitanultam, egy villanyszerelő és egy elektroműszerész szakmát. 1978-ban a galvanizáló mesteri képzettséget is megszereztem. Tulajdonképpen 1975-től a magam lábán állok. Az éveken át folytatott galvanizáló kisipari tevékenység alatt sok mindent megtanultam és sokszor a saját bőrömön voltam kénytelen kitapasztalni az üzleti élet csínjátbínját. A 15 év alatt pedig gyakran foglalkoztam — a galvanizálás mellett — kisebb-nagyobb kereskedelmi tevékenység lebonyolításával is. Így aztán kb. egy évvel ezelőtt a saját magánvállallatomat fektettem bele a kft-be, ami azt jelentette, hogy hitel nélkül indulhattunk. Arra pedig nagyon büszke vagyok, hogy azóta sem kellett hitelhez folyamodnunk. Igyekeztem kiváló közgazdász, mezőgazdász és szakmérnök munkatársakatmagam köré gyűjteni. — Mivel foglalkoznak és főleg milyen jövedelmezőséggel? — Fő tevékenységünk az export-import vagyis a külkereskedelem. Elsősorban belföldről vásárolunk és az NSZK-nak adjuk el az árut, de más országokkal is kapcsolatban állunk. (Pl. Ausztria, Szovjetunió). Jelenleg faáruval kereskedünk, cserébe pedig különböző műszaki cikkeket, gépkocsikat, alkatrészeket, teherautókat, esztergagépeket stb. hozunk be. Sikeresen működik egy leányvállalatunk az NSZK- ban, a második leányvállalat létrehozását pedig Munkácson tervezzük. A külkereskedelmi tevékenységen kívül külföldi munka szervezésével is foglalkozunk. Ma Magyarországon nyereségesen termelni igen nehéz, de külkereskedelmi szinten megéri. Szép hasznot hoz az országnak. A kft. 20—30 százalékos nyereséggel működik. De azért az örömbe egy kis üröm is vegyül. — Éspedig? — Manapság rengeteg értelmetlen, idejétmúlta jogszabály és rendelet nehezíti egy vállalkozó munkáját. Sajnos hónapokig tévelygünk a bürokrácia rengetegében, amit a külföldi partnerek nem néznek jó szemmel. Egy konkrét példa. A Szovjetuniótól nagy mennyiségű fát tudnánk vásárolni, amit NSZK-nak és Ausztriának adhatnánk el. Jó üzletlehetőség, szép haszonnal. De ... Külön kell engedélyeztetni a külkereskedelmi tevékenységet és az ehhez kapcsolódó pénzügyi részt. Aztán ... Tárgyalási engedélyt kell kérnünk. Aztán... A megkötött szerződést be kell jelentenünk. Legvégül... Amikor mindezek rendezetté válnak, csak akkor jöhet az üzlet lebonyolítása. Egy-egy ilyen ,,akció” 3—4 hónapot vesz igénybe, ami nagyon hosszú időnek számít az üzleti életben. Megvan a veszélye annak is, hogy ez alatt az idő alatt a külföldi partnerek elállnak az üzletkötéstől, látva a hosszú és bonyolult ügyintézést. Náluk egy üzlet realizálását azonnal, egy lépcsőben meg lehet oldani. Úgy érzem, ha ezeken az elavult jogszabályokon nem változtatunk sürgősen, akkor ez az ország sok mindentől fog elesni. — Milyen terveik vannak a jövőt illetően? — Jövőre 78 millió forint árbevételi tervük van, ebből 30 millió forint valutában, ahol 20—30 százalékos hasznot tudnánk elérni. Szeretnénk banki tevékenységet is folytatni, mivel az a véleményem, hogy jelenleg a bankok uzsorakamatból gazdagodnak, míg a termelőegységek nyögik a kamatokat, eladósodnak és tönkremennek. Ezen szeretnénk mi a versenyszellem jegyében változtatni. Azonkívül tervünk még egy műszaki áruház létrehozása is. A céget kb. 200 fős létszámmá kívánjuk fejleszteni és a külföldön dolgozók számát is 150—200 főre szeretnénk növelni. És ami a legfontosabb, az egész vállalatunkat ide, Ózdra kívánjuk összpontosítani. Remélhetőleg ez a városnak újabb munkalehetőségeket jelentene, nem beszélve a tanácshoz befolyó adóbevételről. — Ennyire szeretik Ózdot? — Itt születtünk, itt is szeretnénk működni. Működésünkhöz pedig nagy szükségünk lenne telephelyre. A KISZ és pártbizottság épülete erre igen alkalmas lenne. Nem árulok zsákbamacskát, mert ezzel az interjúval a városi vezetéstől és a közfelfogástól is támogatást szeretnénk kérni, hogy megkaphassuk valamelyik épületet, hiszen cserébe mi pénzt hoznánk és munkalehetőséget kínálnánk a városnak. — Ennek a város valóban nagy hasznát látná. Remélem, hogy kérése a megfelelő fórumokon is meghallgatásra talál. Kívánom, hogy tizeti vállakozásait továbbra is siker koronázza. Szabó Zsuzsa Levél a miniszterelnöknek TISZTELT ELNÖK ÚR! Az Ózdi Kohászati Üzemek szakszervezeti szervei, de különösen a vállalati szakszervezeti bizottság évek óta kezdeményezője volt a különböző bérszabályozások megszüntetésének. Az elmúlt évtizedek azt bizonyították, hogy a magyar bérszabályozási rendszer nem alkalmas a bérből és fizetésből élők munkájának elismerésére. A rétegpolitikai gondok jelentős részét az alkalmazott rendszer okozta. Hol a munkásosztály, hol az értelmiség, hol az ifjúság maradt el. Nagy várakozással tekintettünk az országgyűlés december 20-i ülése elé, amitől azt vártuk, hogy a honatyák is átérzik a magyar nép azon elvárását, miszerint jóváhagyják a bérliberalizációt, vagyis a piacgazdálkodás törvényei szerint hazánkban is megvalósul a béralku. E várakozás jogosságát sugallták — a hírközlő szervek általi tájékoztatás szerint — azon egyeztető tárgyalások is, amelyet a Miniszterelnök Úr a különböző pártok, társadalmi szervek képviselőivel folytatott. Arról tájékozódtunk, hogy több dologban volt nézetkülönbség, a bérmegállapodás kérdésének kivételével. Bevezetésének szükségességében mindenki részéről azonoság mutatkozott. Ebből adódóan meglepődve vettük tudomásul a Parlament döntését, amely véleményünk szerint minden realitást nélkülöz. Nem kívánjuk megismételni a SZOT főtitkára által elmondott logikus érveket. Azt viszont mindenképpen erősítjük, hogy a béralku mechanizmus bevezetése nem egyenlő az inflációval! Késleltetése viszont életveszélyes taktikázás! Azonos a további elszegényedéssel, a csordultig telt pohár utolsó cseppjével! A pohár kiborulását mindenképpen el kell kerülni, mert a testület úgy véli — nem ijesztgetés, vagy szűklátókörűség —, hogy bekövetkezése nemzeti tragédiához vezethet. Ezért kezdeményezzük Németh Úr felé, hogy a kormány e témában értékelje át álláspontját, és a Parlament következő ülésére módosító javaslatot terjesszen elő! Tisztelettel: Kovács Ferenc vszb-titkár 3 Hatvan bányász megírta levelét... Jooos e farkaslyuk „halálos ítélete !! A miniszterhelyettes kész a kompromisszumra Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, tudatos visszafejlesztés után „végóráit" éli a farkaslyuki bánya. A lassú haldoklás hagyott időt arra, hogy a bányában dolgozók felkészülhessenek a kinek biztos, kinek bizonytalan jövőre. Amikor legutóbb ott jártunk, élesen ellentétes véleményeket gyűjtöttünk csokorba, hiszen a vezetők azt bizonygatták, hogy gazdaságosan nem üzemelhet tovább a bánya, tehát szükségszerű a kapuzárás, úgy, hogy valamennyi dolgozó sorsát személyre szólóan rendezik. Utóbbiak másként vélekedtek: arról panaszkodtak, hogy nem kapnak kellő tájékoztatást az előttük álló időszakról, nem tudják még, kivel mi lesz, ki hol (és mennyiért) talál majd új munkát. Valamennyien sajnálták azt is, hogy a festői szépségű település óhatatlanul elsorvad majd, ha a bánya nem lesz. Aztán hosszú ideig nem jött hir Farkaslyukból. Úgy tűnt, a tervezett záróra karnyújtásnyira van már, s mindenki belenyugvással várja az utolsó csákányvágást. Ilyen előzmények után kaptuk a meghívást arra a találkozóra, amit Tömörkényi Imrének, az MDF tagjának aláírásgyűjtő akciója „kényszerített ki”. „A FOLYAMAT MEGFORDÍTHATATLAN” Tömörkényi Ferenc egyenesen az ipari miniszternek címezte azt a levelet, amit hatvan farkaslyuki bányász írt alá, s amelyben nem kevesebbet kérnek, minthogy állítsák le a visszafejlesztést, válasszák le az üzemet Putnokról, legyenek önállóak, vessenek véget a „rablómunkának” és a parancsolgatásnak, szervezzenek 25 tagú munkástanácsot, kerüljenek vissza a bányába a már más sorsra jutott gépek, illetve az egyéb eladott javak. A szén eladása során zárják ki a Tüzépet.Egyszóval: újra virágoztassák fel a farkaslyuki bányát, mert igenis, van (volna) jövője. Mégpedig gazdaságosan a munka folytatásának. Az ipari miniszter helyettesét, Czipper Gyulát bízta meg a vizsgálódással. Az elmúlt héten egy asztal mellé ültek az illetékesek, közöttük Kiss Dezső, a Borsodi Szénbányák vezérigazgatója, valamint a vállalat több vezetője, a farkaslyuki bánya „első emberei”, sőt, a bányászszakszervezet főtitkára is. A tárgyaláson a hatvan aláíróból hatan vettek részt, természetesen a „lavina” elindítója, Tömörkényi Imre vitte a szót. Először Kiss Dezső tájékoztatóját hallhattuk arról, miért szükségszerű a bányabezárás, illetve, hogyan jutott Farkaslyuk erre a sorsra. Mint mondta, 1980-ig semmilyen gond nem volt Farkaslyukkal, de később rohamosan esett vissza a termelés, ’81. és ’85. között például 369 000 tonnáról 145 000 tonnára. Megbomlott az előválás és a fejtés egyensúlya, megugrott az önköltség, a nyereség veszteségbe fordult. A bajokat tetézte a nagyfokú vásárhiány. A Borsodi Szénbányák, megvizsgálva a továbbélés esélyeit, úgy döntött, hogy semmiképp nincs garancia hosszú távon a nyereséges működtetésre, ezért gyorsított visszafejtést határoztak el. — Én magam hirdettem meg ebben a teremben a bánya bezárását — folytatta az érvek sorakoztatását a Borsodi Szénbányák vezérigazgatója. • Már akkor is elmondtuk, hogy 1989. végénél tovább aligha mehet az üzem, s azt is megígértük, hogy senki nem marad állás nélkül. A dolgozók zöme Putnokon keresheti meg biztos kenyerét. Tudomásul kell venni, hogy Farkaslyuk évek óta ráfizetéses, s bár az utóbbi időszakban szép eredményeket értek el, jó a szénminőség is, ez csak átmeneti jelenség. 1990. közepén, amikor kimerül a mostani frontfejtés, be kell a bányát zárni. Mivel elővárás régen nincs, s mert egy esetleges újabb szénvagyon feltárása óriási pénzekbe kerülne, szakmai nonszensz ezt a megfordíthatatlan folyamatot „megtorpedózni”. Márpedig Tömörkényi úr ezt akarja kierőltetni. „ELÉG VOLT A PARANCSURALOMBÓL” — Nem értem Tömörkényi urat — jelentette ki a vezérigazgató, miután kifejtette, hogy a dolgozók már belenyugodtak az ésszerű döntésbe, bár az világos, hogy lelkileg ehhez a településhez kötődnek. De azt is kell tudniuk, hogy Putnokon biztosabb jövő vár rájuk. Kiss Dezső okfejtése után az ipari miniszter helyettese néhány kérdést tett fel a szakembereknek: például, hogy mennyi most a bánya létszáma (mint megtudtuk, kb. 500 fő), milyen mennyiségű a felhagyott szénvagyon, s hogy a szén árának emelése változtat-e érdemben a már meghozott döntésben. Nos, Tömörkényi Imrét nem hatották meg a gazdaságosság szemszögéből megfogalmazott állítások, mert mindjárt az elején kijelentette: — A vezérigazgató állításait 95 százalékban visszautasítom, sőt, ilyen alapokon tárgyalni sem vagyunk hajlandóak. Viszont kérni fogjuk az ön leváltását! Ezen a ponton indulatos, már-már sértő fordulatot vett a vita, terve személyeskedéssel pláne, amikor Tömörkényi Imre parancsuralomnak, rablógazdálkodásnak titulálta a farkaslyuki és a borsodi vezetők múltbeli intézkedéseit. Szerinte ugyanis egy sor rossz döntés miatt került a bánya mostani visszás helyzetében, s aki szót emelt, vagy másképp látta a dolgokat, azt retorzió érte — Mondjon konkrét példákat, konkrét neveket! — kérték a jelenlévő illetékesek. — Itt senkit nem ért igazgatalan bántás csak azért, mert ellenvéleményt fogalmazott meg —— utasították vissza a gyanúsítást a farkaslyuki vezetők, majd Mikó Attila főmérnök vette át a szót. — Helyesnek tartom a Borsodi Szénbányák döntését — mondta. — Az itt ülő bányászoknak is ismerniük kell azokat az akadályokat, amelyekkel az utóbbi években meg kellett küzdenünk, s amelyek megmutatták, hogy szélmalomharcot vállalnánk, ha ragaszkodnánk a további üzemeltetéshez. Ráadásul létszámunknak csak kis része, összesen 108 fő a vájár, viszont sok a rehabilitált, a rokkantvásár, s 43 nő dolgozónk foglalkoztatása is gondot jelent. — Tisztában vagyok ezekkel a nehézségekkel — reagált újra Tömörkényi úr. — De félek, hogy Ózd fázni fog a következő télen! Ami itt történt, az gazdasági bűntény; a szakmunkásképzést elsorvasztották, Putnok meg elviszi a kész szakembereket. Nem kellett volna eddig eljutnunk, hiszen igenis van még elegendő szén a farkaslyuki föld alatt! S azt vétek itt hagyni! JÖJJÖN FÜGGETLEN SZAKÉRTŐ! Nos, egyre fűtöttebb lett a vita, s csak az ipari miniszterhelyettes kulturált hozzáállásának, rugalmasságának, türelmének köszönhető, hogy nem hagyták faképnél egymást még idő előtt az asztal két oldalán ülők. Igaz, a levelet aláíró bányászok — főként az elején — alig szólaltak meg, rábízták Tömörkényi úrra az egyezkedést, de később ők is belemelegedtek: hosszú évek sok-sok keserűsége, panasza bukott ki belőlük. A végén annyira szakmai síkra terelődött a vita, hogy a tudósító aligha dönthette el, kinek milyen mélységben van igaza, s ki az, aki valótlant állít. A Borsodi Szénbányák szb-titkára is szót kért. Nyomatékkal ajánlotta mindenki figyelmébe: a vállalat vezetése érzi döntéseiért a felelősséget, s nem jókedvében határozta el, hogy 1500 bányászt máshová helyez el. Mert igenis, mindenki megtalálja majd a számítását. — Azt a legkönnyebb, hogy szórjuk szanaszét a kritikát, s hogy az aláírásgyűjtéssel felbujtjuk a dolgozókat — fakadt ki a putnoki bánya szb-titkára, Molnár Béla. — Ne ringassák magukat az aláírók illúziókban! — Elszomorító, amikor egy szakszervezeti vezető a melós ellen beszél — vágtak vissza a bányászok. — Miért nem fejtettük az észak-keleti mezőt? — kérdezték majdnem kórusban, hozzátéve: ott bizony 3 millió tonna jó minőségű szén maradt (utóbbi állítást cáfolták a vezetők, mondván, semmiképp nem lehetne gazdaságossá tenni most már a bányát). Mi legyen hát? — ez a kérdés feszült a tárgyalás ideje alatt. Czipper Gyula azt javasolta, hogy kérjenek fel független szakértőt, aki a bánya esetleges további üzemeltetésének lehetőségét támassza alá, vagy vesse el. Tömörkényi Imre az ajánlott két személyt nem fogadta el, de a vizsgálattal egyetértett. Így hát végül is abban maradtak, hogy nagyon rövid időn belül a műszaki egyetem illetékes karának egyik szakértőjét bízzák meg a munkával, azt, akit Tömörkényi úr javasol, illetve elfogad. A vizsgálat költségeit az Ipari Minisztérium fedezi. A többit majd meglátjuk ... Takács Mariann !