A Pesti Hirlap Naptára, 1919 (29. évfolyam)
SZÉPIRODALMI KÖZLEMÉNYEK - Tömörkény István: Uj bor idején
PESTI HÍRLAP NAPTÁRA 11 19. férje. Minket is beleragadott a táncba és nem volt mód, hogy megszabaduljunk tőle ; azzal fenyegetett, hogy valamennyiünket kihajigál az ablakon ! Meg is tette volna, amilyen paraszt ereje van, ha nem parírozunk. Ilyen kínos botrányt csinált az ön „szelíd“ Józsija, asszonyom, nincs miért dicsérnie. És ilyen az az ember, akihez ragaszkodik, aki miatt engem nem akar megérteni, holott én . . . ilyen botrányt soha — A HÖLGY (megszakítja): Igaz ez uram, amit most elmondott ? AZ ÚR (komolyan bólint): Fájdalom, igaz. Lássa nagyságos asszonyom, én soha — A HÖLGY : Az én Józsim ! Az én pipogyának tartott, csendes, szelíd JóHa valakinek a mesterségéhez tartozó anyaga elfogy, elmegy a boltbaés megveszi, aztán punktum. Mindössze csak pénz kell hozzá, olykor az sem, mert hitelbe is adnak. Ellenben más a korcsmáros mestersége. Annak a portékáját boltokban nem árulják, annak úgy kell utána járni, pincékbe bujkálni, borokat kóstolgatni, mert fődolog, hogy amit tesz, annak az íze hasonlítson amahhoz, amelyik elfogyott. Csak olyan bort szabad vennie, amilyent a vendégei szeretnek. Lehet az a bor nagyon jó, nagyon tiszta, nagyon finom, de ha nem olyan izű, mint amilyenre már rászoktak, elmaradoznak s egyedül marad a bormérő, mint a görög az üres boltban. Régente nem így volt. Régente polgári bormérést nem is tartott az olyan ember, akinek szőlője nem volt, mert hiszen csak ez a tulajdon termő szőlő biztosíthatta azt, hogy mindig egyforma lehessen a bora. Mert azok a régi magyarfajta szőlők, a kadarka, a magyarka, mindig egyformát termettek , az ember hetven éves korában is ugyanolyan izű bort ihatott, mint húsz éves korában. Idővel azonban mindenekzsimi !. .. pezsgőt ivott, összetörte a poharakat, táncolt, garázda volt ? AZ UR : Fájdalom, az volt. Lássa ! A HÖLGY : De hisz ez gyönyörű ! (Elragadtatva tapsol.) Nagyszerű, csodás ! Mint három mészároslegény . . . Ki akarta önöket dobni az ablakon . . . De hisz ez elragadó ! Uram, rögtön öltözködöm . . ., várjon meg. Elkísér a minisztériumba. Látni akarom a duhaj uramat. Meg akarom csókolni az én édes, garázda, lump uramat, aki magukat ki akarta hajigálni az ablakon . . . Várjon egy pillanatig, rögtön jövök ! (Otthagyja és kiszalad a másik szobába.) AZ ÚR (hüledezve utána bámul) : Teringettél, úgy látszik, elhibáztam a dolgot. . . dicsérni kellett volna. (1908.) megváltoznak. Több a bormérés, mint a szőlő, a korcsmárosa, mások pincéiben kénytelen kutatgatni olyan bor után, amelyért nem ütik hátba a vendégei. Ez még megjárná valahogy (ha már másként nem lehet), azonban a bortermelők pincéi nem igen tartózkodnak mindjárt itt a harmadik utcában. Azok kint vannak a tanyákon, szerteszéjjel. Oda kell utánuk járni, pedig oda a vasút nem visz, hanem leginkább a kocsin való kódorgás alkalmatos. Éppen ezért igen jó, ha kocsija Van a born érő embernek, amibe befog, azután járja rajta a homokot, keresgélvén a beléje épített pincékben borok után, így aztán lehet is találni. Keserű Gergőnél van jó pirkadt italka egy nagy fában, Frantzia Józsefnél kettőben, amoda a másik kapitányságba is mutatkozik — utána kell azonban annak nézni. Ha az igazát keressük a dolognak, ez adolog nem is egészen rossz mesterség. Jó mulatság az, járni jó lóval, könnyű kocsival szerte-széjjel a homokon, betéregetve itt-ott a tanyaházakba. Hogy hova kell betérni, azt megmutatja a tanya környékein a szőlő. És akár ÚJ BOR IDEJÉN írta: TÖMÖRKÉNY ISTVÄN.