Kornitzer Béla: Apák és fiúk. Nagy magyar értékeink - ahogyan fiaik látják 1. (Buapest, 1940)

id. Lukács György - ifj. Lukács György

ID. LUKÁCS GYÖRGY -LUKÁCS GYÖRGY Amikor 1904 őszén Tisza István megírta ugrai leve­lét, amellyel azzal fenyegette meg az akkor éppen nyugodt ellenzéket, hogy az obstrukció hidráját le fogja törni és nem fogja megengedni, hogy a törvényhozás gépezete végleg berozsdásodjon, a treuga dei azonnal felbomlott és ellenzék szenvedélye az obstrukció vészes viharzásaiban tört ki. Ebben a kaotikus politikai légkörben báró Fejérváry Géza, a daliás tábornok-miniszterelnök Lukács Györgyöt bízta meg előbb a belügy, majd húzódozása után a kultusztárca vezetésével. Hogy a Fejérváry-kormány alatt tomboló politikai hullámok nem borították el a kultusztárca területeit is, az kizárólag Lukács György érdeme. Az egyetemi ifjú­ság részéről történtek ugyan kísérletek a rend megzava­rására, azonban Lukács Györgynek sikerült féken tar­tania a feltörő szenvedélyeket, amelyek a tudomány, a művelődés szent csarnokainak nyugalmát veszélyez­tették. A fényes politikai múlttal rendelkező politikus most egész munkabírását, tudását és energiáját a revíziós mozgalom tengelyére állította. Szemere Bertalan „titoknoka" Benczur­ utcai villájának dolgozószobájában kerestük fel Lukács Györgyöt, hogy beszéljen édesapjáról, id. Lukács Györgyről, akit még 1848 előtt az első parla- 261

Next