Tisza István: A helyzetről (Budapest, 1905)
Az Újság szerkesztőjének
Geszt, 1905. julius havában. Az Újság szerkesztőjének. Kedves barátom! Azt kérded tőlem, miért nem szólalok meg és miért tűröm hallgatva az ellenem szórt méltatlan és valótlan támadásokat ? Végezzünk először ez utóbbi kérdéssel. Személyes polémiába bocsátkozni nem szándékozom. Védekezésre nem szorultam; a személyeskedést viszonozni nem fogom s az ország mai helyzetében sajnálom azokat, akiknek lelkében tér marad személyes motívumok és személyeskedő polémiák számára. A közélet terén vivott összes harczaimban eddig sem tettem egyebet, minthogy olyankor, amidőn ezt a közérdek kívánta, teljes objektivitással kimondtam kellemetlen igazságokat, ezt tenni fogom, valahányszor szükségét látom, ezentúl is s ugyanazzal az egykedvűséggel, melyet eddig sikerült megőriznem, fogom azok haragját elviselni, kiknek e kellemetlen igazságok elevenére tapintanak. Nézeteim, aggodalmaim kifejezésével pedig hallgattam eddig, mert nem volt teljesen kizárva a remény, hogy jön létre valamelyes megállapodás a kormány s a többség vezetői között és nem volt szabad bármit is tennem, vagy mondanom, mi e megegyezés meghiúsultának oka, vagy ürügye lehetett volna. Ma azonban szegényebbek vagyunk ezzel az illúzióval is. Azok a veszélyek, amelyeket előre láttam, amelyek elhárítására egész erőmet latba vetettem, napról napra fenyegetőbb közelségben tornyosulnak a nemzet feje fölött. Ok nélkül, szükség nélkül, saját rendeltetésének félreismerésével ragadtatja az magát saját veszte felé. Ezt hallgatva igazán