Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-01-12 / 1. szám

Paksi Hírnök ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ HERCZEG JÓZSEF POLGÁRMESTER (Elhangzott január 1-jén a Városi Televízióban) Egy esztendőt újra magunk mögött tudhatunk, amely sokaknak sikert, sok jót, de sajnos többeknek kevés örömet, reménytelenséget, megélhe­tési gondokat is hozott. Mindig, minden évfordulónál bí­zunk a jóban, reménykedünk a job­ban, a megértésben, az igazban! Az önkormányzat is immár egy le­dolgozott esztendőre tekinthet vissza. Ez az eltelt egy év hozott jót és kevéssé jót, mégis úgy érzem jobb helyzetben vagyunk, mint nagyon sokan az or­szágban. A megalakulás utáni bizonytalan lépések határozottakká váltak. Új ar­culata lett a testületnek, ezt termé­szetesen sokan és másképp értelmez­hetik. Az egységes városért való munka soha nem válhat öncélú magamuto­gató politikai harccá! A feladatok, amelyek ránk vár­nak, megoldhatók. A nyugodt légkör kialakításán és megtartásán nagyon sok múlik. Ezért mindenkinek fel kell vállalni azt, hogy saját érdekeit a vá­ros érdekei miatt háttérbe kell szorí­tania. Az új év hajnalán vissza kell tekintenünk az elmúlt esztendőre és előre néznünk az új felé. Városunk 1995-ben gyarapodott. Új iskolaszárnyat avattunk a Beze­­rédj Általános Iskolában - a gimná­zium is új tantermeket kapott, bővült úthálózatunk, intézményeket újítot­tunk fel, városi tűzoltóságot működ­tettünk új feladatként, bevásárlóköz­pont nyílt a lakótelepen, 30 db bér­lakást tudtunk a szociálisan rá­szorulóknak kiutalni, felszereléseket, számítógépeket vásároltunk intéz­ményeinknek, amelyeket jó színvo­nalon működtettünk egész éven át. Elindítottuk a gázprogramot, amely reméljük lehetőséget ad a vá­ros további fejlődésére. Sajnos a munkanélküliség orszá­gos tendenciája városunkban is je­lentkezett. Ezzel a problémakörrel a következő évben többet kell foglal­kozni. Előre is kell tekintenünk az 1996-os évre. Bízunk abban, hogy 1996 telén már több mint 2000 háztartás és ipari üzemek, vállalkozások is él­vezhetik a gázenergia áldásos hatá­sát. Tovább tudjuk folytatni a szenny­vízprogramot, az ivóvízhálózat kor­szerűsítését, az idősekről való gon­doskodás minőségi és mennyiségi elő­relépésében is sok minden történhet. Testületi döntés alapján elkezdő­dik a piac átalakítása, amely az áru­sok, vásárlók és az ott lakók életében átmeneti gondokat jelent majd. A Kálvária-temető problémája, amely az egész várost foglalkoztatja, továbbra is foglalkoztat bennünket és keressük a megoldást. Szomorú dolog tudomásul venni, hogy a gyermeklétszám csökken és ez új gondolkodást kíván az önkor­mányzattól. Nemcsak jelenünkkel, hanem múltunkkal és jövőnkkel is kell foglal­koznunk. Ennek jegyében kerül meg­rendezésre városunkban a honfogla­lás 1100 éves évfordulója ünnepség­sorozatának, a millecentenáriumi rendezvények megtartására. Dolgozni továbbra is csak úgy sza­bad, hogy ismerni kell az emberek véleményét és azt képviselve kell cselekedni. Vágyaink és lehetőségeink összehangolása fontos feladat. Az igazi eredmény az lehet, ha városunk emberléptékű marad. Ezért pedig valamennyien tehetünk, hiszen ez nemcsak költségvetési té­nyező, hanem emberség tapintat, hit, türelem eredménye is lehet. Az új esztendőben kívánok vala­mennyi paksi polgárnak békés boldog új esztendőt, jó egészséget és hitet ab­ban, hogy közös összefogással, mun­kával boldogulni fogunk és ebben minden jó szándékú embernek öröme lesz. BOLDOG ÚJÉVET! S 1996. január 12. ÁRVÁLTOZÁSOK Az új évben, január 1-jétől J­ menetrendszerű pontos­sággal bekövetkeztek ha­zánkban az immár hagyomá­nyosnak tekinthető áremelke­dések. A szkeptikusok nem szívderítő tapasztalataik nyo­mán előre számítottak erre, sokan mások felháborodással, jó néhányan fatalizmussal vet­ték tudomásul a visszavonha­tatlan tényeket. Például kons­tatálták, hogy egyelőre elhá­rult a vasútnál korábban előre beharangozott sztrájkveszély, de nem így a közlekedési szol­gáltatások tarifaemelkedése. A vasúti személyszállítás 17,5 százalékkal, a menet­rend szerinti helyközi (távol­sági) és különjárati autóbusz­közlekedés 22 százalékkal drágult. Ezt figyelembe véve - miként az áremelésről szóló hivatalos kommüniké állítja - még mindig az utasok jártak jobban, mert a közlekedési szolgáltatásoknál a költségnö­vekedés ellentételezése, az eszközök pótlásához szüksé­ges források fedezése miatt a bekövetkezettnél is nagyobb mértékű díjemelésre lett vol­na szükség. Ám, ezt infláció­mérséklési meggondolások miatt nem érvényesítették. A vasúti szállítás 100 kilo­méteres másodosztályú tarifá­ja például 360-ról, 424 forint­ra emelkedett, ugyanilyen tá­volságnál a dolgozó 2218 he­lyett 2605 forintot, a tanuló 1320 helyett 1550 forintot fizet a kedvezményezett vas­úti bérletéért. A helyközi (tá­volsági) autóbusz-közlekedés teljes árú díja 100 kilométe­renként 434-ről 530 forintra, ugyanilyen távolságnál a dol­gozói bérletnél a fizetendő összeg 3792 forintról 4626 forintra, a tanuló bérleté 1910-ről 2330 forintra emel­kedett. A belföldi postai szolgálta­tások átlagos 20 százalékos emelésén belül a levélkülde­ményeknél 16, a nyomtatvá­nyoknál 32, a levelezőlapok­nál 27, a csomagküldemé­nyeknél 41, a különszolgálta­tásoknál 21 százalékos az átla­gos díjemelkedés, a távirati szolgáltatásnál pedig 50 szá­zalék. A közcélú távbeszélő szolgáltatás díja átlag 24 szá­zalékkal, a közcélú mobil rá­diótelefon és a személyhívó szolgáltatási díj 28 százalékot meghaladóan emelkedett. Ez azt jelenti, hogy például az egyéni főállomás díja 720 forintra, az egyéni ikerállomá­sé 490 forintra, a közületi fő­állomásé 910 forintra, a közü­leti ikerállomásé 700 forint­ra emelkedett. Az egyéni főál­lomás díja 750-800 forint, az egyéni ikerállomásé 410 fo­rint, a közületi főállomás 860-1000 forint, a közületi ikerállomás díja 530 forint lett. Harminc-harmincöt szá­zalékkal drágultak a helyi be­szélgetési díjak, a helyközi be­szélgetésnél 15-20 százalék­kal, a belföldi távolsági be­szélgetéseknél 23-24, a nem­zetközi beszélgetéseknél 19 százalék az átlagos díjemel­kedés. A helyi szolgáltatók a helyi és helyközi beszélgetéseknél alkalmazhatnak a Matávtól el­térő díjakat, de a díjemelés át­lagos mértéke ez esetben is csak 26,6 százalékos lehet. Több mint 28 százalékkal emelik a közcélú rádiótelefo­noknál az átlagos díjakat, de a havi emelés ennél kisebb mértékű, a beszélgetéseké vi­szont nagyobb. Az állami tulajdonú vízmű­­­­­vek ivóvíz- és csatorna­szolgáltatásai 1996-tól or­szágos átlagban 24, illetve 27 százalékkal emelkedtek. A Paksi Víz- és Csatornamű Kft.-nél kérdésünkre elmond­ták: 1996. január 1-jétől a la­kosság 26,7 százalékkal ma­gasabb víz- és 29,7 százalék­kal magasabb csatornadíjat fi­zet mint amikorra a legutóbbi fogyasztási díj volt.

Next