Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-07-02 / 27. szám
CJ PAKSI HÍRNÖK Napba nézni, csak szemüveggel z idei nyár legizgalmasabb eseménye, az augusztusi teljes napfogyatkozás a fő témája annak az előadás-sorozatnak, amelyet Dalos Endre, a Magyar Csillagászati Egyesület paksi csoportjának elnöke tart. Az előadás-sorozat június 23-án, szerdán délután négy órakor kezdődött a paksi Városi Művelődési Központ kisklubjában. Az előadó többek között elmondta: a fantasztikus csillagászati jelenség, a teljes napfogyatkozás Pakson augusztus 11-én 11 óra 27 vagy 28 perctől körülbelül 14 óra 14 vagy 15 percig lesz látható. A teljes sötétedés 12 óra 50 és 53 perc között figyelhető meg. A teljesség bekövetkezése előtt 10-15 perccel változik majd a levegő hőmérséklete, sőt szél is lehetséges. A nappali sötétség pedig a teliholdas éjszakák sötétségéhez lesz majd hasonló. Fontos tudnivaló: a napfogyatkozás látási sérülést, vakságot okozhat. A hatásos védelmet a kifejezetten erre a célra készített, úgynevezett napfogyatkozás-védő szemüvegek és a 12-es számú hegesztőüveg garantálják. Egyébként a Kárpátmedencében élő őseink is megfigyelhettek teljes (vagy gyűrűs) napfogyatkozást: az elsőt éppen „Árpád népének” érkezése előtt öt évvel, az utolsót pedig 1867-ben - a kiegyezés évében - március 6-án láthatták. A következő, Paksról is megszemlélhető teljes napfogyatkozásra pedig unokáink idejében, 2075. július 13-án kerül sor. Dalos Endre kérdésünkre azt is elmondta: a következő hat hétben, a szerdai napokon sorra kerülő előadásokon az érdeklődők érdekes információkat szerezhetnek a napfogyatkozás jelenségéről, az ezzel kapcsolatos hiedelmekről, a napnézés szabályairól, veszélyeiről és más érdekes csillagászati témákról is, így a Napról mint csillagról, vagy a Nap csillagkörnyezetéről és a meteorokról is. A www.paks.info.hu/hirnek A halál kapujában Fájdalomban, vérben születik meg az ember, s ha megszületett, számolnia kell azzal, hogy egy napon magához szólítja az Isten. Minden egyház és vallás, minden filozófia felteszi a végtelenül egyszerű kérdést: Miért? A kérdésre talán egyetlen lelkész, egyetlen próféta, egyetlen láma sem tudja a választ, még ma sem, a Jézus születése óta számított kétezredik év küszöbén. Talán csak a klinikai halált megjárt emberek sugároznak felénk valami bizonyosságot. Négy paksi embert kérdeztem halálközeli élményeikről. Tóth András négy, Weiszné Róth Erzsébet tíz, Kern Aranka huszonhárom, Tóth István pedig tizennégy napig feküdt kómában különböző települések kórházaiban. A klinikai halál más és más benyomást váltott ki a négy emberből. A beszélgetések során be kellett látnom, hogy a tudatalatti hatalma jóval nagyobb, mint azt gondolnánk. De nézzük a tényeket. Tudja, butaság az, hogy nagy, sötét folyosót lát az ember, és a folyosó végén a fény várja őt - válaszolja kérdésemre Tóth András. Ezerkilencszázkilencvenegyben kaptam infarktust. Éppen a családi házam csatornájának renoválásában segédkeztem, s hirtelen fulladás miatt leestem a létráról. Isten-Atyám, zöldnek láttam a kandelábereket, hirtelen ott hömpölygött előttem a Duna, és a viharos hullámok közül egy hatalmas fekete kígyó emelkedett fel, hirtelen sárkányfogai nőttek, de mielőtt az arcomba mart volna, gyönyörű, fekete, hosszú hajú nővé változott. Megfogta a kezem, és elvezetett a kórházig. Hangot is hallottam, valaki mindig azt suttogta, hogy nem jött még el a te időd. A hang gyengédsége kimondhatatlanul jólesett, bátorságot és bizodalmat ébresztett bennem. Láttam, ahogy a mentőautóból kiemelik a testemet, az újraélesztésemért folytatott küzdelmet, és mosolyogtam az egészen, nem is szólva arról, hogy azért drukkoltam, hogy ne ébredjek fel soha, mivel úgy éreztem, hogy békében visszatérhetek oda, ahonnan születtem, a fénybe. Kereken négy héten át úsztam a fényben, mint ahogyan egy medúza libeg békésen a kék közegben. Hirtelen hatalmas ütést éreztem, és hangot hallottam: Kelj fel, felébredtél! Az orvosom hangja volt. Nehéz lenne elmondanom, hogy mit éreztem, amikor kinyíltak végre a szemeim, ha homályosan is, de láttam a kedves, jólelkű emberi mosolyt az arcán. Azt mondotta, hogy: Uram, keljen fel, önt várják a gyermekei és a felesége. - Sohasem éreztem még ilyet - mondja Weiszné Róth Erzsébet - Hét hónapra császármetszéssel adtam életet elsőszülött fiamnak, iszonyú fájdalmakon, eszméletvesztések sorozatán mentem keresztül, majd tíz héten át kómában feküdtem. Olyan volt, mintha egy mesekönyv kelt volna életre bennem ez idő alatt. Pontosan tudtam, hogy hol vagyok, mi történik velem. Kívülről láttam, ahogy orvosaim az életemért küzdenek, láttam, hogy a papucsaimat, fehérneműimet hogyan viszikhozzák a nővérkék, de hívott egy hang: „Gyere velem és meg fogsz gyógyulni. Majd eljön a te időd is, akkor majd visszatérhetsz a fénybe, egyelőre azonban szükség van rád." Huszonhárom napig feküdtem kómában egy budapesti kórházban. Hatéves voltam, amikor egy kullancscsípésnek köszönhetően agyhártyagyulladást kaptam. Úgy éltem meg ezt a huszonhárom napot, mint egy utazó, aki idegen, ismeretlen, de csodálatos, kedves vidéken jár, ahol minden csupa fény, és csupa illat. Szavamra mondom, hogy boldog voltam. Huszonkilenc évesen szólt hozzám a hang: Kelj fel, s tanulj meg járni. Csaknem harminchét évesen, járókerettel indultam el a kórház folyosóján. Én úgy tartom, hogy az ember szelleme él a saját testén kívül is, és visszakapja azt, amiből született: a fényesség gondoskodását. -Súlyos autóbalesetet szenvedtem, még ezerkilencszázkilencvenegyben. Koponyaalapi töréssel, bordatörésekkel „úsztam meg” az ügyet, no meg tizennégy napi kómával. Olyan a klinikai halál, mint egy olcsó kis kirándulás. Mindent kívülről néz az ember, egyebek mellett önmagát is kívülről látja. Úgy, mint egy élettelen farönköt, mi több, még ítélkezni is jogot formálhat magának saját porhüvelye felett. Csatlakozom azokhoz, akik ki merik mondani, hogy találkoztak a fénnyel, s ez a hatalmas, tündöklő szeretet átkarolja, ha úgy adódik visszaküldi testébe az embert. Tizennégy nap során úgy forgott le előttem az életem, mint egy mozifilm. Mindent újratanultam, mint egy kisfiú, aki ámuló szemekkel jár-kel, csodálkozik a világra, s jótrosszat tesz, igazságot mond saját maga felett. Mondom, a fény vár bennünket, nem a sötétség. Szarka József