Paksi Tükör, 1998 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1998-04-01 / 1. szám

Hiador újra köztünk A hideg márciusi szél vidáman lobogtatta a Szt. István tér nemzetiszínű zászlóit. Az emberek lassan gyülekeztek, fázósan, kis csoportokba összebújva beszélgettek, de tekintetük sűrűn vetődött a fehér lepellel takart szobor felé. Valahogy az volt az ember érzése, hogy a szobor­alak a hideg miatt burkolódzott a fehér le­pelbe, viszont élénken figyeli a teret egyre nagyobb számban elfoglaló embereket. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának megünneplésére többszáz paksi polgár és örvendetesen sok fiatal szorongott a téren, várva az ünnepség kezdetét. Az ünnepi hangulat fokozásához szokás szerint a Városi Fúvószenekar szolgáltatta a zenét. Pontban tíz órakor felhangzott a Himnusz, melyet a Városi Vegyes­kar énekelt és zenei aláfestésként megszólaltak a katolikus templom harangjai. A Himnusz utolsó akkordjai után Darócziné Szalai Edit köszöntötte Paks város ünneplő közönségét és kérte fel ifjabb Wartig Lászlót, hogy idézze fel 1848. március 15-nek for­radalmi hangulatát Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versének előadásával. Az ifjúi hévvel és lendülettel előadott költemény megdobogtatta az ember szívét. Ezt követően Herczeg József polgármester lépett a mikrofonhoz és méltatta a 150 évvel ezelőtti eseményeket. Kiemelte a lengyel hazafiaknak a szabadságharc csatáiban tanúsí­tott helytállását annak apropójaként, hogy Paks és Gubin testvérvárosi kapcsolatot létesített, és az ezt szentesítő szerződést ezen a jeles évfordulón írták alá. Az ünnepi szónok után 48-as dalok csendültek fel a város általános iskolás tanulóinak közreműködésével. Hangulatossá tette a helyzetet, hogy a gyerekek kórusa a tömeg közepén helyezkedett el, és olyan hatást kel­tett, mintha a tömeg szólalt volna meg. A lelkes és csilingelő hangú gyermekkórus után Darócziné emlékezett meg a Jámbor Pál Társaság meg­alakulásáról, és bekonferálta Kuti Horváth Györgyöt, aki a társaság tíz évvel ezelőtti megalakulására írt, “A feledés ködébe" című versét adta elő. Számomra, ki első alkalommal is hallgatta ezeket a gyönyörűen szomorú sorokat, teljesen mást jelentettek most, mint tíz évvel ezelőtt. Úgy éreztem, hogy a társaság tíz éves életútja nagyon hasonlított Hiador életútjához, és ezáltal hozzám sokkal közelebb állónak éreztem Jámbort - és meghatóbbnak a verset - mint annak előtte. A vers hangulata érezhetően felcsigázta a tömeg már eddig is nagy várakozását, melyet csak fokozott Herczeg József polgármester Jámbor Pálról szóló avató beszéde. És végül eljött a pillanat amire oly sokan vártunk: Herczeg József polgármester és Széchenyi Attila alpol­gármester lehúzta a leplet a szoborról, és a tömeg nagy tapsban tört ki. Úgy éreztük mintha közénk toppant vol­na Jámbor Pál. Mosolygós arccal mintha azt mondta volna: kedves paksiak, megjöttem. Farkas Pál szobrászművész alkotása nagyon szép, és ami csodálatos benne, hogy tükrözi Hiador lelkivilágát és az ércben rögzített mosolyával feledteti a mindennapok szomorúságát. Farkas Pál és Kuti Horváth György nem beszéltek össze, talán még nem is találkoztak, ennek ellenére mit mond a költő a tíz évvel ezelőtt írt ver­sében ? Lényednek emberarca volt az erénye, mely a feledésből most újjászületett. Valóban, a paksi ember számára most született újjá Jámbor Pál, Farkas Pál szobrászművész közreműködésével. És végül, mindezek betetőzéseként Hefner Erika és Vajda Tibor Jámbor Pál verseit tolmácsolták nagy-nagy átérzéssel, meghatóan és őszintén. Paks nagyon várta már Hiador szobrát, ezt érezni lehetett abból is, hogy az önkormányzat és a PA Rt. ellen­vetés nélkül, az ötlet elhangzásának pillanatától támogatták a megvalósítását. Azt hiszem nem túlzók ha azt mondom: a paksiak örülnek, mert lerótták a Jámbor Pállal szembeni nagy tartozásukat. Úgy érezzük visszatért közénk Hiador, naponta láthatjuk, jelenlétével és szelíd mosolyával üzen nekünk. -Beregnyei Miklós-

Next