Palócföld, 1967 (1. évfolyam, 2. szám)

1967 / 2. szám

CSUKLY LÁSZLÓ 1925-ben született Szé­kesfehérvárott paraszt családból. Apja gróf Pappenheim Szigfrid Nógrád megyei birto­kain volt cseléd. Kö­zépiskolai tanulmányait Székesfehérváron és Aszódon végezte, majd a budapesti egyetemen magyar-történelem sza­kon tanári oklevelet szerzett. Különböző fő­városi iskolákban taní­tott, dolgozott a Munka­ügyi Minisztériumban és a tanácsi apparátusban is. 1958 óta Mátravere­­bélyben tanít. A felszabadulás előtt különböző ifjúsági lapokban szere­pelt elbeszéléseivel. 1948-ban a Minisztertanács centenáris pályázatán „Pálffy Albert élete és munkássága” című tanul­mányával elnyerte az irodalomtörténeti díjat és utána két évig a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként ku­tató munkaközösségekben dolgozott. Tanári kézikönyvként jelent meg „A bányaipar története” című tanulmánya. 1964-ben pedig a Múzeumi Füzetek so­rozatban Madách életét és munkásságát elemző tanulmánya. A hosszabb lélegzetű tanulmányok mellett több mint száz rövidebb méltatása, recenziója, kritikája jelent meg fővárosi és vidéki folyóiratokban és lapokban. A Palócföldnek alapító tagja, 1964-től 1967-ig felelős szerkesztője, jelenleg is a szer­kesztőbizottság tagja. Aktív népművelő. Az irodalmi isme­retterjesztésben elért eredményeiért 1966-ban a „Szocialista Kultúráért” kitüntetésben részesült.

Next