Palócföld, 1976 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám
mélypontjai, az ország „túl- és alultáplált” területei között, a szocialista fejlődés nyomán Magyarország új gazdasági és kulturális térképe rajzolódik fel. Új gazdasági körzetek létesülnek, új városok formálódanak, új szellemi központok szerveződének. Korábban perifériára szorult megyék életét ipartelepítés pezsdíti meg, eddig lanyha életű kisvárosok gyorsan terebélyesedő lakónegyedei szívják magukhoz az új városlakók ezreit, eddig magukra hagyatkozott települések között teremt merőben új rangsort a falvak körzetesítése. Tömegek kapnak egyik napról a másikra a megszokottól eltérő lehetőséget, keretet, formát egy új élethez. Véletlen-e hát, hogy az ilyesfajta átrendeződés szükségszerű következménye (is) az utóbbi időben megélénkült eszmecsere arról: milyen módon és eszközökkel szervezhető — tömegeket mozgósítóan és tömegek által mozgósítottan — magasabb minőségűvé a vidéki élet. Igényes és körültekintő vizsgálódás híján az e kérdésre adható válaszok nem kis része alakulhat viszont a provincializmus gondolati sémái szerint. Az egyik véglet módjára úgy, hogy lekicsinyelve fejlődésünk mértékét, eredményeinket, előszámoljuk mindazt, ami anyagi-tárgyi feltételeket illetően nálunk még nincs biztosítva (sosem azt, ami adott ugyan, csak éppen kihasználatlanul hever), s ebből megalkotjuk a szellem elposványosodásához, lezülléséhez, az erők felaprózódásához, tehetetlenségéhez kellő mentséget. A másik véglet az önelégültséggel „takaródzik”: magas falakat emelve, bezárja egy tájegység, megye, város, közösség kapuit, nagyobb horizont híján a maga világát teszi meg egyedüli mércés vé, így aztán a rangosabb mérték szerinti apró előrelépés is válhat (a saját apróságokhoz viszonyítva) akár óriásivá. Kétségtelenül felfedezhető e két nézet reális kiindulópontja is:egyfelől számon kérni a szükségesen elégséges anyagi-tárgyi feltételeket, másfelől nem engedni, hogy az „itt és most” adott körülmények figyelmen kívül hagyása révén lábra kapjon az alapozatlan ábrándozás, a nagyot akaró illúziók veszélye. Nem is ezáltal, hanem szemellenzős, végletes egyoldalúságaikkal állják gyakorta útját körülményeink, erőink, lehetőségeink olyan tisztázó összemérésének, aminek következményéül az igényesebb és tartalmasabb egyéni és közösségi élethez vezető rövidebb utak megnyílnak előttünk. Közismert: társadalmunk valamennyi hatótényezőjével — s nem mellékesen, hanem éppen hangsúlyozottan — azt is el kívánjuk érni, hogy a személyiség meghatározó vonásává váljék állandó nyitottsága az új ismeretek befogadására, feldolgozására, továbbfejlesztésére, belső igénye a sokoldalú műveltségre, képessége, hogy mindezt harmonikusan hasznosítsa közösségi és egyéni érdekekért. Társadalmi és korigényez — s egyben szocialista emberi fejlődésünk feltétele, záloga is. Hogy pedig ténnyé váljék az óhaj — „műhelyek” szükségesek. Egyfelől intézményesen létrehozott formák, keretek, helyszínek (szervezetek, mozgalmak, intézetek, intézmények által szervezetten), másfelől a mindennapi életben spontán szerveződő fórumok (többek között például a szimpátia, érdek, haszon stb. szerint kialakuló társasági, közösségi élet különféle formái). Mert az országos léptékű szellemi (és anyagi) előrehaladás vidéken — s gondoljunk itt most minden szintű „vidékre” — nélkülözhetetlenül kívánja meg alapfeltételül: az olyan fórumokat, „műhelyeket”, melyek ösztönző légköre nyilvánvalóvá teszi, belső kényszerré alakítja a folytonos önkiteljesedés, a fejlettebbhez felzárkózás igényét; az olyan kapcsolatrendszert, amely napról napra számon kéri az ezen alapuló teljesítményt és annak egyéni-társadalmi hasznát; az olyan minőségű együttélést, amely lehetetlenné teszi mind a hurráoptimizmussal kendőző nagyratörést, mind származástól, végzettségtől, foglalkozástól, pozíciótól függetlenül) az önelégült, szemellenzős, egoista be- és elzárkózást. Mindehhez pedig az alapozottan józan önbecsülés, öntudat, „önképesség”, önerő kell hogy első kiindulópont, támpont legyen. Kassai-Végh Miklós A Palócföld olvasói, szerzői, szerkesztősége nevében meleg szeretettel köszöntjük kéthavonként megjelenő laptársunkat, a MOZGÓ VILÁG című irodalmi-művészeti-közművelődési és kritikai folyóiratot. Elkötelezett vállalkozásuk beteljesedéséhez sok sikert kívánunk! TARTALOM 1 Kiss Aurél: Városaink szellemi életéről 5 Tóth Elemér: Társasági élet? 6 Sulyok László: Kapcsolatok S Pádár András: Például Mazánéknál 10 Tarás Ferenc: A szakképzés kulisszái mögött 11 Dr. Molnár Pál: Tudományos emlékülés Salgótarjánban 13 Hagyománytisztelet és mozgalom (Beszélgetés Czinke Ferenc Munkácsi-díjas, Érdemes művésszel) 15 Veress Miklós: Egy terem a panoptikumból, Szomorintó, Gyász és remény, Nagykorúság 16 Ardamica Ferenc: Szerelem nélkül 1? Szepesi József: Még él a nyár, Apám 1? Bódi Tóth Elemér: Egy a rege 18 Tamás István: Arcok 18 Romhányi Gyula: Nyolc év után könnyű. Tavaszfaragó. Nagyanyám 18 Béri Géza: Napról napra 19 Dr. Sebes Jánosné: Bérczy Károly, a műfordító 23 Dévényi Róbert: A színjátszó mozgalom funkcióváltozásai az elmúlt húsz évben 26 Tüskés Tibor: Nagyváros születik (Horpácsi Sándor) 27 Órák, napok, évek (Csongrády Béla) 28 Helytörténeti kiadványok, 1975 (Sch. M.) 29 A forradalom lelkiismerete (Pál József) Farkas András kiállításához A borítón és belső oldalakon Farkas András munkái (fotó: Gugi László) PALÓCFÖLD TÁRSADALOMPOLITIKAI IRODALMI MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT A NÓGRÁD MEGYEI TANÁCS MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYÁNAK LAPJA Felelős szerkesztő: Végh Miklós. Szerkesztőség: 3100 Salgótarján, Arany János út 21. Telefon: 14—13. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben, és a posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest V., József nádor tér 1. sz. Postacím: 1900 Budapest (közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—961 62 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes számára 5 Ft, előfizetési díj fél évre 15, e évre 30 Ft. Megjelenik kéthavonta. Kéziratokat és rajzokat nemzünk meg és nem küldünk vissza. INDEX: 25.925 76.3046 N. m. Ny. Sz. 1700 db