Palócföld, 1983 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1983 / 1. szám

1983-ban ünnepeljük Madách Imre születésének 160., Az ember tragédiá­ja bemutatásának 100. évfordulóját. Ennek jegyében az elmúlt év végén emlékbizottság alakult. 1983. január 17-én Devcsics Miklós, Nógrád me­gye Tanácsa és a Madách-emlék­­bizottság elnöke sajtótájékoztatót tar­tott a Fészek klubban. A sajtó kép­viselőivel és a meghívottakkal ismer­tette az emlékév kiemelkedő ese­ményeit. Január 21-én Madách születésnap­ját gazdag rendezvénysorozattal ün­nepelte Nógrád megye. A Nógrádi Sándor Múzeumban kiállítás nyílt dr. Szabó József egyedülálló Madách­­gyűjteményéből. A József Attila Mű­velődési Központban a Tragédia il­lusztrációit állították ki. A központi emlékünnepségre a József Attila Mű­velődési Központ színháztermében ke­rült sor. Beszédet mondott Sőtér Ist­ván író, akadémikus, a Magyar Tu­dományos Akadémia irodalomtudo­mányi intézetének igazgatója. (Előadá­sát e számunkban teljes terjedelmé­ben közöljük.). Az ünnepség kereté­ben nyújtották át a Madách-kultusz ápolásáért adományozható Madách­­emlékplakettet dr. Belitzky János tör­ténésznek, Bánki György zeneszerző­nek, id. Szabó István szobrászművész­nek, dr. Szabó József muzeológusnak. Hubai Miklós író, a Magyar Írók Szö­vetségének elnöke firenzei elfoglalt­sága miatt nem vehette át személye­sen az emlékplakettet. A díszünnep­séghez küldött táviratát felolvasták. Ezt követően kiosztották a Madách­­pályázat díjait. Az irodalmi kategó­riában a zsűri javaslata alapján el­ső díjat nem adtak ki. Második dí­jat kapott ENDRŐDI SZABÓ ERNŐ költő, harmadik díjat (megosztva) SZENTI ERNŐ költő és ONAGY ZOLTÁN író. Tanulmány, szociográ­fia kategóriában: I. díj: Praznovszky Mihály muzeológus; II. díj: (megoszt­va): Dérczy Péter és Kiss Gy. Csaba; III. díj: Láng István. (A zsűri tagjai voltak: Nagy Gáspár költő, Ördögh Szilveszter író, dr. Ke­­rényi Ferenc irodalomtörténész, Végh Miklós a Palócföld főszerkesztője, Pál József a Palócföld szerkesztője.) Az emlékünnepség záróakkordja­ként a Madách Színház művészei ke­resztmetszetet mutattak be Az ember tragédiájából, Lengyel György rende­zésében. Az est műsorközlője Kovács P. Jó­zsef volt. 1983. január 29-én a TIT salgó­tarjáni székházában tudományos ta­nácskozást és előadói konferenciát tartottak a Madách-kutatás legújabb eredményeiről. Előadók: dr. Mezei Jó­zsef tanszékvezető egyetemi tanár, dr. Szabad György akadémikus, egye­temi tanár, dr. Radó György Madách­­­kutató, dr. Kerényi Ferenc irodalom­­történész. Az előadásokat vita kö­vette. Befejezésül a résztvevők megtekint­hették Németh Antal 1944-ben ké­szült Madách című játékfilmjét, Tí­már Józseffel és Szörényi Évával a főszerepben. A Nógrád megyei Tanács V. B. művelődési osztályának lapja. Főszerkesztő: Végh Miklós. Szerkesztőség: 3100 Salgótarján, Arany János út 21. Telefon­ 14-336. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Bálint Tamás igaz­gató. Terjeszti a magyar posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítők­nél, a posta hírlapüzleteiben és a Központi Hírlap Irodánál (KHI, Budapest, V., Jó­­zsef nádor tér 1. szám, Postacím: 1900 Budapest) Közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-961 62 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes szám ára 12 Ft, előfizetési díj fél évre 36, egy évre 72 Ft. Megjelenik kéthavonta. Kéziratokat és raj­zokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ISSL: 0555-8867 Index: 25-925 Készült a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat salgótarjáni telepén, 1000 példányban 5.6 (A/5) ív terjedelemben. F. v.: Kelemen Gábor igazgató. 83.28875 N. S.

Next