Palócföld, 1997 (31. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 1. szám

Mustó János: A Dunánál E számunk illusztrálására keresve sem találhattunk volna alkalmasabb képzőművé­szeti alkotásokat Mustó János Duna-sorozatának lapjainál. A tíz linómetszet mind szándékában, mind a megfogalmazás színvonalában méltó társa a következő oldalak törzsanyagának, a szlovák-magyar, magyar-szlovák sorskérdéseket feszegető törté­nészi elemzéseknek. A salgótarjániként számontartott művész a Palócföld tündérkertjének egyik varázsos völgyében megbúvó kis faluból, I­ucfalváról származik. A község bejáratánál a helység­­névtáblán ez is olvasható: Lucina. Meggyőző jelzéseként annak, hogy’ itt szlovákok élnek. A falu közepén, ott ahol valaha Mustó János szülőháza állt, vadonatúj oktatási intéz­mény pompázik, amit a Magyar Köztársaság kormányfője avatott föl, s aminek felépültét még belügyminiszterként hathatós eszközökkel támogatta. A művész, aki a köznapok emberénél érzékenyebben tartja számon gyökereit, szinte ké­szen kapta ebben a topográfiai pontban azt a koncentrátumot, ami a D­una-táji népek egy­üttélési gondjainak művészi megfogalmazásához szükséges. Szülői ház, származás, kultúra, a történelem könyörtelen hullámverése, politikai szándékok és emberi jóakarat, múltidézés és a jelen jobbítása: ezek mind-mind megtestesülnek azon a pontosan megje­lölhető földrajzi helyen, ahol a művész bölcsője ringott, s ahol "hegyipatak csobogású nyelven" (Illyés Gyula) énekeltek fölötte altatói. Nem csoda hát, ha az iskola aulájába elkészítette a szlovák ajkú falu történetét feldolgo­zó pan­nój­át. Egy vonás korunk jellemképén, hogy az összefoglaló igényű, egyetemes távlatokat alkalmazó munka érthetetlen okokból ma sincs a helyén. Változatlanul a mű­teremben vár sorsára. Nem így Mustó János itt közölt sorozata, amely már számos kiállításon aratott sikert. A linók kiindulópontja kétségtelenül aktuálpolitikai. Közelítésmódja azonban bevallottan József Attilától megörökölt. Lapról-lapra, mint a gondolat stációi, bontakozik ki az a program, amelynek semmi köze sincs a kisnemzeti civakodáshoz, annál inkább az egye­temes és helyi értékekhez, természet és ember vágyott harmóniájához, égtájak és régiók szerves kapcsolódásához, ember és ember emelkedett viszonyához Kiáltás és megnyug­vás, figyelmeztetés és program egyszerre ez a sorozat, amelyet az Életfa örök szimbóluma fog közre. Óhaj és remény a szigorú ítéletű történészi szavak között. L. P.

Next