Palócföld, 2005 (39. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - A VILÁG KÖRÜLÖTTÜNK - Mátis András: A kultúra fejlesztésének lehetőségei a vidék Magyarországán
Mátis András A kultúra fejlesztésének lehetőségei a vidék Magyarországán Nincs európai kultúra. Van-e hát akkor egyáltalán Európa, vagy csupán egy klasszikus stílusról, netán a többitől eltérő kontinentális hagyományok köréről, vagy a korábban csak a tájra jellemző mediterráni vallási kultuszkörről, a kereszténység kultúrájáról van szó? Sokáig hittetett definíció szerint a kereszténység földrajzi határai jelentik egyszersmint Európa területét is. E zavarba ejtő korlátoltság azonban Európa tényleges határait ott feszegeti leginkább, ahol szót kell ejtenünk például a mi európai krisztianizmusunknál tán még autentikusabb keresztény kopt egyházról, mely köztudottan Etiópia-tipikus, vagy akár ha a keleti szertartású görögkatolikusokkal egy lélegzettel említendő orosz ortodoxokra gondolok, akik több milliónyian, jámbor keresztényekként ugyan, de a mediterráni bölcsőtől európai léptékkel már-már mérhetetlen távolságban élnek. A legfrissebb ukrajnai választások után egyre komolyabban merült föl az európai egyesült államok lehetséges kandidátusaként Ukrajna. Nos, az Európai Unió Régiók Bizottsága 2005. február 23/24-én soron következő plenáris ülésének egyik napirendi témája még ennél is tovább megy, mert egy krypto-europaer - orosz (igaz, távolinak jósolt) tagfelvétel esélyeit latolgatja. Kontinentális anomáliáink sorát ugyan nem zárja, de jellemzi az a tipikusan francia nemzeti elkötelezésből (gyalázatos gyarmattartók tipikus lelkiismereti válságából) eredő programtervezet, amely saját egykori, s egyéb nációk volt (?) gyarmatainak mai gazdasági és kulturális jövőjéért érzett felelősséggel, s együttérzéssel fordul a klasszikus európai határoktól már több időzónányira távoli földrészek felé, amelyek (pl. Francia- Guayana) egy lehetséges majdani féltagsági státusz reményében, az eu-tagsággal járó előnyök őket illető részéért egykori gyarmattartóik kasszái előtt máris sorban állnak... A tipikusan európai „...és mégis..." azonban arra bíztat, hogy ez is belefér (?) Európába, mert gondoljunk saját paradox helyzetünkre, az „egyetemes európai kultúra" védelmében egykor, s ma kifejtett atavisztikus hőstetteinkre. Amikor az Eger alól elűzött, majd jóval később már NATO-tag törökök küszöbön álló uniós csatlakozásának előtárgyalásai során, a 135 évi török uralom európai kultúrára gyakorolt hatása szempontjából sem közömbös magyarokat is megkérdezik majd... Igaz, a mi csatlakozásunk előtt még azok az olaszok nyilatkoztak, akik hazájukban, mondjuk a velencei Szent Márk székesegyház jótékony félhomályában ugyan, de még ma is ilyeneket olvashatnak rólunk: „...a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket.Isdiksdjt Aztán jött Merseburg, Sanktgallen, majd Szent Gellért, s végül I. István, ez a Szent Európai, s nekünk azóta vannak olyan kényszerképzeteink, mintha mégis volna valamilyen egységesnek mondható, egyetemleges, de tipikusan magyar európai kultúra! Van ugyanakkor Európában számtalan nyelvű, színű, kulturális jelenség, hagyományosan ősrégi kulturális folyamat, vagy az éppen holnap felbukkanó, Európába 85