Palócföld, 2006 (40. évfolyam, 1-6. szám)

2006 / 6. szám - 80 ÉVES LENNE CZINKE FERENC - Debreceni Boglárka: "Vadócba rózsát oltani" / Salgótarján és Czinke Ferenc

8 Ahogyan a többi újonnan kialakult iparvárosban, mint amilyen például Ózd, Salgótarjánban sem beszélhetünk polgári közönség jelenlétéről. 9 Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest: Napvilág Kiadó, 83-84. o. 10 Bár akkoriban Salgótarján nagyjából egyet jelentett Nógrád megyével. 11 Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet..., 82. o. 12 A múzeumépület átadása 1980. októberében következett be. 13 Ekkor még nem épült föl a Nógrádi Sándor - később Nógrádi Történeti­­ Múzeum. 14 Erdei Sándor üveg- és szobrászművész az Öblösüveggyárban, Lóránt János festőművész a Síküveggyárban, Mustó János festőművész az Acélgyárban, Mészáros Erzsébet textiltervező a Ruhaáru Gyárban alkothatott. 15 K. Peák Ildikó: Ideológia, művészet összefüggései Salgótarjánban (1950 - 1980). In: A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. Salgótarján: Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1997., 81. o. 16 A művész saját szóhasználata. 17 Erdei Sándor szobrász- és üvegművész. 18 Ez előtt 1959-ben indult művésztelep. A képzőművészet és „...a szocialista realizmust építő, tudatosan gondolkodó, érzelmileg gazdag ember kapcsolatának mélyítését szolgálta a Képzőmű­vészeti Főiskola növendékeinek nyári művésztelepe is 1959-től. A telep »profilja« Salgótarján üzemei, gyárai életének ábrázolása volt (...) Az elkészült művekből - telepzárás után - a József Attila Művelődési Házban nyíltak kiállítások." Peák Ildikó: Művészetpolitika és képzőművészet..., 330. o. 19 1955-ben nyílt az 1954-ben megalakult képzőművészeti csoport első művésztelepe Bujákon, 1956-ban Cserhátszentiványon a második, 1957-ben Benczúrfalván a harmadik. 20 Később a művésztelep elkerült Mátraalmásra. 21 Mint például a Megyei Kórházban. 1979-től az OTP is rendelkezett saját galériával. 22 Besztercebánya (Banska Bistrica) Salgótarján egyik testvérvárosa. 23 Ezelőtt már volt két hasonló esemény, a Megyei Tanácson rendezték meg a Közép-Szlovákiai művészek kiállításait. 24 Például egy ma Budapesten élő formatervezőnek segített elhelyezkedni a ZIM-ben. 25 A kérdést újfent Erdei Sándor világította meg a legélesebben, de mások szavaiban is ugyanaz a véle­mény artikulálódott. „Tisztában volt azzal, hogy ő a szakmai képességei alapján mindenféleképpen érvényesülhet, de közösségi ember volt és tulajdonképpen motorja lett az egész városi és megyei, sőt a területi életnek is. Nyilván ennek voltak ellenzői is, hogy miért hajt annyira, hogy tolakszik, hogy ő akar lenni az úr, csak az ő szava legyen a döntő, ő döntsön ebbe' is, abba' is... Nyilván voltak a Ferinek túlzá­sai, mert bármi történt, ő azzal kezdte, hogy „Ezt is én csináltam!", holott semmi köze se volt hozzá. Voltak ilyen túlzásai, de hát kinek nincsenek, nyilvánvaló. (...) Zsűrizni csak az zsűrizhetett, akinek erre a közlönyben megjelent az engedélye. Tehát a Magyar Közlönyben megjelent az, hogy ez az ember zsűri joggal rendelkezik. (...) Kevesen voltunk ilyenek: Feri, a Lóránt Jani, Földi Peti, meg én. Slussz. Tehát ehhez el kellett érni egy színvonalat, el kellett érni egy tevékenységet, életet és teljesen (...) és a zsűribe ugye nem csak helyi zsűri volt, hanem, ha olyan kiállítás volt, ami akár megyei rendezésű, akár országos kitekintésű, a lektorátus küldött zsűri­tagokat. Tehát ezek jöhettek az ország bármelyik részéből, de főleg ugye természetesen Budapestről. És nyilvánvaló, hogy miután mi ismertük a helyi embereket - ugye a pestiek nem nagyon ismerték „Te, milyen munkái voltak még ennek? Ez végül is nem olyan nagyon rossz, de hát nem üti meg a mércét." És akkor az ember mondta azt, hogy „Hát ezt az embert azért hagyjuk meg, mert lehet, hogy amit most küldött be, az egy kicsikét alatta van a szintnek, de egyébként nagyon jól dolgozik..- meg mit tudom én. Aki viszont általában nem dolgozott jól, nem ütötte meg a szakmai mércét, az nem is kapott. (...) És az a baj, hogy az igazat senki nem mondja el. Azt mondják, hogy azért nem vették be, mert a Czinke nem vette be. No most ez így nem igaz. (...) Vagy itt Salgótar­jánban legalábbis, ahogy... én itt éltem. Tehát gyakorlatilag az életem döntő részét itt töltöttem el. Tu­dom, hogy ez kisváros volt akkor is, amikor még sokkal többen laktunk itt, de mindenki mindenről mindent tudott. Nyilván, hogyha valahol egy társaságban valakiről szó volt, rosszindulat mindenkiben van, az nyilván nem azt fogja mondani, hogy: Jaj, téged agyba-főbe dicsértek, szerintem most kapsz majd Kossuth-díjat. Ezeket nem mondják. De ha valakiről rosszat mondtak, azér' is." 26 Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet..., 130-131. o., Bartlett. 27 Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet..., 130. o., Hayden White. 28 Nagyon összetett és bonyolult kérdés lenne annak a kifejtése, hogy miért, és a téma szempontjá­ból nem tartom szükségesnek a kérdés feszegetését. Annyit szeretnék megjegyezni csupán, hogy a 607

Next