Palota-Ujpest, 1932 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1932-01-01 / 1. szám
Előfizetési ára egy hóra 1 pengő, negyedévre 3 pengő. Egyes szám ára 25 fillér. Megjelenik minden szombaton. Hirdetések dijszabás szerint. Lapzárta csütörtökön este. FŐSZERKESZTŐ: Dr. DARÁS SÁNDOR SZERKESZTŐK : CEGLÉDY ANTAL GERE LAJOS 67 XII. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. 1932 JANUÁR 1. EGYESÜLETI ÉLET Újpest és Rákospalota megyei városok pártokon felül álló, független várospolitikai lapja Az újpesti és rákospalotai ipartestületek hivatalos közlönye Boldog újévet?... „Quod boruim, felix, faustum fortunatumque sít!”— kívánta az ősrómai főpap január elsején a nagybirodalom érdekében. Fényes és költséges áldozatok füstje szállott a capitoliumi nagy oltárról a római nagy isten, Jupiter színe elé jólétért, szerencséért, sikerekért fohászkodott, könyörgött az egybegyűlt kormány a nemesség és a nép osztatlanul. Az állam volt mindenki agyában a legtudatosabb képzett. Ezért élt, ennek érdekében terveit, dolgozott, tűrt, szenvedett és reménykedett minden római polgár. A nemzeti gondolat mozgató, éltető és rendíthetetlen tettre serkentő ereje tüzelte a kezdetben porszemnyi latin népet gigászi feladatok vállalására, melyek révén az ókor legnagyobb irodalmának urává nőtt. Sok szerencse mellett sok Szerencsét- Tensqi feszege volt* Dé'?. *"s2cr8»ickcb'oi-! soha el nem bizakodott, a szerencsétlenség közepette kétségbe nem esett. Hannibál elragadta az összes római gyarmatokat, lefoglalt minden hadtápanyagot, birtokába vette Rómán kívül egész Itáliát, fölőrölte véres csatákban a római haderőt, halálos csapást mert az utolsó ellentállásra fölsorakozott légiókra Cannae mellett, de a Rómává zsugorodott birodalom népét államszeretetében nem tudta megingatni. Mikor a megsemmisítő csatából egyedül megmenekült Varró konzul jelentést tett Rómában a csapásról, a szenátus,, nem állította őt kudarcáért bíróság elé, hanem köszönetet mondott neki azért, hogy a haza sorsa fölött kétségbe nem esett. „Ni!desperandum”, mondta Horatius. Nem szabad kétségbeesnünk! „Non semper sic érit, ut nunc”, biztatott Catullus költő. Nem, nem tart örökké ez a mai sivár, gondterhes, kegyetlen helyzet! Összetört ország összetört szivü polgárai vagyunk, mint hajdan a cannaei vereség után összezúzott római cívisek voltak. De . . . Föl fogunk, mert föl kell támadnunk! Ahhoz azonban, hogy föl is tudjunk támadni és új, boldog életre születni, szükséges, hogy az állam, a nemzet végtelen, megalkuvást nem tűrő szereteteit tegyük tudatunk központjában uralkodóvá. Nem az a jó polgár, aki egyéni érvényesülését hajszolva, laza kapcsolatban az állammal, felelőtlenül rátja saját útjait, hanem az, aki minden gondolatában, szándékában és cselekedetében lelkiismeretszerűen érzi, hogy szoros alkotórésze az államnak, az egységes nemzettestnek, melytől pusztulás nélkül el nem szakadhat. A viszonyosság elve diktálja, hogy ma közösen, de bizakodó megadással visel Központi szerkesztőség és kiadóhivatal: Újpest, Ősz utca 46. Telefon: A. 945—77. Szerkesztőségi órák: naponta d. u. 2—4-ig. Rákospalotai szerkesztőség: Károlyi utca 35. JHJfKlONK Szomorú újév... szomorú ország... Ha visszanézünk a múltba: csupa vér, seb, sóhaj. A jövőbe ha tekintünk: csupa vészes felhő... Hullhat a hó szűzfehéren, konghat az éjféli misére hivó harangszó : ennél szomorúbb karácsonya, újéve alig volt a magyarnak. Hol vannak a magyar mosolygós karácsonyestéi, hol vannak kacagó, vidám ujesztendői? . . . Az idén bizony alig merjük megfogni egymás kezét ezzel a kedves köszöntéssel: Boldog ujesztendőt! Pedig éppen ebben a szomorú országban, ebben a szomorú ujesztendőben kell egymás kezét megfognunk! Ebben a szomorú országban egyet kell értenünk, össze kell tartanunk. Mert ot ahol nincs egyetértés, ott a gyűlölet magvai virágzanak ki. Ahol nincs összetartás, az ellenségeskedés fertőzi meg a szíveket, lelkeket. Egyetértés és összetartás nélkül nincs családi, társadalmi béke, nincs népjólét: ott a nemzet s a haza a pusztulás örvényébe sodródik! Ha kezet tudna fogni magyar a magyarral, ha meg tudná, meg akarná érteni egymást; ha szeretné felebarátját, lehetne ebből az eddigi szomorú karácsonyból végre boldog újesztendő!!. . . Ha egymás mellé állanánk azzal a szent tudattal, meggyőződéssel, hogy szomorú helyzetünkből a közös, vállvetett munka mentheti meg az országot; ha megértenénk, ha szeretnénk egymást; ha a vezérek és alárendeltek önzetlenül dolgoznak, akkor lehet új, nagy és boldog Magyarországot teremteni ! * A betlehemi csillag fényét kutatjuk, lessük, áhítozzuk, de vigyáznunk kell! Hamis csillagok tünedeznek fel előttünk: az önzés csillagai, amelyek nem a béke, megértés, szeretet jászolához vezetnek, hanem ha kell, még egymáson keresztül is a bálványok oltárához, ahol a rang, az öndicsőítés, a sárga veszedelem, a pénz honol. Felebarátaim! Magyar testvéreim ! Értsük meg, szeressük egymást. Megértéssel, szeretettel, vállvetve dolgozzunk szeretett közös édesanyánk, hazánk újjáteremtésén, régi dicsőségünk visszaszerzésén. Hiszen boldogulásunk csillaga most is ott van a magyar égen, csak eltakarja az önzés, az önérdek szennyes fellege! De ha majd neki állítjuk a szeretet, a megértés, az önfeláldozás, a közös akarat viharágyúját a szennyes fellegeknek... ó, akkor előragyog a magyar boldogság csillaga, napja, lesz örömteli karácsony ... boldog újesztendő ! Tanács Dezső. jük a babylorsi fogságot ,összes szenvedéseivel, terheivel és nélkülözéseivel. Ne zúduljunk fel. Ha ma mamnát kell ennünk, ne lázadozzunk vezéreink ellen, akik emberfölötti erőfeszítéssel kísérlik meg a nemzet kivezetését a siralmak pusztájából. Nyugodjunk meg abban, hogy a leglerongyoltabb polgári élet is elviselhetőbb, mint a fejét vesztett ,társadalmi s nemzeti fölborulás. Mi már megizlettük egyszer a hat demagógia által fölburjánoztatott vörös veszedelmet. Ne feledjük keservesen keserű izét soha! Ha helyénvaló tehát, hogy a homályos ősidőkben gyökerező boldog, újévi kívánságot hagyományszerűen kifejezésre juttassuk, három szükségszerű jót kívánunk polgártársainknak. Az állam megalkuvás nélküli szeretetét, áldozatkész kitartást a megpróbáltatások napjaiban, kétségbeeséstől mentes bizakodást a jövőben! Intervencionizmus. (Dr. S. B.) A sok izmus közül, melyekkel az utóbbi évtizedekben meg kellet ismerkednünk, ez még az újabb keletűek közül való. Mindennapi értelmében a közbelépésnek, a beavatkozásnak azokat az eseteit értik alatta, amikor az állam hatalmi szavát a gazdasági élet területén érvényesíti. Elvben mindenesetre két szélső álláspont lehetséges. Az egyik azt mondja: az állam ne avatkozzék bele a gazdasági életbe semmiféle formában, semmiféle módon. Csupán kereteit adja meg és biztosítsa a gazdasági életnek. Hármas feladatköréből a törvényhozói, végrehajtói és bírói tevékenységéből csak a bíráskodás lehet az, mely a gazdasági életre is kihathat. A másik felfogás szerint az államnak éppen törvényhozói szerepénél fogva, gazdaságilag is a kezdeményezés, az irányítás, az ellenőrzés, a támogatás szerepét kell betöltenie. Egyik felfogás sem új, mindegyüknek meg vannak a maga tanítói, a maga hívői és mind- egyik a maga igazára esküszik. Mert újabban ez a kérdés mind fokozottabb, aktualitást nyert, mindig gyakrabban merült fel a sajtóban, a politikában, a közéletben. Csakhogy a gyakorlatban mind két szélsőséges álláspont tarthatatlan, felesleges is hangsúlyozni. A gyakorlat valahol a középúton jár, egyszer az egyik, másszor a másik elvi álláspontból van közelebb. A két irányzat hívei pedig — akik többnyire a gyakorlat emberei — elfelejtik tisztázni, hogy elvi álláspontjuknak hol vannak a gyakorlati határai és mennyit óhajtanak abból megvalósítani. A szabadkereskedelem hívei természetesen elleneznek minden állami beavatkozást: az államnak nincsen joga például kartellek politikájába beavatkozni és szerintük a tervezett részvényjogi reform is csak megbénítaná a részvénytársaságok működését. De váljon ugyanezek az árak intervenciónak tekintik-e, ha a kormány néhány napra lezáratja a bankpénztárakat és tiltakoznak-e, ha az állam egy bajba jutott pénzintézet szanálására siet? Viszont sokan vannak a gazdák, a kereskedők, az iparosok körében, akik minden bajukra az államtól várják a segítséget, kérvényeznek, deputációznak, egyegy miniszteri ígéretre, egy egy honmentő „akcióért.” Vájjon akkor is helyeslik-e ezek a rétegek a beavatkozás politikáját, amikor a szövetkezeteknek, magánvállalatoknak közpénzekkel való szubvenciómásában, avagy külföldi bérpaloták létesítésében jelentkezik? Ám elvégre, ha egyáltalában lehet jogos mindkét álláspontot. Mert a gyakorlatban mindkét álláspontot, miért a gyakorlatban úgy kell azokat értelmezni, hogy mindenki elismeri az intervenció jogosultságát, ha az ő érdekében történik, de tüstént vétót kiállt, ha az másoknak kedvez úgy, hogy amellett neki még árt is. De ha ez így van, akkor egyszerű a megoldás: avatkozzon csak az állam minél többször minél erőteljesebben a gazdasági életbe, azonban úgy, hogy bármely rétegnek, foglalkozási ágnak az előnyére cselekszik, sohase ártson vele más, ugyancsak jogos érdekeknek. Az állam azonban erre nem képes, és ez a kérdés Achilles-sarka, mert az állam semmit sem tehet az egyikért anélkül, hogy az a másiknak ne fájjon. Nem szabályozhatja a kamatot az adósok érdekében úgy, hogy a bankok is meg legyenek elégedve és nem ajándékozhat a gazdának balettaárakat anélkül, hogy a kereskedő fel ne szisszenjen és ha csak eszébe jutna a vámok leszállítása, a gyáripar máris segítségért kiáltana. De ha már itt tartunk, felvethetünk még egy kérdést. Várjon a mai viszonyok között az államhatalomnak minden intézkedése nem érezteti-e hatását a gazdasági életben is? Az adók felemelése, a köz