Pannon Napló, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-01 / 77. szám

1995^£hh^^szombat Pusziért patikát? Küszöbön a gyógyszertárak privatizációja Mindössze fél óra kellett az ország összes patikájának államosítására 1950. június 26-án. Valamennyi gyógyszertárban egy időben megjelent két-két ember és min­dent lefoglaltak. A tapolcai patikus az esernyőjét sem vihette el a fogasról, azt is államosították. Egyetlen gyógyszerész sem maradhatott a patiká­jában - máshová helyez­ték. Ráadásképp vala­­mennyiüket megfosztot­ták az addigi szolgálati idejüktől, s élőről kezdhet­tek mindent. Akadt olyan patikus, aki végelgyengü­lésben halt meg a munka­helyén, mivel hajlott kora ellenére is kénytelen volt dolgozni. Ez volt a szakma fekete napja - emlékeztet Stark Ervin, a Veszprém Megyei Gyógyszerész Kamara el­nöke. Harminchat település hatvankét patikája vár a privatizációra a megyé­ben. A magánosítás tech­nikai lebonyolítása érde­kében a Reginapharma Gyógyszerkereskedelmi Vállalat tavaly október­ben általános jogutódként átalakult részvény­­társasággá. A jogutódlás a dolgozók szempontjából fontos, mert így akinek felmondanak, az kaphat végkielégítést. Ezzel osz­tatlan közös tulajdonba került a megye patikava­­gyona. A részvény­­társaság teljes vagyoná­nak 17,8 százalékát képe­zi a hatvankét patika, me­lyek az alapító okirat sze­rint nem törzs-, hanem tartalékvagyonként jelent­kezik. Ez azért fontos, mert így a gyógyszertárak elméletileg közvetlenül kivásárolhatóak, s nincs értelme a további privati­zációnak. A további lépések már azon múlnak, hogy a me­gye gyógyszerésztár­sadalma milyen pozíció­kat tud „kiverekedni” ma­gának a részvény­­társaságtól, melynek cég­bírósági bejegyzése folya­matban van. Amint ez megtörtént, megválasztják az igazgatótanácsot és a felügyelőbizottságot, akikkel érdemben lehet majd tárgyalni a patikák további sorsáról - tájékoz­tat a kamara elnöke. A teljes magánosítást még idén le kell bonyolíta­ni, mivel a törvény ki­mondja, hogy személyes működtetési jog nélkül legfeljebb 1995. december 31-ig üzemelhetnek a gyógyszertárak. Ez várha­tóan szakaszosan fog vég­bemenni, hisz hatvankét patika egyidejű bezárása komoly fennakadást okoz­na a gyógyszerellátásban. Az ezzel járó ügyintézés - vagyonértékelés, pályáz­tatás, szerződéskötés, hi­telfelvétel, körülbelül két hónapot vesz igénybe pati­kánként. A sorozatos ész­szerű döntéseknek kö­szönhetően Veszprém me­gye a patikaprivatizáció éllovasa - derült ki a mi­nap egy a témában Kecs­keméten tartott konferen­cián. Korábban az a vád ért minket, patikusokat - mondja Stark Ervin -, hogy pusziért akarunk patikát kapni. Kérem erről szó sincs, mi tiszta privatizáci­ót és tisztességes árakat akarunk. Egyszerűen nem szeretnénk strómanokat eltartani, mert ha többen fejik ugyanazt a tehenet, annak csak fogyasztók lát­ják a kárát. Darcsi István Loptak, amit láttak Tizenkét tagú ban­da ült tegnap a vád­lottak padján a Pá­pai Városi Bírósá­gon, ahol dr. Maros Mihály büntetőtaná­csa hirdetett ítéle­tet. Tudósításunk a 3. oldalon. II. évfolyam, 77. szám Ára: 15,60 forint 3x5000 forint minden héten A tudnivalók a 8. oldalon találhatók. Veszprém megyei napilap Érted vannak, nem ellened! Szu­percsatu le csuklyában Állj, rendőrség! Keze­ket tarkóra! - kiáltotta mögöttem valaki, miköz­ben a vakító fénytől és ro­bajtól magatehetetlenül álltam a szoba közepén. Már csak arra maradt időm, hogy fejemet elfor­dítsam, de az inkább egy külső erőnek engedelmes­kedett, s a téglafalon kop­­pant. Lábaimat terpeszbe rúgták, kezeim reflexsze­­rűen a tarkómra tapadtak és kifordított ujjaim fölött egy Uzi géppisztoly jéghi­deg csöve hűtötte a kopo­nyámat. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság be­avatkozó alosztályának parancsnokhelyettese fel­­tápászkodott a földről. Az akcióban, melyet munka­társai tökéletesen hajtot­tak végre, ő volt a terroris­ta, én pedig a túsz. - Az ilyen, s hasonló gyakorlatok 1992 óta szer­ves részét képezik a csapat mindennapos munkájának - fordult felém a „táma­dóm”. Akkor ugyanis az országos rendőrfőkapi­tány utasítására hazánk minden megyéjében meg­alakult ez a kis létszámú, ám ütőképes csapat, mely­re az erőszakos bűncselek­mények számának emel­kedésével óriási szükség van. (Folytatás az 5. oldalon.) Várpalotának, Almádinak, Berhidának, Ősinek, Öskünek és Tésnek Itt a japán hitel! Megszületett a szerződés a Pénzügy­minisztérium és hat önkormányzat kép­viselői között a Várpalota és térsége kör­nyezetvédelmi kommunális fejlesztésé­hez szükséges hitelről. A szerződést pén­teken írták alá a Pénzügyminisztérium­ban. A kölcsönt a japán kormány nyújtja kedvezményes formában. A hitelt a ma­gyar állam veszi fel, és adja tovább hat településnek. A program keretében Vár­palotán, Balatonalmádiban, Berhidán, Ősi, Öskü és Tés községekben fejlesztik a gázellátást, a csatornázását és a vízellá­tást. A Pénzügyminisztérium a Magyar Nemzeti Bankot bízta meg a hitellel kap­csolatos teendők ellátásával. A japán kormánnyal még a múlt év vé­gén született a megállapodás, amelynek keretében 4,9 milliárd jent (49 millió dol­lárt) folyósít a távol-keleti ország Várpa­lota és környékének környezetvédelmi rehabilitációjára. A japán kormány a kö­zép- és kelet-európai országok közül el­sőként Magyarországnak nyújt ilyen jel­legű kölcsönt igen kedvező feltételekkel. A hitelt a magyar államnak 7 éves türel­mi idővel folyósítják, futamideje 18 év, kamata 5 százalék. Visszafizetésére a magyar kormány vállalt garanciát. NYERTESEINK Háromszor 5000 minden héten mottójú játékunk nyerteseit sorsoltuk ki tegnap. A több ezer beküldött szelvény feladói közül Rábel Szilárdné hajmáskéri, Illés Tiborné tapolcai és Karsai Józsefné ajkai olva­sónknak kedvezett a szerencse. Nyereményeiket postán küldjük el. Gratulálunk és hasonló szeren­csét kívánunk valamennyi játékos kedvű olvasónk­nak. Esős hétvége Ma nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. A déli órák­tól főként nyugaton és északon várható szórványosan eső, zápor, a magasabb hegyekben hó is előfordulhat. Éjszakára mérséklődik PÁLYÁZATI SZELVÉNY Mai számunkból Gyanakvó bankok Hitelkörkép a 3. oldalon Tapolca mélységei Barlangriport az 5. oldalon Házunk, kertünk, udvarunk Áprilisi tanácsok a 7. oldalon Kellemetlen elöntések Nem kevesebb mint hét korábbi rendeletét módosította Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése tegnapi ülé­sén. A három helyi adóról - az iparűzési, az építmény és az ide­genforgalmi - szóló rendeleteket a központi jogi szabályozás mó­dosítása kívánta meg. Hatályon kívül helyez­ték az első lakótulajdont szerzők önkormányzati támogatásáról szóló ren­deletet. Erről a támogatá­si formáról idén le kell mondani, ugyanígy a ka­matmentes szociális köl­csönről. Mint várható volt, legtöbben a lakbé­rek megállapításáról szóló rendelethez szóltak hozzá. Ezzel együtt vita nemigen volt, a négy döntési variáció közül a III. számú - legszoli­dabb, átlag 60 százalékos lakbéremelést javasoló - változatot fogadták el. Az új lakbérek azonnal, április elsejével alkalma­zandók. Felülvizsgálták és fel­emelték - átlagosan 25 százalékkal - a családi rendezvények díjtétele­it. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next