Pápa és Vidéke, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-03 / 1. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. vallottan vallásos aláfestésű lapot aka­runk adni, anélkül, hogy apologetikus orgánum lennénk; a katholikus érdekek jogos érvényesüléseinek harcosaivá sze­gődtünk, anélkül, hogy akár a feleke­zeti türelmetlenség ápolói, akár más vallású testvéreink jogszerű érdekeinek hívatlan támadói lennénk. Senki, aki évfolyamainkat figyelemmel kísérte, nem mondhatja, hogy el­őre ismertük volna az érdemet, akárhol volt azt alkalmunk látni, s hogy fedetlen fővel ne hódol­tunk volna a lelki nagyság, az irgalmas emberi szív, a kiváló közéleti érdemek társadalmunkban megnyilatkozott pél­dái előtt, adták légyen azokat az Istent akármely templomban imádó polgár­társaink. De voltak­­ tagadhatlan,­­­ kemény harcaink is, ám mi ezekben is elkerül­tük, hogy azokat felekezeti terekre vi­gyük át, sőt letompítani igyekeztünk az ily irányban itt-ott felmerülni kí­vánkozó éleket. Nem is voltunk mun­kásai ilyen színezetű érdekcsoportosítás­nak, és folyton az volt a törekvésünk, hogy segítőtársakat szerezzünk azokban a harcokban, a­melyeket, — ha elsősor­ban minket érintettek is, — mégis tu­lajdonkép a közérdek s a közerkölcs védelmében folytattunk. Néha sikerült is ez nekünk, s adná Isten, hogy az az egész országban örvendetesen, bár még csak szórványosan feltünedező nítus, hogy azok, akik a pozitív vallás alap­ján állanak, saját jól felfogott közös érdekükben, fogjanak kezet, vessenek vállat vállhoz, a destrukció hidrája el­leni harcban. * Lapunk a tizedik évfolyamba lé­pést szerény határkővel megjelölve, sem új programmot nem ad, sem ígérete­ket nem tesz. Mindössze annyit, hogy igyekezni fogunk a jövőben is készség­gel és önzetlenül megfelelni az önként vállalt feladatoknak, úgy a célt, mint az eszközöket illetőleg. Igyekezni fogunk, hogy a közérdeknek épúgy, mint a ma­gánosok jogos érdekeinek szószóllói le­gyünk; közönségünknek éber tájékoz­tatója, kellemesen szórakoztatója. Deák Ferenc ismeretes sajtótörvényjavaslatá­nak, hogy írni csak igazat szabad, hű­séges követői. Amit adjon az Isten. Olvasóközönségünktől függ azonban, hogy ebben a készségünkben megma­radva tovább működhessünk. Ha, — és fokozottabb mértékben —, támogat, úgy mi rajtunk nem múlik semmi, ha ebben ellanyhul, s magunkra hagy, a zászló elbukásáért nem minket érend a vád. Az új év első napján fohászunk szálljon az ég felé: Uram hozz ránk víg esztendőt! yk. 1915 január 3. Üj esztendő napján. Eliramlott végre fölöttünk a mozgalmas 1914-ik esztendő, de az emléke sokáig élni fog mindenki lelkében. Olyan lesz mint va­lami hazajáró kisértet, ren­dézése ritka em­bernek fog megnyugvást szerezni, hanem inkább megrettenést. Feltépődnek a szív heggedő sebei, kiújúlnak a fájdalmak, ame­ly véres eseményeivel. Nem is csoda tehát, ha az új esztendőt kelleténél nagyobb vá­gyakozással vártuk. Mindenkiben van egy kis babonás érzés, s azt hiszi, hogy az esztendő fordulása meghozza az események fordulá­sát is. Ki tudja vájjon igy lesz e ez? Ki tudja vájjon az új esztendő nem-e méltó párja lesz-e a letűntnek ? Több mint való­színű, hogy ez is küzdelmeket, megpróbál­tatásokat hoz nemcsak minekünk, hanem Európa minden nemzetének. Több mint bi­zonyos, hogy az események gyors torlódása most sem fog szünetelni. Mindennap fog hozni valami új meglepetést, valami új nagy­szabású eseményt, melynek legtöbbje csak azért sajnálatos, m­ert az emberiség sorsának a mérlegét sem jobbra, sem balra nem bil­lenti le. A történő események legnagyobb része meddő, az egyetlen dolog ami ma számottevő eredményt bír akármely irány­ban biztosítani: az­ a harcoló fegyver, s az az izomerő, amely ezt a fegyvert irányítja. Az új esztendő hajnalhasadását tehát egészen más szemmel nézzük most, mint valaha. Az embernek nincsenek speciális vá­gyai, az egész ország, az egész nemzet vá­gyakozása egy dologban összpontosul: vajha győznénk. Tudjuk nagyon jól, hogyja várva­várt győzelem a legtöbb ember számára el­hozná egyéb más vágyainak is a teljesülését. A várva-várt és hőn óhajtott győzelem a beköszöntője annak a békés munkának, ami­nek a nyomán megterem a gazdasági és kulturális fellendülés, megterem a jólét, meg­alapozódik a társadalmi egyetértés, egyszóval mindaz, ami az embereknek egyenként és összesen vágyaiknak tárgya lehet. Mit tegyünk tehát a megszületett újév napján ? Ha valamikor úgy most van az ideje annak, hogy szívünket és elménket a ma­gasságbeli Istenhez emeljük. Most van az ideje annak, hogy imádkozzunk. A lezajlott Miniato al Monte kolostorban 16 freskót festett a Dialógusok alapján. Komoly és tartalmas képek ezek. Látszólag kevésszavú az elbeszélőmódja Aretino-nak, de amit mond, annak nagy a súlya. Egyszerű, átlátszó kom­pozíció, kitűnő jellemzés, erős és biztos vonal­vezetés jellemzik. Sz. Benedek-je néha közel jár a fenségeshez, (Totila-val való találkozása c. képén), szerzetesei ideális típusok. Aretinot mindenesetre azon művészek közé kell szá­mítanunk, akiknek művészete teljesen össz­hangban áll Sz. Benedek hatalmas egyéni­ségének jelentőségével. A retino után sokáig kell várnunk, míg olyan ciklust találunk, melyben Sz. Benedek élete oly részletesen lenne feldolgozva, mint nála. Mint mellékszeméllyel azonban sokszor találkozunk az u. n.­­Sacra Conversaziones­ban, vagy egyéb képeken, melyek jellegük szerint kénytelenek a szentek seregét sze­münk elé állítani. Orcagna (f 1368) Menny­ország c. képén, Giottino keresztlevétel (Flo­renz, Uffizi-képtár) képén találkozunk Szent Benedek alakjával. Négy képet hagyott ránk Sz. Benedek életéből Don Lorenzo, (f 1425), kamalduli szerzetes (Florenz, Uffizi). Ezekben a képek­ben szelid, tompított érzések uralkodnak, hangulatuk igen emlékeztet Fra Angelico képeire. Sz. Benedek fehér ruhában jelenik meg (ez a kamalduliak öltözete), szerzetesei is; ez okozza, hogy a képek nagyon egy­hangúak, minden színhatás nélkül valók. Fra Angelico, Andrea del Castagno (j 1457), Benozzo Gozzoli (y 1498), Mezzo Baldovinetti (y 1499) Cosimu Rosselli aján­dékoztak meg bennünket egy-egy Sz. Bene­dek portrait-val képeiken a quatrocento mű­vészei közül. Ez a kor egyébként igen sok­szor visszatért Sz. Benedekhez. Ennek oka mindenesetre a rend művészi igényeiben található. Az ekkor virágzó olivetánus kon­gregáció nagy gondot fordított kolostorainak művészi kiképzésére; az ő szolgálatában dol­goztak Spirello Aretino, Signorelli és Sodorna. A páduai S. Fustina reformkongregáció szin­tén élénk érdeklődést tanúsított a művészetek iránt. (Hogy mást ne említsek: Rafael híres Madonna di San Sisto-ja — sixtusi Madonna — a piacensai bencések megrendelésére ké­szült; templomuk főoltárképe maradt a XVIII. századig, amikor a dresdeni múzeumba jutott.) Az olivetanusok anyakolostora, Monte Oliveto Maggiore, Luca Signorelli di Cortona és Giovanni Antonio Bazzi, (Sodomának elnevezve) művészi Sz. Benedek cyclusával dicsekedhetik. Signorelli kilenc freskót ké­szített el a Dialógusok alapján. Ezeket a képeket néha rideg naturalismus, a jellem­zésnek e korban feltűnő ereje, minden moz­dulatnak sokatmondó jellege, egységes kom­pozíció jellemzik. Signorelli elsősorban igaz akar lenni, minden gondja arra irányul, hogy a külső megjelenésben észre tudja vetetni a­­ lelket. Meglepő, hogy freskói között mé­gis oly idyllikus képet találunk, mint a ko­lostoron kívül magukat megvendégeltetni hagyó szerzetesek esetét. Signorelli Sz. Bene­dek-arca magába vonult szigorú aszkéta arc. Sodorna képei se művészi, se vallásos tartalmi érték szempontjából nem veteked­hetnek Signorelliével. Úgy látszik, hogy az olivetánus szerzetesek nagyon rosszul válasz­tottak művészt. Sodománál hiányzik minde­nekelőtt a szerzetesség gondolat- és érzés­világának megértése; szerzeteseit a fehér csuha teszi csak szerzetesekké. Érzéki, felületes arcok, semmi elmélyedés, lelki tartalom nem látszik rajtuk. Sodorna mindenesetre jobban festette Nagy Sándor nászát Roxaneval, mint Sz. Benedek szerzeteseinek életét. Természetes egész életfelfogása az érzékien, sőt nőiesen szép testek festésére utalta (Muther: Gesch der Malerei); a bő szerzetesruha itt meg­akadályozta az érzéki testfestésben, festett hát érzéki arcokat. Szent Benedekje néhol nagyon hétköznapi alak, máskor nem a Sz..

Next