Pápa és Vidéke, 1920 (15. évfolyam, 1-113. szám)

1920-09-19 / 93. szám

2. 9 Tisza per epilógusa. — Fellebbeznek a védők. — Budapest, szept. 18. A most le­zajlott Tisz­a perben a bíróság ítélete elleni a semmiségi panasz beadásának határideje tegnap telt le. Csakugyan valamennyi védő semmiségi panasszal élt a hadbiróság döntése ellen. Török dr. Hüttner főhadnagy védője az eny­hitő körülményeknek figyelmen kivül való hagyását hozza föl. Lengyel Zol­tán azért él panasszal a bíróság ítélete ellen, mert Stanykovszkyt, mint tettest itélte el, holott csak bűnsegéd volt. Lévai amiatt jelent be semmiségi pa­naszt, hogy védencét, Dobót bérgyil­kosságban mondta ki bűnösnek a had­biróság. A hadbiróság a fellebbezéseket áttette a legfelsőbb honvédbirósághoz, amely véglegesen dönt a Tisza gyil­kosok ügyében. Budapest, szept. 18. A rendőrség elfogta Naphegyi Gusztáv rovott multu zsebmetszőt, aki nagy szerepet vitt a forradalomban, aki többrendbeli bűn elkövetésével van vádolva s aki részt vett azon a megbeszélésen, amelyen Tisza meggyilkolását határozták el. leitó­ iM a lengyel-orosz Varsó, szept. 18. Rigából jelentik, hogy az orosz-lengyel béketárgyalások ott ma, szombaton megkezdődtek. Ér­dekes, hogy az orosz békedelegációban Poliwanow, a cári kormány volt hadügyminisztere is helyet kapott. Kal­wariában megkezdődtek a lengyel-litván béketárgyalások is, ennek ellenére azon­ban a litvánok új offenzivát kezdtek a lengyel front ellen. Il feoFiliánjszti dunársfusi szemleujja els­aradt. ... Budapest szept. 18. Hivatalosan jelentik, hogy mivel a Kormármányzó őfőméltósága erősen meghűlt, a terve­zett zalaegerszegi és nagykanizsai szemle elmarad. Minthogy pedig a kormányzó láza növekvőben van, a vasárnapi szombathelyi ünnepségeken sem vehet részt, hanem Teleky Pál gróf miniszter­elnök fogja képviselni. A miniszter­elnököt a kormány tagjai közül Sréter honvédelmi, Vass közélelmezési, Tom­csányi igazságügyi, Bleyer nemzetiségi, Rubinek kereskedelmi és sokorópátkai Szabó István kisgazda miniszter fog­ják­­ ell Tni Szombathelyre. Len­i­n, szept. 18. Varsóból je­lentik, h­og­y Wrangel tábornok befe­jezte Nyu­at-Kubánia megszállását. A PÁPA ÉS VIDÉKE 9 jugoszláv parlament. Belgrád, szept. 18. Az alkotmá­nyozó nemzetgyűlés 429 tag­ból fog állni. Ebből Szerbiára 187, Monteneg­róra 8, Horvátszlavonországra 95, a Bánátra és Bácskára 25, Baranyára 20, Szlovéniára 40, Dalmáciára 21, Bosz­nia-Hercegovinára 63 képviselő fog esni. A választások valószintűleg no­vember 27-én lesznek. 1920 szeptember 19. HÍREK. — Személyi hir. Szűcs Dezső nem­zetgyűlési képviselő, aki a nemzetgyűlés legutóbbi ülésén az egyetemi kérdésben tett hosszabb felszólalásával nagy ér­deklődést keltett, hétfőn reggel több napi tartózkodásra hazaérkezik, hogy több fontos közérdekű kérdést elintéz­zen. Ez idő alatt választói rendelke­zésére áll. — A plébániáról. Vasárnap, 19-én a 10 órai főisteni tisztelet nem a főtemp­lomban, hanem tekintettel a szt. Kereszt felmagasztaltatásának 14-én levő ünne­pére, a Kálvárián lesz. A szentmisét Gerstner Ignác esperes fogja mondani segédlettel. Ő tartja a szentbeszédet is. A diákmise és az fél 12 órai mise rendesen lesz megtartva a főtemplomban. — Egyházkerületi közgyűlés. A dunán­túli református egyházkerület e hó 22-én, szerdán délelőtt 9 órakor a főiskola kis dísztermében tartja két évi szüne­telése után rendes közgyűlését, amelyen Németh István püspök és Chernel An­tal, mint főgondnokhelyettes fognak elnökölni. — jönnek a községi választások. Az újpesti keresztényszocialista párt egy küldöttsége előtt jelentette ki Fer­dinandy Oynla belügyminiszter, hogy november havában meglesznek a köz­ségi választások. A ker. szoc. párt, melynek célja tiszta keresztény köz­igazgatást teremteni és a keresztény irányzatot minden téren biztosítani, örömmel veszi ezt tudomásul. Ezen választásra a pápai ker. szoc. párt is erejének teljes súlyával fog felkészülni, hogy az uj városi képviselő testületben a mai kor szellemének megfelelő igazi keresztény és szociális felfogás ural­kodjon. A községi választásokhoz oly fontos érdekek fűződnek, ha azt akar­juk, hogy az alapvető nemzeti meg­újhodásnak biztos pilléreken nyugvó fundamentuma legyen. A ker. szoc. párt ez irányú agitációját már a közeli napokban megkezdi és az összes párt­hivek figyelmét felhívjuk, hogy e mun­kából mindenki vegye ki a maga részét. — Pénz találtatott. Találtatott pénz, tulajdonosa jelentkezzék a rendőrségen. — A zsidókérdés megoldása. Az Ébredő Magyarok Egyesülete és a ker. szoc. szakszervezetek hol­nap, vasárnap délután fél 3 óra­kor a református elemi iskola udvarán, rossz idő esetén a Griff nagytermében gyűlést tartanak, amelyen zsidókérdés megoldását fogják követelni a nemzetgyűlés­től. A gyüléshez csatlakozni fog a kath. Legényegylet szüreti föl­vonulása. — Iparosok figyelmébe. A győri ke­rületi kereskedelmi és iparkamara, ar­ról értesiti a pápai ipartestületet, hogy m­ég most is gyakran mennek a kama­rához oly iparosok, kik külföldről be­hozni óhajtott árucikkek behozatali engedélyszerzés eljárását nem­­ tudják és csak 2, 3, 4 napi utánjárással kap­ják meg az egyes vámhivataloktól a a helyes utasítást, hogy ily ügyben az illetékes kereskedelmi és iparkamarához forduljanak. Hogy külföldről milyen árut lehet engedély nélkül behozni, ezt az érdekeltek a kamaránál megtudhat­ják. Az engedél­lyel behozható árucik­kek csakis pénzügyminiszteri engedél­­lyel hozhatók be, mely kérvény céljaira egyedül, a kamaránál is kapható 4 lapos blanketta kérvény szolgál. Ezen blanketta kérvény szabályszerű kitöl­téseihez megfelelő utasítás a kamaránál ingyen kapható. Az érdeklődők az ipar­testületi jegyzői irodában bővebb fel­világosítást nyerhetnek. —­ Visszaigazítják az órákat. A kormány rendelete értelmében e hó 20-án, hétfőre virradó éjjel 3 órakor az összes órákat egy órá­val, vagyis 2 órára visszaigazítják. Ezzel megszűnik a nyári időszá­mítás és ismét kezdetét veszi a rendes középeurópai időszámítás. — Nem állítanak föl bejelentőhivatalt Pápán. Ismeretes, hogy a képviselőtes­tület múltkori közgyűlésen napirendre­­ térés után Keresztes Gyula i városba költöző egyének ellenőrizhetése céljá­ból a bejelentő hivatal sürgős felállítá­sát követelte. A városi tanács foglalko­zott a javaslat előterjesztésével és ha­tározatilag kimondotta, hogy a városi rendőrség államosítása következtében a bejelentő hivatal felállítása az állam­rendőrség hatáskörébe tartozik, tehát saját hatáskörében ebben az ügyben nem intézkedhetik. Tekintettel azonban arra, hogy a város területén tartózkodó és a jövőben letelepülő idegenek nyil­vántartása közérdekből szükséges, tanács a bejelentő hivatal felállítása a­­ránt megkereste az államrendőrség pápai kapitányságát azzal, hogy annak megszervezése iránt sürgősen intézked­jék. Az államrendőrség pápai kapitány­sága most átírt a tanácshoz, amelyben bejelenti, hogy a bejelentő hivatal fel­állítása iránt ez idő szerint fedezet hiá­nyában intézkedéseket tenni nem lehet. A bejelentési kötelezettséget megállapító miniszteri rendelet alapján a bejelen­tések a miniszteri rendeletben megál­lapítot kategóriákban amúgy is állan­dóan eszközöltetnek, azonban a beje­lentési kötelezettség általánossá tételéről ez idő szerint szó sem lehet. — Mi a magunk részéről azon az állásponton vagyunk, hogy ezt a kérdést felsőbb helyen sürgősen szorgalmazni kell, mert a várost ellepve tartó, cseppet sem kí­vánatos elemek közeljövőre várt kiuta­sítási eljárásánál a bejelentő hivatalra fontos munka vár. — A textilmunkások bérmozgalma. A Perutz gyár munkássága az elmúlt hé­ten memorandummal fordult a gyár igazgatóságához, melyben fizetésének megjavítását kérte. Mint értesülünk, a tárgyalás eredményre vezetett és a munkások 25 százalékos béremelést kaptak. Viszont a munkaadó a nyolc­­ órai munkaidő meghosszabbítását kérte munkásságtól, azon indokolással, hogy nagy megrendelést kapott, mit zá­ros határidőn belül kell elkészíteni. A ker. szoc. textil munkások szakszerve­zete a nyolc órai munkaidőhöz kötötte magát, oly feltételek mellett, hogy haj­landók egy órát tovább dolgozni meg­felelő százalék mellett, viszont a munka­adó köteles a még munkanélküi szövőgyári munkásokat munkába levő állí­tani. A kölcsönös megállapodás folytán létre­jött egyezséget a munkás és munkaadó megbízottak elfogadták és a szövőgyárban az eddiginél jóval na­gyobb munkáslétszám mellett a ter­melő munka tovább fog folyni. — Szüreti mulatság. A Kath. Legény­egylet ma, vasárnap az egyleti házalap javára szüreti mulatságot rendez. A mulatság sorrendje a következő: 1. D. u. 2 város órakor zenés diszfelvonulás a főbb egylet udvarán utvonalain. 5 órakor az szőlőlopás és egyéb bohóságok. 2. Este 8 órakor a Griff­ben zártkörű táncmulatság, melyre a jegyek csak meghivó ellenében adatnak ki Belépő-dij személyenkint 20. kor., . családjegy 3 személyre 50 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogad és nyugtáz az egylet.­­ A Tisztviselő Kertváros Egyesület intéző-bizottsága felhívja a város terü­letén lakó összes közszolgálati alkal­mazottakat, hogy ma vasárnap d. u. órakor jelenjenek meg az állami polgári leányiskola emeleti rajztermé­ben rendkívüli közgyűlésre. A gyűlés tárgya egyrészt beszámolás lesz az egyesület törekvésének kedvezőtlen ered­ményéről, másrészt személyenkénti je­lentkezések vétetnek föl tókerti bérle­tekre. Az uradalom a tókerti földeket 200 • ölenként bérbe adja 100 évi haszonbérért. Azok a közszolgálati al­kalmazottak, akik ebben a bérletben részesülni akarnak — tekintet nélkül arra, hogy eddig házhelyet jegyeztek — A pápai „fehér barátok" templomkriptája. — írta : Jankó László. — Talán még most is előfordul, hogy a nép, az öregebbje a pápai bencés templomot „a fehérek templomá"-nak nevezi. Az a kis barok templom, mely a Fő-utcán emelkedik, 1786-ig a pálo­sok („fehér barátok") temploma volt. 1806-tól vannak benne és a mellette épült kolostorban a bencések, de ha megnézzük a templomban a mellékol­tárokat, most is a régi pálos idők em­lékeit szemlélhetjük azokban a díszes aranyozott szobrokban, amelyek a ránk maradt följegyzéseknek megfelelő ha­bitusban pálos szerzeteseket ábrázolnak. A pálosok magyar alapítású rendje a XIII. sz-ban keletkezett. Pápára Csáky László gróf 1638-ban telepítette őket s Acsády Ádám, veszprémi püspök, az utolsó egyházi kancellár 1742-ben emelte a ma is fennálló templomot. Az előkelő egyházi férfiú, ki magyar­ország közéletében kancellári méltósá­gánál fogva is valamikor jelentős sze­repet vitt, földi pályájának végeztével az Isten dicsőségére, szűz Mária menybe­menetelének emlékére általa emelt templomba kívánkozott s 1744 október 11-én bekövetkezett halála után (mint fundátor a Szentély alatt) a templom kriptájába temettetett. A templom hajójában, körülbelül az első padok között, látunk egy hatalmas kőlapot, mely a templomhajó márvány­kockás kövezetében helyezkedik. A kő­lap felső, vörös márvány része a pá­losok címerét látszik ábrázolni, egy pálmafát, rajta egy hollót, mely csőrébe kenyeret tart, vonatkozással Remete Szent Pálra, az első remetére, aki Egyptomban a pusztában töltötte isten­félő életét s kinek a legeda szerint egy holló hordta a táplálékot. Ez a kőlap jelzi a lejáratot, mely a templom kriptájába vezet. 13 lépcsőfokon kell lehaladnunk s a kerek­ boltíves kriptá­ban vagyunk. A jelzett lépcsőlejárat a szentély alá vezet s a kripta ez a része egészen a főoltárig, illetőleg a hátsó templomfalig elér, ahol az udvar felől a kriptának egy vasajtó bejárata is van. A fentebb említett márványlap lejárat­tól a kriptában visszafelé fordulván, az egész templomhajó szélességében és hátra egészen a templom előcsar­nokáig, a chorus alatti ívezetig elnyúló kerek boltíves kriptahelyiséget látunk. Ebben hátul 2 m. széles s majd 5 m. hosszú falazatbeékelődést találunk, mely nyilván a tetőzetet is tartja, de nem lehetetlenség, hogy befalazott kripta­üregeket is rejthet magában. A négy­sczegfalon balkéz felöl fenn, egymás alatt levő sorelhelyezéssel a következő szén­nel jelzést találjuk: RPM—MOLNÁR —AETA—70—Anno 1822. (Valószínű­ség szerint R(everendus) P(ater) M. Molnár, Aeta(tis suae) 70, Anno 1822.) Ugyanazon négyszög falon lejebb jobb­felé BK, FE M. LO/MA betűk oldal­sorban, alattuk 1849, majd elmosódott betűk s lejebb HÖLZZL. Maga a templomhajó alatt elhelyezkedő ovális criptahelyiség közepén hengeresen épült t m. átmérőszéles, egészen a 3 m. íves magas tetőzetig felérő u. n. ossa­rium emelkedik, amelynek egy ablak­nyílása van, amelyen át az elomlott csontmaradványok megőrzés céljából az ossariumban összegyűjthetők. A középen elhelyezett ossarium által a templomhajó alatt nagy ovális kripta­részben egy körjárat keletkezik, melyen végighaladván, az egész kriptát végig­tekintettük. A szentély alatti széles fo­lyosószerű részben maga a fundátor és más egyházi személyek koporsói van­nak elhelyezve, a templomhajó alatti nagy ovális körjáratban pedig mindkét nembeli világi egyének maradványai nyugszanak. Mert nem a falba helye­zett fülkékbe­n temetkezés van itt előt­tünk, ellenkezőleg a koporsók szaba­don, egymás mellé lehelyezve sorakoz­nak a szemlélő előtt. Helyenként kettős sorokban, helyenként egymás fölé he­lyezett kettős sorban, miután 110 ko­porsó lévén most is a kriptában, más­ként nem találhattak volna kellő el­helyezést. (Folyt. ts2,v.) V

Next