Pápa és Vidéke, 1921 (16. évfolyam, 1-222. szám)
1921-06-10 / 129. szám
2. 1921 junius 10. tényleg csak VÁGÓ DEZSŐ Äi (Fő-utca 13. szám, Bencésekkel szemben.) Jó nagymunkások felvétetnek!!. Ezután jelenti az elnök, hogy Letenyei Pál sürgős interpelláció elmondására kért és kapott engedélyt. Letenyei Pál amiatt interpellál, hogy Ajka községben, Veszprém megyében, 100 marhát lefoglaltak és junius tizenötödikére ki is tűzték már az árverést, továbbá azért, hogy a plébános a község lakosságával lehetetlen viszonyban van. Az ülés este 8 órakor ért véget. PAPA ÉS VIDÉKE Drózdy Győző pere a veszprémi törvényszéken. A veszprémi törvényszék ötös tanácsa szerdán délután kezdte meg Drózdy Győző volt nemzetgyűlési képviselő izgatási bűnperének tárgyalását Juraszek János törvényszéki elnök elnökletével. Az izgatást a vádirat szerint azzal követte el Drózdy, hogy a kommün alatt, 1919. július 20-a táján Pápán a politikai és pedagógiai átképző tanfolyamon „A nemi élet problémái" címen tartott előadásában izgatott a házasságjog intézménye és a papság ellen mintegy kétszáz főnyi tanárokból és tanítókból álló hallgatóság előtt. A bíróság Pápáról a következőket idézte be tanúkihallgatás végett: Faragó János c. kir. főigazgatót, dr. Kőrös Endre ref. nőnevelő-intézeti igazgatót, Kutassy Mária ref. nőnevelőintézeti igazgatónőt, Nagy Gabriella áll. polgári leányiskolai igazgatónőt, Papp Zoltán, Fejes Zsigmond, Sándor Pál kollégiumi tanárokat, Juhász Imre, Nagy Pál és Jankó László képezdei tanárokat, Kötse István volt tanítóképezdei igazgatót, Grátzer János igazgató-tanítót és Jilék Ferenc ref. el. iskolai vezető tanítót. — Drózdy Győző ezen tanukkal szemben, akik a vád tanúi, a következő tanuk kihallgatását kérte, amit a bíróság el is rendelt: Kovács Lajos Jenő ref. kollégiumi tornatanár, Bogár István pápai főgimnáziumi tanár, Máday Aurél vadkerti birtokos, Pátkai Lajos nórápi bérlő, Tamás ,Elza tanítónő és Kovács Ernő pápaderecskei tanító. A tárgyalás megnyitása és a vád ismertetése után Drózdy Győző tartott közel két órás beszédet, amelyben többek között azzal védekezett, hogy a vád tárgyává tett beszédének gondolatmenetét és adatait egy híres német kulturtörténetíró munkájából vette. Utánna megkezdték a tanúkihallgatásokat, amely este fél 10 óráig tartott. A legtöbb tanú terhelően vallott. Csütörtökön újból folytatták a tanúkihallgatásokat, ítélet csak pénteken várható. A védelmet Lengyel Zoltán dr. budapesti ügyvéd látja el két társával: Gergely István budapesti és Reiner Károly veszprémi ügyvédekkel. A tárgyalás iránt rendkívül nagy az érdeklődés, a pacsai kerületből is, amelynek Drózdy képviselője volt, részt vesznek rajta néhányan Drózdy hivei közül. A bíróság döntését izgalommal várja az egész magyar közvélemény. — Személyi hir. Birtha József nemzetgyűlési képviselő, aki képviselőnk mai házasságkötésénél annak tanujaként fog szerepelni, tegnap városunkba érkezett. — Képviselő esküvője. Ma délelőtt 9 órakor tartja esküvőjét Szűcs Dezső nemzetgyűlési képviselő a pápai ref. templomban menyassszonyával, Csoknyai Rózsikával, Csoknyai Károly városi főjegyző, helyettes polgármester bájos, nagyműveltségű leányával. Az a meleg szeretet és odaadó tisztelet, amellyel képviselőnk iránt kerülete és politikai barátai és a menyasszony családja iránt az egész város osztatlanul viseltetik, meghitt, bensőséges keretet fog adni az esküvői aktusnak, amelyet képviselőnk édesapja, Szűcs Dezső csajági ref. lelkész fog végezni. Az esküvőn testületileg fog megjelenni a városi tanács és tisztelete jeléül üdvözlő iratot fog átnyújtani az ifjú párnak, amelyet Uzonyi Kálmán dr. szerkesztett és egy szép virágcsokrot. De megjelennek képviselőnk volt tanártársai, politikai barátai és munkatársai is, hogy szeretetüknek a képviselő iránt kifejezést adjanak. — Meghitt, bensőséges ünnep lesz az esküvő és az egész választókerület osztatlan óhaja, hogy ez a meghittség és bensőség, karöltve a zavartalan boldogsággal tegyék széppé és harmonikussá a politika rögös útjait járó képviselőnk családi életét! — fl Kath. Nővédő Egyesület ez uton is tudatja választmányi tagjaival, hogy ma délután 5 órakor a bencés főgimnázium dísztermében a július harmadiki nagy népünnepélyen való részvétel megbeszélése céljából összejövetelt tart, amelyen igen szívesen látja mindazon tagjait, akik a népünnepélyen és annak rendezésében aktíve részt kívánnak venni. — Elhalt vagy elesett katonák halotti anyakönyveinek összegyűjtése. A honvédelmi miniszter 35658/36 s. 1921. számú rendelete folytán felhivatnak mindazon magánszemélyek, akiknek birtokában a háború alatt elhalt, vagy elesett katonákról halotti anyakönyvek, vagy az elhalálozásra vonatkozó jegyzőkönyvek vannak, hogy azokat — tekintve a közérdeket— a városi statisztikai hivatalban (Vár) legkésőbb junius hó 10-ig adják le. — Fölemelik a posta, távíró és telefon tarifáját.. A postánál, távirónál és telefonnál julius elsején pótdíjak lépnek életbe és tarifaemelés lesz. A postánál a postai dijak után tízszázalékos pótdijak, a távírónál minden tíz szó után egy korona, sürgős táviratnál három korona pótdijat, az interurbán telefonbeszélgetésnél 1—3 korona, sürgős beszélgetésnél 3—9 korona pótdijat fognak szedni. Minden egyes telefonfőállomás bérlője vidéken 1000 korona egyszeri, azonfelül pedig a rendes előfizetési díjon kívül 120 korona évi hozzájárulást tartozik fizetni. Ezeken a hozzájárulási díjakon kívül tarifaemelésekben is lesz részük a postát, távírót és telefont használó boldogoknak. A belföldi táviratok díja ezentúl kint 40 fillér helyett 1 korona, a szavanbelföldi interurbán beszélgetés dija 50—55 százalékkal, a belföldi csomagtarifa 70—80 százalékkal, az dija belföldre 3 koronáról expressz-levél 10-re, külföldre 10 koronáról 30-ra Valószínűen pedig azért, mert emelkedik. itt van az olcsósági hullám. — A kereskedelmi miniszter rádiótávíró állomásokat létesített. Budapestről jelentik: A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, amelyben közli, hogy távíróforgalom fejlesztése céljából rádiótávíró állomásokat létesített, amelyek, szolgálatukat július hó elsején kezdik meg. A rádiótávíró szolgálat egyenlőre áll: a budapesti lóversenytéri adó-vevő állomásból, a budapesti kormányzósági táviróhivatal melleti vevőállomásból, a debreceni, győri, szegedi, szombathelyi, székesfehérvári, miskolci és kanizsai vevő állomásokból. — A Keresztény Munkásegyesület folyó hó 11-én, szombaton este 20 órai kezdettel (este 8 óra) saját helyiségében (Szentilonai utca 12. sz.), az egyesület könyvtára javára táncmulatságot rendez, amelyre az egyesület tagjait s jóakaróit ezúton hivja meg a Vezetőség. Belépő dij személyenként 25 K. Felülfizetések a könyvtár javára köszönettel fogadtatnak. Felülfizetésül könyvet is szívesen elfogad a Vezetőség. .. Csejtey Gábornénál, lapunk árusítójánál (Kossuth-u. és Petőfi-u. sarok) levélpapírok, képeslapok, cigaretta papírok stb. olcsón kaphatók. — Szűcs Dezső, a pápai kerület nemzetgyűlési képviselője ez uton is tudatja választóival, hogy új pápai lakása Széchenyi utca 11. sz. alatt van. Közli egyben azt is, hogy hétfőn nejével együtt visszatér a fővárosba, ezért azok, akik bármilyen ügyben hozzá fordulni szeretnének, fáradjanak be a keresztényszocialista pártirodába (Fejér 12), ahonnan kérésüket hozzá továbbítják. Használt macketteket vesz László Miklós, Fő-utca 19. — Teherszállító járművek tulajdonosai figyelmébe. A m. kir. kormány még az elmúlt évben olyan rendeletet adott ki, amelynek értelmében teherszállító géperejű járműveken, nehéz traktorok és motorekék kivételével a folyó évi június hó 1-én túl semmiféle vasabroncsozás nem használható, hanem a teherautók kizárólag tömörgummi abroncsozással, vagy pnegmatikkal szerelendők fel. A jelzett határidő elteltére való tekintettel a kereskedelemügyi m. kir. miniszter legutóbb rendeletileg utasította az illetékes rendőrhatóságokat e hivatkozott előírás betartásának szigorú ellenőrzésére. Kiadó: Ker. Nemzeti Nyomdavállalat. Laptulajdonos: a Pápai Ker. Szoc. Párt. Eladó ház ! Pápán, Lajos utca 8. számú HÁZ :-: szabad kézből eladó. :: Bővebb felvilágosítás Czuczor Gergely u. 6. sz. alatt kapható 034 Egy nagyobb kézikocsi és lakatosszerszámok eladók. Gyimóti ut 1. szám ELADÓ 628 egy igen kitűnő, jó karban levő, 12 hektoliteres, tölgyfából készült amely sürgős lebonyolítás esetén igen jutányos árban megvehető. Csizmadia József Kishegy. APRÓHIRDETÉSEK. Egy erősebb melnár-tamnonc felé vétetik Fischer Testvérek hengermalmában. (Csengeri malom.) 1 Egy jóravaló kovács-segéd jó patkoló bizonyítvánnyal ajánlkozik. — Vidékre is. — Cím a kiadóhivatalban. '„PÉTsi" ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ l l Kartellen kivül, tisztán nemzeti alapon. A már elindulásakor 45 millió bizt. tőkével és 15 millió biztosítéki alappal rendelkező nagy magyar intézetnél a legkedvezőbb feltételekkel köthet tűz-, jég-, betörés- és szállítmánybiztosítást. A legolcsóbb és legmodernebb feltételekkel életbiztosítást. Kerületi főügynökség az egész járásra Pápa, Jókai Mór utca 23-ik szám. B26 . , I II I J flMMfBSW^ S0OBW» ifflBEíEtS^ KW2S» t =1 Ftipeidéiii Mszánbányai Vállalato= elfogad jó minőségű darabos szén szállítására kisebb mennyiségben megrendeléseket 100 fcg. szén a nagygannai bányatelepen 110 H, készpénzfizetés elleniben. Különösen ajánljuk a cséplőgéptulajdonosok figyelmébe!! Tegyen próbamegrendelést, hogy a szén jó minőségéről meggyőződhessen ! Megrendeléseket elfogad Szabó Jenő úr Döbrentén. A vállalat nevében: Szabó Jenő és Macsek Ferenc igazgatók. Dunántúli futóforgalmi Vállalat (Varga — Győr, Deák-utca 6.-ik szám.) Elvállal mindennemű személy- és teherfuvarozást helyben és vidékre. Pápa és vidéki megbízásokat elvállal és részletes felvilágosítást ad: — ROSENBERGER HUGÓ MŰSZERÉSZ PÁPA, Korvin utca 4.-ik szám. 554