Pápa és Vidéke, 1933 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1933-01-01 / 1. szám
Pipa, 1933 január 1.f vasárnap. Politikai hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő utca 12. Telefon 151. Előfizetési árak: negyedévre 2 pengő, egész évre 8 pengő. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetések miliméteres díjszabás szerint: hasábmiliméter a hirdetések között 4 fillér, a szöveg között 5 fillér. Felelős szerkesztő: DR. NÉMETH ISTVÁN. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz : A kiadóhivatal, Fő-utca 12. Telefon 151. A Ker.-szoc. párttitkárság, Szentilonai-utca 12. Telefon: 121. A Pax könyvkereskedés, Fő-utca 9. Telefon 171. A Ker. Nemzet Nyomdavállalat, Csáky utca 21. Telefon : 157. szám Új stílus — régi tartalom. írta : Dr. Sulyok Dí.8. Gömbös Gyula miniszterelnök rádiószózatától kezdve minden egyes megnyilatkozásában, melyet a magyar közönség előtt tett, kiemelte, hogy az ő miniszterelnöksége új stílust jelent a magyar politikai életben. Erre a szóra felfigyelt az egész magyar közvélemény és azóta, most már teljes három hónapja, változatlan érdeklődés és figyelem kíséri a kormányfő minden szavát és tettét. Nem az ő hibája, hanem a körülmények lehetetlen összeszövődése hozza magával azt, hogy a mohó érdeklődés egyenlőre több szót, mint tettet talál kíváncsisága kielégítésére. Ez elsősorban a hihetetlenül összezsugorodott gazdasági lehetőségek következménye: elégtelen eszközökkel csak elégtelen eredményt lehet elérni, aki tehát egy negyedév alatt máris eredményeiben akarja megmérni a kormány aktivitását, az a mai viszonyok mellett nem áll reális talajon. Azt az egész várakozást és nagyfokú érdeklődést, amit Gömbös miniszterelnöki megbízása keltett, tulajdonképpen nem is ezek a motívumok irányították és irányítják, annak sokkal mélyebben fekvő oka van, mely lélektani szálakkal átjárja a saját és utódai sorsáért aggódó nemzedék egész gondolkodását. Eltekintve ugyanis attól a vékony rétegtől, mely nem gondolkodik, mert nem tud, vagy nem akar és attól, melynek még mindig jó az, ami van és úgy, ahogy van, mert a vagyon biztonságérzete, vagy a cím és rang fényvisszaverődése kellemes és szitkérezésre alkalmas légkört teemt és tart fenn még mindig körülötte, a nemzet nagy többsége ma már kétségtelenül tisztában van azzal, hogy mindaz, ami a közélet irányításához tartozik és mindaz, amit általában kormányzati és közigazgatási tevékenységen érteni szoktunk, nem maradhat úgy, ahogy eddig volt és ma is van, mert ennek egy kétségtelen újabb összeomlás és a trianoninál is véresebb tragédia lehet csak a következménye. Amint érzi ezt a közvélemény, épen úgy érzi Gömbös Gyula is és ezért tér vissza minden egyes beszédében az alapmotívum, mely szerint ő új utakon jár, új s ilust jelent a magyar életben. Ezt eddig így, ilyen határozottan és világosan tudtunkkal egyetlen államférfiú sem mondta ki Kossuth óta nálunk és innen az újszerűség a kormányelnök szavaiban, mely mindig érdeklődésre számolt és érdeklődést is váltott ki. A másik oka az érdeklődésnek az, hogy Gömbös ajkán ezek a szavak bizonyos pikáns izt és zamatot nyernek, mert ő ebben a tekintetben erősen kompromittált politikus. A kompromissziót nem rossz, vagy éppen erkölcsi értelemben kell venni, annak jelentősége mindössze az, de ebben aztán helytálló, hogy Gömbös részese, sőt fundátora annak az egész múltnak, melyet az új stílus hangoztatásával meg akar tagadni. Az ő szervező zsenije hozta létre 1922. júniusban az egységes pártot olyan példátlanul trükkös választási hadjárattal, ami előtt egy régi erdélyi oláh választókerület trükkjei szégyenkezve halványulnak el, ő volt ennek a pártnak az ügyvezetője hosszú időn keresztül és — noha hol belépett, hol ki — mint a népdal kecskeméti békája a halastóba, mégis állandó oszlopa volt ennek a pártnak és minisztere volt annak a Bethlen kormánynak, mely után, mint Gömbös mondja, a romok maradtak, melyeket el kell takarítani. Gömbös nem úgy jött Budára, mint Mussolini Rómába, aki a Marcia su Roma forradalmi gesztusában ragadta magához feketeingesei élén az impériumot. Gömbös úgy jött előre a hatalom mezején, mint az oláh kecskepásztor, aki a hegyeken legeltetve nyáját, dudaszó mellett egyre beljebb és beljebb nyomult a síkság felé, míg annak kolozsvári szivéig ért, így ő is, szelíden és gondosan kerülve a látszatot is, hogy a legfőbb hatalomra tört, előbb alvezér, majd generális volt Bethlen marsall táborában, míg végre a fáradt Károlyi kezéből kihullott marsallbotot feltűnés nélkül kapta el, mert hiszen véletlenül éppen arra járt... Tehát nem új ember az új eszmékkel, hanem régi, aki most, mikor hatalomra jutott, fedezi fel magában az új gondolatokat. Világtörténeti csoda ez. Más ember addig forradalmár és addig apostol, amíg kívülről döngeti a kaput és amíg a hatalom csak mint ígéret lebeg sóvár szemei előtt s azután, mikor beteljesedett a vágy, akkor egyszerre leveti a néptribun köntösét, felölti a szép copfos parókát és a francia mondás szerint „plus royalist, que lejroi mémne” lesz”belőle. Gömbös ezt máskép csinálta. Egész tehetségével küzdött azért, hogy a régi rendszert fenntartsa s mikor az mégsem volt tartható, akkor ő kerülvén a hatalomra, mint a hatalom birtokosa lett forradalmár és jelentette be az új eszmékért való küzdelmet. Ez már magában is új stílus, mert alig van rá példa, kérdés azonban az, hogy igaz és őszinte-e? A múlt mindig kötelez. Aki sokáig élt valamely környezetben, az asszimilálódott ahhoz a környezethez. Aki, habár mint urasági inas is, állandóan mágnások társaságában volt, az maga is mágnási gesztusokat vett fel, viszont, aki kubikos napszámosok között töltötte el életéveinek több mint egy tizedét, az gondolkodásban, külsejében és mozdulataiban is azokhoz vált hasonlóvá. Innen Gömbös a felemás ember. Hirdeti az új eszméket, az új stílust, de kijelenti, hogy továbbra is a régi pártra kíván támaszkodni, hirdeti, hogy Bethlen után romok maradtak, de másik beszédében azonosítja magát Bethlennel és tekintélyével fedi annak minden tényét. Ez kétségtelenül viszás állapot, mely az új stílus mellett a régi tartalom megmaradása mellett érvel. És íme! Az antiszociális vörös fonál végigvonul minden kormányintézkedésen. Azokat is ide kell sorakoztatni, amiket a kormány nem érintett még, mert azzal, hogy az elődjétől örökölteket fenntartotta, azonosította magát azokkal. Az adósvédelem például annyit jelent, hogy az 50 OCX holdas mágnától a 30 pengőt követelő napszámos nem tudja a maga követelését behajtani, az ingó árverésekre meg éppen Imrédy Béla nyert monopóliumot, mert senki más ingó árverést nem tarthat, mint ő, eladva potom áron adóban azokat az ingóságokat, melyeket másik oldalon olyan hatályosan véd meg a magánhitelező elől akkor is, ha annak szintén kenyérre kellene a behajtani kivánt pénze. Ugyanígy pl. az inségadót fizeti az a kisiparos, aki Pápán lakik és megkeres egy évben — ha megkeres, — 503 pengőt, de nem fizeti az azt Esterházy terceg, akinek az uradalma felér fel Magyarországgal és aki még mindig össze sem hasonlítható fölényben, van a proletársors alá juott kézművessel szemben. Vagy nem nyúl hozzá a Wlassicsok, Berzeviczyek, Pesthy Pálok, Rakovszky Ivánok sokszoros jövedelmeihez, pedig ezekből százakra menő magyar fiatalságot lehetne ekszisztenciához juttatni«, akiknek így sovány vigasz az, hogy a „magyar öncélúság" felfedezésének esztendejében korog a gyomruk legjobban karácsony szent ünnepén. A tartalom tehát a régi, bár a sílus új, mert az a forgószél jellegű gyorsaság, mely ma Szombathely dunántúli levegőjét kavarja fel, hogy holnap már a tönkresilányult szegedi paprikások hada előtt emlegesse a narancshéjjal szemben való hatalmas állóképességét, eddig szokatlan volt nálunk és amíg pl. Károlyi egyszer megtöltötte a pipáját, azalatt Gömbös már három közbeszólót levágott azzal, hogy van olyan legény, mint ők. Szenzációs Szilveszter-est az Elit-kávéházban. Malac-eresztés. Korhely- és bableves. Hólabda- és konfetti-csata. Számos meglepetés! Záróra nincs! Szíves pártfogást kér: SELINKO kávés,