Pápa és Vidéke, 1941 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1941-01-05 / 1. szám
XXXVIII. évfolyam, 1. szám t<А POLITIKAI HETILAP. MEGJELENNI MINDEN VASÁRNAP Felelős szerkesztő i Dr. BUDAY FERENC Pápa, 1941 január 5., vasárnap V Pápa és Vidéke jan.13-án este 8-kor a Jókai színházban • Ünnepi beszédet mond: Dr CZAPIK GYULA megyéspüspök úr. . • . Közreműködnek: Kováts Jolán a M. kir. Operaház tagja, Farkas Ilonka operaénekesnő, Sz. Krémer Valéria okl. zongoratanárnő, Kiszely Gyula a Rádió rendezője, Kittasy György a M. kir. Operaház tagja, Kishonthy József operaénekes, Kalmár Mihály zeneiskolai igazgató, Hámori Lajos a Vörösmarty Társaság és az Ányos Kör tagja, P. Ambrus Máté szerkesztő. Helyalak: 1'— pengőtől 3'— pengőig.'— jegyek elővételben a „PAX" könyvkereskedésben kaphatók. 'BN Hezek, melyest nem találják meg egymást Fülünkbe csengenek még dr Czapik Gyula megyéspüspökünknek pünkösdkor az egyesületi világi vezetők öszejövetelén elmondott szavai: ahol k kéz egymásba fonódik, áldólag átteszem harmadiknak az én főpásztri kezemet. Három negyed éve már, hogy elhangzottak püspökünk szavai, amelyk felhívták a város katolikus társdalmának világi vezetőit, r hogy k ztledjenek egymáshoz, értsék meg eymást, tegyenek félre minden kicsisességet és dolgozzanak együtt nagy, közös célokért. Az elmúlt háromnegyed év azonbn azt mutatja, hogy a püspök szavai a pusztába kiáltott szavak maradtak , it az életben küzdő világi katolikus társadalom nagyon kevéssé tudott öszekovácsolódni és igy sajnos nagon kevés kéz találta meg egymást. A püspöki szóra, ha imbolyogva is néhány jóindulatú kéz elindult e ymás felé férfias, erős kézszorításra, mielőtt azonban a kezek összekapcolódhattak volna, jöttek a finomí lószövek és az erős kezek ahelyett, hogy szétszakították volna a gyenge akadályt, szépen visszahúzódtak, sőt talán messzebb kerültek egymástól, mint azelőtt voltak és ennek eredménye, hogy városunk katolikus társadalma itt áll szétszórva, minden társadalmi egység, minden erős külső kapocs nélkül. A legtöbb társadalmi vezető ebbe az állapotba bele is nyugodott, meg vannak győződve arról, hogy ezt a politikai és társadalmi ellentétektől szétszóródott nyájat az együvétartozás szükségességéről meggyőzni és a leglazább társadalmi szálakkal is csak összekötni teljesen lehetetlen és felesleges, fáradtság. A legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a szakadékok olyan mélyek, melyeket áthidalni teljesen lehetetlenség. Hála Isten azonban vannak a rendületlenül bízó egyháziak mellett olyan világiak is, — habár az utóbbiak nagyon kevesen, — akikben megvan az a szent hit és meggyőződés, hogy a katolikus anyaszen egyházhoz való tartozásnak, amely mégis legerősebben kell, hogy összefogjon bennünket világiakat is, annyira felette kell állania a társadalmi és politikai ellentéteken, hogy ezeket a látszólag leküzdhetetlen akadályokat is le lehet és le is kell küzdeni. Ha az egymással éles ellentétben állók találnak egy helyet, ahol a politikai felfogástól és a társadalmi állástól mentesen csak egymás katolikus mivoltát nézik, akkor lehetetlen, hogy össze ne találkozzon a város katolikus társadalma. Ilyen hely pedig van városunkban és ez a Belvárosi Katolikus Kör. Ennek az egyesületnek az alapszabályai, ellentétben a többi egyesületekével, — melyek társadalmi állás, vagy élethivatás alapján csoportosítják tagjaikat — olyanok, hogy abban politikai állásfoglalásra és társadalmi állásra való tekintet nélkül a város minden katolikus polgára bent lehet. Itt kell tömörülnie a hivatalnoknak, az iparosnak, a kereskedőnek, a földmivesnek. Itt cserélhetik ki eszméiket és itt oszlathatják el azokat a látszat-ellentéteket, melyekről azt hiszik, hogy közöttük állnak. Itt egy nagy körré szélesedhetnek az apró klikkek, melyek ahelyett, hogy egymást erősítenék, egymást gyöngítik. És ha egyszer sikerült a különböző felfogású egyéneknek egy immúnis helyet találniok, ahol megvan a lehetőség az egymás megismerésére, akkor talán összeforódnak az erős kezek és kérhetik, hogy tegye rá kezükre a püspök áldólag harmadiknak az ő kezét és forrassza össze elszakíthatatlan szövetséggé kézfogásukat. 4RA 16 FILLER Pápa legtragikusabb esztendeje írta: MOLNÁR ISTVÁN. A város ezer éves múltjában a legszomorúbb, legtöbb könnyel áztatott és a legtragikusabb év. 1831. Az egész Európát bejárta az év első napjaiban a vészhír: jön a kolera. Két év alatt Moszkvából New Yorkba jutott el. Városunkba 1831 szeptember elején érkezett. A félelem és a rettegés, mely ennek az ismeretlen járványnak híre előtt járt, példa nélkül áll a történelemben... Senki sem tudta mikép terjed, csak annyit láttak, hogy ma itt, holnap pedig a szomszédban van... és felüti fejét ott is, ahol a legpontosabb orvosi „előírásokat” pontosan betartották. A halálfélelem uralkodott, rettegés volt mindenki lelkében. Nem tudtak a gyilkos ragály ellen védekezni. Felsőgörzsönyben augusztus 28-án az evangélikus, Berki János takács 7 éves fia az első áldozat Az anyakönyv a halál okát „epemirigynek*nek jelzi... A következő napon * Acsádon Gyenge Ambrusné szül. Bejszi Éva ev. vallású lakos a második áldozat... „A reformátusok közül legelsőben elvitt a nyavalya, az epeveszély, vagyis cholera" Csán Mihály 35 éves jobbágyot. A „Felső Majorok"-ban a katolikusok sorát Gecző Péter 58 éves jobbágy nyitja meg szeptember 14-én. „1831 szeptember hóban kezdette meg Pápán is a cholera a halált terjesztő működést s addig nem nyugodott, míg utcáról utcára járva áldozatait el nem ragadta. Mily tetemesek lehettek, bizonyítja a halottas könyv." Szinte borzadva lapozgattam a tragikus napok bejegyéseit a „halottas könyv "-ekben... A katolikus Egyház 1192, az evangélikusok 15§, a reformánsok 146, az izraelíták