Pápai Hirlap, 1903 (1. évfolyam, 1-2. mutatványszám)
1903-12-19 / 1. (mutatvány)szám
itve fjeiket, Wt, melyek fk, szakszerűen hígzásában haték menni, nem sakak elébe vágni azzal,fent rossz kötelességünk rétegeinek — így a — jogos törekvéseit s mint ilyent szünetlen ,hogy a polgárság minlő mértékkel mérjen sécek a teherből, juttasson fjéből is. pnyelmü felületességgel előzőn a nagy forrongáson, ébredő és érvényesülni nép közt észlelhető. kettős jelszava fog bennünk lőn ügyeiket meleg érdeklni fogják és méltányos kilószólói leszünk,bemne osztályok között s azokról itt szó sem esett, értem Kit, a társadalmi egyetértést, egymás munkája megbecsülőemelésére irányuló törekvésben létesíteni, ahol már létesült, erővel-lélekkel iparkodni, viszont az társadalmi hibákat korholni s téhetőleg javítani fogjuk, az egy hkri veleszületett kötelessége lévén, külön súlyozni nem kívánjuk. Ez így nem éljük ki külön azt sem, hogy minden íkezet ügyeit egyaránt felkarolván, a váan ma meglevő felekezeti békét ;mi, sőt közös eszmékért, közös célávaló együttes küzdelemmel szilárdítani em kicsinylendő becsvágyunk leszen. A közérdek napja fog világítani neünk, midőn foglalkozni fogunk a vidék és a vármegye ügyeivel. A vidék érdekei jórészt azonosak Pápáéval, mégis számtalan speciális óhaj hangot nyerhet, nyilvánosságra hozott baj orvosolható lehet, melyek kizárólag a vidéket illetik, s miknek számontartására kiváló gondot szándékozunk fordítani. A vármegyei ügyek folyásának megfigyelése és megbeszélése egyik legfontosabb tiszte lessz lapunknak. Megfigyeljük a megye dolgát nemcsak a város, nemcsak a megye szempontjából, hogy ügyeink e tiszteletreméltó fórumon mindenkor megfelelő, helyes elintézést nyernek-e, de magáért a megyéért, mint ilyenért is. Lehet, hogy felszabadulhat valaha városunk a törvényhatósági gyámság alól, lehet hogy valaha mint a maga ura teheti azt magáért, amit eddig is legtöbbször a megye nélkül ért el, de addig is, míg ez a ma még csak ábránknak mondható terv megvalósul, már az a tradíció is, mely minket ősidőktől Veszprém vármegyéhez fűz, parancsolólag kötelez bennünket, hogy egyrészt a vármegyei közélet minden mozzanatáról beszámoljunk, másrészt minden eshetőségre nézve biztosítsuk, hogy Pápának és a pápai járásnak akkora befolyása legyen a törvényhatósági ügyek intézésében, amekkorát Pápa, a vármegyének nemcsak népességre első városa, s amekkorát ez a nagy, erkölcsi és anyagi súlyban jelentős járás méltán igényelhet. A megyei közigazgatás, közgazdaság, művelődés minden terére kiterjeszteni fogjuk figyelmünket, egyes kérdéseket — magyarosodás, kivándorlás stb. — állandóan napirenden fogunk tartani. Ha azt mondtuk, hogy tükre akar lenni ez újság e város közéletének, hozzátehetjük, hogy tükre akar lenni e város irodalmi képességének is. Nemcsak a hagyományok : az a szellem, melyet irodalmunknak e városból kikerült titánjai hagytak reánk dicső örökség gyanánt, de városunk lakosságának értelmi ereje, irodalmi műveltsége is méltán megkövetelik, hogy a legközvetlenebb szellemi táplálék, a helyi hírlapirodalom e szellemi színvonalnak megfelelő legyen. Mindezen jogos igényeknek megfelelni akar lapunk kiváló gonddal arra, hogy minden sora valóban irodalmi színvonalon álljon. Azon fogunk szorgos munkával fáradozni, hogy tartalmasság, élénkség, változatosság tekintetében is olyan újságot produkáljuk, minőre ez a mi intelligens közönségünk teljes joggal igényt tarthat. Hogy ebbeli s minden feljebb érintett irányban kifejtendő fáradozásunk sikeres lessz-e, azt meg fogja mutatni az idő. Az idő, mely megteremtette ezt a mi ujságunkat, a »Pápai Hirlap«-ot, lessz majdan illetékes birája működésünknek, annak a működésnek, melynek köréből a nagy politika a lap társadalmi jellegénél fogva, kizárt lessz ugyan, de mely zászlajára a függetlenséget, a tisztességet és nyíltságot irván, ezeknek a politikában való érvényesüléséhez is hozzájárulhat. És ilyen módon, ilyen értelemben egy város, egy megye szűk határain túl áldás fakadhat szerény munkásságunk nyomán édes magyar hazánkra is, melynek nagyságához, melynek dicsőségéhez csak egy atommal is hozzájárulni legszentebb vágya minden magyar kebelnek! Dr. Kőrös Enikő. " A kapunál megállott S vissza igyen kiáltott. ..Ergó-morgó én már innen Megyek árkon-bokron át, És majd küldök valakit, hogy kérdezze meg a mamát ..." így történt ez az időben, Egy bortermő esztendőben, A Tapolca mentén, Nem is oly régentén, — Ott volt az a kis kert, Napsugártól, kis madártól Alaposan ismert, — Abban volt a rózsafa, Rózsafán a rózsabimbó, Ugy hítták, hogy Rózsikapa, 1903 szept. 8. Szávay Gyula. A hivatalos lap f. hó 16-iki száma a következő királyi kéziratot közli : A belügymiszterium vezetésével megbizott magyar miniszterelnököm előterjesztésére Kolossváry József Veszprém vármegye alispánját ugyanezen vármegye főispánjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1903. évi december hó 11-én. FERENCZ JÓZSEF s. k. Tisza István s. k. A vén harangozó. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Lampérth Géza, ejnye, Török Gerő bátyám uram, mit a kelmedről hallanom ? — Hogy kiadta a döbrősi öregharang kötetét, azt, akit olyan a vásott diákpajtásaimmal — de, mióta az eklézsia bizalmából ed gondozása alatt áll, hiába za, semmirekellő oskolás gyerek — úgy a vasárnap délelőtti beharangozáskor; hát még ha valakinek az utolsót csöndítette. — No, no, gyerekek — mindjárt hátul kötöm a sarkatokat! — kongassátok csak azt a kisebbiket ; ide ember kell, ehhez nem értetek — mondta ki állhatatos következetességgel mindig a sentenciát, ami ellen, tudtuk, nincs appelláta. És nem elég, hogy most egyszerre olyan könnyen kiadta, hanem egyenest azért adta ki, hogy mindjárt először is saját maga fölött kongassanak vele hármat ... Na már, Gergő bácsi, tisztelet, becsület, de ez nem volt okos cselekedet kegyelmedtől. Ebadta ! — aki Isaszegnél majdhogy elfogott két német generálist, Majland és Pádova közt meg sajátkezüleg három taliánt akasztott föl egy pomeráncsfára . . . annak még sem kellett volna azelőtt a zörgős csontú „fölmarsal" előtt ilyen hirtelen kapitulálnia ! Hát nem érezte, hogy megesz puskaporszag van a levegőben ? ... De isten leckéztethetem én jó Török Gergőt, ha már hármat kondítottak ősz feje fölött, ha elbúcsúztatta a tiszteletes, amint hogy tegnapelőtt délután négy órakor meg is cselekedte és ha már elsiratta ... no, ezt legfölebb a csipős északi szél tette meg, amely a Bakonyból jövet, éppen akkor vette útját a döbrősi temetőn keresztül. Pedig valakinek de meg kellett volna siratnia a vén harangozót . . . Török Erzsi kisasszony, te vagy az a valaki. Neked kellett volna megsiratnod a vén harangozót. Ott kellett volna keservesen zokognod a döbrősi kis temetőben tegnapelőtt délután négy órakor, mikor a fagyos nehéz, göröngyök döbörögve szakadtak a koporsójára . . . Mert tudod-e, ki fekszik abban a koporsóban ? Az édesapád fekszik ott, Erzsi, a jó édesapád, aki — emlékszel? — mikor már a libaterelgetésből kinőttél, hogy az orcád szép fehér bőrét meg ne pirítsa a nyári nap heve s a gyönge kis kacsóidat föl ne törje a kapa meg a sarló nyele, eljáratott a kis púpos Kégli szabó feleségéhez, hogy ott megtanulj varrni s amikor megtanultál, akkor a keserves verejtékkel összekuporgatott pénzből masinát is vett neked.Az édesapádat temették tegnapelőtt, Erzsi kisasszony, a szegény becsületes édesapádat, aki, mikor Ivégíiék felköltöztek Budapestre és váltig biztattak, hogy ott lehet ám még csak tenger pénzt keresni, hát akkor téged is felküldött velük, meg a varrómasinádat is. Még úgy vitte el szegény öreg a hátán az állomásig a fene nehéz gépet és csak arra kért szépen, hogy azután jól viseld magad és meg ne feledkezzél ő róla. Míg a masinádra szükséged volt, addig engedelmeskedtél is kérésének, csakhogy arra nem sokáig volt szükséged. Az ilyen fitosorrú, babaarcú kis /