Pápai Hirlap, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-06 / 1. szám

országgyűlési képviselőválasztásnál, se érde­met képezzen a képviselőtestületbe bejutásra, se hibát — a kimaradásra. Nem volna szabad a képviselők válasz­tásába a felekezeti motívumoknak beleját­szaniok. Érdemes, arravaló emberek minden felekezet kebelében akadnak, a türelmetlen­ségnek jele lenne, ha felekezeti szempontok szerint ítélnék meg a megválasztandók arra­valóságát. Végre is a képviselőtestület nem hitközségi gyűlés, ahol ez ipso csak egy­felekezetnek vannak egybe, sőt még olyan fórum sem, ahol hitközségi ügyekben valami gyakran tanácskoznának. Elvétve fordult elő eset, hogy valamely felekezet speciális ügyéről volt szó, de ily esetekben a kép­viselőtestület tagjai — példa a múlt esz­tendő folyamán is volt — a legmesszebb menő előzékenységet tanúsított vallásfeleke­zeti különbség nélkül. A tiszták összeállí­tásánál tehát a felekezeti momentumot tel­jesen figyelmen kívül kell hagyni, aki ér­demes ember van valamely kerületben, nem szabad kihagyni csak azért, mert ebben vagy abban a kerületben eme vagy ama felekezet van többségben s így az »uralom« is őt illeti meg. Hasonlókép nem szabad nézni az osz­tály különbségeket. Ez ép oly gyűlöletes előttünk, mint a felekezetieskedés. Osztá­lyok — a XX. században! Az emberek­nek »úr« vagy — »nép« szerint való meg­különböztetése. Számbavétele annak, hogy ez iparos, kereskedő, földmivelő, literátus ember-e s a szerint engedni be a képviselő­testületbe, vagy zárni ki onnan. Hát elő­ször is: »úr« ma már nincs közöttünk, mi nem ismerünk el más uraságot, mint amit a munka, a polgári érdem alkot. Nép va­gyunk mindnyájan. Viszont nagy tévedés azt hinni, hogy az, akit önhibáján kívül — úrnak bélyegeznek, nem viselheti szivén épúgy, sőt jobban is a nép érdekét, mint akit mindenek a népből valónak tartanak. Hej, hol lenne Magyarország, ha valamikor a kiváltságok korában nem ép az u. n. urak között sarjadtak volna a demokrácia leg­nagyobb apostolai! Ami meg a foglalkozást illeti, fentebb mondtuk éppen, hogy a szak­tudásnál sokkal jelentősebb a városi köz­ügyek egyeteméhez való értés , a valódi közjó iránti érték. Ne nézze hát senki : iparos, kereskedő, más-e a megválasztandó, nézze csak az arravalóságot és érdemet s ha ezt nézi, bizonyára eléri azt a célját is, hogy a maga foglalkozásbeliek ki ne szorul­janak a város ügyeinek intézéséből, mert nincs oly foglalkozási ág Pápán, kebelében a v. képviselőtestület, melynek tagságra méltó egyének találhatók nem lennének. A gazdagságot vagy szegénységet szintén ne nézzék a képviselőkké választandó polgá­roknál. Becsületesség, önzetlenség kell a nyilvános életben s ennek pedig mi köze sincs a va^ _hoz. Hányszor láttuk, hogy szegény ember munkáját, idejét a közjó szolgálatának szentelte — anyagi jutalom nélkül, míg a gazdag ugyancsak dolgozott, munkált a nyilvánosság színe előtt, állító­lagos közjó­i valóságban a saját zsebe érdekében. Fordítva is voltak esetek. De egy nagy német költő mondása örök igazság marad: »Becsületesség virulhat minden rend kebelében virulhat szegény és gazdagnál egyaránt, közügyek intézésében pedig a makulátlan becsületesség, az érdektől meg nem fertőztetett önzetlenség a legfontosabb, nélkülözhetlen kellékek.­­ Szeretnők, ha az itt elmondottakat e város derék polgársága megszívlelné, ha úgy intézné a képviselők választását, hogy belőle áldás áradna Pápa város közügyeire! Memorandum a vásártér ügyében. Múlt számunkban említettük, hogy a vásártér ügyé­ben az OMKE és Ipartestület közös memorandummal já­rulnak a képviselőtestület elé. A memorandumot dr. Fehér Dezső, az OMKE titkára már el is készítette s azt, váro­sunk közgazdasági szempontjából oly kiváló fontosságú ügyre való tekintettel, egész terjedelmében közzétesszük. Reményünknek adunk egyszersmind kifejezést, hogy a két illetékes tényező egybehangzó véleménye alapján az ügy végre is dűlőre jut. A memorandum egyébként így hangzik : Tekintetes Képviselőtestület! Néhány évvel ezelőtt az állategészségügyi szer felügyeletét gyakorló felsőbb hatóság részéről utasíttatott városunk közönsége, hogy egy, az állategészségügyi követelményeknek meg­felelő és az állategészségügyi felügyeletet lehet­ségesítő vásárteret állítson fel, amely vásártér a 40000/1888. sz. földmivelésügyi miniszteri ren­deletnek megfelel, mert ellenkező esetben a heti sertés- és marhavásárok betiltatni fognak. Úgy a tek. közgyűlés, mint a t. városi tanács ezen kérdéssel hosszasan és behatóan fog­lalkozott és ebből kifolyólag a t. képviselőtestület 190^ okt. 24-én tartott gyűlésében azon határo­zz­­­: nozta, hogy a sertéspiac akkori helyén marad­jon, mégis azzal az eltéréssel, hogy a lábon felhaj­tott sertések a Koro­a-téren, a kocsin fölhozottak pedig a régi vásártéren legyenek s így a sertés­vásárt a helyszűkére való tekintettel megosztan­dónak határozta. Az állategészségügyi felügyeletet gyakorló felsőbb hatóság a heti vásártér kérdésének ilye­tén való megoldását azonban elfogadhatónak nem találta, mert szerinte ezen helyek a vásár lebo­nyolítására szűkek s maga a vásártér utcákkal szelt, amelyen ez okból az állategészségügyi fel­ügyelet kilő hatékonysággal nem gyakorolható s midőn a közegészségügyi és közbiztonsági, valamint a forgalmi követelményeknek meg nem felelők,ugyan­akkor a létesíthetők azok az állategészségügyi óvó­ intézkedésekre szükséges intézmények, ame­lyek a hivatkozott számú miniszteri rendelet 31. és következő szakaszaiban — a vásár megtartá­sának feltételeként — előírva vannak. Ezen okoból a felsőbb hatóság utasította a v. tanácsot, hogy záros határidő alatt vagy a törvény és miniszteri rendeletnek megfelelő vásár­teret állítson fel, vagy pedig a vásártartást meg­tiltsa. A tek. tanács ez okból a kérdéssel újból foglalkozván, fölmérette úgy a régebbi vásárteret, mint a Korona-teret és ennek eredményekép meg­állapíttatott, hogy a régebbi sertésvásártér 2400 • -ölet tesz, amidőn az utak és járdák levonása után 2010 D-öl marad. A Korona-tér fölmérésé­nek eredménye pedig az, hogy a mutatványosok helye 361 •-öl, a vendéglő kertje 356 D-öl, az épület pedig 654 D-ölet s így az egész terület 1371 D­elet tesz. Ennek megállapítása után a városi tanács egy vegyes bizottságot hívott egybe, váljon az — Hallod-e te, Illés Gyuri ! Otthon ne szólj semmit Turi Katának, mert magam se tudom még, hogy mit tevő leszek. Majd elválik ! Illés György éppen akkor kanyarodott ki a kapun, nem hallott ebből semmit. Szekeres Pál pedig ismét leült a hosszú asztal mellé s fejét két tenyerébe temetve, tépelődött magá­ban. Ha haza­megy, örökös szegénységre jut, hiszen nincs senkije, és semmije, idegenből származott, szegény szolgalegény volt. Lenézték még a félhelyes gazdák fiai is. Lá­m ez az Illés Gyurka is milyen foghegyről beszélt vele,­­ ahogy levetette a katona­ruhát. Ha itt marad, bezzeg nem beszélnek vele hetykén, inkább megbecsülik. A kapitány úr nem hiába biztatja . . . Jobb lesz tán itt maradni. Fölkelt és kiment a friss levegőre, hadd hajtsa ki az esti szellő a fejéből a gondokat. Szép októberi est volt. A szellő onnan lenge­dezett észak felől. Azért volt talán olyan illatos, friss, mivelhogy a koppányvölgyi virágos rétekben fürdött még előbb. Szekeres Pali levette sipkáját is, hogy jobban érje forró homlokát az a szellő. Hanem az, ha megkönnyebbítette is a fejét, annál nehezebbé tette a szivét. Csakugyan onnét fújdogál Szántó felől. Mintha Katicának a sóhajtását is magával hozná. Az a sóhajtás úgy nyilallott, hogy majd keresztül szúrta. Aztán megelevenedett előtte sok emlék. Látta képzeletben azt a szép arcot, amint végig futják a könnyek, melyek azokból a bánatos fekete szemek­ből erednek. Mintha a liliomon végig folyna a reggeli harmat. Látta azt a rózsaág derekat, amint meghajlik, aztán megtörik a csalódás és bánat terhe alatt. Majd pedig eszébe jutott : nagy ígéretet tett annak a leánynak, hogy visszajön hozzá mindenképpen. S a leány is megfogadta, hogy táncba sem megy három esztendeig más legénnyel, nem hogy férjhez menne. A szülők is sok kérés után megígérték végtére, hogy nem erőltetik a leányt férjhez, ha már annyira van, noha szép szerencséje kínálkozott akkoriban . . . . . . Már csak mégis haza megy. Jobb lesz otthon szegényes öltözetben boldognak lenni, mint itt fényes ruhában, nyugtalan szívvel boldogtalannak . . . Megélnek szépen. Katica nem egészen szegény. Igaz, hogy kisházas ember lánya, de egyetlenegy leány. Azt a kis adósságot, ami a házon és azon a fertályon van, majd kifizetik lassan, lassan. Elmennek, ha egyébként nem lehet, részből aratni. És úgy megkönnyebbült a szíve, hogy végre h­­ fúrozott. Bement a kaszárnyába és sietve szedte össze holmiját. Talán még utól is éri Illés Gyurkát, ha nem késedelmezik. Aztán kinézett, ha nem látná-e valahol Őrmester Guba Józsefet Csakugyan talál­kozott az őrmesterrel, akinek megmondta, mit hatá­rozott. Mondja meg a kapitány úrnak. Szekeres Pali sietve hagyta el a kaszárnyát. Útját egyenest Toponár felé vette. Erre van a legrövidebb út Szántó felé s Illés Gyurka is erre ment. Talán meg is találja itt a korcsmában, mert az a korhely ugyan meg nem állja, hogy be ne tekintsen egy üveg italra, aztán ha beszedett egy kissé, mézes kaláccsal se lehet kicsalni. Mikor Toponára ért, már bealkonyodott. Benézett a korcsmába, de itt azt mondták, hogy olyan legény­nek, mint Illés Gyurka, még ma szinét se látták . . . Szekeres Pali tovább ment, Büsü felé. Hanem alig ment ki Toponárból, észak felől sűrű, nehéz felhők kezdtek gyülekezni s azok a felhők még mielőtt kiért volna az országútra, egészen elborítot­ták az eget. Ezen közben ránehezedett a vidékre az éj. Szurok sötétség vette körül. A hold fénye nem világította be útját, csillagok nem mutatták az irányt, merre menjen ? Eltévedt s egész éjjel bolyongott a toponári mezőkön. Reggelre egy kis faluhoz ért, de úgy rémlett előtte: sohasem járt ő ezen a vidéken. Meg is kér­dezte a dűlőúton szembe jövő öreg embert: — Bátyám­ uram, micsoda falu ez? Toponárról jövök s Szilnak akarok menni, jól megyek-e? — Bizony rossz felé jársz öcsém, mert ez a falu Hetes, ez az út pedig Böhönyére visz. Hanem menj azon az országúton arra, amerre a nap kél, déltájban Szilba érsz. Jó és szép munkáért és kitűnő szabásért tött le kiállításon érmekkel kitüntetve! O 3D T ^ y­r ^^ Í ® C Mindennemű férfi-ruhák első pápai férfi-divatterme, Pápa, Fő-tér, 253. sz. I szolid áron mérték szerint készíttetnek. Jó nagymunkás szabósegédek felvétetnek.

Next