Pápai Hirlap, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-05 / 1. szám
IV. évfolyam. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. 1. szám. Pápa, 1907 január 5. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: !>«• KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Újév a városnál s a megyén. Múlt számunkban tett igéretünkhöz híven ezúttal arról akarunk szólani, hogy mit vár az új esztendőben a vármegye és a város lakossága a vármegyétől és a várostól, mint hivatalos testülettől. Valamikor régen, mikor még a hivatalnoki állás vagy úri mellékfoglalkozás volt, vagy az idegen állami hatalom által rendelt ellenőrzői tiszt, az a felfogás tükröződött vissza a hivatalnokoknak a közönséggel szemben való eljárásában, mintha nem a hivatalnokok lennének a közönségért, hanem fordítva a közönség lenne a hivatalnokokért. Ma már a demokratikus közszellem lerombolta ezt a balga hitet és éppen a magyar hivatalnoki kar legjobbjai hangoztatják legerősebben, hogy a hivatalnok a köztől kapván megbízást és anyagi dotációt, a köznek és nem egyesek úri kényének kell hogy szolgáljon. Annak a régi basáskodó szellemnek, a személyválogatásnak, a kurta szóval elbocsátásnak élnek ugyan még néhol emlékei, de ezeket majd csak elpusztítja a haladó kor, hogy ne maradjon nyomuk sem. A közigazgatási hivataloktól, mint autonóm testületek szerveitől főképen ellehet várni azt, hogy a közönséggel szemben a legmesszebb menő lojalitást tanúsítsák. Távol álljon tőlünk, hivatalnoki kartól bárminemű hogy mi a megalázkodást kívánjuk bárkivel szemben is. Állásának s az állásával járó értékének mindenki legyen tudatában. Mi csak az óhajtjuk, hogy az ügyes-bajos dolgaikban fáradozó felekkel szemben ne ridegséget, de bizonyos jóindulatú előzékenységet tanúsítsanak. Erre a jóindulatú előzékenységre főkép a közönségnek a hivatalosos ügyekben járatlanabb része van rászorulva és sajnos, éppen ezekkel szemben szokta éreztetni némely hivatalnok a maga tekintélyének egész ridegségét. Az ügyefogyottság nem kigúnyolásra, — nem ok nélkül használjuk e szót — de jóakaratú támogatásra szorul. A legegyszerűbb polgára ennek a megyének és városnak épúgy hozzájárul a közterhek viseléséhez, mint a leggazdagabb mágnás, épúgy el is várhatja tehát, hogy dolgában útbaigazítást kapjon, mint akárki más. A mi városházánkon a múlt esztendőben akadálytalanul forgott a közigazgatás gépezete. Kívánjuk, hogy így legyen az újévben is. A nagy munkát, mit nemcsak városi, de állami funkciók teljesítése hárít hivatalnokainkra, pontosan, lelkiismeretesen végezték. Végezték annak ellenére, hogy az anyagiakban elég mostoha sorsuk van. Hátrább állnak mint a hasonló séggel bíró s hasonló munkakört képesítettbetöltő állami és megyei tisztviselők. De tudják, hogy sorsuk jobbra fordulta csak állami segítség esetén várható. Erre várnak tehát türelmesen. A városi képviselőtestületnek pedig minden módot meg kell ragadnia, hogy az állami segítséget, melyet az új városi törvény rendszeresíthet, végre meg is kapják hivatalnokaink. A rendes hivatali munkákon kívül városi hivatalnokaink hivatalosan megengedett magánmunkálatokat is végeznek. Az újévet tartjuk a legalkalmasabb időpontnak arra nézve, hogy e kérdésre nézve véleményünket elmondjuk. Egy konkrét esetből kifolyólag ugyan már rég várunk az alkalomra, hogy ezzel az üggyel foglalkozzunk, ámde az illető ügy még ma sem nyert elintézést. Annak idején a vármegye alispánjához terjesztetett fel, most onnan olyan végzéssel érkezett vissza, amely belkörű intézkedést is elégségesnek jelezvén. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. AZ ISPOTÁLY UDVARÁBAN. . . Az ispotály udvarában Hosszú paraszt-szekéren, Fekszik egy szép deli legény Haloványan, fehéren. Puha párnát raktak alá, Hogy a szekér ne rázzon, Hogy az a seb szíve táján Olyan nagyon ne fájjon, A füredi A legszebbik faluvégen leánynak, Koszorút az esküvőre Rozmaringból csináltak. Halvány arcú menyasszonynak Most teszik a fejére, Egyet meg az ispotályban A koporsó fedélre. Az ispotály udvarából Megy a szekér sietve. Az utolsó üzenetet Hogy hamarabb vihesse. Pedig ott a faluvégen Senki azt már nem várja . . . Halvány arcú szép menyasszonyt Kiterítve találja. Molnár Kálmán. Ő Fensége meghalt. Irta Pakots József. ő excellenciája, a világhírű orvostanár, a császári udvar valóságos belső titkos tanácsosa, elgondolkozva sétált a városparkban. Délelőtt tíz óra volt és ő kegyelmességének pontban tizenegy órakor nagyfontosságú műtétet kellett végezni a császári udvar legfőbb urán, az öreg régenshercegen. Ő kegyelmessége, a világhírű, orvostanár nagyon el volt foglalva önmagával. A régensherceg súlyos betegségére gondolt és önmagának e betegséggel kapcsolatos viszonyára. Ő excellenciája szóval ön önmagába merült. Ő, aki annyiszor boncolta, vagdosta finom műszereivel az emberi szervezeteket, most önmagát a lelki analízis nem éppen megbízható boncolgatta eszközeivel. Ő kegyelmességének eszmemenete a következő volt: — A régens-herceg Ő fensége egy tönkrement pocsék szervezet. Rongy az egész ember. Mint uralkodó, aki a nagy császárság ügyeit vezeti, milliárdokat jelent, mint ember nem ér fel a határba kivert vándorcigánnyal. Pedig már az sem él emberéletet. Denikre Ö fensége mint ember nem számít. De hát, okoskodott magában ,tovább O kegyelmessége, a világhírű orvostanár, — ki mondja azt, hogy Ő fensége ember? Sőt ! Ő fenségéről, mint emberről nem is lehet egyáltalában beszélni, mert ő fogalom. Fogalma a a hatalomnak, mindennek. És bizonyos, hogy ha 3 fensége idő előtt meghalna, mielőtt annak a csöpp gyereknek, aki ma még tejesüvegből szopja az életet koronás vánkosán és aki a jövendő császárja, szóval ha, meghalna Ő fensége, mielőtt ennek az ölbeli gyereknek pártja nőhet a hatalmasok közt, akkor az óriási birodalom, amelyet féloldalt tenger ölel körül, szétomlik, mint egy mint egy felfújt habtorta. Eddig jutván az emlélkedésben Ő excellenciája, a császár udvari orvosa, valami szokatlan önérzet dagasztotta kebelét. Az ő kezében van tehát letéve egy birodalom sorsa. Ha pontban tizenegy órakor nem jelenik meg a császári udvarban és nem hajtja végre Ő fenségén a nagy operációt, amely az orvostudományban éppen Ő excellenciájától kapta a nevét, akkor Ő császári fenségének a régens-hercegnek — kámpec. És akkor kámpec a birodalomnak is. Ennél a gondolatnál Ő kegyelmessége kissé megremegett bensejében. Hiszen végre is nem egy puszta véges élet meghosszabbításáról van szó, hanem egy birodalom megmentéséről. Ah, mily fenséges érzés! Egy nemzet, egy hatalmas ország élete van kezébe és nem kell más, mint hogy ez a kéz egy idegszálnyi megrezzenéssel félrecsússzék operáció közben és ebbe beleroppanna egy ország. Összeomlanának a hegyek! . . . Ah, nem, nem, soha. Ő excellenciája büszke mozdulatot tett jobbjával és így szólt magában meghatódva: