Pápai Hirlap, 1922 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-14 / 2. szám

MEGJELENIK MIN­DEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi­ utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre 11x, negyedévre 30 K. Egyes szám ára 3 korona. DR. KÖRÖS ENDRE: Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papírkereskedésében. Az idegen, aki viszonyainkkal nemi ismerős (és vajjon melyik idegen isme­rős a mi viszonyainkkal ?), rejtélyes eset­nek minősítené, ha látná, ami tegnap és tegnapelőtt itt Pápán — amint való­színűleg az egész országban is minde­nütt­­ látható volt. Rejtélyesnek és meg­fejthetetlennek találná, hogy fiatal em­berek, akik ma a világháború rémségei­nek megtapasztalása után önszántukból hadi szolgálatra vállalkoznak, akiket zsol­dos hadseregbe toboroznak, olyan nagy, olyan őszinte lelkesedéssel vágnak neki ennek az új mesterségnek, nemzetiszínű pántlikával díszítik kalapjukat és hazafias nótákat, köztük főkép ama néhai való Kossuth Lajos regimentjéről szólót minél gyakrabban éneklik és amellett mosoly­gók és boldogok, nem mint olyanok, akik silány bérért nehéz robotba dolgozni indulnak, hanem lelket emelő szent mintha egy sziget­kötelességteljesítést fogadták volna meg. „Csodálatos, ki­fürkészhetetlen, különös, exotikus faj ez a magyar", mondaná az előkelő idegen és talán kissé lenézőleg mosolyogna is hozzá. És mi hagynók — ugyan miért ne hagynók? — hadd gondoljon, amit akar, hadd kicsinyeljen le bennünket, hadd gúnyolódjék, ha tetszik XX. szá­zadba talán nem is illő naivitásunkon, mi amit érzünk, amit gondolunk, azt mélyen szívünkbe zárjuk, szívünkbe, mely hévvel és hálával dobog azok felé, akik pántlikás kalappal köszöntik­­ a hazá­jukat visszaszerző fegyvert! orientációk. Az orientáció azoknak a divatos szavak­nak egyike, amelyeket a világfelfordulás vetett fel. A háborúban sokáig a „sorsdöntő" és a „lendület" voltak divatos szók, Károlyiék foly­ton a „mentalitás"-t emlegették, a vörösök pedig szándékosan úgy beszéltek, hogy ne lehessen megérteni. Ehelyett, hogy a magán­tulajdon megszűnt, azt mondták, nincs többé egyéni kisajátítás, ehelyett, hogy elvesszük mindeneteket, azt mondták, minden a tiétek. A kommunista gyalázat után új szavak, jel­szavak jöttek, de a legdivatosabb szó az orientáció lett. De nemcsak a szó lett fel­kapott, hanem divat lett maga az orientáció kifelé és befelé, kint és bent egyaránt. Mit jelent az orientáció szó? Tájékozódást, tapo­gatózást, irányt vagy csatlakozáskeresést. Sűrün változó kormányaink — azt mondják mellék­kormányok is vannak — sokat gyakorolták­ az orientáció mesterségét. Alig van Európában számottevő állam, amely felé ne orientálódtunk volna. Ezt a dicstelen mesterséget különben Károlyi Mihály kezdte, állítólag ötmillió francia arany frankért, néhány hónap múlva „állam­férfiaink" és a „sajtó" egy része Moszkva felé kezdtek orientálódni. Az eredményt láttuk. Az orientációk divatja azonban csak ez­után jött el igazán. Láttunk angol orientációt, vártuk, vagy várták az „angol herceget". . . királynak. Láttunk francia orientációt, — a franciák, akik nem annyira bizakodók a „béke" és a „győzelem" eredményében, mint amennyire mutatják, maguk is táplálták a hiszékeny és változó magyar orientációt s megalkották par­lamentjükben a magyarbarát francia képviselők csoportját. Az olaszok, úgy látszik, még ke­vésbbé bizakodók, mint a franciák s ők szinte maguk keresték és keresik mifelénk az orien­tációt és mi viszonzásul cserébe orientálódunk, fővárosunkban olasz-magyar tudományos tár­saság alakul, s tapogatózások történnek egy olasz földről hozandó király irányában. Hal­lottuk sokszor, hogy leghangosabb államfér­fiunk „német, török, bulgár orientációit sürget és látjuk, halljuk, olvassuk szinte naponta az oláh, a szerb orientációt, perszonáluniót erre-arra. Csak egy orientációt mulasztottunk el: a magyar orientációt. Hallottuk ugyan, hogy: „lelkedbe nézz, magyar!", de a magyar nép úgy viselkedik, mintha elvesztette volna a lel­két s csak a teste maradt volna meg. Hogy saját erőnkben kell bíznunk, hogy külállam segítségére csak addig számíthatunk, amig annak a külállamnak az az érdeke, azt megírta régen a nagy költő, Zrínyi Miklós. De ki tö­rődik ma igazságokkal ? Ahelyett, hogy egymást támogatva építe­nénk egymás erejét, felőröljük meglevő erőin­ket a pártharcokkal. Mert van egy magyar orientáció, de a legterméketlenebb: a párt­orientáció. De ebben legalább szintén túl­teszünk bármely más nemzeten. Két esztendeje a pártok mást sem tesznek, mint hogy szét­olvadnak és összeolvadnak nagy sistergés, zúgás és nem egyszer szagok között. Ezalatt pártemberek és csoportok orientálódnak , gazdaság és kultúra pedig tesped, s „mint oldott kéve széthull nemzetünk". A legutóbb lezajlott királypuccsal örvény nyílt meg a nemzet lábai alatt. Míg türelem­mel, nyugodt várakozással az egész kérdés talán az összes érdekeltek javára dőlt volna el, ma, a detronizáció után a kérdés százszor mérgesebb, vészesebb lett. Az örvény szélén áll a két tábor s minél jobban kavarog az örvény, annál inkább nő a két tábor közötti ellentét. Végtelenül szomorú látvány ! Mikor nincs a világon egy jó barátunk, mikor körül­tünk szuronyok erdei meredeznek, akkor mi nem találunk máshol ellenséget, mint itthon. Pedig nem élünk olyan időket, hogy a költő ma is elmondhatná: „Ha kardját megpróbálni nem volt kinek fején, úgy egymást fojtogatta tulajdon tűzhelyén". Ez a pártharc ma a leg­nagyobb fényűzés és sajnos, nem is ártalmat­lan fényűzés, hanem legvészesebb játék egész társadalmunk életével, nemzetünk létével. Míg a meghasonlott polgári társadalom az örvény szélén gyakorolja a maga halálugrásait, addig októbristák és kommunisták lesben állnak és várják a maguk pillanatát. Csak bele kell nézni a sajtóba, meglátjuk az újabb prédára leső forradalmárok hadát, akiket különben jól is­merünk. Már nyiltan merik hangoztatni, hogy az országot nem ők tették tönkre, hanem Tisza és társai. A társadalom pedig fásultan vár, vár va­lakit, aki megállítja a fenyegető lavinát. Valakit, aki nemcsak erős kéz, de erős szív és erős fej is. Pedig egy ember, ha még oly kiváló lenne is, ha megjönne is, egymagában nem sokat tehet. A maga létérdekeivel tisztában nem levő nemzetet egyetlen ember nem fog megmenteni. Nem tud gátat vetni sem a tob­zódó pártszenvedélyeknek, sem pedig főként a középosztálynál tapasztalható fásultságnak. Vala­mennyi társadalmi osztály élénk és cselekvő részvétele, munkája nélkül nincs talpraállás. A felemelkedés kiinduló pontja tehát az egyének­ben van. Mindegyikünkön megfordul valami. Vigyázzunk ! Dr jrócsányi Dezső. A csecsemő­védelem Pápán. Az országos Stefánia csecsemővédő-egye­sületnek pápai fiókja már éve óta munkálkodik városunkban. Azonban oly csendben, hogy alig volt a nagyközönségnek tudomása róla. Ter­mészetesen a szűk anyagi körülmények miatt jóformán csak a legszegényebb családokra ter­jeszthette ki áldásos működését. Nagy lendü­letet vett tehát most, hogy az amerikai vörös­kereszt-egylet Pápán is felállított egy fiók­in­tézményt, melynek költségeit hat hónapon át fedezi s amellett értékes berendezést és nagy­mennyiségű ruhaneműt juttat a pápai fiók­egyesületnek. Azonban az amerikaiak bizonyos módosításokat is hoztak be a segítségükkel az egyesület működésébe. A múlt héten elhangzott sorozatos előadások, melyek minden oldalról megvilágították a csecsemő­ kérdést, bepillantást engedtek a nagyközönségnek is ebbe a szo­morú statisztikába, mely szerint Magyarországon 23% a csecsemőhalandóság, tehát minden hatodik csecsemő egy éves koron alul elhal, holott Svédországban csak hét százalék a ha­lálozási arányszám. Bebizonyosodott az is, hogy a nagyfokú halálozás nem is főkép a nyomor, a szegénység következménye, mert az alföldi gazdag, nagy községekben ez a szám majdnem kétszeresére emelkedik, amennyiben ott már 40 százalékra is fölmegy. A nagy csecsemőhalandóságnak elsősorban az anyák tudatlansága, másodszor a babona s csak har­madik esetben a szegénység az oka. Az Amerikai Vöröskereszt­ Egylet úgy akar segíteni ezen a szomorú állapoton, hogy min­den csecsemőt, kivétel nélkül, a legelőkelőbb szülők gyermekétől kezdve a legszegényebb emberéig felügyelete alá von s a diszpanzernél alkalmazott védőnő kötelességévé teszi, hogy az anyakönyvi hivataltól áttett születésekről szóló kivonat szerint minden újszülött csecse­mőt felkeressen, arról a csecsemővédő bizott­ságnak jelentést tegyen, s az esetleg szükséges intézkedéseket javaslatba hozza, mely felett a bizottság dönt. így lehetséges a Vöröskereszt­nek az összes csecsemőket ellenőrizni, azok fejlődését, gondozását figyelemmel kísérni, ahol szükséges tanáccsal és anyagi segítséggel ké­szen állni. hétfőn, A diszpanzerben rendes orvosi vizit van szerdán, csütörtökön és szombaton délután 1­­ 4 óráig, ahol a csecsemőket időről-Valódi francia és svájci farsangi­ Cikkek selymek, etaminok, opál batisztok legnagyobb választékban divatáruházában.

Next