Pápai Hirlap, 1922 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1922-10-07 / 40. szám
Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy negyed évre 100 korona. Egyes szám ára 10 korona. MINDEN SZOMBATON. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvételnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papírkereskedésében. Térképet rajzolni igen könnyű mesterség, pláne ha csak annyiból áll rajzolásunk, hogy már meglevő kész térképen az országhatárokat színezzük az eredetitől eltérőkre. Kitűnő barátunk Benes úr erre a mesterségre vállalkozott, s oly mesterien oldotta meg feladatát, hogy az ezeréves Magyarországból a Tiszáig terjedő részt az oláhok, egész Dunántúlt a szerbek s az egész Felvidéket Budapesttel s Pest megyével együtt cselák honfitársai számára sikerült kiszíneznie. Ekként tehát Magyarországból nem maradt semmi, a benesi fantázia a régi Lengyelország sorsára juttatta azzal a különbséggel, hogy ezen az akkori Európa három legnagyobb hatalma, rajtunk pedig három kócos kis náció osztoznék. Hogy a mudániai konferencia idején nagy sikerre számíthat-e az ilyen térkép-vázlat, abban erősen kételkedem. Mintha inkább arra intenének a jelek: vigyázzatok, elbizakodottak, a boszú órája közeleg! De hogy közelegjen, hogy teljes erővel lecsaphassunk ott és akkor, ahol és amikor annak ideje elérkezik, ahhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy minden olyan erőt, mely nemzeti érdeket akar szolgálni, érvényesülni engedjünk s az összes számbavehető erőknek nem szétforgácsolásával, egymásra rászabadításával, de egycélú, öntudatos egyesítésével készüljünk a nagy leszámolásra. Igen! Letiporni mindenkit, aki nemzetietlen terveket sző, bitófa, aki az ellenséggel paktál, de akiket egyazon cél lelkesít,azokat a harcra testvéreket kell vennünk magunk mellé. Széchenyi mondta (tudjuk, de nem valljuk!): „oly kevesen vagyunk magyarok, hogy az apagyilkosnak is meg kellene bocsátanunk". Felhívás Veszprém vármegye hazafias társadalmához. A Magyar Nemzeti Szövetség veszprémvármegyei szervezete vármegyénk hazafias társadalmához lelkeshangu felhívást intézett, melyet a nemes cél propagálása érdekében egész terjedelmében készséggel közlünk: Magyar Testvérek! Százszor hallottátok, százszor olvastátok, hogy a világháború minden — isteni és emberi alkotást pusztulásra kárhoztató — rombolása, a békeidőkben el sem képzelhető gazdasági válságnak volt a szülőanyja. Ez a válság nemcsak a legyőzött... — nem, ez nem a valóságot visszatükröző kifejezés! — ... nemcsak a vesztes országokat állítja a legborzasztóbb létkérdés elé, hanem a „győztes" országokat is kínosan sújtja, mert a négyéves világküzdelemben mindenik küzdő fél teljesítőképességén felül feszítette meg erejét. Hogy mégis a vesztes államok, ezek között is leginkább szerencsétlen, porba sújtott hazánk érzik legjobban a gazdasági összeomlás következményeit, annak magyarázata egyrészt az, hogy a kegyetlen „győzők" a mi javainkból kárpótolhatják s mohó kapzsisággal kárpótolják is magukat, másrészt az, hogy a többiek nem mentek keresztül — még a vesztes államok sem valamennyien — a forradalmaknak azon a borzalmas viharán, amelyet nekünk, magyaroknak kellett átszenvednünk , s amelynek szörnyűségei mellett a háborúnak minden pusztítása — különösen ami a fegyverbe kényszerített Magyarország részéről követtetett el — valósággal eltörpül. Nem voltak minden nemzetnek oly hitvány árulói, mint nekünk, akik nem elkeseredésből csináltak forradalmat azért, mert elvesztettük volna a háborút, hanem azért szították itthon az elégedetlenséget, hogy elveszítsük a háborút. Gyalázatos árulásuk tehát nem okozata, hanem okozója volt a nagy nemzeti tragédiánknak, amelynek az ártatlan polgárok vérével fertőzött bolsevizmus s a román megszállás alatt végbement részletei szintén ismeretesek előttetek, magyar testvérek. Ha azonban mindezt nem is sírták volna százszor a fületekbe a nemzet sorsáért aggódó hazafiak, ha nem is tárták volna elétek megdöbbentő meztelenségükben az újságok, éreznetek kell abból az emésztő gazdasági helyzetből, amely mindnyájunk vállára, szinte összeroppantó teher gyanánt nehezedik. Nincs Csonka Magyarországnak egyetlen polgára, ha még oly gazdag is, aki valami vonatkozásban meg ne szenvedné a forradalmak rablógazdálkodását, kivéve azokat, akik eme gazdasági felfordulásnak köszönhetik létezésüket s továbbra is a zavarosban halászni akarnak. Ámde ha még a gazdag is érzi ennek a nehezen kibonyolítható gazdasági válságnak a súlyosságát, mennyivel nagyobb mértékben szenved miatta az a nyomorult, akinek nincs egyéb vagyona a dolgos két kezénél, amivel magának s családjának a kenyeret keresi és akit éppen ettől a kenyérkereső munkától fosztott meg ez utóbbi évek gyenge termése miatt csak még jobban összekuszált gazdasági helyzetünk. Az önhibájukat kívül munka nélkül maradt szegényeknek nincs miből pótolni a hiányt s a küszöbön kocogó tél idejére az ínség borzasztó veszedelme fenyegeti őket. Ezeknek a szerencsétleneknek gyors megsegítésére Horthy Miklós, Magyarország kormányzója egy nyomorenyhítő akcióra szólította fel a kormányt s ez az akció már az egész országban, így vármegyénkben is megindult és minden remény meg van reá, hogy az a legkedvezőbb eredménnyel fog végződni. A magyar társadalom legjobbjai már eddig is tekintélyes adományokkal siettek áldozni az emberszeretet oltárán. Mi azonban, akiket a közbizalom ama szövetség veszprém megyei szervezetének élére állított, amelyik a háború elvesztése után elsőnek írta zászlajára a nemzet megmentését s a régi nagy Magyarország újraépítését, nem várhatjuk be ennek az akciónak a felszámolását, hanem arra kell törekednünk, hogy az — miként a Kormányzó úr is hangsúlyozta felhívásában — okvetetlenül sikerüljön. A Nemzeti Szövetség, minthogy a fegyvert az árulás kicsavarta kezünkből, a jog és igazság békés fegyverével küzd Magyarország jövendő boldogságáért, elrabolt területeinek visszaszerzéséért, hogy a Szent Korona ismét az ezredéves történelmünk dicsőségétől bearanyozott fényében tündökölhessen. Nem engedhetjük meg, hogy azt a sok fáradságot, még több körültekintést és kitartást igénylő munkát, amit ennek a magasztos célnak szentelünk s aminek értékes sikerei mutatkoznak a külföldön is, esetleg itthon támadható újabb bonyodalmak veszélyeztessék. Veszprém vármegye magyarjai ! A hazafiság, emberszeretet s belátás nevében fordulunk hozzátok. Hazátok szent ügye, vallástok szent törvénye és a saját jól felfogott érdeketek parancsolja, hogy a Magyarország kormányzója által kezdeményezett nyomorenyhítő akcióból a lehetőség legszélső határáig kivegyétek részeteket s úgy pénzbeli, mint természetbeni adományaitokkal siessetek a dolgozni akarók, de munkahiány, vagy aggság és rokkantság miatt arra képtelen magyar testvéreitek megmentésére. Értsétek meg, szerencsétlen, szenvedő magyarokról van szó, akik —• ha most nem engeditek elesni őket — veletek együtt építő munkásai lehetnek az új, nagy, szép hazának, valamennyiök boldog mennyorságának. Úgy pénzbeli, mint a természetbeni adományok a főispáni hivatalhoz küldendők. A Magyar Nemzeti Szövetségnek dr. Rott Nándor megyéspüspök, Németh István ref. püspök, dr. Békefi Rémig zirczi apát és gróf Jankovich-Bésán Endre nemzetgyűlési képviselő díszelnöksége alatt álló veszprémmegyei köre nevében: Dr. Magyar Károly Gr. Jankovich-Bésán Endréné főispán, elnök. Dr. Cseresnyés József elnök, közegészségügyi főtanácsos, elnök. v Az ármegállapítások. — Pápa önálló legyen! — Az alispáni hivatal néhány hét óta rendszeresen megküldi nekünk azokat az ármegállapításokat, melyekkel a törvényhatósági árvizsgáló bizottság iparkodik a maga hatáskörében a drágaságot ha nem is letörni, de legalább mérsékelni. Bármennyire rajta vagyunk minden erőnkkel, hogy a hatóságokat minden közérdekű munkájukban támogassuk, eddig mindössze egy ízben voltunk abban a helyzetben, hogy az alispáni hivatal közvetítette irányárakat közölhessük. Abban a hitben voltunk és vagyunk ugyanis, hogy a központi hatóságok célja az irányárak közlésével csak mérséklő célzatú lehet. Márpedig ha mi azokat az árakat közöltük volna, amiket nekünk beküldtek, akkor mi lovat adtunk volna a drágaság alá, mert azok az irányárak szinte az egész vonalon magasabb voltak, mint az itteni forgalmi árak. Kakaót, kávét, rizst, „burmát" is meg „glaccot" is, más hasonló, sajnos, csak igen szerény kiméretben élvezhető jókat "ha nem is sokkal, de valamicskével olcsóbban lehet kapni nálunk, mint Veszprémben, aminthogy köztudomásúlag Pápa — nagyobb lévén itt az üzleti forgalom, kevesebb a hivatal s a katonaság — a béke aranykorában is mindig valamivel olcsóbb volt, mint a megyei székhely. Ezzel ellentétben azonban kaptunk ke