Pápai Hirlap, 1924 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1924-03-29 / 13. szám

MEGJELENI­K Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési &T : Egy hónapra BOOO korona. Egyes szám ára 1500 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi­ utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvételnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A Pápai Hirlap előfizetési ára április hónapra. . 5000 K. Egyes szám ára .... 1500 K. Végre mégis látjuk határozott jelét annak, hogy iparkodnak a köz nevében megközelíteni azokat, akik kupeckedtek akkor, mikor mások a hazát védték, jó­létbe kerültek, mikor mások elnyomorod­tak, akiknek ez a trónokat és országokat döntő, népeket és nemzeteket ínségbe döntő szörnyűséges világégés nem volt egyéb, mint meggazdagodási alkalom, odúból palotába, talicska mellől autó te­tejére juthatás fényes lehetősége. Az állam­háztartás egyensúlyozásáról szóló har­madik javaslat tartalmazza azt az intéz­kedést, melyet az igazságtétel első fecs­kéjének tekinthetünk. Mindenki köteles kényszerkölcsönként a jövedelmi adó hat­szorosát s a vagyonadó kilencszeresét adni az államnak, „de a háború alatt és az után keletkezett nagy vagyonok a ren­des kényszerkölcsön kétszeresét szolgál­tatják". Ez természetesen még semmi azokhoz a radikális intézkedésekhez ké­pest, amiket az ilyen úton keletkezett vagyonokkal szemben a rokkantügy ren­dezése érdekében a franciák életbe léptet­tek, de az első fecske végre mégis csak megjött. Tán követi aztán a többi is. Az a beszéd, mellyel Klebersberg közoktatásügyi törvényjavaslatot miniszter a középiskolai elfogadásra ajánlotta, bennünket különösen sok egyéb értéke mellett egy passzusával kapott meg. „Vége van már annak az időnek, hogy mi a külföldet Ausztria szemüvegén néz­zük. A nyugati kulturállamok nyelvét azért is ismernünk kell, hogy velük a közvetlen érintkezést felvehessük." Való­ban, ha a mi bukásunk tragikomikumára gondolunk, sok minden más mellett az is szemünkbe ötlik, hogy Ausztriával való sziámi-iker mivoltunkban nem is akartunk a németen kivül más nyelvet tudni s ha nem akartunk, nem is tudtunk s ha mi nem tudtunk angolul vagy franciául, az angol meg francia még kevésbbé tudott magyarul s amit aztán rólunk megtudott, rólunk tudta meg, de nélkülünk s így természetesen — hamisan. A megtörtén­tet meg nem történtté nem tehetjük ugyan, de mivel „jobb későn, mint soha", az ifjú nemzedéknek meg akarjuk adni a lehetőséget, hogy pótolja, amit mi el­mulasztottunk.­ ­ Mészáros Károly Recrudescunt vetera vulnera . . . Régi — ó mert ami tíz esztendős, az már nagyon régi! — sebek szakadnak fel, mikor a régi dicső­ségre, a régi korra, a munka, a haladás és fejlődés körült visszaemlékezünk. S fájón vissza­emlékezünk reá mindannyiszor, ha a Halál csontkezével megfogja s elvezeti az árnyak birodalmába egy-egy olyan közéleti kiválósá­gunkat, aki a régi múltnak, régi dicsőségnek még közöttünk járó megszemélyesített alakja volt. Recrudescunt vulnera . . . Még égőbben szakadnak fel a sebek ma, mert az a férfiú, aki tőlünk a múlt hét péntekjének éjjelén örökre elköltözött a tettre pezsdülés, az alkotási lehe­tőségek esztendeiben élén állott e város köz­igazgatásának, annak nevéhez fűződnek mind­azok az alkotások, amik e várost kiemelve a falusias maradiság kereteiből, modernné, széppé , várossá tették. Szerencsés korszakban került ő vezető pozícióba. Szerencsés körülmények segítették elő munkáját. Megértő, jóindulatú felsőbbség, a város ügyeit őszintén szbén hordó képvise­lők, munkás, eszméket termelő képviselők s talán nem vétünk a köteles szerénység ellen, ha megírjuk, hogy segítőtársai között ott áll ott, mint nem utolsó tényező a sajtó, illetve a saj­­­­ónak az a része, mely hivatásának legfőképen város kulturális, társadalmi és gazdasági előbbrevitelét tartotta. Mindezek a szerencsés tényezők azonban nem tudtak volna semmit sem kivívni, ha nem Mészáros Károly — e város méltán meggyászolt polgármestere — állott volna abban a szeren­csés korszakban két évtizeden át a város élén. Ha nem lett volna benne fogékonyság minden iránt, ami a közte üdvös, ha nem lett volna benne alkotó­készség, cselekedni akarás és mérés. Mert gáncsoskodók, kishitűek, közdol­gokban fukarok akkor is voltak és harc nélkül semmi soha nem jött létre. nevétől Annak a munkának, mely Mészáros Károly elválaszthatlan, nagyságát és becsét csak az tudja méltányolni, aki ismerte e várost egy emberöltő előtt és ismeri most. Egyetlen valami, amit némelyek tévesen szintén neki tulajdonítanak, ami a modernség első jelének volt tekinthető, az aszfalt fő útvonala már ké­szen volt. Készen volt az út, amelyen a régi állomás előtti sártengerből, mely mellett nem sokkal előbb épült meg e város első gyára, a dohánygyár, száraz lábbal juthattunk be maj­dan egy a kor színvonalán álló városba. De hol voltunk még attól! Még a tífusz szedte áldozatait a Tapolczavízzel élő lakosságból, még petróleum lámpák pislogtak a 3 kilométer hosszú aszfalt­út mentén. És röviddel rá azután, hogy ő polgármester lett, az ország legjobb vizét ihatta e város és ívlámpák fénye szórt tündöklő sugarat a boldog és büszke pápaiakra. Az alkotások sorrendjét sokan fordítva szerették volna. Valóban jobb lett volna előbb az egész várost csatornáztatni s úgy következ­hetett volna vízvezeték, aszfalt és villanyfény. De ma örülnünk kell, hogyha valami el is ma­radt, sok minden megvan viszont, amit másutt hiába keresünk. Ha valaki — az ő érájában díszesen meg­épült — állomásépületből kilép, olyan alléval díszes utcát lát maga előtt, aminőt keresve kereshet másutt az országban. Ha letér az útról, egy gyönyörűséges ligetben üdülhet — fel kell jegyeznünk e helyen újból — ez Mészáros Károly legsajátosabb alkotása, ezt szinte a kép­viselőtestület tudta nélkül létesítette és saját gondjával, a jó gazda aprólékos figyelmével pár év alatt a legkellemesebb üdülőhellyé tette. E városrészben, melyet nyugodtan nevezhet­nének Károlyvárosnak is, hisz az egész az ő polgármestersége idején épült meg, van a ha­talmas szövőgyár, szintén az ő korszakának emlékjele. De bent a régi városban is sokat újított és teremtett. A Kossuth­ utca megnyitása — e félszázad óta húzódó ügy , majd a Damjanich­ utca kiépítése mind polgármester­sége idejére esnek. Az új iparostanonciskola, a város közvágóhídja, jéggyára régi fontos szük­ségletek kielégítését jelentik. Közvetlenül a há­ború előtt megépül a tisztviselő-telep, ez már nem csak aszfaltosan, de csatornázva is, a háború után ránkszáradt lakásnyomoruság elő­zetes kedves vigaszául. Említsük-e meg, hogy az ő idejére esnek az állam, a felekezetek nagy kulturális építkezései, az állami képző épülete, a kollégium Jókai-utcai frontja, a bencés gim­názium megépítése, a ref. nőnevelő-intézet II. emeletre vétele, a zárda új nagy épületrészei, mindezek kiegészítik a képet, melyben műkö­dési korának képviselőtestületi határozatokkal meghozott alkotásaiból állítottunk a hálás utó­kor szeme elé. Mészáros Károly nem volt e város szü­lötte. Idegenből került ide hozzánk, de nincs az a gyermek, aki féltőbb figyelemmel istápolná édes szülőjét, mint ahogy ő gondot viselt e városra. Pápai lett teljesen, az maradt végig életében és halálában. A szabadságharc esz­tendejében, 1848-ban született Magyarsókon, Nyitra megyében, ahol apja birtokos volt. Gim­náziumba Esztergomban járt, ott is tett érett­ségit pár év előtt elhunyt, feledhetetlen emlékű Sült József közjegyzőnkkel együtt. Talán neki is köszönhetjük, hogy Pápára jött, ahol a bíró­ságnál előbb mint írnok, majd mint végrehajtó nyert alkalmazást. Hivataloskodása mellett be­iratkozott a helybeli jogakadémiára és meg­szerezte a magasabb állásokhoz szükséges jogi képesítést. így került a városi rendőrséghez 1883-ban tollnoknak, ahol egy évre rá az el­hunyt Czink János helyébe rendőrkapitánynak választották meg. Ebben az állásában közked­veltségre tett szert s ennek köszönhette, hogy az öreg jó Oswald Dániel halála után 1897-ben a képviselőtestület bizalma egyhangúlag polgár­mesterré választotta. A bizalom, a következő tisztújításokon újból és újból felé fordult, míg­nem 1918-ban — letelvén teljes szolgálati ideje ABADIE valódi francia szivarka-hüvely É

Next