Pápai Hirlap, 1926 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1926-10-02 / 40. szám

erővel domborította ki, hogy szinte az Augiasistállót kisöprő görög hitregebeli Heraclest láttuk benne, amikor a családi szentélyébe betolakodó léha társaság körében, amely kicsi híja, hogy feleségét magával nem rántotta, nagytakarítást végzett. Mágori Mária stílusosan játszottaa a megszédült, de végre öntudatra ébredt asszonyt. Lontay kitűnő alakítást produkált, igazi nagyvárosi charmer volt, Dolinay karakterisztikus figura. A többi szereplők is kifogástalanul megállották helyüket. Szerdán Farkas Imre operettje, a „Királyné rózsája" meggyőzött bennünket arról, hogy a magyar poéták, hogyha operettszöveget írnak, mennyire felette állanak az immár teljesen besavanyodott és csak frivolitásban utazó osztrák librettistáknak. Darabja cselekménye nagyon kevés, de a nemzeti miliő, melyben elhelyezte, Erzsébet királyné alakjának poétikus beállítása és kedves, magyaros humora határozott értékeket és biztos hatást jelentenek. A darabot jól adták elő. Fejér Erzsi gyönyörűen énekelt és partnere, Tarnay Béla is iparkodott énekben hozzá méltót nyújtani. Mágori Mária a szokatlan operett-környezetben is hódított s még éneke is teljesen kielégített. Kósza Irma ismét elemében volt, de hangjával néha hamiskodott és erősen utazik a karzat kegyeire. Gál Sándornál jobb ifjú énekes bonvivánt elképzelni sem lehet, hogy ez a székely nemes kicsit kocsis tónusú volt, arról nem ő hanem a szerző tehet. Jó volt Horti Lajos, hogy gyermek-külseje nem mutat grand honort, arról ő igazán nem tehet. Karakterisztikus operett-figurát kaptunk Dolinay Gyulától. A darabot csütörtökön és pénteken telt ház előtt megismételték. Jövő heti műsor. Szombaton, vasárnap, hétfőn: Strausz Oszkár remek operettje, a „Terezina", a címszerepben Fejér Erzsivel. Kedden: „Engem szeress", Földy Mihály óriási sikert aratott énekes vígjáték-revüje. Szerdán, csütörtökön: „A nagy né”, operett, Kósza Irmával a címszerepben. Pénteken: Wedekind „Tavasz ébredése" c. realisztikus színművének bemutatója. Az irodalmi esemény bizonyára lázas érdeklődést fog kiváltani. Ma, szombaton (okt. 2-án): Ifjúsági előadás Liliomfi, vasárnap d. u. „Muzsikus Ferkó". Akácillat. Irta: Kőrös Andor. Nem tudom, hol jártunk. Nem is volna illő, ha emlékeznék a helyre, melyet az akácallé puhán szelt keresztül a júniusi hó borzongó édes terhével. Tanya? falu? város volt? Ha netán maga a menyország lett volna is, a tudat, hogy tudom, hol jártam apámmal, a puszta tudat már önmagában nyomorultul röghöz kötné, porba láncolná felejthetetlen gyerekkori emlékemet. Holott ez nem egyéb lehunytszemű, drága illanásnál, hasonlatos a rossz álmokat feloldó csodarebbenésekhez, hétmérföldes gummilabda- ugrásokhoz, amiket baloldalukról jobboldalukra átfordulva álmodnak az álombeli szörnyektől megszabadult kicsiny emberkék. Apám puha kezét, mellyel jobbkezemnél fogva vezetett az akácosban, még mindig itt érzem, most is érzem a meleg tollszár testében s néha szívdermesztő pillanatokra megállok írás közben: csakugyan kihűlt azóta forró keze ? forró. Ha kihűlt is, amíg írok s rágondolok . Lassan nyílt-nyílt az út: aprókat léptünk, mert én csak derekáig értem apámnak s ő komolyan, felnőtthöz méltó komolysággal számolt korommal és masírozó képességemmel: az akácfák fehér hóterítőjével takart út lassacskán nyildogált előttünk s a messzeségben, mely csorogni rémlett a fehérségtől, hirtelen és merészen összeszaladt egy fehér pontba. Mert minden fehér volt, az én ruhám is, talán apám ruhája is, jóllehet az övére nem emlékezem, csupán jóságos, szelíd hangja zsong egyre fülemben, intő, féltő, tanító hangja, mely fehéren és lágyan tapintgatta szívemet, mintha eleven akácvirág volna. De a messzi fehér pontból kivált egy fekete pont, s ahogy mi mentünk-mendegéltünk felé, úgy jött-jött felénk a pont emésztő feketén, egyre nőve, nagyobbodva útjában. Noha sugárpermeteg áldott melege pólyáit körül, mégis dideregtem: jaj a fekete pont, a gonosz szándék, egyre jön, s amint jön-jön, egyre nő-növekedik szemlátomást minden pillanatban. Mi lesz, ha ideér? Nagyra nő, nagyobbra, mint a fehér fák, feje égbe fog fúródni, két karja kereszt módjára elzárja előlünk a szabad utat és mi elveszünk menthetetlenül irtó feketeségében. Furcsa kis fiú voltam. Éjszakáim, melyek fölértek egy-egy emberélettel, elém varázsolták a sötétség miriád meghatározhatatlan szörnyetegét, kik ellen gondolatban lihegő, lélekfullasztó harcokat vívtam. Szóljak apámnak ? Hiszen szólnék neki, ha nem beszélne, de beszél folyton, most azt mondja éppen: — Ugye kis fiam, jó ez az illat? Ezek itt mind akácfák. Most állnak virágjukban, a virágokba beleszáll a méhecske és mézet gyűjt, tiszta, halványsárga mézet. Érzed, fiacskám milyen édes mély illatot áraszt ez a fasor? Olyan, mint egy nagy-nagy simogatás. A fekete pont nő. Apám beszél. — Ez talán a legjobb illat. Könnyű és mégis mély. Nem okoz fejfájást. Sőt a kis embereknek nagyon hasznos, ha mélyen magukba szívják, megerősíti a kis emberek lelkét. A jázmin illata már sűrű és veszélyes, aki elalszik benne, meg is halhat tőle. A hársó kissé émelygős. Az orgonaillat lányoknak való. De az akácvirágé könnyű és férfias. Érzed? Szagold, kisfiam, úgyis elég port szívsz magadba otthon. Szagold. Szívd be. Szippants belőle. Milyen nagyra nőtt már a pont! Valóságos felnőtt. Két vastag lába van és himbálja nehéz karjait. — Szívod? Ejnye te kis pocok! — nevetett apám, miután előbb hirtelen rámtekintett. — Hát miért nem szólsz, hogy törüljem meg az orrodat? Fékomadta. Ilyen orral nem is érezheted az akácillatot. Láttam fehér vászonzsebkendőjét, ami gyorsan elő rebben s orrom felé száll, olyan nagy volt, hogy beborította fejemet. — Fújd, édes fiam, — hallatszott apám szerető biztatása. A félelem megbénított. Jaj, ha közben ideér a gonosz! Mi lesz? Átölel bennünket. Elemészt feketén. Remegett minden porcikám. — Fújd hát, fiacskám, ne kéresd magad, nem vagy te már olyan kis gyerek. Nekiduráltam magam. Hasamat előre nyomva, nagyot fújtam, hogy fejemben, nyakamban megfeszült minden ér. Támolyogni kezdtem. — Még egyszer. Újra fújtam. Elrejtettem sápadt arcomat a jószagú tiszta vászonban, mellyel apám, orromat kissé összecsippentve, megrázott; ő ezt bizonyára térülésnek minősítette. Furcsa fogalmaik vannak a felnőtteknek. Lehunyt szemmel fogództam apa karjába. — Érzed most már az akácillatot ? — kérdezte. Ó milyen csodálatos volt! Imént már tiszta orral a tovalebbenő vászon jószágát is éreztem. Az is finom. Hát még a virágillat. Édes és szelíd, mint apa simogatása, mellyel esténként ágyam szélére ül mesélni. Ezentúl ennek is vége. A fekete pont azóta biztosan óriás lett és tüstént felfal. Nem mertem szembenézni vele. — Nyisd fel a szemed, édes gyermekem. — szólt apám, most már kissé türelmetlenül. — Nem értelek, igazán. Olyan vagy, mint egy kis alvajáró. Beszélj, nevess, ugrálj. Végy példát a többi gyermekekről. Milyen fürgék és vidámak. Szedj virágot. Na, most meg mi bajod újra ? Mi az megint ? Megállt. Mert én is álltam, mereven álltam s néztem az utat. A fekete pont — most már bizonyára óriás — eltűnt. Nincs sehol. Minden fehér volt és mozdulatlan, mint a hó, s a szent, véghetetlen virágcsöndben mélységes akácillat remegett. — Hol a . . . fekete pont ? — mutattam az üres útra. — Az a bácsi ? — kérdezte apám egyszerűen. — Letért az útról, fiacskám. Elment valahová. Bácsi volt? Elment volna? Észrevétlenül ráztam fejemet. Mese, hogy bácsi volt, mese, hogy elment, úgy rémlett bennem, hogy megsemmisült a feketesége, feloldódott az érezhetővé vált fehér akácillatban, a nagy-nagy simogatásban, amiről apám azt mondta, hogy megerősíti a kis emberek lelkét, ha mélyenmélységesen magukba szívják. Háztartások boldogulásának titka: Jó árut jól vásárolni! A vásárló közönségre igen kedvezően oldotta meg ezt a kérdést a MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK FOGYASZTÁSI, TERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE mert pápai árudájában valóban jóminőségű fűszer-, csemege és italárukat, valamint háztartási cikkeket mindenkor előnyös árakon kedvező fizetési feltételek mellett árusít. — Minden gondos háziasszony itt szerezze be háztartási szükségleteit, mert ezzel sok pénzt takarít meg! BkmÉFÓH:KBIS| Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A fővárosi polgármesterválasztás folyó hó 29-én folyt le. A választó közgyűlés iránt, melyen Folkusházy Lajos alpolgármester elnökölt, rendkívüli nagy volt az érdeklődés. A bizottsági tagok hét hijján mind leszavaztak. Bárczy István volt és Sipőcz Jenő jelenlegi polgármesterek egyenlően 124 — 124 szavazatot nyertek, Ripka Ferenc főpolgármesterre 56-an szavaztak. Bárczy és Sipőcz között péntek délutánra elrendelték a pótválasztást, melynek eredménye, mikor e sorokat írjuk, még nem ismeretes. Mohácson a gyásznap négyszázadik évfordulója alkalmából országos református gyászistentiszteletet tartottak, melyre hajón és vasutakon háromezren érkeztek, kiknek száma a közvetlen környékből csatlakozottakkal együtt tízezer főre szaporodott. A gyászistentiszteleten Ravasz László és Balthazár Dezső püspökök mondottak egyházi beszédeket. Az ezt követő konferencián dr. Vass Vince, helybeli theológiai tanár és Czeglédy Sándor egyházkerületi főjegyző is előadásokat tartottak. A Duna-Tisza-csatorna megépítése tárgyában a berlini Rotschild és Bleichröder-cég a Rajna-Majna-Duna csatornák pénzügyi vállalkozói ajánlatot tettek a kormánynak. Az ajánlat szerint a hajózható csatorna megépítésénél 40.000 embert foglalkoztatnának, az összes kotró-, fúró- stb. gépeket magyar gyárakból szereznék meg, az állam fizetési kötelezettsége csak olyan időpontban kezdődnék meg, amikor a csatorna már tényleges hasznot hajtana. Az ajánlattal tárcaközi bizottság fog foglalkozni. Két képviselőt választottak meg a héten a pilisvörösvári, illetve a tolnai választókerületekben. Mindkét helyen az egységespárti jelölt győzött nagy szótöbbséggel és pedig a pilisvörösvári kerületben Weier Miklós törökbálinti plébános, a tolnaiban Klein Antal volt főispán személyében. A közalkalmazottak a héten nagy választmányi ülést tartottak, melyen fizetésrendezés és a családi házak építésének ügyéről számoltak be. A gyűlésen elfogadták dr. Neményi Imre ny. államtitkár abbeli indítványát, hogy a közalkalmazottak fizetésének ügyei vétessenek ki a pénzügyminisztérium hatásköréből és ezek intézésére a miniszterelnökség kebelében külön ügyosztály állíttassék fel, melybe minden szakminisztérium megbízottját delegálná.