Pápai Hirlap, 1931 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-22 / 34. szám

A PESSZIMISTA a mai korban hajótörést szenved. Tétlenül, siránkozva megadja magát a sorsnak, mi­közben elmerül. Elkerüli ez élet kellemes oldalainak kihasználását s így a babkávé élvezetéről is lemond, mely a világnézeté­nek megjavítását és munkaörömének fo­kozását okozhatja. Meinl Gyula r.-t. Fióküzlet: Pápa,Kossuth­ u. 20. —Telefon : 82. Ne felejtse el ! Megbízható jó bútort LŐWY-nél vehet leg­előnyösebben Győr, Gr. Tisza István tér 5. ÚJDONSÁGOK. — Szent István király ünnepe. Az » államalkotó első magyar király: Szent István király emlékét idén is hazafias kegyelettel ülte meg városunk lakossága. Ünnepi csend borult a városra, a hivatalos épületeken — s magán­házakon is — nemzeti zászlót lengetett a nyári szellő. Az ünnepi nagymisére tömegesen tódult a plébánia­templomba a közönség. Itt a nagy naphoz méltó gyönyörű szentbeszédet mondott a körünkben, rokonainál időző Bauer Bertalan szegedi minorita atya, majd szentmise követ­kezett, amelyet fényes segédlettel Németh József apátplébános celebrált. Mise alatt az ájtatos hívek régi szép magyar zsolozsmákat énekeltek, Hidyné Gyulay Mária hegedőművésznő pedig két esetben is olasz mesterek műveit játszotta bravúros technikával, dr. Hermann László városi főjegyző művészi orgonakisérete mellett. A lélekemelő ünnepély a Himnusszal ért véget. — Vármegyénk és a Friedmann-akció. Vármegyénk közigazgatási bizottsága előtt dr. Iklódy-Szabó János kincstári főtanácsos napirend előtti felszólalása kapcsán szólt a Friedmann­féle jól ismert akcióról és indítványozta, hogy vármegyénk is vegye ki részét ezen nemzeti vagyonmentő akcióból. A bizottság dr. Kenessey Pongrác főispán javaslatával oly értelemben fogadta el az indítványt, hogy az egész ügyet társadalmi téren kell megszervezni. Az ügynek sikere érdekében a vármegye társadalmi kiváló­ságait fogja a főispán felkérni. — Az egészségügyi­ intézet építése. Miután a népjóléti miniszter a Tókert-városrész­ben felállítandó egészségügyi­ intézetre adott hozzájárulását 29.000­­-re felemelte s ezt az összeget a város már meg is kapta, a többi még szükséges pénzt pedig képviselőtestület már megszavazta, a kiküldött bizottság azzal a javaslattal járul a képviselőtestület elé, hogy az építést a legsürgősebben kezdjék meg s azzal a pályázók közül Fa Mihály helybeli építőmestert bízzák meg. A képviselőtestület a jövő hét elején meghozza végleges döntését s ez esetben az építkezés ugyancsak még a jövő héten megkezdhető lesz. Megemlítjük itt, hogy az építési tételek közül egyetlen tételre, az intézet fürdőjére ezidő szerint még nincs fedezet, ennek létesítését azonban a bizottság oly fon­tosnak tartja, hogy a szükséges fedezet elő­teremtése céljából a város egy Teleki­ utcai házának eladását hozza javaslatba, amit a kép­viselőtestület is bizonyára akceptálni fog. — Értesítő-ismertetés. Az áll. tanító­képző-intézet értesítője. (Szerkesztette Szarka Lajos igazgató.) Az év története meleg szavak­kal emlékezik meg az intézet régi, kiváló tanáráról, Juhász Imréről, aki az intézetnél el­töltött 32 évi buzgó munkásság után 1931 május 1-én jól megérdemelt nyugalomba vonult. Helyébe Marczelly Kornél tanár jött Sárospatak­ról. A tantestületben egyéb változások is történ­tek. Lipcsey József nevelőt a tapolcai áll. polgári fiúiskolához tanárrá nevezték ki; a nevelői teendők ellátását viszont Saclauer Jenő tanárra ruházták; ideiglenes nevelőül pedig Mathuber Ferenc tanárt alkalmazták. A rendes lelkésszé választott Kovács Béla ev. hitoktató helyét Havasi Dezső s. lelkész foglalta el. A tanév folyamán Sarudy Ottó kir. főigazgató és Rott Nándor megyés püspök látogatták meg az inté­zetet. Tizenöt tanár, hat hitoktató és három óraadó látta el a tanítás munkáját. A tanári testület nagyértékü iskolán kívüli munkásságot fejtett ki. A tanulók száma év végén 185 volt. Jeles osztályzatot érdemelt 10 (Bertalan Imre, Ferenczy Aladár, Gyulai László, Hikman Károly Tringli József III. o., Horváth István, Molnár Dezső, Németh József IV. o., Gőgös Árpád, Simon Géza V. o. tanulók), tót 74, elégségest 85; egy vagy több tárgyból elégtelent 16. Vallás szerint volt 138 r. kath., 27 ref., 18 ev., unit., izr. 1—1. Az épület leírásánál az értesítő ismét hangot ad a régi panasznak, hogy az intézet nem rendelkezik megfelelő számú helyiségekkel. De a mai viszonyok között nagy kérdés, hogy mikor kerülhet sor az épület kívánatos bővíté­sére. Az internátusban 100 bennlakó volt el­helyezve, 23-an laktak szüleiknél, 62-en pedig szállásadóknál. A köztartáson összesen 137-en étkeztek. A Mária-kongregáció 1413 P 14 f segélyt osztott ki a kath. növendékek között, a dunántúli ref. egyházkerület pedig 4000 P-t fordított a ref. tanulók segélyezésére. A növen­dékek a Szováthy­ Önképzőkörben szép munkás­ságot fejtettek ki. Az egészségi állapot kielégítő­nek mondható. A képesítő-vizsgálatokon 32 jelölt nyert tanítói oklevelet, köztük 20-an kántori képesítést is. A gyakorló-iskolának év végén 60 tanulója volt. 34 r. kath., 12 ref., 14 ev. A gazdasági továbbképző népiskolába mindössze kilencen jártak. A jövő tanévet szeptember 10-én nyitják meg. A női kereskedelmi szaktanfolyam értesítője. (Közzéteszi Blau Henrik igazgató.) A szaktan­folyamon kilenc tanár tanított; a növendékek száma 23 volt. R. kath. 13, ref. 5, izr. 4, ev. 1. Előmenetel szerint jeles 9, jó 5, elégséges 9. Nagyobb tanulmányi kirándulást tettek Sopronba, Bécsbe. Az iskola céljait többen adományaikkal támogatták; Pápa városa 240 pengőt adott. Beiratkozás szeptember 6, 7-én; tanévmegnyitás szeptember 10 én. — Rabbi-beiktatás. A pápai izr. hit­község e hét szerdáján, augusztus 26-án fogja beiktatni hivatalába Haberfeld Jakab újonnan megválasztott főrabbit, ki ugyanaznap tartja esküvőjét a néhai pap leányával, Gottlieb Gab­riellával. Az üdvözlés a templom udvarán lesz, utána székfoglaló beszéd az imaházban. Este a hitközség bankettet rendez az új főrabbi tiszteletére. — Kereskedelmi- és iparkamara. A győri kereskedelmi és iparkamara e hó 14-én Morvay István elnöklésével közgyűlést tartott. Tudomásul vették, hogy a kamara a Győr városi és megyei takarék szanálásában betétje 50%­áig terjedő részvény jegyzésével vett részt és főtitkárát, dr. Meixner Ernőt, az új igazgatóságba delegálta. Ezután a gazd­asági helyzettel s főkép a valuta­ kérdésével foglalkoztak. Kérik a kor­mányt, hogy a régi külföldi tartozásokat korlá­tozás nélkül, vagy külföldi valutában, vagy pengőben lehessen fizetni, az áruhiteleknél pedig a pengő korlátlan kivitelének megengedését kérik. Kérik a kartelltörvény mielőbbi életbe­léptetését, az adók kíméletes behajtását, amely utóbbi érdekében a városunkból jelenlevő Böhm Samu kam. tag is felszólalt. — Mit jelent az aranypengő? Molt számunkban megemlékeztünk az aranypengő­rendeletről, amely szerint a betétek, adósságok, követelések aranypengőben értendők. Augusztus 31-éig egy aranypengő egy papírpengővel egyenlő értékű, azután pedig a Nemzeti Bank a londoni aranyjegyzés alapján naponta fogja megállapí­tani az aranypengő és papírpengő viszonyát. Megállapítható, hogy az aranypengő forgalmá­val sokan nincsenek tisztában, amiért tájékoz­tatásul közöljük a következőket: Az aranypengő­nek egyelőre gyakorlati jelentősége mindössze annyi, hogy a bankoknál levő betétek, továbbá az összes adósságok, követelések, aranypengő értéküket minden körülmények között megtartják. Az aranypengő bevezetésének célja tehát első­sorban a megnyugtatás. Egyelőre és reméljük mindvégig az arany- és papírpengő között érték­beli változás nem is lesz. Ez csak akkor fog beállani, ha a Nemzeti Banknak nem lesz annyi devizája, hogy devizaszükségletét ki tudja elégí­teni. Akkor, de csak akkor fog beállani egy értékkülönbség aranypengő és papírpengő között,­­ csak akkor lesz az aranypengőnek úgynevezett­­ diszázsiója. Ez az eshetőség nem valószínű,­­ most amikor a jegybank a fontkölcsön útján­­ megerősödik. Minthogy minden követelést és minden tartozást aranypengőben fizetnek, az aranypengő és papírpengő közti különbözetnek a gyakorlati életben aligha lesz jelentősége. Összefoglalva mindent, az aranypengő célja az, hogy bizalombiztosítás szempontjából a betétek, adósságok és követelések jelenlegi értékét meg­rögzítse. — Esküvő: Téringer Margit és Janicsek László vasárnap, f. hó 23-án d. u. 4 órakor tartják esküvőjüket a helybeli plébánia­tem­lomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Megdöbbentő adózási adatok. A vármegyei közigazgatási bizottság augusztus havi rendes ülésén, a szokásos havi jelentések során, a pénzügyigazgatóság jelentéséből meg­döbbenéssel értesültek a tagok arról, hogy a vármegye adóhátraléka 1931. évi július 31-én ]09'37 °/C. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az idei adó fizetetlen, de a múlt éviből is 9'37u/0 hátralék áll fent ! Valóban megdöbbentő! De érdemes felette elmélkedni, hogy hol, kiknél van ilyen rengeteg adóhátralék! — Betörés a Társadalombiztosítóba. A pápai Társadalombiztosító Intézet Wertheim­kasszáját Simon Mihály pápai lakos, asztalos, mi­ki tíztagu családjával nagy nyomorban él, felhasználva az ünnepi hivatali szünetet, meg akarta fúrni folyó hó 20-án délelőtt. Már a É. külső páncélt át is fúrta, mikor az intézet altisztje ment be s munkájában megzavarta. A tettes elmenekült, de az azonnali nyomozás , , . sikerrel járt és Simont egy óra múlva már el PfilP is fogta a rendőrség. Teljes beismerésben van sem é­s a betörőszerszámok is meg­vannak. A kasszá­ban mindössze 2500 pengő volt, melyet termé­­k öz>­szetesen elvinni nem tudott. junn . — Az ipartestületi elöljárósági tag­ órátc választás végleges elintézése. Még 1929 - év tavaszán történt, hogy az ipartestület évi rendes gróf közgyűlése keretében megtartott előljárósági tag- fürdő választáson Nánik Pált, a lapunkat előállító hajó, főiskolai könyvnyomda vezetőjét, a többiekkel­­, egyetemben előljárósági taggá választották. A kérV­ választást Czifra József, Schneider Géza és társai megfellebbezték azon a címen, hogy te nevezett nem önálló iparos, tehát az elöljáróság tagja nem lehet. A fellebbezést az I.­fokú­, majd Pq a II.­fokú iparhatóság is elutasította azzal, hogy a főiskolai nyomda belajstromozott tagja az­­ ipartestületnek, viseli annak terheit, így őt is megilletik mindama jogok, amelyek a testület a más tagjait természetszerűleg megilletik, s ezeket jogokat joga van felelős vezetője útján gyakorolni. Ám a fellebbezők ebbe a logikus érvelésbe nem nyugodtak bele, s a II -fokú iparhatóság határozata ellen a kereskedelmi miniszterhez előterjesztéssel éltek. A kereske­delmi miniszter nekik adott igazat, ám az ipartestület elöljárósága szolidaritást vállalt személyes harcoknak kitett tagtársával, s fel­iratot intézett a kereskedelmi miniszterhez, hogy a választás megsemmisítését oldja fel. A fel­­­­terjesztést a testület kiváló ügyésze, dr. Hirsch Vilmos készítette el, az érveknek olyan tömegét sorakoztatva fel, hogy az eredmény nem lehetett kétséges. És tényleg a miniszter a felterjesztés­ben felhozott nyomós indokokat magáévá téve, úgy döntött, hogy előbbeni határozatának végre­hajtásától eltekint, s nem tesz észrevételt az ellen, hogy Pápa város legrégibb és legnagyobb középipari üzemének, a nagymultú főiskolai nyomdának vezetője, Nánik Pál az ipartestület elöljáróságában helyet foglaljon.­­ Ezzel le­záródtak a két év óta húzódó ügy aktái, s„ kezdetét veheti az egyetértő munkálkodás. — Országos vásár. Kedden és szerdán tartott országos vásárunk gyenge forgalmú volt. Haszonállatot ugyan nagy számban hajtottak fel, ám a nagy pénztelenség miatt a vétel messze mögötte maradt a kínálatnak. Felhajtottak szarvasmarhát 1750 darabot, eladtak 580 dara­bot; lovat felhajtottak 1103 darabot, eladtak 180 darabot; sertést felhajtottak 2380 darabot,­­ eladtak 762 darabot. A nagy kínálat folytán az árak mintegy 20 °­ C-ka­ estek. Vágómarhát tizen­egy vagonnal szállítottak el. Ebből Ausztriába­n 2, Olaszországba 1, belföldre 8 vagonnal ment. t —

Next