Pápai Hirlap, 1935 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1935-03-16 / 11. szám

SCHMIDTHAUER-FÉLE VISA legtartalmasabb és leghatékonyabb természetes keserűvize. Gyógyértéke megbecsülhetetlen! A normális adag fél pohár (100—120 gramm), de legtöbbször már 3—4 evőkanál is elegendő. Leg­megfelelőbb reggel, éhgyomorra használni. Egy-két órán belül fájdalommentesen és tökéle­tesen kitisztítja a gyomrot és beleVet. Eltávolítja a betegségek baktériumait. Az Igmándi-keserűvíz az egyedüli, amely a szoká­sos nagy üvegek mellett, a 35 literes kis üvegek­ben is kapható. Ez az újítás közkedveltségnek ör­vend az olcsóbb ár és kényelmesebb kezelés (uta­zásoknál, stb.) miatt. Használati utasítás és kútleírás minden üveghez mellékelve. demkeresztet, valamennyit a kardokkal és a vitézségi érem szalagján és ezek,, valamint ellenforradalmi működése alapján a kor­mányzó úr 1928-ban vitézzé avatta. 1920-ban a régi és jóhírű Kováld Péter és Fia Rt. kelmefestő, vegytisztító és gőz­mosógyár kötelékébe lépett, ahol mint en­nek igazgatója ma is működik. A Baross-Szövetség megalakulásakor al­elnökévé választotta, ah­ol a mai napig is élénk tevékenységet fejt ki. Közben alelnökévé választotta a Fővárosi Kereskedők Egyesü­lete is. Mint a Baross-Szövetség alelnöke, mű­ködésének főirányát a többi ipari és kereske­delmi érdekképviselettel való szoros össze­működés alkotta és mikor a lakáskérdés és egyéb nagy terhek a kereskedelmet már szinte létalapjában támadták meg, megalakította a kereskedői és ipari érdekképviseletközi bi­zottságot s mint annak elnöke, számos eset­ben eredményesen szállt síkra az iparosok és kereskedők érdekében. Közgazdasági érde­meiért előbb a kereskedelmi tanácsosi, majd a kormányfőtanácsosi címet, illetve kitünte­tést kapta, azonkívül levelező tagja a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamarának. Vitézzé avatása óta ezen élénk közgaz­dasági működés mellett előharcosa a had­viseltek gazdasági és szociális törekvéseinek és fokozottabb erkölcsi megbecsültetésük in­tézményes biztosításának. 1930. év őszén ezért néhány vitéz frontharcos és hadirok­kant bajtársával megalakította a Frontharco­sok Egyesült Nemzeti Politikai Pártját, mely már az első megmozduláskor azt az eredményt érte el, hogy az 1930 decemberében megtar­tott fővárosi törvényhatósági bizottsági vá­lasztásoknál a néhány hetes párt legnagyobb meglepetésre kilenc mandátumot szerzett, így került ő is be a törvényhatóság közgyűlésébe, ahol állandó és élénk képviselője a fronthar­cos érdekek mellett a polgárság gazdasági védelmének. Tagja a pénzügyi és közüzemi bizottságnak, a főváros első póttagja a ma­gyar országgyűlés felsőházának. Az előbb említett politikai megmozdulás volt kiinduló pontja annak az eredménynek, hogy a mostani országgyűlési képviselővá­lasztásoknál a kormány a vitéz frontharcos és hadirokkant tábort, mint fontos tényezőt vette számításba. Elnöke az országos vitézi szék társadalmi bizottságának, elnökségi tagja az Országos Frontharcos Szövetség Végrehajtó Bizottsá­gának és elnöke a Hadirokkantak Országos Szövetsége budapesti VII. kerületi főcsoport­jának. Eredményekben gazdag működése jutal­mául a kormányzó 1934-ben legfelsőbb di­csérő elismerésben részesítette és ennek lát­­ható jeléül a Signum Laudissal tüntette ki. 1914. évben nősült és két gyermeke van, tala és éjjeli szekrénye szépirodalommal. Amikor a betegség gyötörte, akkor soha nem panaszkodva elmenekült a költők láthatatlan, bűvös világába és elfelejtette a test minden szenvedését. Halála előtti napokban Vas Ge­reben és Petőfi voltak kezében. Petőfi annál a lapnál volt kinyitva, amelyiken az Ej van, csend és nyugalomnak éje kezdetű dal ol­vasható. Jellemezte végül Antal Gézát izzó ma­gyarsága. Nem hiába Bocsor volt a történet tanára. Mint tanár ő volt az, aki a márciusi 15-ikének nagyobbszabású megünneplését pápai kollégiumban meghonosította. Büszkén a képviselte nemzetét nevezetes külföldi gyű­léseken és jubileumokon. Ez az izzó magyar­sága volt az, amely magyarrá alakította át feleségét is, aki annyira magyarrá lett, hogy egyik magyar tárgyú műve bármely tősgyö­keres magyar írónak is díszére válnék. Izzó magyarsága lelkesítette őt Széchenyi tanul­mányozására. Egyik legalaposabb ismerője volt Széchenyinek és róla több tanulmányt írt. Érdekes, hogy míg felesége kedvelt köl­tője Petőfi volt, addig az övé a legmagya­rabb költő, Arany János. Még olyan, mások előtt kicsinyesnek látszó dolgokban is, mint az idegen szavak kerülése, sokszor megnyil­vánult erős magyarsága. Ő volt szememben mindig az európaivá lett magyarnak a meg­testesítője. Felvette magába mindazt a jót, tudást, ízlést, műveltséget, amit Nyugat ad­hat, de emellett megmaradt csallóközi ma­gyar nemesnek. Igyekezett megérteni más né­peket, de csak azért, hogy annál jo­bban meg­érthesse a saját fajtáját. Mint vallásos ember türelmes volt, mert tudta, hogy ezzel szol­gálja legjobban hazáját. E tekintetben élte Ágoston híres mondását: in necessariis uni­tas, in dubiis libertas et in omnibus caritas.. Antal Géza, az író és tudós nem halt meg. Munkája még sokáig fog serkentőleg hatni a kutatókra. Előttünk pedig példaképül áll, míg élünk, hogy mi is használjuk fel min­den tehetségünket a magyar haza javára. Antal Géza, az író és tudós. Irta: Dr. Pongrácz József. Antal Géza az író és tudós mindig vá­lasztékos izlésű volt. Istentől nyert tehetsége mellett módja és alkalma volt ízlését állan­dóan fejleszteni. Utazásai, nyelvismerete, ös­­szeköttetései, hajlama mind arra vezették, hogy az igazán szépet szeresse és megbe­csülje. Otthona puritán egyszerűségű volt, de a gazdag könyvtár elárulta, hogy lelke, mint méh, bejárta az egész világirodalmat, hogy élvezze minden kor és minden nép legszebb alkotásait. És felesége Wallis volt, az írónő, aki már 16 éves korában német nyelven drá­mát írt, aki ha a festészetre adta volna ma­gát, ott is nagyszerűt alkotott volna. Még püspökösködése idején is telve volt íróasz­ Vége. LOWY BI ITORARUHAZ GYOR GR. TISI­­K ISTVÁN TER 5. IDE MENJEN, HA JÓ BÚTORT AKAR. A kisemberért. Még nem volt olyan politikai párt és programm, amely ne azt hirdette volna, hogy »mindent a népért«. De e jelszó mögött rit­kán volt komoly akarat és szándék arra, hogy a néppel valóban törődjenek. A képviselő­választásokon elhangzott a sok ígéret, körül­udvarolták a nép fiát, de azután hamarosan megfeledkeztek róla. A régi békevilágban va­lahogy csak meg volt a magyar nép a poli­tika különösebb gondoskodása nélkül. Búzá­ját, állatját, borát valahogy el tudta adni és verejtékes munkájából valahogyan csak el tudta tartani önmagát és családját. A ma­gyar világ csak folydogált a maga csendes medrében és évtizedek múltak el anélkül, hogy valamely lényegesebb változással ipar­kodtak volna felülről a nép sorsában gyöke­res javulást előidézni. A nyugalmas, kényelmes békevilág azon­ban elmúlt és úgy látszik nem jő többé vissza. A kegyetlen békeszerződés elszakította az or­szág legfontosabb és legbiztosabb fogyasztói területeit és a magyar föld termésének érté­kesítése elé egyre nagyobb akadályok tornyo­sulnak. A nagy gazdasági válság belekény­szerítette kis hazánkat is a világverseny irtó­háborújába és a magyar mezőgazdaság évek óta emberfeletti küzdelmet folytat puszta lé­téért. Ma már nem helyezkedhetik az állam arra a kényelmes álláspontra, hogy győzzön az erősebb, pusztuljon a gyengébb, mert a gyengébb manapság az egész magyar nép, a gyengék a kisemberek milliói, akik ha el­merülnek a gazdasági pusztulás hullámaiban, velük pusztul az egész ország, az egész nem­zet. Hiába prédikálják, hogy segíts magadon és az Isten is megsegít: az erősek, a hatal­masak e jelszavával ma nem megyünk sem­mire. Az államra hárul tehát az a feladat, hogy a maga hatalmi eszközeit beállítsa a széles néprétegek fenntartásának, megmentésének és erősítésének a szolgálatába. Ha egymillió kis­gazda nem tudja termelését folytatni, úgy a magyar mezőgazdaság egyetemének a termése fogy meg. Ha néhány százezernyi kisiparos kidől a hatalmas gyáriparral vívott versenyé­ben, úgy a nemzeti munka hadserege veszíti­ el legértékesebb harcosainak jelentékeny tá­borát. Ezért nem helyezkedhetik ma az­­ állam és kormány arra az álláspontra, hogy hadd menjenek a dolgok, ahogy lehet. Ma igenis, a kormányzat legsürgősebb feladata a kis­emberek széles rétegeit támogatni, segíteni, a jövőnek megmenteni. Ezt pedig az eddigi eszközökkel, a kitaposott utakon elérni nem lehet, hanem csakis céltudatos reformpoliti­kával, amely átalakítja az egész magyar éle­tet, amely felvértezi a nép millióit nemcsak a küzdelmes jövőre, hanem már ma erősíti és ezzel képessé teszi arra, hogy a jobb jö­­vőt elérhesse és ezzel az országot ebbe a jö­vőbe átmenthesse. Az állami élet egész terü­letén meg kell csinálni ezt a nagy átalakulást, bármilyen ellenállásra találjon is az egyéni és részleges érdekek oldaláról. Reformpolitikát jelent nemcsak a Göm­bös Gyula által kitűzött reformprogramm és az általa bejelentett javaslatok sora, hanem az igazi reformpolitikának már a mindennapi szükségletek, a napi feladatok ellátásában is jelentkeznie kell. Benne van ebben a reform­politikában külön javaslat nélkül is a népies adóztatás, amely abban rejlik, hogy a na­gyobb teherviselő képesség tényleg sokkalta nagyobb terhet viseljen. De benne van a re­formpolitikában az egészséges agrárpolitika is, amely előtt mentől jobb mezőgazdasági és mentől olcsóbb ipari árak lebegnek. Benne van a reformtörekvésekben az olcsó hitel mindama kisember számára, akinek eddig hi­tel nem állott rendelkezésére: a kisgazdának, a kisiparosnak, a szatócsnak, a tanítónak és kis­tisztviselőnek. El akarja érni a népies re­formpolitika azt is, hogy a termelőnek na­gyobb rész jusson a termés árából, mint eddig. Lehetővé akarja tenni, hogy a kis­iparos védelmet nyerjen a gyáripar tömeg­versenyével és a kontárok garázdálkodásával szemben, szóval az állami gondoskodás és segítés minden eszközét a kis gazdasági egzisztenciák fenntartására és mentél több ú­j gazdasági egzisztencia teremtésére akarja fordítani. A gazdaságilag erősekkel, a szer­vezett tőke túlhatalmával szemben akarja a kormány gazdaságpolitikája védelmében ré­szesíteni a nép millióit, hogy ismét érdemes legyen dolgoznia, szorgoskodnia és gyűj­tenie minden magyarnak. Ebben különbözik Gömbös reformpolitikája minden előbbi po­litikától és ezért fő jellemvonása ennek a re­formpolitikának a népiesség. Ez a reformpoli­tika nem az erőset akarja gyengíteni, hanem adni akar. E népies politika megvalósításá­hoz van szüksége Gömbös Gyulának nagy, erős nemzeti egységre és mert törekvéseiben a népre támaszkodik, a nép hozzá is fogja segíteni.

Next