Pápai Hírlap, 1989 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1989-01-12 / 1. szám
Aki egy életen át üti a vasat Annak idején az édesapámtól kaptam egy különös játékszert, hajtányt. Mert szerette volna, hogy egyetlen fia erős, izmos gyerek legyen. De ő sem valamelyik boltban vagy vásárban vette, hanem egyik kedves barátjával készítette, a jó öreg Damján bácsival. Az ünnepeket megelőző játékvásáron jutott eszembe az idős mester, és elhatároztam, hogy felkeresem. Szerencsére meg is találtam régi, megszokott műhelyében. A hatalmas, maga készítette szürke vaskapu mellett még most is büszkén áll a kissé már kopott tábla: Demján Imre kovácsmester. Érkezésemkor is - mint mindig - dolgozott, éppen a Vízmű légkalapácsainak véső részét javította. Szinte semmit nem változott az évek, sőt évtizedek során. Magas, szikár, izmos ember, s ha nem lenne hófehér a haja, talán senki sem sejtené, hogy jócskán túl van a hetvenen. Ma már nyugdíjas, de 17 éves kora óta szinte megállás nélkül dolgozik. Elgondolkoztam, vajon hány tanuló leste el tőle a szakma fortélyait? Szinte megszámolni is nehéz, talán könnyebb úgy felfogni, ahogy ő is mondta: három évenként mindig kikerült a keze alól egy-egy inas. Demján bácsi persze nemcsak a szakmáját szerette. Szívesen vadászott a környék erdeiben és azzal is büszkélkedhet, hogy 55 évig játszott a városi fúvószenekarban. De a sportot sem hanyagolta el. Apáink, nagyapáink még emlékezhetnek arra, hogy 7 évig a Kinizsi és a Perutz futballcsapatában is játszott. Még ma is kimegy vasárnaponként a PSE pályára, hogy buzdítsa a pápaiakat. De legszívesebben - ma is csak dolgozik. Neki a munka nemcsak megélhetés, de egyben hobbi is volt. Soha nem láttam „csak ülni és mesélni", mindig tett-vett valamit. Közben viccelődött, sok érdekes, sőt néha csodásnak tűnő történetet mondott el nekünk, s mi, gyerekek, áhítattal hallgattuk kissé gyors beszédét, soha nem rozsdásodó hangszálai rezdülését. Demján bácsi nevét ma is sokan ismerik. Gyakran fordulnak hozzá olyan kéréssel, amelyet csak az ő szakmai tudása tud megoldani. Nemrég egyik barátom is nála járt, mivel régi típusú kocsijának fedezeit egyedül ő tudta megbütykölni a városban. Annak idején apám kérésére ő készítette barátságból az én hajtányomat is. A padláson sajnos nem találtam meg egykori kedves játékomat. Talán a költözködéskor kallódott el? Nem tudom. De hiába jártam az üzleteket, a piacokat, a kiskereskedők boltjait is. Végül külföldön élő rokonunkhoz fordultam segítségért. Ő küldött is egy járgányt. Nem pontosan olyat, mint az enyém volt, szebb, színesebb, csillogóbb, játékrendszám, jogosítvány is tartozik hozzá, de kopásra hajlamos, a hétköznapok strapáját nem túlzottan bíró, vékony műanyagból készült. Nem úgy, mint Demján bácsi munkái, amelyek időtállóak, több generációt is kiszolgálóak. Becsüljük meg és tiszteljük őt. B. J. Munka közben A következő tanévben már új névvel : „Mezőgazdasági áruforgalmi szakközépiskola A Pápai Mezőgazdasági Szakközépiskola, Élelmiszeripari és Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet hamarosan, 1992-ben lesz 100 éves. Történetére - természetesen jogelődjét is figyelembe véve — jellemző, hogy haladó szellemű és jól felkészült nevelőoktató gárdája révén sok-sok hasznos ismeretet, tudományt szívtak magukba az ifjak, akik mind a felszabadulás előtt, mind utána, jeles gazdászai a magyar agrárkultúrának. Immár 35 éve, hogy levelező oktatás színhelye is az iskola, korántsem titkolt céllal: azoknak, akiknek ifyen nem volt rá lehetőségük, mégis, kell, s szerették volna, szeretnék is elsajátítani e szakmát, mindent megadni ahhoz, hogy mind hasznukra, mind a gazdaságok, a népgazdaság javára dolgozhassanak, szervezhessék, irányíthassák a mezőgazdasági termelést, mindig a korszerűség követelményeinek megfelelőn. Közülük többen élen jártak az eljárások, módok és módszerek szorgalmazásában, bevezetésében, meghonosításában. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, különféle intézmények tanúskodnak erről. Az intézmény jellemzői közé tartozik az is, hogy sosem ijedtek meg az újtól, s ha kellett, huszárvágással változtattak dolgaikon, begyepesedni semmit sem hagyva. A következő 1989—90-es tanévben ismét új, a fenti szellemben leledző változtatás megy végbe. Erről Dreisziger József igazgatóval, majd Kovács Jenő felnőttoktatási tagozatvezető tanárral beszélgettünk. A levelező felnőttoktatás mind ez idáig a növénytermesztésre és az állattenyésztésre összpontosult a közismereti tárgyakon kívül. Az új tanévre már mind formájában, mind célkitűzésében változik az oktatás, a tagozat elnevezése is, amely: „Mezőgazdasági áruforgalmi szakközépiskola". A szakképzés (növénytermesztés, állattenyésztés, agrárgazdaságtan) alapozó szaktárgyain kívül most már mással foglalkoznak; nem véletlen, hogy a fő tárgy a mezőgazdasági áruforgalmazás. Azoknak, akik nem érettségiztek, természetesen a közismereti tárgyakat is oktatják, hiszen ez a képzés is érettségivel végződik. Ez alól mentesülnek, akik már túl vannak ezen. Az oktatásnak az a célkitűzése, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik jól megfelelnek a piacgazdaság követelményeinek. Mindazok jelentkezését várják akik már ezzel foglalkoznak, ám talán csak jóindulattal, de nem biztos, hogy kellő hozzáértéssel; s azokat, akik még szakképzettség nélküliek, tehát beosztásukhoz, vagy új állásukhoz szükségük van a végzettségre. Olyanok is jelentkezhetnek, akiknek beosztása ezt ugyan nem követeli meg, mégis szeretnének megismerkedni az áruforgalmazás, a piaci kapcsolatok, ezek szervezése tudományosan megalapozott és hirdetett ismereteivel. Szívesen (általános iskolai végzettség és a felnőttkor elérése szükséges) fogadják a jelentkezőket, akár más megyékből is, 40 személyes osztállyal szeretnének kezdeni. A hallgatók heti egy alkalommal 14-18 óra között vesznek részt elméleti, illetve havi egy alkalommal gyakorlati foglalkozásokon. Ha röviden is, de remélhetőleg szemléltettük, mire készülnek ebben az iskolában. Bízunk benne, hogy sokan élnek a lehetőséggel az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, de a kisárutermelők közül is. n H. S. Feladatunk a tájékoztatás Leveleinket rendezgetve Lapunk fejlécén látható, a második osztályba (évfolyamba) léptünk, bár „előéletünk" igen csak kurta, mindössze hét szám volt. S a kezdet sem felhőtlen, hirtelenében toborzott cikkírók, tudósítók, olyan nyomda, amely előzően még nem készített újságot, semmi gyakorlat. Kesereghetnénk a hiányos technikai felszerelés, a hosszú átfutás, vagy a terjesztés gondjain, de minek. Szakberkekből, s szinte minden társadalmi rétegből kaptunk már elismerő sorokat, közte sok ötletet, javaslatot, hogy lehetne színesebb, érdekesebb az újságunk, mit, miről, szeretnének olvasni. Mindezeket egyetlen csokorba kötve, elsődlegesen a város és környéke társadalmi, gazdasági életéről igénylik a tájékoztatást, annak tükrét szeretnék látni. Mi az, ami várható, úgyszintén, ami visszafelé húz, s gátolja a még eredményesebb munkát (minden érték szülőjét!) mi az, ami nap nap után borzolja az emberek idegzetét, rontja a közhangulatot? Híreket, eligazodási lehetőségeket várnak tőlünk az emberek, a közösségek, s mi tisztelettel meghajlunk kívánságaik előtt. Annál inkább is, mert a lapalapító eredeti elgondolása is ez volt. Hogy is lehetne havonta kétszer megjelenő lappal országos politikához csatlakozva ágálni, hadakozni (amit némelyek hiányolnak!), de még a puszta tolmácsolói szerepkör kívánalma sem reális, a televízió, a rádió, a pesti és a megyei lap (lapok) árnyékából! Egyébként is, az úgynevezett „nagy kérdések" a jövőben sem Pápán dőlnek el. Ezt — feltételezhetően — minden gyerek tudja, ha elvégezte már a nyolc általánost. Ez tűnik ki a hozzánk érkező levelekből, a kívánságokat felsoroló javaslatokból, erősítve eddigi tapasztalatainkat, elgondolásainkat. A jó szándékú - segítő - bírálatokat is köszönettel vesszük, kivétel talán az olyan, amelyből csöpög az önteltség, a tudálékosság, s a kiváló francia moralista (La Bruyére) elmélkedését juttatja eszünkbe. „Nagy szerencsétlenség, ha az emberben sem annyi szellemesség nincs, hogy beszéljen, sem annyi ítélőképesség, hogy hallgasson!" É s ha már nyelvezetet bírál, legalább hibátlanul tegye összegezve az eddigieket, kérjük és várjuk továbbra is az olvasói leveleket! 3