Pápai Hírlap, 2000 (13. évfolyam, 1-47. szám)
2000-01-11 / 1. szám
4 Isten emlékszik mindenre (édesapámnak) Mária és József éppen a betlehemi istállóba igyekeztek. Az édes kín és a mennyei ígéret egyre erőseben késztette őket a jámborok közé. Mielőtt megérkeztek volna, elindultál te is, utolsó lendülettel az elmúlás felé... „Más megsemmisülni és más meghalni. Más értelmetlenül és ájultan a semmibe zuhanni és más éberen átlépni. A halál világossága a létezés legmélyebb rétegeit is áthatja.” Aztán jön a vizsga, amikor „az emberi élet igen rövid időre teljes egészében és egyszerre kiteljesedik”. Egy titokba sűrűsödik az egész, egy pillanatba minden. Minden, ami hetvenegy esztendő alatt megtörténhetett... Az egyetlen és végső kérdés után peregni kezd a film. Ilyenkor már a test pihen, csak a lélek dolgozik. „Ebben a percben nincs titok”, itt már csak az felel meg, aki felkészült és kibírja a világosság kegyetlen hatalmát, mint a váratlan álmot, félbetöri a megkezdett fohászt. Eltaszítja magától a félelmet, átlépve könnyedén a láthatatlan, mégis létező küszöbön. És számot tud adni mindenről, ami hajdan, a fogantatás gyönyörű kábulatában emberlétté teremtetett. Mert Isten emlékszik mindenre, így ebből a különös leltárból nem hiányozhat semmi. Sem Gyarmat, sem Pápa, sem a fehérvári utcák illata, a szőlőhegy, a földbe igyekvő pincék, a ház eleji magtár legendái. Ott sorjáznak a Marcalhíd lábánál levert cölöpök, a meghurcolt és halálba dőlt leventetársak mementói. Zizegő tengerként muzsikálnak a búzamezők. Enese, Fehértó, Sövényház, Bezi, a láthatatlan műszerbe gyalogolt országnyi kilométerek. Az újbor kamaszos mámora, a csendes imákba keretezett karácsonyi misék. Ötvenhat, egy csőre töltött pisztoly és egy bölcs mondat. De nem a zsarnokságról, hisz a jámbor állatsereg mit sem törődött a forradalommal. A zöldre komponált kert, a harmattal köszöntött hajnal, az ismerős esőcseppek, a napfény, a tenyérbe olvadt hópehely. Aztán az erdő, ahol a gondos pillantásoktól minden fának külön lelke nőtt. A zsebből mért parttalan szeretet és ami talán a legfontosabb: az Istennek ajánlott tisztaság megmásíthatatlan egyensúlya. Az a csend, amely alázatos igent mondott a szenvedésre és szelíd mozdulattal kopogtatni kezdett az üdvösség kapuján... Az utolsó stáció, a végső feloldás előtti napok, amikor a Teremtő tenyerén hintázott a test és a lélek, amikor már odaátról küldték a lélegzetet. Az egykor bölcsen megmentett rend hirtelen önmaga ellen fordult és makacsul falni kezdte a szivárványt. A szeretet szentélyébe halálos csend költözött. Riadt, mégis reménytől enyhült szenvedés. Aztán lassan megnyíltak a fény kapui. Szökik a vágy, a hallgatás felszakad, az égi tenger most már örökkévaló. Kezedből lassan elfolynak az álmok, ez a pillanat a halálhajó. A bársonyest már nem mond semmit, önmagát oldja szelíden a kín, a felejtést hessenti messze az emlék, halk imák szöknek a remény résein. Angyalkönnyek a kereszt alatt, nyelvetlen bor és szentelt kenyér. Homlokod fölött árva hópehely, Isten ujja lassan ajkadhoz ér. Gilch Csaba Régvolt idők híreiből Borhamisítás, borhamisítók itt és ott - olvashatjuk meglehetős gyakorisággal már hoszszabb ideje. A szőlősgazdák tiltakoznak, remélve a méltán híres magyar bor törvényes védelmét. Le is lepleződött már egy-egy „borcsináló”. Jónéhányan megjegyezték: Bezzeg a régi időkben ilyen nem volt. Tessenek csak figyelmesen olvasni az alábbi sorokat. „Évek óta olvasom a felszólalásokat és panaszokat, hogy nálunk műborok vannak forgalomban, amelyek olcsóságuknál fogva a bortermelőknek nemcsak versenyt támasztanak, de a mellett a külföld előtt természetes boraink hitelét is rontják. Én e panaszok jogosultságában nem hittem, mert tudom, hogy jó termés idején a természetes bor is olyan olcsó, hogy annál a műbort sem árulhatnák olcsóbban. A múlt évi rossz termés azonban meggyőzött arról, hogy tényleg vannak műborok forgalomban. Alig hogy a szüretelésnek vége volt, a napilapokat ilynemű hangzatos hirdetésekkel árasztották el, hogy kitűnő bor készítéséhez borkivonat kapható, amiből olyan itóka lesz, melyet az eredeti természetes bortól nem lehet megkülönböztetni. Úgy látszik, e hirdetéseknek volt eredménye, mert f. év januárius hónapban egy ilyen műborgyárra akadtak. Ennek tulajdonosa, amint neszét vette, hogy a hatóságnak gyára lételéről tudomása van, megszökött, de a gyár készletét lefoglalták.” - írta mindezt dr. Asbóth Sándor anno, aki aztán - lévén szakember - meg is vizsgálta ezeket a „borokat”, majd a vizsgálatok eredményéről ugyanitt be is számolt, azaz, hogy mi is volt található ez „innivalóban”. Majd közleményét így fejezte be: „Hogy az ilyen bornak nevezett folyadékot már közegészségi szempontból sem volna szabad árulni, az már összetételéből következtethető”. Mintha csak ma írták volna. A dolog pikantériája az, hogy a szerző, 1892-ben közölte mondandóját a Természettudományi Közlönyben. Amiből az is kiderült: elődeink sem mentek a szomszédba némi ügyeskedésért. Szóval, bánjunk csínján azzal a bezzeggel. -egy- Boldog újesztendőt! 1. oldal) A Pápáról és környékéről írott és küldött könyvek díszítik könyvtárukat és az általuk kiadott Csernátoni Füzetek hasábjain gyakran írnak rólunk. Legutóbb Pápa és környéke 1848/49 című könyvet mutatták be Hadnagy László ajánló soraival. Az említettek viszonzásaként gyakran küldenek tiszteletpéldányokat a Csernátoni Füzetekből. Legutóbb a 30. évforduló kapcsán hozzájuk látogató pápai küldöttség egyik tagjától, Borbély Lajos osztályvezető úrtól kaptunk belőlük, melynek egyikében újévi köszöntésként tették közzé Motor Zsigmond költeményét. - Ezúton a Székelyföld szülöttének e kedves versével kívánok Boldog Újesztendőt a Pápai Hírlap minden olvasójának. H. Szabó Lajos r ■ ■ ■ v ■■■■ ■■ * wz Újévi koszonto Isten kegyelméből új esztendőt értünk, Kérünk, Atyánk, ebben Te légy a vezérünk Bármit adott az ó, csak emléke maradt, Mert az idő gyorsan, sebes szárnyon haladt. Élethajónk elindult, újabb partok felé, Reménységgel nézünk a jövendő elé. Határkő az újév rövid életünkben, Ha reád gondolunk, könny szökik szemünkbe Mit ad, mit hoz nekünk? - azt remegve várjuk, Te légy velünk, Uram, ez az imádságunk! Őrizz meg bennünket, minden bajtól-vésztől, Súlyos csapásoktól, ég- és földrengéstől. Tartsd meg életünket és egészségünket. Szeretet - békesség csókolgassák egymást, Te add ránk mindennap az atyai áldást, Ha rohan az idő, sebes szárnyon halad, Hisszük, hogy kegyelmed mindig velünk marad, Múló idő, múló világ, múló évek Te maradj meg örök Ige - örök Élet! PÁPAI HÍRLAP Sikeres év a Várostörténeti Körben A nehézségek ellenére igen eredményes esztendőt zárt 1999-ben Pápán a Várostörténeti Honismereti Kör, mely a Jókai Művelődési Központ keretein belül a Jókai Kör hatékony támogatásával működik. Elegendő számba venni a rendezvényeket, hogy erről meggyőződhessünk. Az 1848- 49-es szabadságharc 150. évfordulója alkalmával az ország legjobb történészei kaptak meghívást ebbe a közösségbe. Dr. Bona Gábor ezredes, a Hadtörténeti Intézet igazgatója a szabadságharc fegyveres erejét mutatta be, dr. Hudi József levéltári igazgató a korabeli Pápán történteket ismertette, dr. Hermann Róbert hadtörténész a város közelében lezajlott csatákról adott reális képet, dr. Vadász Sándor egyetemi tanár az orosz beavatkozás kérdésével foglalkozott. A helyi előadók szintén sikerrel szerepeltek. Dr. Hermann István Pápa város hiteles forrásairól beszél rendkívül meggyőzően, Mezei Zsolt a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményében található dokumentumokról tartott ismertetést. Nagy sikert aratott dr. Lukács Endre elnök-igazgató A pápai vízmű 101 esztendeje című előadása, melyet diaképek és videofilm bemutatásával tett igen érdekessé. Garabics József alezredes a pápai tűzoltóság utolsó fél évszázadáról tartott felolvasást a Lánglovagok Pápán címmel készülő könyv kéziratából. A pápai leventemozgalomról és légószolgálatról tervezett beszélgetés érdekes volt, de célját csupán részben érte el, mert kevesen jelentek meg azok közül, akiknek ezzel kapcsolatban emlékük van, így a téma tárgyalását január 19-én, szerdán fogja folytatni a kör. 190 évvel ezelőtt jártak Napóleon hadai Pápán. Erre az eseményre emlékezett számtalan adatot felvonultató nívós előadásában Fejes Sándor helytörténész az utolsó foglalkozáson. Dicséretes, hogy nem szorítkozott a városban történtekre, hanem széles tablót rajzolt a kor Európájáról. A siker nem véletlen műve. A JMK kitűnő gazdája volt a honismereti közösségnek, mindent megtett annak megfelelő működtetéséért. Egy sikeres pályázat eredményeként így nem csak az előadókkal kapcsolatos költségeket tudták fedezni, mód nyílt tapasztalatcsere-látogatásra is Sárváron, ahol találkoztak egy ott kiválóan működő helytörténész kör tagjaival. Ennek során alkalmuk volt megtekinteni Ostffyasszonyfa irodalmi és történelmi emlékeit és a falu határában található fogolytábor temetőjét, ahol közel tizenegyezer katona nyugszik. Nem kétséges, hogy az eredményes munka érdekében a legodaadóbb tagok, Fejes Sándor, Szollás László, Szalai Antal, Paksi István, Bakody Lászlóné, Nagyváradi Pál, Nagyváradi József, Szűcs László, Holczer István, Koloszár Ágnes és mások mellett szükség lenne mindazokra, akik a városban helytörténettel foglalkoznak. Szükség lenne minden olyan pápai bekapcsolódására, akinek emléke van a város fejlődéséről, az itt történt eseményekről, vagy várostörténeti dokumentumot őriz. Mindenkit szeretettel hív és vár a kör vezetője minden hónap harmadik szerdáján 17 órakor a Várkastély 7. számú szobájába. Huszár János Ötvenöt évvel ezelőtt történt 1945 januárjának első felében rendelték el a fiatalok, ahogy akkor nevezték, leventék négy évfolyamának mozgósítását, azzal a céllal, hogy Németországba vigyék őket. A bevonulási hirdetmény, melyet a honvédelmi miniszter írt alá, a következőképpen kezdődik: „A m. kir. honvédség szempontjából tekintetbe jövő emberanyagnak az esetleges ellenséges behatás által veszélyeztetett területről való átmentése céljából mindazon leventék, akik 1924 és 1928 közötti időben születtek, tehát 16-20 évesek beleértve a menekülteket is azonnal bevonulni kötelesek Sárvárra, a 22. bevonulási központhoz. A bevonulni kötelesek lakóhely szerinti helyi levente-parancsnokok vezetése alatt, zárt csoportban az illetékes járási leventeparancsnokságnál jelentkeznek, honnan a járási levente-parancsnok által kirendelt levente-parancsnok vezetése alatt a kijelölt bevonulási központhoz bemutatás céljából útbaindulnak. A mozgás gyalogmenetben történik. Minden bevonuló levente leventeigazolványát, 5 napra szóló élelmet, két rend meleg alsóruhát, jó lábbelit (bakancsot), evőcsészét és evőeszközt, valamint meleg takarót magával hozni tartozik.”____ Ezzel kezdődött többszáz pápai és környékbeli fiatal pokoljárása, iszonyú szenvedése, hányódása az éhségtől, háborútól, bombázásoktól sújtott Németországban. A szerencsésebbek a háború után hazakerültek, de nem kevesen lettek a háború, a bombázás, a nélkülözés áldozataivá. Olyanok is akadtak, akik hazatérőben estek szovjet fogságba, s most valahol Oroszországban alusszák jeltelen sírban örök álmukat. Sok család emlékezik ezekben a napokban rájuk el nem múló fájdalommal. Mi sem feledkezhetünk meg róluk! H.J. 1943 nyarán Pápán az egykori Állami Tanítóképző Intézetben leventetábort szerveztek az illetékesek. Ezen közel háromszáz 15-18 éves önként jelentkező fiatal vett részt. Akik itt sikerrel helytálltak, azokat ifjú vezetővé nevezték ki, s a továbbiakban a hetenként sorra kerülő levente foglalkozáson mint rajparancsnokok szerepeltek felnőtt oktatók és tisztek felügyelete mellett. A katonai jellegű kiképzést egyébként a táborban is többségében kiváló ifjú vezetők végezték. Képünk az egyik leventeszázadot ábrázolja a Tanítóképző Intézet bejáratánál a felnőtt oktatókkal együtt, akiknek a neve balról jobbra a következő: Németh Gyula pedagógus, Aranyos hadnagy és Szabó Károly főhadnagy, körzeti leventeparancsnokok, Jászay József tartalékos hadnagy, polgári iskolai tanár, Marek László tanító, Illyés József, a Testnevelési Főiskola első éves hallgatója. Babos János