Pápai Hírlap, 2002 (15. évfolyam, 1-44. szám)
2002-01-08 / 1. szám
4 Kultúra A természetgyógyász szemével Pápai Hírlap Bibliai szent növények (Folytatás az 1. oldalról) A Biblia két fajtáját is említi: a valódit, vagyis a ceylonit és a kínai fahéjat. A fa elérheti a 10 méteres magasságot is. A gyűjtők az illatos kérget a 3 évesnél nem idősebb fák fiatal ágairól hántják le. A régi utazók hozták Egyiptomba, ahol előszeretettel keverték fűszeres balzsamaikba, az arabok, a görögök és a rómaiak fűszernek és illatszernek használták, de emésztési zavarokat is kezeltek vele. A modern fitoterápiában felfúvódás, hányás, hasmenés ellen javasolják. Gátolja a fogszuvasodást és elpusztítja az egyéb betegségeket okozó baktériumokat, gombákat és vírusokat. Egy német tanulmány szerint tökéletesen elpusztítja a húgyúti fertőzéseket okozó baktériumokat, az Escherici coli-t, és a több száz betegségért felelős gombát, a Candida albicans-t. Emellett segíti a zsiradékok lebontását és japán kutatók szerint csökkenti a vérnyomást. A napkeleti bölcsek a gyermek Jézusnak staktot hoztak, egy olyan friss mirhából készült anyagot, mely még a mirhagyantánál is értékesebb. A mirha - Commiphora myrrha- Közel-Keleten, Etiópiában és Szomáliában termő nagy cserjeféle, melynek kérge repedésein kiszivárgó, átlátszó vagy vörösbarna színű, könnycsepp alakban megkeménykedő illatos gyantája kerül felhasználásra. Az ókori Egyiptomban balzsamkészítés alapanyagaként, a test illatosítására és temetési szertartásokhoz is használták. A görög hiedelmek szerint a mirha az asszír király, Thesis lányának, Myrrhának könnycseppjeiből jött létre. Myrrha nem volt hajlandó a szerelem istennője, Aphrodité szolgálatába lépni, és az engedetlenségen haragra gyűlt istennő büntetésből apja és leánya elméjét megzavarva arra kényszerítette őket, hogy együtt háljanak. Szörnyű tettét felismerve Thesis meg akarta gyilkolni gyermekét, ám ekkor az istenek a lányt - hogy életét megmentsék - fává változatták. A fakéregből gyöngyöző mirha a lány könnyei, melyet a népi gyógyítók külső fertőtlenítőszernek, fájdalomcsillapítónak, megfázásra, gégegyulladásra, asztmára, bronchitisre, torokfájásra használtak. Az Európában használatos fogkrémekben gyakran találunk mirhát, melyet a fogszuvasodás megelőzésére visznek be a készítményekbe. Napjainkban maga a mirha gyógykészítmény, porrá őrölt szemcsés kiszerelésben kerül forgalomba. Izraelben a sáfránynövényt csak a Biblia korát követő időkben honosították meg. A sáfrány - Crocus sativus - aranysárga fűszernövény, amely évszázadokon keresztül a szó szoros értelmében olyan értékes volt, mint az arany. Értéke még ma is majdnem 80.000 forint kilogrammonként. Az ókori Egyiptomban a sáfrány különösen nagy népszerűségnek örvendett. A nemesek sáfrányfestékkel színezett ruhákban jártak, sáfrányos illatszerekkel kenték be magukat, sáfránnyal fűszerezett ételeket ettek és emellett a légúti, valamint az emésztőrendszer betegségeit is ezzel a növénnyel gyógyították. Az indiai nyurvédikus orvosok a sáfrányt keringésserkentőnek, a vese- és a májbetegségek gyógyszerének, a kolera ellenszerének tekintették. A népi gyógyítók az álmatlanság és a daganatok ellen is gyógyhatásúnak hitték. 1851-ben a kutatóknak sikerült izolálniuk a növény legaktívabb hatóanyagát, a krocetint. Ennek az anyagnak az ismerete révén alkalmazták a későbbiekben nyugtatóként, köptetőként, fájdalomcsillapítóként. Az injekciós úton bejuttatott krocetin a koleszterinszint jelentős csökkenését eredményezi és növeli az oxigén mennyiségét a vérben. Egyes kutatók szerint az oxigéntöbblet lassítja a szívrohamokat elsődlegesen kiváltó lerakódások kialakulását a vérerek falain. „A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egybe, cziprusok nárdusokkal egybe. Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle tömjéntermő fákkal, mirha és alpes, minden drága fűszerszámokkal... és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.” (Énekek éneke 4,13-14; Ezékiel könyve 47,12). Németh Péter Nyelvklubok a Nagy László iskolában (Folytatás az 1. oldalról) Egyelőre kísérleti jelleggel, júniusig működnek az intézményben a „Kids Club”ok és a „Kinder Klub”-ok. Ez egy Angliából kiindult nyelvtanítási módszer, melynek az a lényege, hogy kiscsoportos formában, szinte észrevétlenül, anyanyelvéhez hasonlóan sajátítja el a gyermek az idegen nyelvet. Mi az iskolában angolból és németből vezettük be ezt a módszert. A szülők szerették volna, ha több órában tanulhatnák gyermekeik az angol és német nyelvet, mivel délelőtt 38-as létszámban oktatjuk őket ezeken az órákon. Ezért elhatároztuk, hogy kiscsoportos formában fogjuk őket németre és angolra tanítani délutánonként - mondta Kovácsáé Frank Zsuzsa, a „Kids Club”-ok vezetője. A gyerekek elmondták, az a jó ezekben a délutáni foglalkozásokban, hogy sokat játszanak, énekelnek, szavalnak és ismételnek, nem kell tankönyvből tanulniuk. Kedvenc játékuk az „Are you sleeping...”. Vilmanné Ikervári Lilla, a német csoport tanítója szerint az egész rendszernek az a lényege, hogy a gyerekek megszeressék az idegen nyelvet és megismerkedjenek az adott országok kultúrájával. Az is nagyon fontos, hogy mindezt játszva tegyék. Elmondása szerint semmi olyasmi nincs ezeken a foglalkozásokon, ami óra jellegű lenne. A csoportok munkájára a felszabadultság, a vidámság, a sok-sok szereplés és a sikerélmény, valamint a jutalmazás jellemző. A Mikulás-napi programhoz hasonló rendezvények pedig mind-mind azt szolgálják, hogy a tanulók ízelítőt kapjanak más népek, országok kultúrájából. - Teljesen véletlenül találkoztam ezzel a lehetőséggel, annak ellenére, hogy ez a nemzetközi hálózat 1990 óta létezik Magyarországon. Mi csak a rendszernek az átvevői vagyunk, akik most próbáljuk ki, hogy mit lehet egy nyelven keresztül elérni, hogy lehet egy nyelvet megszerettetni. A létszámok azonban mindenképpen sikerre utalnak, hiszen például a 165 angolos gyerekből száztizenketten ilyen formában vállalták a fizetős nyelvtanulásnak ezt a formáját - jegyezte meg Kovácsné Frank Zsuzsanna. Varga Bea 2002. január 8., kedd Költőnő a kisvárosban (Folytatás az 1. oldalról) 1994-től, nyugdíjas korától kezdve pedig kifejezetten sokan ismerik és szeretik Pápán - különösen a nemzedéktársai -, akiknek gyakran mond verset, s gyakran teszi színessé, maradandó élménnyé-legtöbbször műsorvezetőként is - az idős emberek életét. Munkájának középpontjában emberemlékezet óta a közösség önzetlen szolgálata áll. Szinte sugárzik egyéniségéből a szeretet, mert jól tudja a harmadik évezred társadalmi berendezését nem a gyűlöletre, hanem az utóbbira kell felépíteni. Élete eseményekben bővelkedett, hiszen van egy derék fia, s vannak unokái, minderről írásai, valamint a Álomvaló (Mátyásháza) iskolatörténet (1999) és a Tükörcseppek című novellagyűjteménye (1999) részletesen, művészien beszámol. Az írásaiból megtudjuk, hogy 1956- ban került házasságkötése révén Zala megyéből Pápára, illetőleg annak külterületi lakott helyére Mátyusházára, midőn a helyi illetőségű Puskás Kálmán textilgyári tisztviselő felesége lett. Költőként Puskás Tófeji Vali írói álnevet használod. Mindnyájunkat érdekel, írói álneved második eleme, valamint önmegvalósításod folyamata. Kérlek, beszélj nekünk erről! - A zalai domboktól ölelt kis faluban Tófejen születtem 1937-ben. Apám a falu bognármestere volt. Afféle mindenhez értő ezermester, aki kocsikereket éppúgy tudott készíteni, mint szobabútort. Művészien megformált tárgyai, faragásai ma is lakásunk díszei. Ugyanígy édesanyám egykori hímzései. Gyermekkoromban tőlük tanultam meg esténként az első verseket, énekeket, meséket, kiolvasókat, mert azt is tudták mondani. Ezek alakították ki bennem elég korán a versmondás iránti fogékonyságot, az ütemezést és a ritmust. Fontos szerepe volt a tehetségem felfedezésében első tanítónőmnek, aki korán felismerte szervezőkészségemet, és már 10 éves koromban a zalaegerszegi Teleki Blanka Tanítóképzőbe irányított, ahol először gyakorló iskolai tanuló, majd tanítóképzős diák lettem sok-sok szereplési lehetőséggel. - Mikor kezdtél el rendszeresen verset írni ? - Elég későn. Mátyásházi tanító koromban, amikor egyegy diákomnak a nevenapja volt. Mivel jól ismertem minden gyereket, az ünnepeiteket felköszöntöttem egy két, vagy négy soros rigmussal. A kollégáim biztatására - meg a magam szórakoztatására is - több vers született, melyet 1989-ben Látkép című kötetben gyűjtöttem össze. A költemények megjelenése városszerte nekem nagy sikert és elismerést hozott, úgyhogy megnőtt az ambícióm, s 1994-ben megjelent a második kötetem is Gyöngyparázs néven. Közben részt vettem pályázatokon, ez is minden esetben sikerrel zárult. Verseim összesen 4 antológiában szerepelnek, s azóta a vers és novellaírás életelememmé vált. A sikerek erőt adnak a további munkához s újabb írások elkészítésére sarkallnak. Nagy örömet lelek a Pápai Kristály szerkesztésében, mellyel alkotótársaim 1994- ben bíztak meg. - Kérlek röviden fogalmazd meg ars poeticádat! - Mindenekelőtt kívánok békés, boldog új esztendőt alkotótársaimnak és kedves olvasóimnak is! Kívánom, hogy a szeretet kapcsolja össze szíveinket! ” Az emberért című versem - melyet 1992-ben írtam, ma is aktuális - s 10 évvel később is - ugyanezt kérem a Mindenhatótól: „Irgalmas Isten! Segíts, /embertől - emberig építeni hidakat, / lebontani a lelkekben épült falakat, / mécset gyújtani és tartani a vak jövő felé, / örömöt hazahozni és vinni száz felé... / Eltenni a szeretet kovászát holnapra, / hogy általa szebb legyen az ember holnapja.” Dr. Tungli Gyula Álom és valóság Az északi szél végigsüvített a hófödte földön. Fel-felkapta a havat. Erre-arra letette, s aztán kezdte elölről. Nappal is legalább mínusz 25 fok hideg volt. A jó Mezsnonov hiába tiltakozott a kinti munka ellen, a szigorú parancsnok munkára parancsolat a stanislaui láger foglyait. 1946 februárjának közepe táját mutatta a naptár. A tél még harapott. A lesoványodott, s gyengén öltözött foglyok csontjáig hatolt a dermesztő tél. Felsorakoztak. Menni kellett! Zoltánék most egy kisebb csoportba kerültek, s egy nem túl messze folyó építkezéshez vitték őket. (Az erős fagy miatt szinte hiábavaló munkára.) A csapat oldalán egy orosz kiskatona ballagott. Vállán előrehátra mozgatta puskáját, s közben oda-oda mosolygott a foglyaira. Szemében huncut mosoly játszott, s kiolvasható volt belőle a bizalom és a barátság. Ő volt Szergej, az orosz őr. Zoltánék őre, vigyázója volt Szergej reggeltől estig. Hosszú nap volt, mint mindig, az iszonyú hideg még ezt is megkettőzte. A kiskatona alig volt tizennyolc. A háború vége éppenhogy utolérte. A borzalmakból kimaradt, lágeri beosztása elviselhető volt. Fő baja az volt, hogy messze szakadt a szülőföldjétől. Valahol nagyon messze, egy Volga közeli falucskában lakott. Szülei a kolhozban dolgoztak. A faházas kis falu olyan volt, s olyan maradt, mintha még a cár uralkodott volna. Az emberek szegénysége s szemlélete szinte semmit sem változott. Szergej ezt a falut hozta magával, ezt a nyugalmat és ezt az emberséget. A propaganda nem torzította el a lelkét. Úgy gondolta, hogy fordítva is lehetne. Ő a fogoly, sőt kísérik. S a kiskatona első feladatát teljesítve, elkísérte őket a munkahelyre, egy nagyobb telken álló vakolatlan épülethez, amelynek külső falát kellett volna bevakolni. A munkavezető (a nacsalnik) szigorú tekintetű, kiabálós hajcsár volt. Rögtön hozzálátott a parancsoláshoz, ki-ki megkapta a feladatát. A készülő épület rendeltetését nehéz lett volna kitalálni. Ez a foglyokat alig is érdekelte. A fogolyfilozófia lényege az volt: ússzuk meg a napot. Ehhez a helyzet előnyeit igyekeztek kihasználni. Az épület elején és végén kisebb helyiségek voltak, a közepén volt egy nagyobb terem. Annak a közepén egy rozoga kályhában állandóan égett a tűz. A foglyok józan eszükkel melegedőnek tartották. A nacsalnik azonban nem. Állandóan kikergette őket a tűz mellől a dermesztő szabadba. A kályha melege mellett készült a habarcs, amit gyorsan kivittek, s vakoltak vele, amíg lehetett. Ugyanis, ha nem a ládában, akkor a falon fagyott meg. A fagyott habarcsot visszahozták, felmelegítették, újra kivitték, s próbálkoztak valami soványka eredménnyel. Az egésznek nem volt semmi értelme. A nacsalnik mégis tántoríthatatlan buzgalommal és eréllyel hajszolta a szegény foglyokat. Szergej, a kiskatona nagyokat csapott a puskájával a terem betonjára. Nem tetszett neki a dolog. Magyarázta is a nacsalniknak, hogy majd tavasszal, ha megjön a meleg, akkor kellene folytatni. A nacsalnik folyvást káromkodott s meg volt győződve az igazáról. Szergej a tűznél melegedőket nem bántotta. A nacsalnikot is kérlelte, hogy legyen emberségesebb. Persze Zoltán is meg-megfordult a tűznél. Néhány ott töltött perc is nyereség volt. Már délutánra fordult az idő, amikor a kis mokány katona magához szólította. Megkérdezte, hogy mit csinál otthon, mivel foglalkozik. A kérdés váratlanul érte. Örült a bizalomnak, de a lelke mélyét a félelem is megülte. Hisz ki tudja, hogy mi a szándéka? Persze azért felelt: diák vagyok Magyarországon. Mind a kettő tetszett neki, a diák is, s a magyar is. De ezzel nem érte be. Tovább kérdezett. Mit tanulsz? Mi akarsz lenni az életben? Zoltánnak döntenie kellett. Bevallja, hogy teológiát tanul, s lelkésznek készül, vagy mond valami mást. Elhatározta, hogy bevallja. Teológiát tanulok, s lelkészi pályára készülök. A kiskatona mindent megértett. Átkarolta Zoltánt, s hosszasan simogatta az arcát, és szíve igaz áhítatával sírt. Zoltánt rendkívüli módon zavarba hozta. Megszólalni se tudott, a kiskatona lelkéből viszont felszakadt a szó. Előhömpölyögtek emlékei, a faluról, a templomról, az ikonokról, az elűzött pópáról, a titokban gyakorolt vallásról. S mikor boldog vallomását befejezte, Zoltánt leültette a tűz mellé, azzal, hogy neki pedig nem szabad ma itt dolgoznia. A nacsalnik dühödten követelte Zoltánt a munkába, de a kiskatona puskatussal kergette el. Aztán még sokat elmondtak magukról, az életről. Szergej bevallotta, hogy ő is Krisztus híve, s majd eljön a nap, hogy nem fogják üldözni a keresztyéneket a nagy birodalomban. Feladatát teljesítendő, Szergej közbe-közbe megnézte a többi foglyot is, de mindig visszatért Zoltánhoz, mert neki nem volt szabad dolgoznia. Zoltán pedig eltöprenghetett azon, hogy ez is megtörténhetett. A nagy ateista állam sem nyelhette el a lelkeket. Minden baj nélkül tértek vissza a lágerbe. Zoltán az új barátját, Szergejt nem látta többé. Nem tudta, mi lett vele. A nacsalnik biztos bepanaszolta. Szergejt nyilván máshová vezényelték. De Szergej biztos ott is Szergej maradt. Talán még most is él, s öreg nagyapa a falujában, ahol ismét áll a templom, s papja is van. Szergej, az orosz őr