Pápai Ifjusági Lap, 1885-1889 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1885-10-31 / 1. szám
nem kell megindított válalatunkat, és azt, hogy ismerjük a mértéket és a czélt, mit elérhetünk és elérnünk kell. Ne gondolja senki, mintha mi Guttenberg nagy találmányát arra akarnánk felhasználni, hogy megmentsük elménknek halhatatlan termékeit a nyomtalan elveszéstől. Túlestünk már a boldog tudatlanság azon korszakán, midőn az olvasni és irogatni kezdő ifjú ember félrevezetve Arany classicus egyszerűségű nyelvezetes világos gondolatai által, irigylendő naivitásában azt hiszi, hogy ő is tud azokhoz hasonlót teremteni. Eléggé ismerjük Aesopus békájának történetét s, hogy megóvjon bennünket az elbizakodtt nagyravágyástól. Ha lapunk tartalma bizonyságot tesz arról, hogy a kitartó törekvés és szorgalmas tanulmányozás eredménye; s ha lapjain felcsillámlik néhol a tehetség, elértük a mértéket, melyet kitűztünk magunk elé s melyet még bevégzetlen tanulmányaink mellett elérhettünk. Ennél egy higgadtan megfontoló ember nem is kívánhat tőlünk többet. Mondhatná ugyan valaki, hogy ha magunk sem tulajdonítunk munkáinknak valami nagy és maradandó becset, miért akarjuk mégis azokat nyilvánosságra hozni. Ha vitatkozni akarnánk, erre könnyen lehetne azt felelni, hogy a mienkhez hasonló önbeismerés mellett az irodalmunkban megjelenő műveknek nagyobb része sohasem látna napvilágot. De így csak czélunkkal védekezhetünk, amely az, hogy minden lehető eszközzel fokozzuk az ifjúság munka kedvét. S ezen eszközök közt nem utolsó egy oly ifjúsági lap, melyben közöltetvén az, mit az ifjúság •— tehetségei és tanulmányai mellett, mint legjobbat létre hozhat: egymástól tanitatva és tanulva kétszeresen buzditatik a munkára. Ha röviden ki akarnánk fejezni azon eszméket és gondolatokat, melyek bennünket ezen válaszra ösztönöztek, e két szóban foglalhatjuk össze: „ora et labora." A munkálkodási vágy növelése s ez által a vallásos érzelem élesztése az ifjúságban. Ugy tetszik ugyan, mintha a czélunk elérésére választott eszközzel, t. i. egy ifjúsági lap kiadásával ez erkölcsi parancsnak csak utolsó részét segitjük a teljesülés felé. S ha „labora" mellé oda tesszük is az „ora" szót, de az csak szó marad s valósággá nem válik. De mi azt hisszük, hogy igen. Mert a jó irányban vezetett munka már magában véve is erkölcsi tény, s mint ilyen isten tiszteletére szolgál. Mert hisz az emberiség czéljául a folytonos tökéletesedés tekinthető. A munka pedig erkölcsi és szellemi tökéletesedésre vezet. S így aki munkálkodik, közvetve istent tiszteli, mert az ő czélját mozdítja elő. De mi nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is akarunk a vallásos érzelem élesztésén munkálkodni. Amennyiben elhatározott czélunk, hogy közlünk oly theologiai dolgozatokat is, melyek mind írójukban, mind olvasójukban fölébreszthetik a léleknek azon benső vágyát, mely e szóval fejezhető ki: „ora." Úgy hiszem az eddigiekben eléggé kifejtettem czélunkat és sikerült az olvasókat meggyőznöm arról, hogy e válalatban nem éretlen hiúság vezet bennünket, hanem jó szándékú törekvés, hogy minden lehető eszközt felhasználjunk képességeink továbbfejlesztésére. Hasonló válalat már különben is két év óta létezett az ifjúság körében s mi nem akarjuk a megkezdett munkát félbeszakítani. Annyival inkább, mert többször hallottuk azon vádat, hogy mi nem kedveljük a komoly munkát. Hisszük, hogy ez is egy bizonyíték az ellenkező mellett. S ha babért nem érdemlünk ki és nem szerzünk is e lapokkal, a mire különben nem is számítunk, azonban ha jóakaróinkat sikerül meggyőzni arról, hogy noha még kezdők és gyengék vagyunk, de komoly törekvésünkkel a helyes utat eltaláltuk, mélyen haladva az óhajtott czélt elérhetjük, ez elismerésben teljes jutalmat találunk. Azért Isten áldását és az ifjúság barátainak jóindulatú pártfogását kérve, nyugodt lélekkel bocsátjuk közre e szerény lapokat.