Pápai Ifjusági Lap, 1885-1889 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1887-10-15 / 1. szám

Pápa, 1887. október 15. Harmadik é­v­f­o­l­y­a­m. 1 szám IFJUS PAPAI J^L 1 ^ • Megjelenik minden hó ío-én, okt. nov. és már ez. hónapoknak végén is. Előfizetési <111 egy egész iskolai évre 1 írt 50 kr. HZZ Az Ifjúsági képzőtársulat­ szellemi pártfogása mellett. Szerkesztőség: A főiskolai uj épületben. Előfizetési felhívás. A pápai ev. ref. főiskola ifjúsága már­két éven át adott ki egy kis lapot „Pápai Ifjúsági Lap" czímen s az ifjúsági képzőtársu­lat szellemi pártfogása mellett. Ezen vállala­tot óhajtjuk fel­­ a tanévben is harmadik év­folyamban folytatni, már csak azért is, hogy visszaesés az ifjúság szellemi életében ne tűn­jék fel. De tekintve azt, hogy e vállalat csak úgy állhat fenn, ha az ifjúság mellett a nagy­érdemű közönség is támogatja anyagi se­Általánosan ismert nézet az, hogy az Előszó olyan valaminek szokott tekintetni a könyvek elején, melyet a legtöbb olvasó hi­degen átlapoz, legkisebb figyelemre sem mél­tat. Holott legtöbb esetben épen ez képezi az ajtót a díszes, néha remek alkotáshoz, a­mennyiben a szerző ebben szokta előterjesz­teni műve tervezetét, czélját, sokszor vázla­tát is, szóval azokat, melyek az egésznek megértéséhez m­egkívántatnak. Most említett mellőztetés talán engemet is visszariaszthatna ilyennek a megírásától, de nekem okvetlenül Előszót kell írnom: nemcsak azért, hogy a vállalatunkat, illető­leg e kis lapot még nem ismerőkkel közöl­jem ennek czélját, irányát, tartalmát, hanem azért is, hogy ezeknek előrebocsátása által meggyőzzem őket vállalatunk helyes volta felől. Tehát nektek czélutok van — s ugyan gel­lyel, azért teljes bátorsággal fordulunk ifjúságunk barátaihoz, hogy szerény válla­tunkat pártolni, illetve előfizetni szívesked­jenek. Előfizetési ár egész évre újra csak I frt 50 kr lesz s megjelenik a tanév folyamán összesen 12 számban, esetleg melléklettel is. Az előfizetési ár szerkesztőségünknek czimezve a főiskolai uj épületbe küldendő. Teljes tisztelettel A SZEKESZTŐSÉG. —fsMI^3^— Előszó, mi lehet? Fogja mondani a rágalom nyelve. Igenis van! Nem ugyan valami magasabb czél, mintha örök­becsüeknek gondolt elme­termékeket akarnánk megóvni az enyészet­től. — Oh túl vagyunk már az efféle ábrán­dozásokon. De viszont más oldalról csalódnék az is, ki teljes tökélyt keresne munkáinkban. Mert igenis vezet bennünket első­sorban a „non scholae sed vitae discimus" latin közmon­dás meggondolása. Azaz szándékunk azt, a­mit tanultunk, önállóan feldolgozva bemu­tatni a nyilvánosság előtt azoknak, a­kik az ifjúság törekvése iránt érdeklődéssel visel­tetnek. Szándékunk továbbá éleszteni az ifjúság munkakedvét, melyre — tekintve különösen a tehetségesebbeket és a különben is mun­kálkodni szeretőket — ezen a nyilvánosság előtt való felléphetés mondhatni a leghatha­tósabb eszköz.

Next